33b. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Böhár: A számlálást követő 50-ik

“És számlálj magadnak hét szombatévet, hétszer hét évet, úgyhogy lesznek számodra a hét szombatévnek napjai negyvenkilenc év. Akkor szólaltasd meg a harsona hangos riadását, a hetedik hónapban, a hónap tizedik napján; az engesztelés napján szólaltassátok meg a harsonát szerte egész országotokban. És szenteljétek meg az ötvenedik évet, hirdessetek szabadságot az országban minden lakójának, jóbél legyen ez számotokra, hogy visszatérjen mindenki birtokába és mindenki közületek térjen vissza családjához.” (3Mózes 25:8–10.)

Az élet természetes körforgásának megszentelése

Smini hetiszakaszáról írt cikkünkben említést tettünk arról, milyen nagy jelentőséggel bírnak a számsorozatok a Judaizmusban, és rámutattam, hogy bizonyos számok, milyen következetességgel bukkannak fel újra meg újra a bibliai szövegben. Az egyik ilyen szám a 7-es volt, s csakugyan, jelen hetiszakaszunkban ( Behár ) újra találkozunk ezzel a rejtélyes számmal, összhangban a hét hetes ciklussal, de az éves ciklusokkal is. Az üzenet nyilvánvaló: a 7-es szám jelképezi a természet Istenből kisugárzó rendjét, hiszen például a világ is hét nap alatt teremtetett és naprendszerünknek is általunk észlelhetően hét bolygója van. Ez indokolja az ilyen hetes sorozatok hetedik tagjának megszentelését — innét a Szombat! (Egyes kommentátorok magyarázata szerint a Menóra hét ága a hét bolygót jelképezi: bennük jut kifejezésre a megszentelő hetes az égbolton is.) Ezért aztán helyénvaló, hogy egy hét évből álló természetes ciklus utolsó évét – akárcsak egy héten belül a hetedik napot – megszenteljük.

Számolj 49-et és szenteld meg az 50-iket:

Mindazonáltal van még egy további szám, amely számos helyen tűnik fel a Bibliában és a rabbinikus irodalomban is. Ami azt illeti, ez nem is annyira egyetlen szám, mint inkább egy szám, amely egy másik számhoz vezet. A szám maga a 49, és ami, az az 50. Nézzük csak meg, mire is gondolok.

Az Omer-számlálással kapcsolatban ezt mondja nekünk a Biblia: „És számláljátok magatoknak a napokat a szombat [ti. az ünnep] másnapjától, attól a naptól, midőn hoztátok a lengetés ómerjét; hét teljes hét legyen. A hetedik hét után való napig számláljatok ötven napot, akkor mutassatok be új lisztáldozatot az Örökkévalónak.”

Azt az utasítást kapjuk, hogy számoljunk 7 teljes hetet, azaz 49 napot, és az ezeket követő napig számoljunk ötven napot (vagyis számoljuk meg az ötvenedik napot). Figyeljük csak meg: nem úgy szól az utasítás, hogy számoljunk ötven napot, és az ötvenediken mutassuk be a lisztáldozatot, hanem úgy szól a parancs, hogy számoljunk negyvenkilenc napot, s ezáltal tegyük lehetővé az ötvenedik nap számára, hogy megszámoltassék. Miért van ez?

Ugyanez az érdekes párhuzam vetődik fel etiszakaszunkban a Jóbél-évvel kapcsolatban, (ez az az év, amikor az eladott birtokok visszakerülnek eredeti tulajdonosukhoz és a rabszolgák visszanyerik szabadságukat) kapcsolatban a következőket olvassuk (a 8. versben): „És számlálj magadnak hét szombatévet, hétszer hét évet, úgyhogy lesznek számodra a hét szombatévnek napjai negyvenkilenc év.” Majd a 10. versben: „És szenteljétek meg az ötvenedik évet, hirdessetek szabadságot az országban minden lakójának, jóbél legyen ez számotokra, hogy visszatérjen mindenki birtokába és mindenki közületek térjen vissza családjához.” Vagyis 49-ig számolunk, az ötvenediket viszont megszenteljük.

Nyilvánvaló, hogy a negyvenkilenc nap illetve év megszámlálása annak érdekében történik, hogy aztán az ötvenedik mintegy önmagától megszenteltessék. Mi következik mindebből, mind a két esetben?

A juvál szó etimológiája

Ahhoz, hogy erre a kérdésre kielégítő választ tudjunk adni, először jobban meg kell, hogy vizsgáljuk a Jovél szó jelentését. Az ötvenedik évre mint jóvél (jubileumi) évre történik utalás a Szentírásban. A jubileum egyébként mai értelemben (ötvenedik) évfordulót, archaikusabb értelemben örömnapot jelent.

Mindezen jelentések nyilvánvalóan a fentebb idézett bibliai passzusokból erednek. Ez a bizonyos ötvenedik év egyfajta évforduló volt, örömteli időszak többek között a rabszolgák számára is, akik ebben az évben visszanyerték szabadságukat.

Mindazonáltal az eredeti bibliai versben nem ezekből tevődik össze a kifejezés tényleges jelentése — a kontextusból adódóan társulhattak hozzá járulékos jelentések és implikációk, ám szó szerinti értelmében nem ezekre utal ez a kifejezés.

„Szarv” vagy „folyam”

Mi tehát a valódi jelentése ennek a szónak és mi az eredete? Ez a kérdés a jó zsidó tradícióknak megfelelően tudós vita és nézeteltérés tárgya. Rabbi Slomó Jicháki (Rási) véleménye szerint a szó a Jom Kipur napján felhangzó sófártülkölésből ered, amely a szabadságot és az ötvenedik év ünneplését fejezi ki. A kettő közötti kapcsolat pedig abból ered, hogy a kosszarv neve szintén juvál.

Náchmánidész ezzel nem ért egyet, azt állítva, hogy nem kosszarv volt az, amit (a jubileumi év) Jom Kipurján megfújtak, hanem egy hegyikecske szarva, amelynek viszont nem juvál a neve.

Egyéb válaszok: a juvál szó nem szarvakra, hanem a szabadságra utal és a jávál szóból ered, jelentése pedig az, hogy „folyik”, mint a „ káárávim ál jivlé májim ” („mint a fűzfák a vízfolyások mellett”) bibliai mondatban, utalva arra, hogy a volt rabszolgák immár szabad emberekként térhetnek („folyhatnak”) vissza otthonaikba.

Jubileum, a forrás

Rábénu Bechájá magyarázata azonban a kérdés misztikus, kabalisztikus aspektusára vet fényt. Az ő értelmezése szerint a szó a juvál (jelentése: „valamiből/valahonnét előfolyó”) szóból ered, abban az értelemben, ahogyan az a Jeremiás 17:8-ban olvasható: „ vöál juvál jösálách sorásáv ” („mely folyó felé bocsátja gyökereit”). Ez pedig burkoltan bár, de arra utal, hogy a Juvál éve, azaz az ötvenedik év az a forrás, amiből a negyvenkilenc kiáramlott. Az ötvenedik az abszolút egység állapotában tartalmazza a negyvenkilencet. A negyvenkilenc tehát folyománya, kiterjedése ennek az energiának, amely specifikusan és megkülönböztetetten jelentkezik evilági tapasztalataink sokszínűségében.

Ebben a világban, amelyben élünk, állandóan megtapasztalhatjuk a „hetességet” a maga teljes dicsőségében: a hét hét napjában, az égbolt hét bolygójában és a hétéves ciklusban. A természet egész mivolta csupán kisugárzása, külsődleges kifejeződése egy egységnek, amely teljes, osztatlan, egyedülálló és tökéletes. Ebben az örök origóban, ebben az egyedülálló egységben minden felosztottság feloldódik és egységbe olvad.

Ez a szinguláris pont meghaladja a mi emberi tudatunk képességeit, meghaladja fogalmi gondolkodásunkat. Eredendően felfoghatatlan számunkra. Ezért kaptuk a parancsot, hogy számoljunk 49-ig, amely a hetek ciklusának teljessége, a hét ciklusának hetes ciklusa, mert ez a hétszer hetes ciklus magában rejti létezésünk legapróbb rezdüléseit is. Mi, emberek, ezen a cikluson belül számolunk és fejlődünk, mert ez az a tartomány, ami értelmünk számára felfogható.

Amint megvalósítottuk azt, amire képesek vagyunk, figyelmünkkel az ötvenedik, a Juvál transzcendens birodalma felé fordulunk, mert bár nem mi idézzük elő, de a Biblia kijelenti: „jóbél legyen ez számotokra.” Valóban nem mi idézzük elő a Jóbélt, mégis biztosak lehetünk benne, hogy miután teljesítettük feladatunkat, ami nem más, mint életünk tökéletesítése a hetek, azaz a negyvenkilenc természetes ciklusában, valóban ott vár majd minket a „jubileum”, az öröm, az 50 transzcendens világa.

Hurwitz Sholom

  • Küldés emailben

Fejezetek