16c. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Bösálách: A szerelem és a tenger kettétörése

A szerelem és a tenger kettétörése

A tenger kettéválasztása és a boldogságunk

Szexuális forradalom ide vagy oda, az emberek többsége állandó keresésben van. Folyamatosan keresi élete párját, szerelmét, és ha végre megtalálja, gyakorta bizonytalanodik el, hogy valóban „ő” lenne az igazi. Nem könnyű a boldogságot megtalálni. És ha már megtaláltuk, úgy érezzük, rögtön el is veszítettük. Nem tudunk betelni, nem tudunk megelégülni. A „párválasztás” problematikája, nemi vágyaink tudatos és tudatalatti gondolataink és motivációink komoly hányadát foglalják el.

Férfit és nőt összekötni még a Jóistennek is „nehéz feladat”. Talmudi bölcseink szerint „olyan nehéz a felek összepárosítása, mint a tenger kettéválasztása”[1]. Érdekes hasonlat, de mi köze a párosításnak a szétválasztáshoz, és különösen hogy kapcsolódik a Vörös-tenger a szerelem megtalálásához?

A zsidó filozófia tanítása szerint[2] minden evilági jelenségnek mélyebb spirituális oka van. Fizikai világunk, hús-vér testünk egy magasabb rendű létezés lenyomata. A Biblia megfogalmazása, mely szerint „az Örökkévaló képmására” teremtettünk, arra utal, hogy a felszínen tapasztalt jelenségeknek, folyamatoknak, mind-mind megvannak a felszín mögötti, mélyebb dimenziójú párjai, melyek tulajdonképpen mozgatói és okozói mindannak ami felszínen történik.

Mi tehát az igazi oka annak, hogy ennyire keressük másik felünket? Miért állandóan központi kérdés a szerelem és a nemi örömök? Többről kell hogy legyen szó, mint egyszerűen a biológiai fajfenntartás előfeltételéről. Kell, hogy ennek is – csak úgy, mint minden másnak – spirituális oka legyen.

A tudatos szárazföld és a tudatalatti tenger

A Kabbala tanítása szerint a tenger és a szárazföld metaforái a látható és a láthatatlan világnak. A szárazföldön, a (látható) fizikai világban látszólag ismerjük a szereplőket és a játékszabályokat. Látjuk az okokat és a következményeket, tudjuk az elejét és a végét. Nem így van ez a tengerrel. A víz felszíne – csakúgy, mint a láthatatlan spiritualitás – egyszerűnek és egysíkúnak tűnik. Sejtjük, hogy hatalmas erők mozognak a felszín alatt, de el se tudjuk képzelni, micsoda változatos és hatalmas világ rejlik amögött, amit látunk.

„Az ember egy kis világ”[3]. Saját magunkban is megvan ez kettőség. Éljük mindennapjainkat, de a felszín alatt létezik valami sokkal hatalmasabb erő. Mi magunk sem tudjuk igazán mi az. Nem is foglalkozunk vele. Nincs rá időnk odafigyelni. A mindennapi zajok, a felszíni mozgás lekötik figyelmünket. De ettől függetlenül a tudatalattink ott van a felszín alatt, és a tengerhez hasonlóan sok-sok rétege mélyebbnél mélyebb, erősebbnél erősebb. És életünk egy-egy vihara után cunamiként tör belőlünk elő.

Tudat alatt Istenre vágyunk

Mindenki tudja, érzi, hogy van tudatalatti, s legtöbben elismerjük hogy a felszín alatt működő erők talán még meghatározóbbak, mint ami a felszínen történik. Azon már megoszlanak a vélemények, hogy mi az a legmélyebb erő, az a legbelsőbb mag, ami lényege és hajtómotorja mindennek.

Az igazi szerelemhez ketté kell választanunk tengerünket

Snéor Zálmán rabbi, a Tánjá szerzője szerint legmélyebb tudatalattink, lelkünk magja, az „egység iránti vágy”. A lélek legbelsőbb ösztöne, a Teremtővel való újraegyesülés, a Végtelenben való feloldódás, a Teremtés pillanatához való visszatérés. „Az embernek lelke, az örökkévalónak mécsese”[4] – csakúgy mint a gyertya lángja a tűz forrásához való vágyakozásból, igyekszik el a kanóctól, ami erőszakosan visszatartja, úgy az ember lelke is születése pillanatától vágyakozik vissza forrásához, testnélküli állapotához. Ha nem lenne a test (kanóc) és az itt tartó cselekvés (viasz) lángunk elillanna „a szellem visszatér Istenhez, aki adta”[5].

Nem tudatos, tudatalatti, még hozzá sokszor nagyon mélyen – tudatos működésünk – alatti ez a vágy. Tengerünk legfenekén, azon a ponton van, ahova még mélybúvár-felszereléssel sem nagyon látunk be. De ettől még ott van, és a felszínhez közelebb levő tudatalattiakat mozgatja.

A kabbala tanítása szerint ez a mélyről feltörő vágy az, ami a nemiség utáni állandó epedésünket is mozgatja. A Tóra elbeszélése szerint Isten kezdetben egyedülinek teremtette az embert: „férfinek és nőnek teremtette”[6]. Csak ezután az oldalborda kivételével választotta két féllé, nővé, és férfivé az embert. „és ragaszkodik asszonyához, hogy legyenek egy testé”[7]. A teremtés pillanata tehát az egységről, Isten képmásáról, az Örökkévalóval való intimitásról szólt. Ma tehát, amikor a nemek közötti egyesülésre vágyakozunk, tulajdonképpen – tudatalattinkban – a végső teljes egységre, az isteni egyetlenségben való egyesülésre vágyunk.

Nincs szerelem Isten nélkül

Csakhogy mindez tudatalattinkban történik. A felszínen viszont, testeket látunk, hús-vért tapintunk, érzelmeket kapunk és adunk, és nem értjük, miért az az érzésünk, hogy mindez sohasem elég, sohasem adja meg a teljes egység, a teljes megnyugvás érzését.

Ahhoz hogy az egység érezhető legyen, le kell rántanunk a leplet a felszínről, tudatalattinkhoz kell lenyúlnunk, ketté kell választani tengerünket. Fel kell ismernünk, hogy a bennünk mozgó nemi vágynak tengerünk legmélyén egy jóval erősebb mozgatója van. A Végtelen iránt vágyakozunk, tudatalatti kollektív emlékezetünkben a teremtésünk pillanatához vágyunk vissza.

„Nehéz a felek összepárosítása, mint a tenger kettéválasztása” – mert a férfi és a nő közötti egység csak akkor tud igazi egység lenni, ha a héber férfi איש is, és héber nő אשה isá három-három betűjéből a megegyező álef  és sin betűkön kívül, az eltérő jud י és  ה betűket is összerakjuk, melyek Isten nevét (Jáh – יה) adják. A férfi és nő közötti egység az Istennel való egység által tud kiteljesedést nyerni.[8]



[1] Szotá 2a

[2] Lásd pl. Midrás rábá 10:6.

[3] Midrás tánchá, Pekudé 3.

[4] Példabeszédek 20:27.

[5] Prédikátor 12:7.

[6] 1Mózes 1:27.

[7] Uo. 2:24.

[8] Ez a tanítás több haszid diskurzuson, különösképp a Mitteler rebbe, Dovber Schneersohn rabbiDrusé chatuna diskurzusán alapszik:

1. A menyasszony és a vőlegény közötti egyesülés öröme, Ádám az első ember teremtésének (egységének) öröme 429-430. l.

2. Lásd még 589. l. hogy a menyasszony héber szó kálá כלה a kiljon כליון vágyakozás szóval rokon, amely az isten utáni tudatalatti vágyakozásra utal 589. l.

3. Ez az öröm pedig hasonlít a Tenger kettéválasztása utáni Dal (2Mózes 15.) öröméhez 433 l. (illetve ehhez hasonlóan 577. l.).

4. Az a gondolat, hogy a Tenger ketté választása, az abszolut csodát szimbolizálja, amely megtöri a természetet és a természet mögé látva a természet fölötti leplezi le, számtalan helyen megtalálható. Lásd pl. Torá Or, Bösálách hetiszakasz.

  • Küldés emailben

Fejezetek