Peszách - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2020-04-08 19:05 - Ünnep kimenete: 2020-04-11 20:16:00

10. 📖 XV. –A zsidó államrend, kormányzás és politika

Chászid filozófia – Az űrhajó utolsó küldetése

Chászid filozófia

a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel
Schneerson rabbi írásai alapján

Az űrhajó utolsó küldetése

 

Az élet, amit éltek

„Bámulatos innen fentről a világ, olyan békés, olyan csodás, olyan törékeny” – mondta két nappal a halála előtt Ilán Rámon.

Ilán és hat kollégája ma megint letekint ránk az égből, csak ezúttal nem látjuk, nem halljuk őket. Csak emlékszünk rájuk, az életükre és végső küldetésükre, amelyért kockára tették és feláldozták életüket. Ezeket az embereket, akik az égben vesztek el, úgy is megtisztelhetjük, hogy végső küldetésükből emberként és közösségként mély inspirációt merítünk.

 

Utazás a Holdra

  1. december 21-én az emberiség története folyamán először, az Apolló 8 űrhajósai első ízben utaztak a Holdhoz. Miután tízszer megkerülték a Holdat, december 27-én épen és egészségesen visszatértek. Ez a küldetés fontos előjátéka volt Neil Armstrong és „Buzz” Aldrin hét hónappal későbbi, 1969. július 20-i tényleges Holdra lépésének.

Ugyanazon a héten, 1968. december 26-án egy másik, sokkal kisebb jelentőségű esemény történt, ezúttal egy kis New York-i rádióstúdióban, ahol egy népszerű zsidó műsorvezető, Barry Farber a nashville-i Chábád közösség kiváló rabbijával, Zalman Posnerrel, A zsidó gondolkodásmód című könyv szerzőjével készített interjút. A beszélgetés a judaizmus halachikus hagyományairól folyt.

– Hogy merészel a judaizmus beleavatkozni az egyes emberek magánéletébe? – kérdezte a műsorvezető. – Hogyan merészeli utasítani a Tóra az embereket teszem azt olyasmire, hogy mit egyenek és mit ne? És ami még ennél is furcsább – folytatta –, a Tóra büntetést helyez kilátásba a parancsok esetleges megszegőinek. A judaizmus törvényei szerint, ha egy zsidó felnőtt tudatosan elfogyaszt egy olívabogyó nagyságú falatot egy olyan ételből, amit tilt a Biblia, akkor harminckilenc korbácsütéssel lakol ezért. Hogyan igazolható az emberi jogoknak ez a rettenetes lábbal tiprása? – lamentált. – Hát kire tartozik az, ha megeszem egy sonkás szendvicset?

 

A büntetés hivatali mechanizmusa

Posner rabbi válaszként elmondta, hogy a valamikori zsidó bíróságnak is csak ritkán volt joga a Tóra által előírt korbácsbüntetéseket kiszabni – ha egyáltalán akadt ilyen bíróság. Ennek ugyanis öt feltétele van: 1. Korbácsbüntetést csak különlegesen felszentelt bíróság szabhat ki. 2. A büntetést csak akkor lehet kiszabni, ha minimum két tanú látta a vétkes cselekedetet. 3. A tanúknak figyelmeztetniük kellett vétke előtt a bűnöst, és fel kellett hívniuk a figyelmét a várható büntetésre. 4. Az illetőnek szóban el kellett ismernie, és meg kellett ismételnie a figyelmeztetést. 5. A vétkes csak akkor volt büntethető, ha a tanúk figyelmeztetésének elhangzása után három másodpercen belül kezdte meg a vétkes cselekedetet, ellenkező esetben hivatkozhatott arra, hogy elfelejtette a figyelmeztetést .

Mindez nyilvánvalóan jelzi, hogy rendkívül ritka volt, hogy valaki korbácsbüntetést kapott volna. Nagyon ostobának kellett annak lennie, aki hagyta magát egy zsidó bíróság által megkorbácsoltatni, ha pedig ennyire ostoba volt az illető, azt felmentették, látva, hogy nem képes különbséget tenni jó és rossz között.

Hol találni az emberiség történetében még egy ilyen bíróságot, amelyik így működött?

 

Az utána való szombat

Mindez, mint említettem, 1968. december 26-án történt.

A rá következő szombat délután, december 28-án (Tévét 7.) Menáchem M. Schneerson rabbi, a lubavicsi rebbe váratlanul brooklyni zsinagógájába fábréngent, chászíd összejövetelt tartott több ezer hívének. Többek között Zalman Posner rabbi is jelen volt.

A Rebbe azzal kezdte beszédét, hogy közölte: eredetileg ugyan nem szándékozott gyűlést összehívni erre a szombatra, de a héten történt események miatt másképp döntött. A holdutazás kapcsán rengeteg kérdés, gondolat és probléma ébred az emberekben, mondotta a Rebbe, és úgy érzi, kötelessége szólni ezekről a közösség előtt.

Ezután rátért a csütörtök este elhangzott rádióinterjúra, és kijelentette, hogy elégedetlen Posner rabbi imént ismertetett válaszával.

– Noha a válasz igaz tényeket tartalmazott – mondotta –, nem adott teljesen kielégítő feleletet a kérdésre. Tételezzük fel, hogy a zsidó bíróságok a Tóra rendkívüli megszorításai miatt az ősi időkben legfeljebb százévenként egyszer szabtak ki korbácsbüntetést. Rendben van. Arra az egy esetre azonban még mindig vonatkozik a kérdés. Hogyan merészel a Tóra olyan utasítást adni, hogy kimérjenek harminckilenc korbácsütést valakire amiatt, mert másodpercekkel a tanúk részéről elhangzott figyelmeztetés után tiltott ételt fogyaszt? Hogy van merszünk beleavatkozni egy egyébiránt jó és tisztességes ember étkezési szokásaiba? Hogyan merészelünk mi, a demokrácia és az egyéni szabadság kenyerén felnőtt és élő emberek szeretettel elfogadni egy ilyen értékrendszert, amelyből ennyire hiányzik a tolerancia? Attól, hogy százévenként csak egyszer büntetünk valakit, az ítélet nem lesz jogosabb annál, mint ha naponta hajtanánk végre!

 

Veszélyeztetett küldetés

Elgondolkodtató beszédét folytatva a Rebbe elmagyarázta, hogy ha elgondolkozunk a hét legnagyobb eseményén, a NASA űrutazásán, választ kaphatunk erre a nehéz kérdésre.

Mielőtt a három űrhajós beszállt az Apolló űrhajóba, a legteljesebb részletességgel kioktatták őket, hogyan végezzék napi teendőiket. Megmondták nekik, mit viseljenek, mit és mikor egyenek, hogyan aludjanak, de még azt is, hogyan végezzék szükségüket. Magatartásuknak szinte a legapróbb részletekig meg kellett felelnie a szakemberek szigorú előírásainak.

Képzeljük el, hogy az út során az egyik űrhajósnak eszébe jut rágyújtani, és elszívni egy cigarettát. Természetesen felelősségre vonnák, és a legszigorúbb büntetést szabnák ki rá. Miért? Egyénként nincs joga önálló döntéseket hozni, és elszívni egy cigarettát, mikor kedve szottyan rá?

Ez nyilvánvalóan ostoba kérdés. Ha valaki a saját otthonában gyújt rá, vagy eszik nem megfelelő ételt, az természetesen csak rá tartozik. Ha viszont egy űrutazáson teszi, akkor ez nem tekinthető elszigetelt cselekedetnek, amely csupán a cselekedet végrehajtójára hat. Nem: ezt a cselekedetet a megfelelő kontextusban kell szemügyre vennünk. Egy ilyen látszólag jelentéktelen eltérés a normáktól három ember életét sodorja veszélybe, egy egymilliárd dolláros szerkezetet silányít ócskavassá, s a terv megvalósításán dolgozó számtalan tudós és mérnök több évtizedes fáradságát, verítékét és energiáját pazarolja el. Végezetül: ez a parányi szabálysértés egyetlen pillanat alatt szertefoszlathatja egy egész ország, sőt talán az egész emberiség álmait és reményeit!

Az ilyen arcátlanságért és önző magatartásért valóban súlyos büntetés jár. Miért veszélyeztet emberéleteket az ilyen ember, miért veszélyezteti ezrek több évtizedes munkáját, miért veszélyeztet egy küldetést, amelynek sikeréért az egész világ szurkol? Csak azért, hogy kielégítse önző szeszélyét, és elszívjon egy cigarettát. Ez a cselekedet ebben a helyzetben a hihetetlen embertelenség és rettenetes érzéketlenség megnyilvánulása.

 

A történelem utazása

Talán elsőre nem nyilvánvaló, de mindez a mi életünkre is érvényes.

A judaizmus az emberiség történetét egyetlen harmonikus utazásnak tekinti, amely a teremtés kezdetétől indul, és az idők végezetéig tart. Mindannyian ide helyeztettünk erre a kis bolygóra, ugyanúgy a levegőben vagyunk, mint az űrhajó, és ugyanúgy feladatunk, hogy előidézzük föld és ég csókját. Hosszú és nehéz úton jár az emberiség az időn és téren át, egyre missziója megvalósítása felé törve: hogy megszentelje a világot, s a szeretet és szentség szép és harmonikus hajlékává változtassa.

A megváltás felé tartó világunk útja során minden egyes eddig és ezután élő ember nélkülözhetetlen. A történelem egy nagy „űrutazás”, és minden ember „űrhajós”, akinek olyan feladata van ezen a világon, amit csak ő tud teljesíteni. A világ sorsának isteni látomásában kivétel nélkül minden egyes ember nélkülözhetetlen, és bármit teszünk, illetve nem teszünk, az hatást gyakorol az egész küldetésre.

Bölcseink így mondották: „Az első ember (Ádám) egyedül teremtetett (más ember nélkül), hogy arra tanítson minket: „Minden egyes ember köteles azt mondani: Értem teremtetett a világ.” Más szavakkal: úgy kell felmérnünk, milyen értékeink vannak a világmindenség sorsának alakításában, mintha mi lennénk az egyedüli ember a mindenségben. Ez nem drámai túlzás, hanem mély igazságot tükröz, miszerint te, te, mint egyén, magad hozod erkölcsi döntéseidet, s van erőd felépíteni vagy szétrombolni a világot.

 

Mennyire lehet önző az ember?

Mindennek fényében megérthetjük, hogy mikor a Tóra – ez az isteni tervrajz, amely eligazítja az embert, hogyan teljesítheti küldetését, a világ átalakítását – azt mondja a zsidónak, hogy ne egyen bizonyos ételeket, és az megszegi ezt a tilalmat, akkor azt nem elszigetelt cselekedetként kell szemlélnünk, amely csupán az illető “hasát” érinti. Ha ezt a cselekedetet abban a kontextusban szemléljük, hogy milyen szerepet játszik az egyén a világ sorsában, rájövünk, hogy ez az egyetlen cselekedet az egész kozmoszban rezgéseket generál, ami eltéríti a történelmet a megváltás felé törő útjától! A cselekedet előtt létezett világ a cselekedet után már nem lesz ugyanaz.

Mivel a teremtés célját be kell teljesíteni, ezért az én részem ebben a küldetésben döntő fontosságú. Ha elutasítom az „űrutazásunkra” vonatkozó isteni szabályokat, azzal valójában az egész missziót veszélybe sodrom.

Nos hát: néhány másodperccel a tanúk egyértelmű figyelmeztetése után, mellyel felhívják a figyelmünket szándékolt cselekedetünk tilalmas voltára; tudva, hogy cselekedetünkkel ezredévek emberi szeretetét és vérét tehetjük semmivé; tudva, hogy egész történelmünk álmát és reményét foszlathatjuk szét csak azért, hogy egy önző óhajunkat teljesítsük; ezek után ilyesmit cselekedni… Az ilyen embertelen megnyilvánulásért valóban kijár harminckilenc korbácsütés. Sőt fölmerül a kérdés: csak harminckilenc?

Ilyen értelemben Ilán Rámon és társai olyan küldetés során áldozták életüket, amely arra tanít mindannyiunkat, minden egyes embert, hogy életünk minden egyes pillanatának, minden egyes tettének olyan ereje van, amely egyszer és mindenkorra átformálhatja a történelmet.

  • Küldés emailben

Fejezetek