1. 📖 A próféták népe

Brésit

Ko ámár HáÉl…
“Ne félj, mert Én veled vagyok!”
“De most így szól az Örökkévaló… Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak… Ha vízen kelsz át, Én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert Én, az Örökkévaló, vagyok a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód… Ne félj, mert Én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. Ezt mondom északnak: Add ide! és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld végéről…” [Ézsaiás (Jesájáhu 43:1 6.]

Nem lehet megrendülés nélkül olvasni az ősrégi, több ezer esztendős prófécia szavait, amelyek oly időszerűek, akár egy újságcikk a sok tízezernyi orosz, etióp és egyéb bevándorlóról, akiket északról és délről, a világ minden csücskéből hoz haza az isteni gondviselés.
A háftárá és a hetiszakasz kapcsolata egyértelmű. Az első vers bemutatja az Örökkévalót, aki “az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak” (uo. 42:5.). Ez tökéletesen egybehangzik a teremtés történetével, amelyből megtudjuk, hogy “Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” (1Mózes 1:1.) S. R. Hirsch rámutat a nyelvi eltérésre, amelynek nagy jelentőséget tulajdonít. “Kezdetben teremtette”: ez a múlt időt jelzi, tehát egyszeri alkotásról van szó, amellyel az Örökkévaló a teremtés hétnapos folyamata során “előállította” a világot, minden teremtményével együtt. Most azonban a próféta a boré igét jelen időben használja, amit így lehetne helyesen fordítani: “…az eget teremti és kiteríti, szilárddá teszi a földet…” Ez a nyelvtani forma a teremtés folyamatát állandónak tételezi fel, amit bölcseink a mindennapi imaszövegben így fejeztek ki: “…aki nap mint nap megújítja, nagy irgalmával, a teremtés művét…”

* * *

Mint Jesájáhu vigasztaló próféciáinak nagyobb része, ez is a babilóniai fogságban sínylődő néphez szól. Megnyugtató jövendölései egyrészt a közeli sivát Cion ra, a Második Szentély felépítésének idejére vonatkoznak, másrészt a távolabbi jövőre, a Messiás által elhozandó megváltásra. Ami nem következett be hamarosan, az remélhetőleg “az idők végén” fog megtörténni. A próféta, mintegy ezt igazolandó, így szól: “A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok.” (Ézsaiás 42:9.)
Hogy mik azok a “régebbiek”, amik “már beteljesedtek”, arra nézve nagyon eltérő véleményeket hoznak a kommentátorok. Rási az Örökkévaló Ábrahámnak tett ígéretére hivatkozik, hogy fiai majdan kiszabadulnak az egyiptomi fogságból. Abarbanel és mások a Szánchériv bukásáról szóló próféciát említik. A modernebbek, például Ámosz Cháchám a Dáát Mikrá ban, a beteljesedett jövendöléseket Kürosz győzelmeire vonatkoztatják, míg az “újak” szerinte a teljes megváltás ígéretét sugallják. Ibn Ezra Száádját idézi, aki szintén Küroszban ahogyan Jesájáhu nevezi: “Isten szolgájában” látja a beteljesedett próféciák kulcsemberét.

* * *

A továbbiakban a próféta a gálutban sínylődő zsidókat süketeknek és vakoknak titulálja, mert nem képesek látni és hallani, felfogni a közeli megváltás jeleit. Válaszképpen a nép a prófétát nevezi süketnek és vaknak. A vita során fölvetődik a kérdés: “Ki engedte meg, hogy kifosszák Jákobot és kirabolják Izraelt? Vajon nem az Örökkévaló, aki ellen vétkeztünk?” (Uo. 24.)
A Talmud elbeszéli, hogy Jeruzsálem eleste után, amikor a Második Templom romba dőlt, és a rómaiak a nép nagy részét rabláncra fűzve elhurcolták a különböző provinciák központjaiba, rabbi Josuá ben Chánánjá Rómába látogatott. Értesült róla, hogy ott börtönben tartanak egy különlegesen szép és okos zsidó gyereket. Megkereste a börtönt, és a rácson át így szólt a fiúhoz: “Ki engedte meg, hogy kifosszák Jákobot?…” Az ismeretlen gyermek a vers második részével válaszolt: “Vajon nem az Örökkévaló, aki ellen vétkeztünk?” Josuá nyomban elhatározta, hogy ha mégannyi pénzt kérnek is érte, kiváltja a gyereket, mert biztos volt benne, hogy nagy rabbi és törvényhozó válik belőle. úgy is lett. Kifizette a tömérdek pénzt a fiúért, aki idővel rabbi Jismáél ben Elisáként vált ismertté (Gitin 58.).

* * *

A bevezetőben ígért oltalom, mely tűztől-víztől megmenti a zsidó népet: ez a mi mentőövünk “a népek pusztájában”. Izrael népe Isten tanújaként szerepel a világtörténelemben: tanú a világteremtés eposzára, a hatnapos “munkahétre”, amelyet a szigorúan megőrzött és megtartott szombat zár le. A peres felek többnyire a tanún verik el a port de ez mit sem változtat azon, hogy a zsidó nép a kezdet óta napjainkig jelen van a világban, bizonyos dogmák élő cáfolataként, ugyanakkor az egyistenhit élő bizonyítékaként.

  • Küldés emailben

Fejezetek