Jeffrey Levin úr, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi ügyvivője ünnepi ebédre hívta meg Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját. Az ebéd díszvendége Arthur Schneier, amerikai rabbi volt, aki New York-ban egy a világot türelemre és megértésre tanító alapítvány, az Appeal of Conscience Foundation létrehozója és vezetője. 

Az Alapítványt az ENSZ is elismert nem-kormányzati szervezetnek tekinti, amelynek fő feladata a gyűlölet elleni világméretű küzdelem. Arthur Schneier 1930-ban Bécsben született, ám fontos magyarországi kötődése van. 1938 novemberében ugyanis Bécsből Budapestre menekült, ahol a gettóban élte túl a Holokausztot. 1947-ben költözött az Egyesült Államokba, ahol rabbivá képezte magát és teológiai doktorátust is szerzett a Jesiva Egyetemen New York Cityben. A Manhattan-i Park East Zsinagógát vezeti 1962-től. 2001-ben ő volt az első rabbi, akit Bill Clinton elnök kitüntetett az Elnöki Állampolgári Érdeméremmel. A rabbi egész életét a Holokauszt túlélőknek szentelte és a világot megértésre és türelemre próbálja nevelni. 

Megjelent: Egység Magazin 19. évfolyam 67. szám – 2014. augusztus 7.

 

Megszakítás