10. Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 4.

Chászid filozófia : Sírás a kapuban

Chászid filozófia a Nagyünnepekről
lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel 
Schneerson rabbi írásai alapján
 
Sírás a kapuban
 

Szeptember 26-án este köszönt be Ros HáSáná, a zsidó újév, és ezzel elkezdődik a világ teremtésének 5764. esztendeje.

A zsidó újév napját az imában Jom HáZikáronnak, az Emlékezés Napjának nevezzük. Ezen a napon az Örökkévaló eldönti, hogy az emberek közül ki kapjon hosszú életet, egészséget, boldogságot és hasonló jókat. Ezt kérjük imáinkban ezen az ünnepen, és ezt jelképezik a hagyományos ételek, például a mézbe mártott édes alma.

Ros HáSánával kapcsolatban a legemlékezetesebb bibliai előírás a sófárfúvás. Vallási kötelesség az ünnep második napján, 28-án a templomban a sófár, a koskürt hangját hallgatni.

Ennek a micvának a jelentőségét magyarázza a Báál Sém Tov, a chaszidizmus alapítója szép példabeszédében:

Volt egyszer egy király, aki fontosnak tartotta, hogy fia ne csak az udvari életet ismerje. Ezért egy kis faluba küldte, hogy más környezetben nevelkedjék. A herceg egy idő múlva elkezdett vágyódni a szülői ház után, és hazaindult.

Elérkezett a királyi palotához, de az őrök nem ismerték meg, és nem akarták beengedni, az egyszerű öltözékű, falusias beszédű fiút.

A fiatalember érvelt, rimánkodott, követelte, hogy engedjék be. Végül annyira elkeseredett, hogy sírva fakadt. A király a palota mélyéről meghallotta a sírást. Fülelt, fülelt, végül ráismert a fia hangjára. A kapuhoz sietett, és kinyitotta szeretett fia előtt.

A herceg mi vagyunk, a zsidó nép. Sokan vannak köztünk, akik egész évben elfeledkeznek a zsidó szokásokról, életmódról. Újév napján azonban valamennyien itt állunk a kapuban. Amikor megszólal a sófár – ez az egyszerű, szavak nélküli sírás –, a Király meghallja, megismer bennünket, mert lelkünkben zsidók maradtunk: most már a múlt nem számít, az a fontos, hogy a jövő jó legyen.

Sírjunk hát mindannyian, hogy a Király beengedjen minket a palotába! Ezután biztosak lehetünk abban, hogy az új esztendő szerencsét és boldogságot hoz.

Ezért kívánjuk egymásnak a hagyományos héber jókívánsággal Ros Hásáná előestéjén: lösáná tová tikátév vötéchátém!

Hanna fohásza: a zsidó imák példaképe

Hanna imája

Tudat alatti vágyaink

Egyszerű és szép

 Jom Kipur után

Történelmi előzmény

A szellemi tapasztalat nem lehet elszigetelt

Békével jönni, hogy békével mehessünk

Jom Kipur kiterjesztése

A szellemi tudat összeegyeztetése a fizikai jóléttel

 – az igazi öröm

?

 

A Sátrak ünnepének hét napja (az idén október 11–17.) alatt a szabad ég alatt álló szukában, sátorban eszünk. A nyolcadik nap már független ünnep,Smini Áceret, „az ünnepi gyülekezet nyolcadik napja”. A heti Tóra-olvasás éves ciklusa a következő napon (október 19.) fejeződik be, amelyetSzimchát Torának, a Tóra örömének is neveznek. Talán ez az év legvidámabb ünnepe. Hétszer táncoljuk körbe a zsinagógát a Tóratekercseivel, és akit csak lehet, megtisztelünk azzal, hogy Tórát vihet: evvel azt a köteléket erősítjük meg, amely a zsidó népet a Tórához és az Örökkévalóhoz köti. Ez a tánc a hákáfot.

A chaszidizmus azt kérdezi: miért ünnepeljük így Szimchát Torá ünnepét? ATóra az intellektuális szférához tartozik, és a mi kötelességünk a Tóratanulmányozása, megértése. Éppen ezért talán helyénvalóbbnak tűnnék aTóra-adást elmélyült tanulással ünnepelni. Látszólag éppen ellenkezőleg cselekszünk: ahelyett, hogy értelmünkkel szolgálnánk a Tórát, a lábunkkal, tánccal szolgáljuk.

Tóra valóban a legnagyobb bölcsesség és értelem forrása. Ám mégsem ami bölcsességünk, nem a mi értelmünk, hanem az Örökkévaló végtelen bölcsességét tartalmazza. A Tóra nemcsak véges emberi értelmünkhöz szól, hanem a lélekhez is, mivel a lélek maga is „valósággal része az Istenségnek”. Aki a Tórát tanulmányozza, akár tudós felnőtt, akár kisgyermek, a Tórában meglévő isteni esszenciát köti össze lelke esszenciájával.

A díszbe öltöztetett tekercsekkel való körtánc a Tórának azt az aspektusát jelképezi, amely rejtve van intellektusunk elől. Minden egyes zsidó táncolhat a Tórával, függetlenül attól, hogy mekkora tudás birtokában van. Hiszen az Örökkévaló ajándéka, a Tóra valamennyi zsidó, „a zsidó nép öröksége”, függetlenül az örökös korától vagy képességeitől.

Ez tehát a hákáfot jelentősége: a Tóra-tanulásnak és az Örökkévaló szolgálatának azon a felismerésen kell alapulnia, hogy a Tóra az Örökkévaló végtelen ajándéka, valamint a tiszta, egyszerű hiten, amely jámborsághoz és engedelmességhez vezet.

Ám ez csupán az alap. A hákáfotban a Tóra-tekercsekkel a felolvasóállványt járjuk körbe, amely arra emlékeztet bennünket: kötelességünk a Tóra tanulmányozása. Az Örökkévaló azért ruházott fel bennünket értelemmel, hogy ezt is a Tóra szolgálatába állítsuk. Nem elég az egyszerű hit: arra kell törekednünk, hogy értelmünkkel minél többet felfogjunk a Tórából. Csakis ekkor szolgáljuk az Örökkévalót egész lényünkkel.

 

A Tisri havi ünnepciklus befejező része a Sátrak ünnepének hét napja (az idén október 11–17.). E napokban a szabad ég alatt álló szukkában, sátorban eszünk és szombat kivételével minden nap az ünnepi csokorral imádkozunk. Ez négy jelképes növényből áll: mirtuszágból, pálmaágból, fűzfalevélből és etrogból (citrusgyümölcsből).

Bölcseink ezt az ünnepet zmán szimcháténunak, „örömünk idejé”-nek” nevezik. A Szentély idejében, Szukkot ünnepén a vigasság a Vízmerítés ünnepségének határtalan örömében érte el csúcspontját. (Szimchát Bét HáSoévá)

Az év során az áldozatokat bor kíséretében helyezik az oltárra. Egyedül Szukkotkor volt szokásban a boráldozat mellett vizet is önteni. Ekkor az egybegyűlt tömeg örömujjongásban tört ki, amely hét napig tartott, s amiről a bölcsek azt mondották (Szukká 51a.): „Aki még nem látta a Vízmerítés ünnepségét, még sose látott igazi örömöt!” – azaz, nem is képes igazi örömöt érezni.

Mit jelent az igazi öröm? Azt jelenti, hogy valaki képes kötelékeit és gátlásait ledobva felülemelkedni önnön korlátain. Ha valakinek racionális oka van a boldogságra, azt behatárolja saját felfogóképessége. Ha azonban olyan jutalmat vagy ajándékot kap, amely „legmerészebb álmait is meghaladja”, amit értelme nem volt képes előrevetíteni; mikor valakit valami olyasmi indít meg, ami nem csupán a megértésből, hanem lénye belsejéből fakad, akkor mondhatjuk, hogy az ilyen öröm hasonlóképpen határtalan.

Miért víz- és nem bormerítő ünnep? A bornak van íze, zamata, a víznek nincs valódi íze. A bornak és a víznek megvannak az megfelelői a lelki életben. Amikor az Örökkévaló szolgálatát csak a józan ész és a logika diktálja, az ilyen szolgálat „bor”: az illető belekóstol a micvá „ízébe” vagyis értelmébe. Az Örökkévaló iránti mélységes alázat által vezérelt szolgálatot „víz”-nek nevezzük, mivel az ilyen szolgálat racionalitásának „zamata” nem érzékelhető.

Az igazi határtalan öröm nem az illető felfogóképességének és intelligenciájának eredménye, mivel ezek behatároltak. Mikor azonban valaki ennek tudatára ébred, semlegesíti énjét. A legteljesebb alázat jegyében, a micvá egysége révén az illető eggyé válik a végtelen Istennel. Ekkor emelkedik fel lénye korlátain, s ekkor képes az Örökkévalót igazi, határtalan örömmel szolgálni.

Ezért van az, hogy aki még nem látta a Vízmerítés ünnepségének ujjongását, még nem látott igaz örömöt: a víz a borral ellentétben, mintegy az intellektus és az értelem ellentettje, az alázat mélységét jelképezi.

 

 

Mi magunk talán nem jutunk olyan magasságokba, melyekbe Áron fiai jutottak vagy a főpap a Szentek Szentélyében, mégis vannak időszakok, amikor jobban kapcsolatban állunk lelkünkkel és az Örökkévalóval. Ez kiváltképp igaz Jom Kipurra, arra a napra, amikor minden világi gondtól eltávolodunk. Nem engedhetjük, hogy ezek az időszakok függetlenek maradjanak mindennapi életünktől – épp ellenkezőleg, arra kell törekednünk, hogy ezek a különleges napok szellemi ereje töltse meg mindennapi istenszolgálatunkat.

Ez a törekvés egyúttal áldást hoz materiális dolgainkra. Jom Kipur az ítélet napja. Ha az Örökkévaló azt látja, hogy minden erőnkkel azon vagyunk, hogy nemesítsük a körülöttünk lévő világot, s ez a szándék még legemelkedettebb pillanatainkban sem hagy el minket, sikerrel jutalmaz bennünket az Örökkévaló, mind az Ő szolgálatában, mind anyagi ügyeinkben. Ekkor az Örökkévaló egészséggel, gazdagsággal és gyermekekkel áld meg minket, és ezt az áldást felhasználhatjuk a világtökéletesítésére, hogy valóban az Örökkévalóhoz méltó lakhellyé váljon.

Az Örökkévaló szolgálatának ilyen megközelítése az anyagi jólét és a szellemi fejlődés legtökéletesebb összeegyeztetéséhez vezet, amely a Megváltás Korában következik be. „Ekkor a zsidók valamennyien bölcsek lesznek, megértik a rejtett [misztikus] dolgokat, és annyira megismerik Teremtőjüket, amennyire az embernek lehetséges, amint [Jesájá 11:9.] írja: ťtele lesz a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogy a tengert víz borítja.Ť” (Bírák könyveA királyok törvényei 12:5.)

 

 

Ugyanez a probléma felmerülhet saját Jom Kipur-i szolgálatunk esetében is. Még akkor se tévesszük szem elől az Örökkévaló egész évi szolgálatát, amikor „az Örökkévaló színéhez közeledünk”. Jom Kipur napját ne tekintsük elszigetelt, egyedülálló eseménynek, hanem olyannak, amely lehetővé teszi, hogy fokozzuk mindennapi kapcsolatunkat az Örökkévalóval.

A főpap által végzett Jom Kipur-i szertartás rávilágít annak szükségességére, hogy Jom Kipurt az év többi napjának realitásához fűzzük. Ezen a napon a főpap egyedül lépett a Szentek Szentélyébe, ahol együtt volt a Sechinával, Isten megnyilvánuló jelenlétével. Ennél mélyebb vallási élmény nem képzelhető el. Azonban rögtön rövid, egyszerű imát mondott, melyben áldást kért a gondtalan megélhetéshez a zsidó nép nevében (290–291. oldal). Rögtön a legmagasabb szellemi szintre emelkedés legelejétől a zsidó nép mindennapi gondjai foglalkoztatták.

Megjegyzendő, hogy csak az a pap szolgálhatott főpapként Jom Kipur napján, aki nős volt. Ha a főpap nőtlen volt, vagyis hiányzott belőle az elkötelezettség az evilági realitásokkal való együttéléshez, alkalmatlan volt arra, hogy testvérei nevében fellépjen.

 

 

A materiális és szellemi világ összeegyeztetését a Talmud világosan szemlélteti. Négy bölcs „lépett be a Párdészba” (szó szerint: gyümölcsöskertbe), az az a Tóra rejtett mélységeiben rejlő gazdag értelmezések között “barangoltak”, és annyi misztikus jelenésben volt részük, amit képtelenek voltak feldolgozni. Egyikük „látott és meghalt”, a másik „látott és megzavarodott”, a harmadik „kitépte az ültetvényeket” (vagyis félreértelmezte és félremagyarázta őket). Csupán Rabbi Ákivá „jött békével és ment békével”. (Chágigá 14b.)

Rabbi Ákivá volt az egyetlen, aki „ment békével”, mivel ő volt az egyetlen, aki “jött békével”. Nem csupán misztikus tapasztalatokért jött. Nem azért lépett be a Párdészba, hogy kielégítse az Örökkévaló utáni vágyát, hanem azért, hogy elérjen egy fokozott szellemi tudatot, amivel fokozni tudja Isten szolgálatának egészét. Három társa ezzel szemben egyéni misztikus élményeiket akarták gyarapítani. Közeledni akartak az Örökkévaló színe elé, de nem értették, hogyan terjesszék ki ezeket a tapasztalatokat egész életükre.

 

 

Nádáb és Ábíhu sorsa azonban ez utóbbi értelmezés szerint sem volt helytálló, hiszen cselekedetüket az ön-érdek hatotta át. Azért haltak meg, mert lelkük az Örökkévalóhoz akart ragaszkodni, Vele abszolút egységben akartak lenni. Nagy vágyakozásuk közben szem elől tévesztették azt a célt, ami elérése érdekében teremtette az Örökkévaló a világot. A szellemi és fizikai világ többi teremtményéhez hasonlóan, ők is azért lettek teremtve, hogy az Örökkévalónak legyen „lakhelye az alanti világban”. Azáltal, hogy elhagyták a fizikai világot, – még ha azzal a céllal is, hogy az Örökkévalóhoz még közelebb kerüljenek – szembe kerültek azzal a céllal, ami érdekében az Örökkévaló teremtette őket és az egész világot.

Lelkünk legmélyebb vágyakozásainak és vallásos érzületünknek materiális létünk realitásaihoz kell kötődniük. A szellemiség nem a mindennapoktól elkülönülő, azokhoz hozzáadott, extra dimenzió, hanem egy olyan eszköz, melynek segítségével magasabb szintre emelhetjük mindennapi életünket. A szellemi és materiális világ összeegyeztetésével nemesítjük a világot, szentséggel hatjuk át és az Örökkévaló Jelenlétének méltó lakhelyévé változtatjuk.

 

 

Azért, hogy megértsük hogyan viszonyuljunk a Jom Kipur utáni napokhoz, Tóra elbeszéli Áron két fiának, Nádábnak és Ábíhunak az alapvető hibáját, amit akkor követtek el, amikor „az Örökkévaló színéhez közeledtek”. Miután feltárult Isten jelenléte a felszentelt találkozás sátrában: „Vette mindegyik a maga serpenyőjét és tett bele tüzet, tett reá füstölőszert és bevitt az Örökkévaló színe elé idegen tüzet, amit nem parancsolt nekik. És ekkor tűz jött ki az Örökkévaló színe elől és megemésztette őket.” (3Mózes 10:1–2.)

Bölcseink ugyan rámutatnak számos olyan hibára, ami miatt meghaltak Áron fiai, mégis az efajta értelmezések további kérdéseket vetnek fel: Nádábot és Ábíhut maga az Örökkévaló választotta ki, hogy papként szolgáljanak; kommentárjában Rási megjegyzi, hogy Nádáb és Ábíhu még Mózesnél is magasabb szellemi szintet ért el. Hogyan lenne akkor lehetséges, hogy mégis ilyen súlyosan hibáztak szolgálatuk során?

Számos Tóra-magyarázó szerint Nádáb és Ábíhu halála nem büntetés volt, hanem annak egyenes következménye, hogy olyan magas szellemi szintekre emelkedtek, hogy lelkük már nem volt képes testükben maradni. Miután teljesen magával ragadta őket az Örökkévalóhoz való ragaszkodás érzése (dvékut), nem tudtak visszatérni a materiális élethez.

 

 
A Jom Kipur napját követő reggel
 

Mit érzünk a Jom Kipur utáni napon? Jom Kipur napján természetesen egy szellemi újjáéledést élünk át, de mi a helyzet a következő napon? Fenntartható-e a Jom Kipurkor fokozott tudatossága az év többi napján?

Erre a kérdésre a Jom Kipurkor felolvasott Tóra-szakasz adja meg a választ: ebben a szakaszban olvashatunk a kohén gádol által ezen a napon bemutatott áldozatokról. A szakaszt az „Áron két fiának halála után, akik az Örökkévaló színéhez közeledtek s ezért meghaltak, az Örökkévaló beszélt Mózessel” szavak vezetik be (222. oldal). Ezek a szavak fontos tanulsággal szolgálnak Jom Kipurt illetően, mivel ezen a napon minden zsidó „az Örökkévaló színéhez közeledik”.

 

 

A zsidó újév első tíz napját „ászeret jömé tsuvá”-nak, azaz a tíz bűnbánó napnak nevezzük (idén szeptember 27–október 6.). Az elnevezés utal arra, hogy ez a tíz nap egyetlen egységet képez, melynek kezdete Ros Hásáná, vége pedig Jom Kipur napjára esik.

Ros Hásáná legfőbb parancsa a sófár megfúvása. A jom kipuri szertartás a jeruzsálemi szentélyben a legfontosabb, a kohén gádol, a főpap által vezetett szertartás volt.

Mi a kapcsolat Ros Hásáná, a „megtérés tíz napjának” kezdete és Jom Kipur között? Első pillantásra a sófár megfúvása és a főpap Jom Kipur napi szolgálata két független dolog.

A főpap Jom Kipur napi tevékenysége két részből állt: a Szentek Szentjén kívül végzett szertartás, melyhez aranydíszekkel ékes ruhát öltött, és a Szentek Szentjében végzett szertartás, melyhez csak egyszerű, fehér ruhát vett föl.

Amikor a papok szolgálatot teljesítettek a Szentélyben, „tiszteletül és ékességül” készült ruhát öltöttek magukra (2Mózes 28:2.). Ennek oka az, hogy a legszebb dolgokat az embernek az Örökkévaló szolgálatában kell felhasználnia. Ezért öltött tehát a főpap aranydíszekkel ékes ruhát a kinti szertartáshoz.

Ezzel szembe, a Szentek Szentjébe történő belépés előtt – ahová csak a főpap léphetett be s ő is csak Jom Kipur napján, amikor az egész zsidó nép számára kért engesztelést – a főpap a díszes ruha helyett egyszerű len ruhát öltött!

A lubavicsi rebbe a fentieket így magyarázza:

A Szentély lerombolásával megszűnt a főpap által Jom Kipur napján végzett szertartás, de a zsidó lélekben álló spirituális Szentélyt sohasem rombolták le – ott mindenki maga kell hogy elvégezze a megfelelő szertartásokat. A jom kipuri szertartás során a lélek Szentek Szentjén kívül arannyal ékes ruhát, a Szentek Szentjébe lépve azonban egyszerű len ruhát kell ölteni.

Ez azt jelenti, hogy az embernek „fel kell ékesíteni” az Örökkévaló szolgálatát a Szentek Szentje előtt, vagyis a számára legértékesebb dolgokat – az „aranyat” – spirituális célokra, azaz a „Szentély” részére kell fenntartani.

Jom Kipurkor és a zsidó lélekben emelkedő „Szentek Szentjében” azonban már nincs szükség ezekre az ékítményekre, hiszen a hangsúly az egyszerűségen van: olyan Istenszolgálaton, amely egyszerű hiten és önfeláldozáson alapul, és ezt minden zsidó azonos módon megteheti. Ez a zsidó lélek legrejtettebb mélységének megnyilvánulása, ami minden körülmények között eltántoríthatatlan.

Ez az egyszerűség a sófár megfúvásakor is észlelhető: a dísztelen kosszarv-kürt hangjai nem dallamosak, hanem egyszerűek.

Ros Hásáná napján szolid, szívettépő kiáltással, a sófár panaszos hangjával, amely a szívünk legmélyéből jön, lépünk az Örökkévaló elé, hogy jó és szerencsés évért könyörögjünk.

A jom kipuri szertartás egyszerűségével véget érő, a „megtérés tíz napján” végzett szolgálat során érdemessé válunk arra, hogy kívánságaink teljesüljenek, s „megpecsételődjünk” jó és szerencsés évre.

 

 

A felvetett kérdések tisztázását azzal kezdődik, hogy természetesen Éli nem tekintette szó szerint részegnek Hannát, hiszen ebben az esetben kivezettette volna a Szentélyből. (Tilos bárkinek részegen a Szentélyben tartózkodnia, 3Mózes 10:9.)

Éli látta Hannát imádkozni és érzékelte imája őszinteségét. Azért vádolta „részegséggel”, mert nem értette, miképp lehet, hogy Hanna a Szentélyben, az Örökkévaló színe előtt állva, csak magára gondol és a maga számára kér fiúgyermeket. Úgy vélte, saját személyes vágyaitól mámorosodott meg, és ezért gondol csak materiális dolgokra. Erre válaszolta Hanna, hogy nem részeg (nem a maga számára kér), csupánlelkét önti ki az Örökkévaló előtt (vágya lényének legrejtettebb zugából tör fel – ami, ha valóban a legrejtettebb zugból származik, csak Isteni cél elérésért lehet, hiszen a zsidó legbelsője Istentől származik [Tánjá 2.]).

A fizikai vágyat nem mindig az önzés motiválja. Annak dacára, hogy az ember gyakran úgy véli, hogy csak saját fizikai jólétéért sóvárog, mégis vágyai gyakorta lelke mélyebb részén gyökereznek.

A világ minden része tartalmazza, a Kábálá szerint, az istenség szikráit, melyeket csupán elrejt a világ materiális természete. A mi feladatunk az anyag finomítása, és a benne rejlő isteni erő feltárása. Minden zsidó küldetése, hogy ilyen szikrákat szabadítson fel élete során, azáltal, hogy isteni parancsolat teljesítésére használja azokat a dolgokat, amikben a szikra rejlik. Például, azáltal, hogy Ros Hásáná délelőttjén sófárt fúvunk az egyszerű állat szarvát Isten szolgálatába állítjuk, és magasabb szintre emeljük.

A Báál Sém Tov ezt a gondolatot az „éhesek és szomjasak is, lelkük ellankad őbennük” zsoltárvershez (107:5.) fűzött magyarázatában fejtette ki: Miért éhesek, s miért szomjaznak az emberek? Azért, mert „lelkük ellankad őbennük” – lelkük az ételben, italban rejlő isteni energia után sóvárog, és ezek hiányában ellankad.

Gyakran nem is tudatosul az emberekben, folytatja a rebbe, a fizikai vágyaik mögött megbúvó igazi motiváció. Miért vágyik egy zsidó gyermekáldásra, jólétre és anyagi sikerre? Azért, mert lelkében ott szunnyad a meg nem fogalmazott vágy, hogy teljesítse az ezekkel a látszólag materiális dolgokkal összefüggő isteni akaratot.

Ezt látjuk Hanna imájában is. Hannát nem önös érdeke hajtotta, hiszen megfogadta, hogy fiát „az Örökkévalónak adom [szentelem] egész életére” (1Sámuel 1:11.). Amikor kiöntötte lelkét az Örökkévaló előtt, nem önös vágynak, hanem lelke legbelső, szent késztetésének tett eleget. Éppen ezért, miután Éli meghallgatta Hanna magyarázatát, megáldotta, és kérte, adasson meg neki, hogy teljesüljön lelkének legbensőbb vágya.

Hanna imájából magyarázatot kapunk a cikk elején feltett kérdésre is. Ros Hásáná napján a teremtés céljára, a zsidóság lényegére összpontosítunk: az Örökkévaló azon kívánságára, hogy lakhelye legyen itt, a halandók körében. Az Örökkévaló nem az angyalok felett akar uralkodni, hanem az anyagi gondok között élő halandók királya akar lenni.

Tudat alatt azért kér az ember anyagi jólétet az Örökkévalótól, mert elfogadja uralmát, hiszen ezekkel a materiális dolgokkal kell szolgálnia az Istent.

Azzal a jóléttel és sikerrel, amivel megáld minket az Örökkévaló építsük hajlékát az új esztendőben.

Legyünk mindannyian jó évre beírva és bepecsételve az Élet Könyvébe!

Lösáná tová tikátév vötéchátém!
 

 

Ros Hásáná első napján felolvasott Háftárának(1Sámuel 1:1–2:10.), Hanna történetének elemzéséből választ kapunk arra, hogy miért fordulhatunk mégis materiális kérésekkel Hozzá.

Hanna sok-sok éven át meddő volt, ami szerfelett elkeserítette. Ő és férje, Elkáná minden évben felzarándokolt a Silóban álló Szentélyhez, ahol az egyik évben elhagyta az áldozati lakomát, belépett a Szentélybe, és feltárta szívét fiúgyermekért imádkozva.

„Minthogy annyit imádkozott az Örökkévaló előtt, … csak magában beszélt, ajkai mozogtak, de hangja nem hallatszott, azért Éli [főpap] ittasnak vélte és így szólt hozzá:

„Meddig részegeskedsz még? Ideje hogy kijózanodj a bor hatása alól!” Hanna meg így válaszolt néki: „Nem, uram, szomorú szívű asszony vagyok én, de nem ittam bort és szeszes italt, csak a szívemet öntöttem ki az Örökkévaló előtt…

Akkor Éli így szólt hozzá: „Menj békességgel, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!”

Éli a főpap, és az egész zsidó nép bírája volt. Hogyan lehet az, hogy minden bölcsessége és tapasztalata dacára azonnal ilyen szigorúan ítélkezett Hanna felett, ahelyett, hogy megpróbálta volna valós érzelmeit megismerni?

 

 

Ros Hásáná–i imarend olvasása közben feltűnhet, hogy számos olyan ima található a liturgiában, amelyben anyagi javakért fohászkodunk az Örökkévalóhoz. Ilyen például: „az élet, az áldás, a békesség és a jó megélhetés könyvében említtessünk meg és jegyeztessünk be…” (Izrael fohásza – A zsidó újév imarendje, 45. oldal). Felmerül a kérdés, helyénvaló–e ezen a szent napon ilyen, materiális dolgokért imádkozni?

Bölcseink tanítása szerint Ros Hásáná napjának kulcspontja, hogy az Örökkévaló uralmának elfogadására kér minket, amit a sófárfúvással – mintegy megkoronázással – teszünk meg (TalmudRos Hásáná 16a.). Egy földi király megkoronázásakor lenne–e olyan alattvaló, aki odamerészkedik a királyhoz egy személyes kéréssel? Ros Hásáná napján imáinkban többször elismerjük az Örökkévaló uralmát, például: „dicsőségedben uralkodj az egész világon” (A zsidó újév imarendje, 43. oldal). Hogyan szabad ilyen magasztos kérések mellett saját, anyagi igényeink kielégítéséért is Hozzá fordulnunk?

 
  • Küldés emailben

Fejezetek