26. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Cáv: Nem „áldozat”, „közeledés”

Hurwitz Sholom rabbi írása
 
Cáv (2Mózes 30:11–34:35.)
* * *
Nem „áldozat”, „közeledés”
 
Az áldozatok könyve
 
Pársát Cáv a Tóra harmadik könyvének második hetiszakasza. Magát az egész harmadik könyvet Vájikrá nak nevezik (a könyv első szava után), de egy másik neve is ismert, amely a könyv központi témájára utal. Ez az elnevezés a „Torát Kohánim” (a papok törvényei), mivel a könyv középpontjában a papi feladatok és ezek között is kitüntetett helyen az áldozathozatalok állnak.
A szóhasználat és a kulturális háttér
Elfogadott tény, hogy a szavak ismeretelméleti eredete a szavakba foglalt tárgyhoz vagy fogalomhoz fűződő kapcsolatunk jóval mélyebb jelentőségére derít fényt, s ez oly mértékig igaz, hogy sok filozófus, köztük Nietzsche is, ismeretelméleti érveket használtak fel újszerű filozófiai elgondolásaik leírásához, ábrázolásához. Az általunk használt szavak történeti fejlődésen mentek keresztül, s a szavaknak ez a története gyakorta juttathatja el az embert a szavakba öntött elgondolás fogalmi fejlődésének mélyebb megértéséhez.
Természetes, s ezt bármely kultúrantropológus megerősítené, hogy az eltérő szóhasználat messzemenően árulkodik az eltérő kulturális háttérrel rendelkező személyek eltérő valóságérzékeléséről.
„Áldozat” vagy „közeledés”
Elsőrendű példáját láthatjuk ennek, ha egymás mellé helyezve megvizsgáljuk a magyar „áldozat” szót és e szónak a Biblia által használt héber nyelvű megfelelőjét.
Az áldozat fogalmának meghatározása: „valaminek a feladása”, „valamiről való lemondás” vagy „valaminek a felajánlása”. A „felajánlott” dolog bármilyen Istennek szánt ajándék is lehet; ebben az értelemben: „áldozatot hoz Istennek; áldozati felajánlás; valamit áldozatként felajánlani; (valamit) átengedni”.
A meghatározás nyilvánvalóan utal rá, hogy az áldozathozatal egyfajta vallási kényszer az egyéni érdekekről az istenség érdekéért való lemondásra. Ez az implikáció egy teljes mértékben teológiai perspektívát foglal magában, ahol az istenség és az őt imádó egyén két, egymástól teljesen különböző síkon létezik, és ahol az imádó (az áldozat révén) egy emberfeletti hatalommal bíró külső erőhöz fohászkodik létének fenntartásáért és megváltásért.
Ezzel szemben az „áldozat” fogalmára használt bibliai kifejezés a „ korbán ”, amely ismeretelméleti szempontból a „közel” jelentésű „ károv ” szóból ered. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy az áldozat fogalmának bibliai avagy zsidó üzenete nem az önmegtagadásról illetve valamiről (egy magasabb rendű haszon reményében vagy másért) az egy rajtunk kívül létező istenség számára való lemondásról szól — ahol ráadásul semmiféle meghitt kapcsolat nem alakítható ki ember és istenség között —, hanem ennek éppen az ellenkezőjéről: az áldozatban megnyilvánuló vallási aktus egy elmozdulás az Istenséggel megvalósítandó egység, az Istenséghez való közelség irányába.
Személyes kapcsolat Istennel
Való igaz, hogy a Bibliát olvasva az ember előtt egy teljességgel transzcendentális Isten „képe” jelenik meg, Aki kifürkészhetetlen és elérhetetlen. Ennek ellenére a hit, hogy az ember valóban létrehozhat egy „Én-Te” kapcsolatot Istennel, szembeszökően ott kísért az olvasott bibliai passzusokban.
Éppen az ellentéteknek ez a harmóniája — a teológiai, transzcendentális Istenség valamint a személyes, földi létünk apró-cseprő, hétköznapi szükségleteiről gondoskodó és arra felügyelő Isten azonossága — az, ami lehetővé teszi, hogy az ember értelemmel átitatott vallásos életet éljen.
  • Küldés emailben

Fejezetek