9. 📖 – II. kötet A Biblia, a Talmud és a Chaszid filozófia

Chászid filozófia – Otthon és család

Chászid filozófia

a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel
Schneerson rabbi írásai alapján

 

 rebbe

 

A lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson 1902-ben Nyiko­lajev­ban, Ukrajnában született. Rabbinikus tanulmányain kívül Leningrádban, Berlinben és a párizsi Sorbonne-on végzet egyetemet. 1951-ben apósa halála után, magára vette a lubavicsi chászid mozgalom vezetését. A Rebbe egész életén át azt az elvet hirdette hogy a zsidóság, minden zsidó tulajdona és mindannyiunk kiváltsága, hogy azt őrizheti.

A lubavicsi mozgalom több mint negyvenéves irányítása alatt a világ több mint 1200 pontján alapított vallási és kulturális központokat. A Rebbe azt tanította, hogy a világ jobbá tétele mindannyiunk felelősége.

1994-ben hunyt el, emléke velünk él.

 

Otthon és család

Otthon nélkül nem ember az ember.

– Talmud, Jevámot 63a.

Otthonod fény legyen, mely bevilágítja az egész utcát és szomszédságodat

– A Rebbe

 Miért olyan fontos a családi élet?

Mikor az élelemkereséssel töltött hosszú órák után a madár megtér a fészkére, ott tökéletes kényelemre, melegségre és biztonságra talál, amitől távol esnek a külvilág veszedelmei és zavaró körülményei.

Ez az a melegség és biztonság, amelyet a hazatérő embernek éreznie kell. Az otthon és a család a mi fészkünk, életünk középpontja – a tengely, amely körül mindennapi tevékenységünk forog. Legyünk akár gyermekek vagy felnőttek, az otthon és a család az a környezet, ahol a világon a legjobban kell éreznünk magunkat. E két tényező határozza meg életre szóló döntéseinket, ezek alakítják magatartásunkat, tudatosságunkat, önbecsülésünket. Az igazi otthon az értelmesen élt élet nyilvánvalóan létfontosságú feltétele.

Az otthon az a hely, ahol megtanulunk megbirkózni a problémákkal, megtanulunk alkotni, dolgozni és játszani, ahol megtanuljuk, hogyan érezhetjük jól magunkat egyedül, vagy mások társaságában. És ami még fontosabb: ez az a hely, ahol megtanuljuk, mi is a boldogság és a teljesség. Gondoljunk csak a melegségre amely néhány hónapi, vagy akár csak néhány napi távollét után hazatértünkkor átjár bennünket. Milyen más ez a melegség, mint amit a külvilágban érzékelünk! Otthonunk az a biztos bázis, amely megalapozza a kiszámíthatatlan s gyakran veszedelmes világ felfedezéséhez szükséges önbizalmunkat.

Miképpen az egészséges ember természetesnek veszi a lélegzést, ugyanolyan természetesnek vesszük szülőotthonunk szépségeit. Szüleink irántunk tanúsított magatartása, szeretete olyan támpontot nyújt nekünk, amelyre később önálló életünket alapozhatjuk. Ez az alap, miként a többi, nem látható – és bár sose látjuk, mégis megtart bennünket. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk egy igazi, szerető otthon erejét, elegendő akár csak egyszer olyan helyzetet megtapasztalnunk, amelyben az otthon nem tölti be szerepét. Sajnos nem kell nagyon sokáig keresgélnünk. Sokan vannak manapság, akiknek soha sem volt igazi otthonuk, nem volt olyan kényelmes környezetük, amelyről tudták: várja, szereti és hiányolja őket, ahol nem kell félni semmitől, ahol a problémákat nyíltan megbeszélik, nem csak átsiklanak felettük, vagy tagadják létezésüket, ahol megtanulhatják, mi az: szeretni s szeretve lenni.

Az igazi, boldog otthon megteremtése a szülők feladata – nemcsak gyermekeik érdekében, hanem önmaguk s az otthonukba látogató vendégek érdekében is. Főként ezekben a zavaros időkben, amikor oly kevés embernek van igazi otthona, kötelességünk példát mutatni.

Az igazi otthon léte nagyrészt tőlünk függ. Igazi otthonunknak érezzük e otthonunkat, a világ legbékésebb zugának, vagy csupán egy állomásnak, ahol továbbköltözésünk előtt elintézünk ezt-azt? Az igazi otthonnak életünk középpontjának kell lennie, különben elkerülhetetlenül terhessé, sőt teherré válik. Meg kell tanulnunk tisztelni otthonunkat. Az otthon tisztelete részben a családalapítás iránti kötelezettség tiszteletét jelenti, az áldás tiszteletét, amely révén az Örökkévaló gyermekekkel áld meg bennünket, hogy szeretettel s melegséggel töltsék meg otthonunkat.

Nem szabad elfelednünk: munkánk lehet fontos, sőt elsőrendűen fontos a létfenntartás szempontjából, a munkahely azonban nem az otthonunk. Ugyanígy nem otthonunk az étterem, ahová ebédelni járunk, a múzeum, ahová ellátogatunk, s nem otthonunk a város, ahová elutazunk. Manapság sokan pályafutásukra vagy hobbijukra cserélik fel otthonukat, talán azért, mert gyermekként nem volt igazi otthonuk, vagy mert szüleik munkájukat vagy hobbijukat az otthon és a család elé rangsorolták.

De hát miért kell az otthonnak életünk középpontjának lennie, mikor a külvilágban is oly sok érdekes tenni- és tanulnivaló vár ránk? Azért, mert ahhoz, hogy bármit is teljes mértékben tudjunk élvezni, tökéletesen meg kell békélnünk önmagunkkal, s ez utóbbit otthon tanulja meg az ember, azon a helyen, amelyre nem hatnak a külvilág zavaró körülményei és küzdelmei.

Mit jelent az, hogy valaki tökéletesen megbékél önmagával? Nyugodt lelkiállapotot, az Örökkévaló létezésének érzetét. Az jelenti: lelkünk külső burka, lényünknek az a része, amely kapcsolatban áll az anyagi világgal, békében él lényünk belső, igazi részével, s e kettő olyan lényt alkot, amelyben jól megfér az Örökkévaló. Ha ez az érzés sugárzik belőlünk, ez a melegség betölti egész otthonunkat, olyan békével s barátsággal árasztja el azt, amit mindenki érez, aki csak házunkba lép.

 

Az igazi otthon megteremtése

 Az otthon békéjének érdekében mindent meg kell tennünk. Az igazi, békés otthon megteremtésének három alappillére van: a családtagok viszonya, az otthon légköre, és az otthon működése.

A családtagok egymáshoz való viszonyának alaphangját a szülők adják meg: hogyan szeretik és tisztelik egymást, hogyan végzik napi tevékenységüket, hogyan beszélnek. Férj és feleség számára kettejük kapcsolatának elsőrendű fontosságúnak kell lennie. Idejüket együtt kell tölteniük, komoly beszélgetéseket kell folytatniuk, s arra is kell időt szakítaniuk, hogy élvezzék egymás társaságát. Igen, meg kell osztaniuk egymással a házi és anyagi jellegű gondokat, de ugyanakkor meg kell osztaniuk egymással önmagukat is, a számukra fontos dolgokat is.

Mindenki jól tudja, milyen tragédia a család szétválása, s hogy milyen romboló hatása van gyerekre, szülőre egyaránt. Napjainkban egyre több példát látunk a hagyományos értékek felé való fordulásra. Nagyobb erőfeszítéseket teszünk a házasságok tartóssága érdekében, sok házaspár úgy határoz, több gyerekük lesz, s több időt töltenek velük.

Az együtt töltött időre való puszta vágyakozás azonban nem elég. Még a gyermekeiket igazán szerető szülők is ütközhetnek kommunikációs problémákba. Az okok nyilvánvalóak: amikor egy családban az a legfontosabb téma, hogy hová menjenek nyaralni vagy hogy mekkora tévét vegyenek, természetes, hogy a család lassanként széthullik. Mindez anyagias társadalmunk és saját, természetes önzésünk eredménye. Amikor egy család mindegyik tagja önmaga érdekét tekinti elsődlegesnek, az a család megszenvedi ezt. Abban a családban, amelyben az apa késő estig a munkahelyén marad, amelyben az anya csak pályafutásával vagy a házimunkával törődik, abban a családban, amelyben a gyerekeket gyakorlatilag csak a bulizás és az iskolai dolgok érdeklik, nem jut idő az egymás közötti mély kapcsolatok ápolására. Lehet, hogy egy födél alatt alszanak és egy asztalnál esznek, mégis világok választják el őket egymástól.

Ha azonban a család tagjai megosztják egymással elveiket és értékrendjüket, akkor a család összetartása erősödik. Az otthon a család közös céljainak alapjává válik, s eközben mintegy ugródeszkaként szolgál a saját céljaik elérésére törekvő családtagok számára. Az ilyen otthonokban a család gyakorta késő estig fent marad, tagjai őszintén feltárják egymás előtt, ami a szívükön fekszik. A gyerekek a nagyszülők köré gyűlnek történeteket hallgatni. A tizenévesek komoly témákat vitatnak meg egymással és szüleikkel. A gyerekek úgy érzik, nyíltan bevallhatják félelmeiket és gondjaikat. Esténként – és nem csak ünnepek alkalmával – az egész család összejön: énekelnek, játszanak, beszélgetnek. Az otthon megelevenedik, energia- s reményforrássá válik, mozgató erővé, szeretet- és hagyományforrássá. Az otthont nem a csöndessége, hanem a benne zajló élet teszi nyugalmassá.

 Élt egy fiatal, szorgalmas és sikeres üzletember, aki azonban mindig szomorúnak látszott, olyannyira, hogy apjának fel is tűnt.

Le is ült a fiával, hogy megbeszélje vele a dolgot. A fiatalembert nagyon meglepte, hogy apja ahelyett, hogy a munkája felől érdeklődne, inkább arra kíváncsi, mennyi időt tölt a családjával.

– Rengeteg a munkám, nagyon kevés időm marad rájuk – válaszolta apja kérdésére.

– Úgy beszélsz, mint az apám – mondta erre az apja. – Minden este ott álltam az ablaknál, vártam, hogy jöjjön, de mire hazaért, mindig elaludtam. A gyerekeid érdekében és az ő gyerekeik érdekében, bármennyi munkád van, próbálj meg mindennap hazaérni akkorra, amikor ágyba kell dugni őket. El sem tudod képzelni, mennyit számít ez majd nekik… és neked.

 Az otthon légköre

Az igazi otthon második tartópillére az otthon légköre. Otthonunk légköre olyan legyen, hogy abban családtag és vendég egyaránt jól érezze magát. Gondoljunk csak bele, hogyan feszengünk utazások alkalmával, az általunk jól ismert dolgoktól és szeretteinktől elválasztva. Otthonunk legyen olyan hely, ahol bármely vendég nyugalmat lelhet.

Az igazi otthon nem csupán egy ház, az igazi otthon szép otthon, valóságos virágoskert. Az igazi otthon legfontosabb feltétele természetesen az igazi családi összetartás, de fontos közvetlen környezetünk kialakítása is: az otthon légköre és kinézete. Ez nem azt jelenti, hogy drága bútorokkal berendezett, hatalmas házra van szükségünk, hanem csak annyit, hogy a bútorzat tükrözze a családunkban uralkodó szellemet. Múzeumokban is látunk gyönyörű bútorokat, mégsem szívesen élnénk ott.

Az otthon legigazibb szépsége természetesen a belőle áradó érzelmi és lelki melegség. Számos útja-módja van, hogy otthonunkban megteremtsük ezt a melegséget, s hogy az Örökkévalót otthonunkba invitáljuk. Helyezzünk el mindegyik szobában egy-egy jótékonysági perselyt. Beszélgessünk családunkkal az Örökkévalóról, s hogy milyen felelősséget ró ránk a jószívűség. Hívjunk vendégeket a házunkba, tegyük lehetővé, hogy dolgozhassanak s imádkozhassanak nálunk, tartsunk jótékonysági rendezvényeket, házi összejöveteleket.

Ezek azok a dolgok, amelyek otthonunkat igazán széppé teszik – ráadásul sokkal kevesebbe kerülnek, mint egy drága berendezés vagy akár egy tévé. Gondoljunk arra, hogyan fognak reagálni gyermekeink az ilyen légkörre. Felnőtt korukban úgy emlékeznek majd vissza otthonukra, mint a melegség és kedvesség fészkére, ahol az emberek szívesen jönnek össze s beszélgetnek az őket érdeklő dolgokról. Az ilyen otthonokban nevelkedett felnőttek minden valószínűség szerint hasonló légkörű otthonokat teremtenek majd.

S végül: roppant fontos az otthon működése is. Ebben olyan “lényegtelen” tényezők is benne foglaltatnak, mint a háztartás vezetése, a mindennapi munka, a takarítás, a bevásárlás, és így tovább. Az igazi otthon működése zökkenőmentes, működését nem szeszélyes, egymástól független érdekeltségek vezérlik. Ezekből a feladatokból mindenkinek ki kell vennie a részét, de nem azért, mert ez kötelessége, hanem szeretetből, mert az igazi otthon mindenkié: sikeres működése a család minden tagjának közös sikere.

 

A házastársak példamutatása

 Problémák még olyan családban is előfordulnak, amelynek minden tagja megtesz minden tőle telhetőt. A problémák kezelésekor nemcsak a rövid-, hanem a hosszú távra ható következményeket is tekintetbe kell vennünk, mivel az épp felszínre bukkanó probléma gyakorta valamilyen mélyebben rejtőző gondot jelez. A felmerülő problémák esetén, és főként a komoly problémák esetén, először mindig a férj és a feleség kapcsolatát vizsgáljuk meg. A házastársaknak tisztességesen, emberségesen kell kommunikálniuk egymással, mivel ez gyermekeik elé is jó példát állít. Az apa és anya kötelességeihez tartozik az is, hogy hatékony problémamegoldó párost alkossanak.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekek nem megfelelő viselkedése sokszor szüleik magatartásának következménye. Ha ezeken a magatartásformákon nem változtatunk, gyermekeinktől sem remélhetünk semmiféle komoly változást. A gyermekeinkkel való foglalkozás előtt nekünk, szülőknek előbb önmagunkba kell tekintenünk, csak ezek után foghatunk hozzá a probléma meghatározásához és a tennivalók végiggondolásához. Nem szabad a gyermekkel csatározásokba keveredni. Szülő és gyermek viszonyában a kommunikáció milyensége mindig a gyereknél tapasztaltabb és többet tudó szülőn múlik. Lehet, hogy a gyerekkel folytatott beszélgetéseink alkalmával nem tanúsítottunk elég empátiát. Lehet, hogy más hangon kellene beszélni vele, másfelől kellene közelíteni hozzá.

Gyakran bölcsen tesszük, ha egy családon kívüli ember segítségét kérjük, aki mint ilyen, képes pártatlanul megítélni a helyzetet, s aki elég jól ismeri és átérzi a család céljait és értékrendjét.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a tizenévesek – főként napjainkban – szívesebben fogadják egy idősebb barátjuk vagy rokonuk iránymutatását, mint a szüleikét. Előfordulhat, hogy úgy érzik: szüleik túlzott eréllyel próbálják érvényesíteni tekintélyüket és elveiket, illetve épp ellenkezőleg: túlságosan korán kezelik felnőttként őket. Egyebek között ez is az igazi családi otthon egyik értelme: hogy olyan hely legyen, ahová szívesen látogat el barát és rokon, aki gyakran segíteni tud egy idősebb ember tanácsát igénylő gyereknek.

A problémák leküzdésének leghatékonyabb eszköze azonban mindenekelőtt a szeretet. Igen: az igazi otthonban érvényesülnie kell a rendnek és a fegyelemnek, de még a fegyelemnek is szeretetteljesnek kell lennie. Ez a szeretet nem lehet sem mesterkélt, sem felszínes, mivel a gyerekek nagyon finom receptorokkal fogják föl a valós érzelmeket. Másfelől viszont ha a gyermek a szüleitől őszinte szeretetet kap, viszonozza is azt. Ahogyan a Példabeszédek könyvében áll: “Miként a víz az arcot, tükrözi a szív a szívet.”

 

 A családtagok szerepe

 Jóllehet az anya és az apa egyenrangú társak, mindegyikük hordoz olyan sajátos tulajdonságokat, amelyek révén párja hasznos segítőtársa lehet az igazi otthon megteremtésében.

Az otthon alapja az anya. Noha manapság sok asszony jár el dolgozni, sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy “az asszony bölcsessége építi az otthont”. Az emberi természet igazi értője az anya; ösztönösen tudja, mi a jó az otthon és a család számára. Míg a férfi gyakran viaskodik a külső démonokkal, az asszony a belső jósággal törődik. Ő a család gyámolítója, ő védnököl minden fölött, ami tiszta és szent az Örökkévaló világában.

Az apának, noha a család anyagi terheinek legnagyobb része legtöbbször az ő vállát nyomja, sosem szabad elfelejtenie, hogy életének középpontja az otthona és a családja, s nem a munkája vagy a barátai. A munka csupán eszköz, amelynek révén az igazi otthon és család megteremtéséhez szükséges pénz előteremthető. Időt kell fordítania gyermekeire, meg kell beszélnie oktatásukat. Férfiassága igazi bizonyítéka, ha az erő s a kötelességvállalás eleven példáját mutatja. A családtagoknak fel kell nézniük az apára, bízniuk kell benne, hogy mindig megvédi őket, kiáll értük, s kielégíti szükségleteiket.

Az anyának és az apának tiszteletben kell tartania egymás szerepét, s alkalom adódtával készségesen ki kell segíteniük egymást. Ha az anya és az apa viszonya ezen a kölcsönös tiszteleten és segítőkészségen alapul, nyilvánvaló, hogy ezt a viselkedési formát gyermekeik is eltanulják tőlük. A gyerekeket ösztönözni kell, hogy a család életének minden mozzanatából vegyék ki részüket. Az idősebb gyerekek segíthetnek húgaik és öccseik gondozásában, miáltal nem csupán szüleik háláját és köszönetét nyerik el, hanem meg is tanulnak szeretetet adni egy náluk fiatalabb és több segítségre szoruló társuknak.

Szülő és gyermek között természetes a szeretet. Látnunk kell azonban, hogy a gyermekek szüleik szeretetét magától értetődőnek tekintik. Tudjuk, hogy a lázadozásra is hajlamosak, ha a szülők megkövetelik tőlük a szeretetet; ajánlatosabb tehát megtanítani őket, hogyan szeressenek valakit, aki náluk sokkalta különb: az Örökkévalót. Az üzenet, amelyet a gyermeknek a szüleitől kell hallania, így szól: “Ne azért tisztelj engem, mert olyan kiváló vagyok – az Örökkévaló miatt tisztelj engem. Ahogyan az Örökkévaló a nagyszüleiden keresztül adott életet nekem, úgy adott általam neked.” A szülőknek természetesen előbb önvizsgálatot kell tartaniuk, hogyan bánnak ők a szüleikkel, s különösképp a gyerekek előtt. Aligha várhatjuk el gyermekeinktől, hogy hallgassanak ránk, ha személyes példánkon keresztül az ellenkezőjére tanítjuk őket.

 

Otthon érzi magát nálam Isten?

Való igaz: a szülői felelősség nagyon szerteágazó. Tudatában kell lennünk e felelősség fontosságának. Az igazi otthon megteremtése komolyan veendő feladat, sokkal komolyabban veendő, mint az a munka, amit a megélhetésért nap mint nap végzünk. A kenyérkeresetre végül is számos lehetőség van, de igazi otthon felépítésére csak egy.

Minden igazi otthon egy-egy mikrokozmosz a világmindenségben, miáltal az egész világmindenség az Örökkévaló otthona. Az otthon, a család harmóniája kisugárzik a családok és a közösségek, s végső soron a nemzetek harmóniájára. Ha vérrokonok között nincs harmónia, hogyan teremthetnénk harmóniát idegenekkel?

Így hát mikor legközelebb leülsz otthon a nappaliban vagy együtt ebédelsz, vacsorázol a családoddal, kérdezd meg önmagad: – Tényleg itthon érzem magam? Megteszek minden tőlem telhetőt a család és az otthon érdekében? Jól érzik magukat nálunk a vendégek? S mindenekfölött: otthon érzi-e magát az Örökkévaló az én otthonomban?

 

Ha még egyszer láthatnám…

A Rebbe az 1920-as évek végén, huszonhat éves korában kénytelen volt megválni a szüleitől, csak 1947-ben találkozott újra anyjával. Az apja akkor már három éve meghalt. A Rebbe addig számos alkalommal adott kifejezést szívfájdalmának, hogy oly sok esztendőn át nem volt lehetősége leróni a szüleit megillető fiúi tiszteletet.

Mikor oly sok évi távollét után találkoztak anyjával, húsz percig egyetlen szó nélkül, összeölelkezve álltak. A Rebbe ezek után mindennap meglátogatta édesanyját, késő délutánonként elsétált hozzá, teát készített neki, beszélgetett vele.

Nem sokkal azután, hogy édesanyja 1964-ben meghalt, egy tizenéves lány fordult a Rebbéhez tanácsért: az anyjával támadt nézeteltérése. A lány azért haragudott, mert az anyja szerinte nem adott neki elég pénzt.

A Rebbe szomorúan válaszolt neki: “Én az idén vesztettem el az édesanyámat. Tudod, mennyi pénzt adnék, csak hogy még egyszer láthassam? Te az édesanyád mellett élsz, s mégis hagyod, hogy a pénz éket verjen közétek.”

 

  • Küldés emailben

Fejezetek