EGYSÉG 1. SZÁM
1990. szeptember – Tisri 5751
Az eset Ros Hásáná előestéjén történt Berdicsevben. A szent hangulat szinte remegett a levegőben. Az ítélet napja előestéje volt, amikor a zsidó szíve telis-tele van a jó útra térés gondolataival. Mindegyikünk számot vet az egész elmúlt évben történtekkel és arra a szomorú következtetésre jut, hogy a számvetés „mérlege” nem kielégítő. A Tóra-tanulásban, az imádkozásban és a jó cselekedetekben nagy hiány mutatkozik. De vajon hogyan keletkezett ez a „hiány”?
A válasz nagyon egyszerű. Túlságosan keveset tanultunk, keveset imádkoztunk és az adakozásban is elmaradtunk. Másrészt viszont mennyit, de mennyit pletykáltunk, mennyi rosszat mondtunk másokról, mennyi kisebb-nagyobb vétket követtünk el az eltelt évben! Isten bocsásson meg nekünk érte!
Azon a napon a berdicsevi zsidók nem várták meg, hogy a templomszolga (sámesz) a szlichot (bűnbánati ima) elmondásához felébressze őket. Kakaskukorékoláskor gyorsan felkeltek, kimentek az éjszakába és határozott léptekkel indultak el a mikve, a rituális fürdő felé, hogy ott megmártózzanak. A sámeszt akkor látták csak, amikor a mikvéből már visszatérőben voltak: egyik házból a másikba ment, hogy a zsidókat felkeltse az istentiszteletre. De mint mondtuk már, a sámesznak sok dolga nem akadt, mert ugyan ki alszik ezen az éjszakán?
Berdicsevbe a Félelmetes Napokra mindig sok vendég szokott érkezni, hogy ott, abban a városban, ahol a híres cáddik (Igaz Ember), a berdicsevi Lévi Jichák rabbi élt, magába szívja a hely különleges levegőjét. Most, a mikvéből visszatérve, tiszta és szent hangulatban mentek a cáddik házához, hogy a cáddik nekik szóló, személyes köszöntését fogadhassák, és hogy elkísérhessék az imaházba az „Emlékezz a szövetségre!”-imához.
A cáddik házába lépve, nem találták meg őt azonnal, amin nagyon csodálkoztak. A cáddik csak valamivel később jött ki a konyhából. Kezében kosár volt, a kosárban pedig egy üveg pálinka, sok sózott hal meg zsemle.
A chászidok (így hívják a nagy rabbik, a cáddikok híveit) majd elámultak a csodálkozástól. Dehát gondoljunk csak bele! Ros Hásáná előestéjén, reggel felé, amikor bűnbánati imára (szlichot) mennének, a berdicsevi cáddik egy minden jóval teli kosarat tart a kezében. Hát rendjén van-e ez?
A cáddik azonban nem sok időt adott a körülötte lévőknek a csodálkozásra. „Zsidók, menjünk!” – vezényelte, és a társaság kilépett az éjszakába.
Kint még teljes sötétség uralkodott. Csak néhány fáradt csillag pislákolt az égen és csak itt-ott szűrődött ki gyenge fény a behúzott redőnyök mögül, ahol egy-egy zsidó készült a szlichotra.
A nagy imaház teljes fénnyel volt kivilágítva. Bent már nagyon sok zsidó gyűlt össze. A cáddikra várva, zsoltárokat énekeltek. A berdicsevi cáddik azonban nem ment be az imaházba, hanem gyors léptekkel elhaladva mellette, tovább folytatta útját, hívei pedig meglepődve mentek utána.
Végül is a társaság a város végéhez érkezett. Ott bementek egy házba. A levegőben dohány, pálinka és izzadó testek kellemetlen szaga terjengett. Az emberek a földpadlón fekve aludtak, olyan szorosan egymás mellett, mint a sózott halak. Zsidók és nem zsidók vegyesen. Horkolásuk egy elefántcsordát is elijesztett volna.
Lévi Jichák Rabbi az egyik alvóhoz lépett, egy sovány fonnyadt zsidóhoz, akinek zsidóságát az mutatta, hogy – mint minden zsidó férfi – tálit kátánt (kis imamellényt) viselt, a fején pedig kipá (kis sapka) volt. Gyengéden megérintve, felébresztette és figyelmeztette, hogy túl hangosan horkol. Felajánlotta neki, hogy „nedvesítse” meg a torkát egy korty snapsszal, és hogy könnyebb legyen a lelke, egyen egy kis sózott halat meg zsemlét. A zsidó a cádikra meredt, de a félhomályban nem látta, kivel beszél. Így aztán nem tűrtőztette magát, és haragosan kifakadt: „Mi jut eszedbe? Kézmosás nélkül igyam? Mit fecsegsz itt össze-vissza? Hogyan lehet valamit megízlelni kézmosás, ima és áldás nélkül? Kinek nézel engem? Talán nem vagyok zsidó?”
Lévi Jichák rabbi ugyanezt még több zsidóval is megismételte és mindegyiküktől ugyanilyen válaszokat kapott. Ezután egy nem-zsidót ébresztett fel: „Kelj fel, Iván, igyál egy kupica pálinkát!”
A nem-zsidó a pálinka szagára egy szempillantás alatt felébredt, kikapta a kupicát a cádik kezéből és egy hajtásra kiürítette. Aztán ugyanilyen módon „végzett” a sózott hallal és a zsemlével is, majd a másik oldalára fordulva, tovább horkolt.
Ugyanígy volt ez Sztyepánnal, Grigorijjal és még néhány más nem-zsidóval is, ameddig a cáddik kosara ki nem ürült. Akkor Lévi Jichák rabbi szemét az ég felé emelve, a következőket mondta: „Világ Ura! Nézz le az égből és vedd észre: Jákob, amikor felébredt álmából, nem testi szükségleteire, hanem a lelkére gondolt. Nem eszik és nem iszik addig, amíg a kezét nem mossa meg, nem imádkozik és nem mond áldást. Ézsau azonban rögtön az étel után kap, és megeszi, rögtön az ital után kap, és megissza anélkül, hogy előtte a kezét megmosná, imádkozna és áldást mondana!”
A cáddik ragyogó arccal fordult híveihez: „Most pedig zsidók, menjünk az ťEmlékezz a szövetségre!Ť (Zchor Brit)-imához” – mondta.
Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 1. szám – 2014. július 22.