23. A Talmud bölcsei

Chániná ben Trádjon

A harmadik tanaitanemzedék jeles tagja rabbi Ĺkivá kortársa és tragikus sorsának társa, a Bétár utáni nemzedék tíz mártírjának egyike volt.

Származásáról, szüleirôl nincsenek adataink. Apja neve görögös hangzású, de ez nem irányadó, hiszen abban az idôben sokan viseltek idegen nevet. Tanháza és bét dinje Szichninben volt, és a Talmud által közölt listán, amely a jónevű, megbízható bíróságokat sorolja föl, elôkelô helyen szerepel Szichnin (Szánhedrin 32.) Neve többször együtt szerepel Rabbi Cháláftáéval.
Szegényeket segélyezô pénztárt kezelt, és híres volt megbízhatóságáról és odaadásáról. Társai mindamellett nehezményezték, hogy ô maga nem áldoz eleget a nélkülözôk gyámolítására.
Elsôsorban a Tóra tanulásának szentelte életét: ebben nem ismert tréfát. A Bár Kochbá-lázadás leverése után, amikor a római elnyomók a zsidóságnak még az írmagját is ki akarták irtani, és halálbüntetés terhe mellett tiltották a Tóra-oktatást, több tanaita illegalitásba vonult, vagy beszüntette az oktatást. Ilyen volt Joszi ben Kiszmá, aki Cćsariában, a római prefektúra székhelyén lakott. Chániná — vagy Chánánjá — ben Trádjon szeme elôtt azonban rabbi Ĺkivá példája lebegett. ş és társa, Eleázár ben Pártá, sôt mások is fittyet hánytak a rómaiak fenyegetéseinek, és rendíthetetlenül tanították a szent Tórát. Ĺkivá kivégzésének híre iszonyúan megrázta, de nem riasztotta el ôket. A Talmud elmondja: “Amikor Jehudá ben Bává és Chániná ben Trádjon hírt kapott Ĺkivá sorsáról, megszaggatták ruháikat, zsákot öltöttek, és azt mondták: Testvéreink, halljátok: nem azért ölték meg Ĺkivát, mert rabló volt, hanem azért, mert minden erejével a Tórát tanította. Rossz jel ez, nagyon rossz jel…” (Szmáchot 8.)
Valóban: nemsokára letartóztatták Eleázár ben Pártát és Chániná ben Trádjont. Mindkettôjüket a római törvény elleni lázadással vádolták. Eleázár valahogyan kimagyarázta magát, és csodálatos módon megmenekült. Chániná azonban nem tagadott, és nem tudta elkerülni sorsát.

* * *

Mielôtt ez történt, Chániná egyszer meglátogatta a beteg Joszi ben Kiszmát. Joszi megrótta renitens társát, aki életét kockáztatva fittyet hányt a rómaiak tilalmának.
“Mondá neki Joszi: Mit hallok rólad, Chániná testvérem, hogy nyilvános elôadásokat tartasz, és a Tóra-tekercs ott van az öledben? Hát nem tudod, testvérem, hogy ezt a nemzetet [a rómait] az Ég tette meg a világ uralkodójának? Hiszen lerombolta Isten házát, felégette Templomát, megölte népének legjobbjait, és a mai napig is létezik! Te pedig semmibe veszed rendelkezéseit, gyűléseket hívsz össze, és nyilvánosan tanítod a Tórát? Chániná így felelt: Majd az égben megkönyörülnek… Joszi azt mondta: Én logikával érvelek, te pedig azzal válaszolsz, hogy majd az égben megkönyörülnek? Nem csodálnám, ha elégetnének téged a Tóra-tekerccsel együtt…” (Ĺvodá Zárá 17.) Nem a mi feladatunk eldönteni, melyikük viselkedett “logikusabban”: Joszi, aki megalkudott a helyzettel, vagy Chániná, aki Ĺkivá példájára hajlandó volt életét áldozni a Tóra-oktatásért…
Nemsokára elhunyt Joszi ben Kiszmá, és temetésén a városi római hatóság is részt vett. Amikor a temetésrôl visszamentek a városba, ott találták Cháninát — aki valószínűleg szintén barátja búcsúztatására érkezett –, zsidók gyűrűjében, ölében Tóra-tekerccsel…

* * *

Ekkor tartóztatták le. Nem próbált magyarázkodni. A vizsgálóbíró kérdésére, hogy honnan vette a bátorságot a nyilvános Tóra-tanításhoz, azt felelte: “ěgy parancsolta Örökkévaló Istenem.”
Erre a példátlan vakmerôségre a hatalom csak egy választ adhatott: máglyahalálra ítélték a mestert. Ezzel azonban nem elégedtek meg: feleségét is halálra ítélték, lányát pedig egy római tábori bordélyba küldték. Mindhárman megnyugvással fogadták sorsukat, és hitet tettek az isteni igazságszolgáltatás mellett. A Talmud a családot ért csapást azzal magyarázza, hogy Chániná nem volt elég adakozó, s elkövette a legnagyobb bűnök egyikét: habár oktatás céljából, de többször is kiejtette Isten négybetűs, kimondhatatlan Nevét… Felesége azért volt vétkes, mert nem akadályozta meg ebben férjét. Leánya egyszer meghallotta, amint a rómaiak dicsérik, milyen kecses a járása, s attól kezdve igyekezett valóban minél kecsesebben lépdelni… (Uo.) Ez az önmarcangoló okkutatás persze nem mentheti föl a rómaiakat a borzalmas tett felelôssége alól.

* * *

Chániná kivégzését két talmudi forrás is leírja, kis eltérésekkel: teste köré csavarták a Tóra-tekercset, megkötözték, majd rôzsemáglyát gyújtottak alatta. Nedves szivacsot tettek a szívére, hogy lassítsák halálát, s meghosszabbítsák szenvedéseit. Leánya jelen volt kivégzésén — talán idôsebbik leánya, Brurjá, rabbi Méir felesége lehetett –, és sírt, ôrjöngött: “Apám, így kell látnom téged!” Chániná így vigasztalta: “Lányom, ha csak engem égetnének el, az nagyon rossz lenne, de a Tórát is elégetik velem együtt… Aki megbosszulja a Tórán esett sérelmet, Az bosszút áll az engem ért sérelemért is!” Tanítványai megkérdezték a haldokló mestert: “Mit látsz?” “A pergamen eléghet, de a betűk fölszállnak a levegôbe…” — válaszolt. A tanítványok kétségbeesetten azt tanácsolták, nyissa ki a száját, hogy a tűz a bensejébe hatoljon, és kevesebbet szenvedjen, de Chániná nem akart öngyilkos lenni: “Inkább Az vegye el [életemet], Aki adta, de nem teszek kárt magamban!”
A drámai jelenet borzalma még a hóhért is meghatotta. Közel hajolt Cháninához, és a fülébe súgta: “Rabbi, ha felszítom a tüzet, és leveszem rólad a vizes szivacsot [hogy hamarabb meghalj, és ne szenvedj annyit], részem lesz a túlvilági életben?” Chániná igennel válaszolt, sôt meg is esküdött a hóhérnak. Az teljesítette ígéretét, és Chániná kilehelte tiszta, nemes lelkét. Ekkor a hóhér a tűzbe ugrott. Egy égi hang hallatszott: “Chániná és hóhéra az öröklétben találkoznak…” (Uo.)
Cháninát a hagyomány a tíz mártír között tartja számon.

  • Küldés emailben

Fejezetek