Bemutatkozás

 

Glitzentstein Smuél rabbi Eilaton, Izraelben született 1981-ben. A városi középiskola elvégzését követően először a jeruzsálemi „Torat Emet” Jesivában, majd Kfar Chábádban a Központi Lubavicsi Jesivában tanult tovább. 2001-től a „Kfár Chábád” lubavicsi hetilapnál dolgozott. 2002-ben Thaiföldön, majd Costa Ricában dolgozott és tanult a Chábád kötelékében. Felesége, Sosáná tanítónő és a Gán Menachem Iskolában tanít Budapesten; Fiatal kora ellenére már három héber nyelvű tankönyvet jelentett meg gyermekek számára. 2008 szeptembere óta élnek Budapesten feleségével és négy gyermekével, ahol feladata a fiatalokkal való foglalkozás.

 

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija (szül. Budapest, 1979): Rabbinikus tanulmányait a Yeshiva High School-ban (Pittsburgh, Pennsylvania), a francia Institut Superieur D’etudes Rabbiniques et Talmudiques-ban és Central Lubavitch Yeshivot-ban (N.Y.) végezte. Letette a szofér (hivatásos tóramásoló) és a mohél (hagyományos körülmetélő) vizsgákat is. A Holocaust óta ő az első hazánkban avatott ortodox rabbi. Rabbivá avatásán 2003-ban Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke és Izrael Állam főrabbija is részt vett. 2007-ben a Debreceni Tudomány Egyetem Történelemtudományi kara doktorrá avatta. Feleségével, Dvora Leával és két gyermekével él Budapesten.

 

Nógrádi Bálint: Született Budapesten 1975-ben. A budapesti Berzsenyi Dá­niel Gimnázium matematika szakának elvégzése után 1993-ban érettségizett. Ta­nul­mányait az Egyesült Államokban, a Grinnell College, Grinnell, Iowa egyetemen folytatta. Közgazdaságtani diplomát kitüntetéssel 1997. májusában szerzett. Tanulmányait a New York-i Hadar Hatorah Jesivában folytatta. Feleségével, Szárával, és négy gyer­me­kével Budapesten él.

 

Oberlander Báruch rabbi, New Yorkban született 1965-ben, a második világháborút Magyarországon túlélt szülők gyermekeként. Izraeli és amerikai jesivák elvégzése után a Central Yeshiva Tomchei Tmimim Lubavitz-ban avatták rabbivá 1988-ban. A lubavicsi rebbe küldötteként 1989 óta él feleségével Batshevával Magyarországon. A Vasvári Pál utcai templom rabbija; az Egység, és a Gut Sábesz főszerkesztője; az ELTE jogi karának 1990 óta előadója. A KERT, Közép-kelet Európai Rabbik Tanácsának 2005 óta elnöke. Feleségével, Batshevával és hét gyermekével él Budapesten.

 

 

Megszakítás