12. Egység 2. – 1990. december

Chánuká a szovjet börtönben

CHÁNUKÁ A SZOVJET BÖRTÖNBEN
Az izraeli Kfár Chábádon rendezett Chánuká-ünnepségen rabbi Chájim Dóv Ber Chéjn minden évben elmondja a szovjet börtönben töltött Chánuká történetét. Rabbi Chéjn azt a főbenjáró bűnt követte el, hogy zsidóságot tanított és zsidóként élt a kommunista Oroszországban. Valahányszor elmeséli a történetet, arca mindannyiszor lángba borul, szeme izzik: újra meg újra átéli az eseményeket.
“A szovjet kormány által rendszeresen rám szabott börtönbüntetések egyikét töltöttem. Válogatott bűnözőkkel voltam összezárva: gyilkosokkal, tolvajokkal, mindenféle-fajta csalókkal. Ennek a csőcseléknek volt egy vezére, afféle “főnök” a foglyok között, aki teljhatalommal rendelkezett fölöttük. Még ránézni sem mertek, annyira reszkettek tőle. Isten jóságának hála, engem kedveltek a többiek: tiszteltek, és nem bántottak.
Chánuká első napján gondolataim az ünnep körül keringtek. Minden zsidó házban gyertyát gyújtanak majd, Chánuká-dalokat énekelnek, latkét esznek és mulatoznak. Nekem ebből semmi nem jut itt.
Magamba roskadva ültem. Az egyik fogoly észrevette levertségemet, és megkérdezte: “Rabbi, miért vagy olyan szomorú? Miben segíthetnénk?” Azt válaszoltam, hogy úgysem értene meg, ne is törődjék velem.
Néhány perc múlva a főnök jött oda. “Mi bajod?! ‑ ordított rám. ‑ Itt, a börtönben nincsenek titkaink egymás előtt! Barátok vagyunk!”
Borzalom volt arra gondolni, miféle barátok vesznek körül, de hát nem volt más választásom, elmondtam neki, mi bánt. Elmagyaráztam, hogy ma este kezdődik Chánuká nyolcnapos ünnepe. Chánukákor gyertyákat gyújtunk, de nekem nincs gyertyám. Azért vagyok szomorú, mert nem gyújthatok fényt, és nem ünnepelhetek.
“Nézzük csak, mit tehetnénk ‑ mondta a főnök némi gondolkodás után. ‑ Mire is van szükséged az ünnep megtartásához?”
“Gyertyát kellene gyújtanom, de még ha volna is gyertyám, a börtönben akkor sem gyújthatnék tüzet.”
“Fütyülök a szabályzatra! ‑ mondta a főnök. ‑ Ne aggódj, mindent megszerzünk, és meggyújthatod az ünnepi fényeket.” Eltűnt, én pedig eltöprengtem, vajon betartja-e, amit ígért, vagy pedig kinevet.
Néhány perc múlva visszatért, és közölte, hogy minden rendben. “Rabbi, beszéltem a barátainkkal ‑ mondta ‑, és ők úgy határoztak, hogy mindenki neked adja a margarinadagjának egy részét. A ruháinkból kihúzott szálak lesznek a kanócok. A margarint tojáshéjba rakjuk, és gyönyörű gyertyáid lesznek.”
Csak bámultam. “No és a tűz?” ‑ kérdeztem. “Estére megoldjuk” ‑ mondta fölényesen. Még mindig nem hittem, hogy Chánukát ünnepelhetek a börtönben. Úgy éreztem, álmodom.
Eljött az este. A főnök odahozta a margarint és a szövetszálakat, amiket addigra minden fogolytól begyűjtött. Margarint tettem egy tojáshéjba, belehelyeztem a “kanócot”, aztán vártam a tüzet.
Mikor minden készen volt, a főnök megparancsolta, hogy állják körül, takarják el az őr szeme elől. Fogott egy darab rongyot, letette a fapadlóra, és a csizmatalpával dörzsölni kezdte. Nem tudnám megmondani, hogyan csinálta, de a rongy hamarosan füstölögni kezdett, és néhány pillanat múlva megkaptam a tüzet!
Nagy érzésekkel eltelve mondtam el az áldásokat “a Chánuká-gyertyák gyújtására” és “a csodákra azokban a napokban, ebben az időben”. Amikor a Sehechejánú áldást mondtam, könnyek gyűltek a szemembe. Meggyújtottam a “gyertyát”, és elmondhatatlan boldogság töltötte el szívemet.
Mialatt a “gyertyát” gyújtottam, a foglyok körülálltak, testükkel és ruhájukkal védve a lángot. S ez így volt Chánuká minden estéjén. Egyszer sem buktunk le… így történt, hogy a Chánukát egy szovjet börtönben, nem zsidók között, hagyományaink szerint ünnepeltem.”
“L’chaim”
  • Küldés emailben

Fejezetek