Ros hásáná: Chászid filozófia
a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel
Schneerson rabbi írásai alapján
Sírás a kapuban
A zsidó újév napját az imában Jom HáZikáronnak, az Emlékezés Napjának nevezzük. Ezen a napon az Örökkévaló eldönti, hogy az emberek közül ki kapjon hosszú életet, egészséget, boldogságot és hasonló jókat. Ezt kérjük imáinkban ezen az ünnepen, és ezt jelképezik a hagyományos ételek, például a mézbe mártott édes alma.
Ros Hásánával kapcsolatban a legemlékezetesebb bibliai előírás a sófárfúvás. Vallási kötelesség az ünnep második napján, a templomban a sófár, a koskürt hangját hallgatni.
Ennek a micvának a jelentőségét magyarázza a Báál Sém Tov, a chaszidizmus alapítója szép példabeszédében:
Volt egyszer egy király, aki fontosnak tartotta, hogy fia ne csak az udvari életet ismerje. Ezért egy kis faluba küldte, hogy más környezetben nevelkedjék. A herceg egy idő múlva elkezdett vágyódni a szülői ház után, és hazaindult.
Elérkezett a királyi palotához, de az őrök nem ismerték meg, és nem akarták beengedni, az egyszerű öltözékű, falusias beszédű fiút.
A fiatalember érvelt, rimánkodott, követelte, hogy engedjék be. Végül annyira elkeseredett, hogy sírva fakadt. A király a palota mélyéről meghallotta a sírást. Fülelt, fülelt, végül ráismert a fia hangjára. A kapuhoz sietett, és kinyitotta szeretett fia előtt.
A herceg mi vagyunk, a zsidó nép. Sokan vannak köztünk, akik egész évben elfeledkeznek a zsidó szokásokról, életmódról. Újév napján azonban valamennyien itt állunk a kapuban. Amikor megszólal a sófár – ez az egyszerű, szavak nélküli sírás –, a Király meghallja, megismer bennünket, mert lelkünkben zsidók maradtunk: most már a múlt nem számít, az a fontos, hogy a jövő jó legyen.
Sírjunk hát mindannyian, hogy a Király beengedjen minket a palotába! Ezután biztosak lehetünk abban, hogy az új esztendő szerencsét és boldogságot hoz.
Ezért kívánjuk egymásnak a hagyományos héber jókívánsággal Ros Hásáná előestéjén: lösáná tová tikátév vötéchátém!
