7. Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3.

Chászid filozófia: Purim: csoda vagy politika?

Chászid filozófia
lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel 
Schneerson rabbi írásai alapján
Purim: csoda vagy politika?
 
purim szó jelentése
 

A Talmud azt mondja, hogy ha valaki hátulról előre olvassa az Eszter könyvét,akkor azzal nem teljesíti a Megilá-olvasás purimi micváját. Rabbi Jisráél Báál Sém Tov magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ha csak visszatekintve, múltbeli eseményként kezeljük a Purimot, úgy tekintünk arra, hogy az nem kötődik a jelenhez, akkor nem teljesítjük a Megilára vonatkozó kötelességet. A Megilá olvasásának az a célja, hogy vezérfonalként használjuk azt, és megtanuljuk belőle, illetve levonjuk belőle a következtetést, hogy a mai időkben mi a helyes zsidó magatartás. Ez általában az egész Megilá elbeszélő részére érvényes, de különösen arra a versre, amely a purim szót magyarázza.

Egy dolog neve annak egyedülálló jellegére utal. Purim ünnepének elnevezését a következőképen indokolja a vers: „Azért nevezték eme napokat purimnak a pur (sors­ve­tés) névről.”

Ezen idézet tanulmányozásakor számos kérdés merül fel. A Megilá héberül íródott, a pur azonban nem héber, hanem perzsa szó. Magában a versben, miután le van írva, hogy „purt vetettek”, a héber fordítás hozzáteszi még: „gorált, azaz sorsot vetettek.” Elsőként az a kérdés merül fel, hogy miért nevezik az ünnepet a pur szó alapján Purimnak, mikor erre a héber gorálot (sorshúzás) szó alkalmasabb kiindulópontnak látszik. Ez már csak azért is érdekes, mivel az összes zsidó ünnepnek, beleértve a Chánukát is (amely a Purimhoz hasonlóan rabbinikus ünnep), héber neve van. Felmerül továbbá a kérdés: nem kellene, hogy ennek az ünnepnek a neve – az összes többihez hasonlóan – kifejezze a csodát, a megmenekülést és a hálaadás okát? A pur szó pontosan ezek ellenkezőjére utal, mivel a gonosz Hámán sorshúzás által akarta tönkretenni és megsemmisíteni a zsidó népet.

A Purim ünnepével kapcsolatban van még egy igencsak szembeötlő kérdés: az egész Megilában sehol sem szerepel az Örökkévaló neve. Vajon ez a hiány az isteni megnyilvánulás nagyon erős leplezését jelzi. A Szentírás más könyveivel összevetve, amelyek mindegyikében többször szerepel Isten neve, ez egyedi eset. Az Örökkévaló nevének említése általában bevett gyakorlat. Például mikor zsidók beszélgetnek egymással, „Isten neve gyakori az ajkukon”, és a zsidó levelezésben, még a tisztán magánjellegűben is, szerte a világon általános szokás a „Báruch Hásém”(Isten kegyelméből) kezdőformula. Ennek az az oka, hogy mivel „telve az egész föld a Mindenható dicsőségével”, és „nincs birodalom, amely üres lenne Tőle”, ezért minden zsidó számára magától értetődő, hogy a lét teljes spektrumában minden kapcsolatban áll az isteni gondviseléssel.

Ennek ellenére, az egész Megilában, amely egyike a Biblia huszonnégy szent könyvének, meglepő módon egyszer sem olvashatjuk az Örökkévaló nevét.

 
Leplezés és reveláció
 

Mint már említettük, a dolgok neve azoknak egyedi jellegére utal. A Megilán belüli rejtőzés és leplezés minőségét maga a Megilá név is mutatja. A Megilát „Megilát Eszter”-nek nevezik, és a Talmud az Eszterszót a széter (leplezés) szóval hozza összefüggésbe. Ezen túlmenően a Talmud a nevet a„hásztér ásztir” isteni kijelentéssel is összekapcsolja („Én pedig végképpen elrejtem [arcomat]”), amiben kétszer is szerepel az elrejt ige, ami a leplezés különleges esetére utal.

Mégis Eszter könyvét gyakran egyszerűen csakMegilának nevezik, ami tulajdonképpen ezzel ellentétes. A Megilá szó etimológiailag a nyíltságot és revelációt, tehát a leplezés szöges ellentétét jelentő gilujszóval rokon.

A leplezés és a reveláció két ellentétes motívuma nemcsak a Megilában van jelen, hanem magában a Purim ünnepben is. Egyfelől az ünnepet Purimnak nevezzük, ami perzsa szó, és a zsidók ellen kiagyalt gonosz rendeletre utal, ami az isteniség leplezését tükrözi. Másfelől a Purimot lakomával, és más ünnepekénél jóval nagyobb vigalommal szokás ünnepeli, olyan határtalan örömmel „ád dölo jádá”,hogy végül már a nyilvánvaló ellentétek között sem tudunk különbséget tenni.

 
Reagálás a rendeletre
 

Mielőtt rátérnénk e kérdésekre, előbb előre kell bocsátanunk egy fontos fogalmat, amely a Megilával és a Purim megülésével kapcsolatos.

Hámán rendeletének idején a zsidó népnek kiváló képviselői voltak a perzsa kormányzatban. Mordecháj azon kiváltságosak közé tartozott, akik „a király kapujában ültek”, ráadásul megmentette a király életét. Eszter volt a királynő, akit azért választott a király, mert Eszter „kedvességet és kegyet talált előtte.”

Első pillantásra a gonosz rendelet első logikus reakciója az lett volna, hogy a zsidók megkérik az akkori idők befolyásos személyiségeit, hogy beszéljék rá a királyt a rendelet visszavonására.

A Megilá ezzel szemben azt mondja, hogy Mordecháj első reagálása az volt, hogy „zsákot öltött meg hamut; kiment a város közepére”, ott bűnbánatot gyakorolt, és erre szólította fel a többi zsidót is. Csak ez után kérte meg Esztert, hogy „menjen be a királyhoz, hogy könyörögjön neki, és kérést intézzen hozzá népéért”. Eszter így is tett. Mielőtt azonban a király elé állt, üzenetet küldött Mordechájnak: „Menj, gyülekeztesd össze mind a zsidókat…, és böjtöljetek értem: ne egyetek és ne igyatok három napig, éjjel-nappal”. Ezt azonban nem tartotta elegendőnek, mert hozzátette még, hogy „Én is… azonképpen böjtölni fogok”.

Megfelelő magatartás volt ez Eszter részéről? Abban a kényes helyzetben mindenekelőtt arra kellett volna gondolnia, hogy megint kegyet találjon a király szeme előtt, mivel egy rendelet kimondta, hogy „minden férfit és asszonyt, aki bemegy a királyhoz a belső udvarba anélkül, hogy hívták volna…, azt megölik, kivéve azt, akinek a király az aranypálcát odanyújtja”, ezért ez nagyon veszélyes volt. Ebben a percben nagyon kellett a „kegy” a király szeme előtt, mert Eszter elmondta, hogy „harminc napja nem hivatott a király”. Mi indokolhatta a háromnapi böjtölését, ami normális körülmények között csak elhomályosíthatta Eszter természetes szépségét, épp olyankor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna arra?

 

Szembenézni a rejtett okokkal

 

Ennek a magatartásnak az egyszerű magyarázta abban rejlik, hogy Mordecháj és Eszter biztos volt benne, hogy a zsidók ellen kiadott rendelet nem természetes világi dolgok következménye, nem puszta véletlen, hanem annak folyománya, hogy „gonosz cselekedeteik miatt az Örökkévaló szenvedést hozott rájuk”. Nyilvánvaló volt előttük, hogy az okozat (Hámán gonosz rendelete) nem tehető semmissé magának az oknak, a zsidó nép helytelen magatartásának a megszüntetése nélkül. Ezért szólították fel azonnal bűnbánatra a zsidóságot, ezért kezdtek böjtölni, stb.

A bűnbánatra történő felszólítás nem volt elegendő: felvázolták a zsidó nép vétkeinek természetét is. Amiképpen a Midrás mondja, a „böjtölj nekem, ne egyél és ne igyál” amiatt rendeltetett el, mert „kötelességed böjtölni, mivel ettél és ittál Áchásvéros lakomáján.”Csak az ok bűnbánat általi megszüntetése után kezdtek el természetes módon törődni magukkal, csak ez után kezdtek el szokásos módon cselekedni, hozzálátni a helyzet megoldásához. Az Örökkévaló megkívánja az emberi cselekedetet is, emez biztosítja, hogy „meg fog téged áldani az Örökkévaló, a te Istened mindenben, amit teszel. „Tennünk” kell, szokványos emberi cselekedeteket kell végeznünk. Viszont mindezt csak azután, hogy szellemiekben rendbe tették magukat. Mordecháj és Eszter is csak az után fordultak Áchásvéros királyhoz a rendelet visszavonása érdekében, miután bűnbánatra szólították fel a zsidóságot.

Az Áchásvéros királyhoz történő folyamodás csupán az emberi módja volt annak, hogy természetes fordulatok formájában előidézzék a isteni megszabadítást. A zsidó nép megmenekülésének tényleges oka azonban a bűnbánat és a böjtölés volt. Következésképp az első cselekedet nem a külső valóság, a politika felé irányult, hanem mindenekelőtt a rendeletet előidéző spirituális tényezők felé.

 
Az örök tanulság
 

A történtek utalásai napnál világosabbak: ellenségeskedés idején vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy az első és legfontosabb teendő a természetes megoldás keresése. A Megilá ezzel szemben azt mondja, hogy ez csak egy későbbilépés: az első az legyen, hogy Tóra-tanulás és az Örökkévaló micváinak teljesítése által erősítsük meg a zsidóság és az Örökkévaló kapcsolatát, és csak ez után vegyünk igénybe természetes eszközöket és külső „öltözéket” a probléma megoldása érdekében. Ha a bűnbánat elsődlegessége valóban érvényesül, akkor minden későbbi külső öltözék és természetes cselekvés megfelel arra a célra, hogy a magasan a természet felett létező birodalomból előidézze a csodás menekülést.

Ez nemcsak a zsidóság egészére érvényes, hanem külön-külön minden egyes zsidóra is. Minden egyes zsidónak tudnia kell, hogy egyesült az Örökkévalóval, akit a természet semmiféle törvénye nem korlátoz. Igaz – ahogyan az „amit teszel” bibliai szavak is jelzik –, tennünk kell, de csak azért, hogy a bibliai ígéretnek, miszerint „meg fog téged áldani az Örökkévaló”, legyen valamiféle külső „öltözéke” vagy természetes kifejeződése. Mivel az emberi cselekedet csak külső „öltözék”, ezért nyilvánvaló, hogy az elsődleges cselekedetnek nem erre a külső öltözékre kell irányulnia, hanem olyan cselekedetnek kell lennie, amely méltó az Örökkévaló áldására. Ez Tóra-tanulás és a micvák teljesítése révén érhető el.

Ha viszont egy zsidó elhanyagolja ezt az alapvető dolgot, és csak a külsőségekkel foglalkozik, az olyan, mint mikor valaki elmegy a bankba pénzt kivenni, csak épp nincs csekkje, vagy olyasféle cselekedet, mint mikor valaki fedezet nélküli csekket használ. A „csekk” megszerzésekor a zsidónak mindenekelőtt arra kell törekednie, hogy a csekket ne „repedezett kutakból” szerezze, „melyek nem fogják a vizet”, hanem attól, aki azt mondja: „Enyém az ezüst, és enyém az arany”. Csak a „csekk”, az igazi spirituális érdem megszerzése után lehet a csekket a „felöltözködés” természetes útján átváltani arra, hogy az Örökkévaló áldása legyen mindenen, „amit teszel”.

Azt hinné az ember, hogy ez csak olyan időkre érvényes, mikor az isteni nyilvánvalóan jelen van a világon, és nem olyankor, mikor a zsidóság száműzetést szenved, és főleg nem a Messiás előtti korszakban, amikor nagy spirituális sötétség uralkodik.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy Purim idején, amikor a zsidók száműzetésben voltak, „elszórva s elszéledve a népek közt” (és ez az állapot még a csoda után is fennáll, ahogy a Talmud mondja: „Még mindig Áchásvéros szolgái vagyunk”), a Purim csodája nem természetes jelenségek, hanem a „böjtölj értem… három napig” folyományaként nyilvánult meg, ami azt eredményezte, hogy a zsidó nép visszatért a Örökkévalóhoz.

 

A leplezés valódi célja

 

Ez tehát a „Purim” név magyarázata: perzsa szó, amely egy gonosz rendeletre utal. Ez az oka annak is, hogy az Örökkévaló neve egyszer sincs leírva, csak utalnak rá: ez a Purim és a Megilát Eszter speciális koncepciója.

A zsidók valójában nincsenek alárendelve a természet törvényeinek: sem életük spirituális dimenzióiban (például isteni segítséget kapnak ahhoz, hogy igazán megértsék, és a mélyére pillantsanak mindannak, amit a Tórából tanulnak), sem pedig anyagi és világi dolgaikban. A természeti törvényeknek ez a transzcendenciája akkor érvényesül, mikor a leplezést jelentő perzsa „Purimmal” és „Eszterrel” kell foglalkozni. Sok chászid forrás úgy magyarázza, hogy a perzsa pur– a héber gorál (sorshúzás) – egy magasztos szintre vonatkozik, amely a spirituális és anyagi világok fölött áll. A bibliai „hásztér ásztir” kifejezést (amely a „leplezés” szó kétszeres használata) megelőzi az „Ánochi” névmás, amely a Tízparancsolat első szava, és magasabb, mint az Örökkévaló összes neve, beleértve még a négybetűs HVJH-t is. Az isteni személyiség olyan magas szintjére utal, amelyre „a héber ábécé egyetlen betűje, de még egy betű egyetlen pontja sem” utalhat.

Ilyenformán mikor egy zsidó a Megilát olvassa, és felismeri, hogy valójában még azok a dolgok is kapcsolódnak a „reveláció” jelentésű Megilához, amelyek a bibliai kifejezésben kétszeres leplezést jelentő „Eszter”-ként tűnnek fel, akkor sajátítja el azt a tudást, hogy még a gonosz Hámán által vetettpur is igazából a héber gorál volt, és mindez nem pusztán egy múltbeli, hanem egy örökké időszerű és fontos esemény.

A zsidó ekkor ér a reveláció legmagasabb szintjére: Megilá – nyilvánvaló isteniség –, amely egyre nagyobb örömet ád dölo jádá kelt: határtalan, korlátlan örömet.

Szökőévben, mondja a Talmud, mikor egy kiegészítő hónapot adunk a többihez (az elsőÁdárt), a Purimot a második Ádárban kell megtartani, mégpedig azért, hogy „össze­kapcsoljuk a szabadulást a szabadulással”, azaz hogy a Purim csodáját összekapcsoljuk a következő hónapban,Niszánban sorra kerülő Peszách ünnepével. Ha a zsidó nép megfelelő vidámsággal és értéssel ünnepli a Purimot, akkor továbblép, „szabadulásról szabadulásra”, a purimi megmenekülésről a Messiás általi megváltásra, ami bibliai értelemben a Pe­száchkor ünnepelt egyiptomi kivonuláshoz hasonló. Akkor „az éjjel világít, mint a nappal”, azaz az éj sötétsége spirituális sugárzás forrásává változik. A leplezés „Eszter”-éből megtörténik a „Megilá” revelációja: a mi igaz Messiásunk jöjjön el és váltson meg minket gyorsan, még a mi időnkben.



Likuté Szichot, VI. kötet, 189–195. oldal
Megilá 17a.
Divré Sálom, Bo.

Lásd a Mezericsi Mágid Or Torá-ját a 4b. résztől, és a Tánjá Sáár Hájichud Vöháemuná-t az 1. fejezettől.

Eszter 9:26.
Ibn Ezrá, uo. 3:7.
Eszter 9:24.
Lásd Ibn Ezra bevezetését Eszter könyvéhez.

Lásd Tora Or 14b.; Máámáré Ádmor HÁzákén 55651. kötet, 12. oldal és máshol.

Jesájá 6:3.
Tikuné Zohár, Tikun 57.
Chulin 139b.
5Mózes 31:18.
Pri Éc Chájim, Sáár HáPurim, 5. fej. Torá Or 119a.
Lásd Megilá 7b.
Eszter 2:19. Lásd még Megilá 13a.
Uo. 2:21-től.
Uo. 4:2.
Tárgum Séni Eszter 2:1.
Uo. 4:8.
Uo. 16.
Uo. 11.
Lásd Maimonidész A böjtök szabályai, 1:2–3.
Jálkut Simoni Eszter 1056.
5Mózes 15:18.
Lásd Derech Micvotechá 107a-tól.
Jeremiás 2:13.
Chágáj 2:8.
Eszter 3:8.
Megilá 14a.
Lásd Torá Or 120d., 123c.
2Mózes 20:2.

Zohár 3:257b.; Likuté Torá, Bámidbár 80b.

Lásd Megilá 6b.
Michá 7:15.
Zsoltárok 139:12.
  • Küldés emailben

Fejezetek