37. A Talmud bölcsei

Bár Kápárá

Bár Kápárá az utolsó tanaiták egyike, Jehudá fejedelem tanítványa volt. Még a nevét sem tudjuk pontosan. Egyesek szerint Simonnak hívták, mások szerint Eliézer HáKápár fia volt, és apja halála után született, ezért ő is az Eliézer nevet viselte. Nincs “rabbi” titulusa: ez azt jelenti, hogy nem avatták rabbivá.

A Talmud elbeszéli, hogyan bántotta meg Bár Kápárá a fejedemet. Jehudának volt egy gazdag és előkelő veje, Ben Elásá, aki állandóan a palotában forgolódott, bár nem volt valami nagy bölcs, és a Tórában sem árult el nagy jártasságot. Bár Kápárá nem szívelhette őt, és elhatározta, hogy megleckézteti. Egyszer megkérdezte, hogyan lehetséges, hogy mindenki kérdésekkel fordul a fejedelemhez, csak a fiatalember nem kérdez soha semmit. “Mit kérdezzek?” – bambult a vő, mire Bár Kápárá a szájába rágott egy találós kérdést, amelyet az nagy közönség előtt szépen föl is mondott. A rejtvényben – amelyet nehéz lenne lefordítani, s ma már nem is igen lenne érthető – Jehudá ráismert Bár Kápárá stílusára, és arra is rájött, hogy az udvartartás rendjének burkolt bírálatát tartalmazza. Észrevette, hogy Bár Kápárá nem tudja elfojtani a mosolyát, s így szólt hozzá: “Nem ismerlek, öreg!” Ez bizony a kiközösítés egyik formulája volt: Bár Kápárá tisztában lehetett vele, hogy soha életében nem lehet rabbi, és nem kaphat hivatalos állást… (Moéd Kátán 16.)

Valóban: majd egész életében nehéz testi munkát végzett, és kubikosként kereste kenyerét.

Humorizáló hajlama és tréfálkozó kedve más alkalommal is konfliktust okozott közte és a fejedelem között, akinek pedig nagy híve, hűséges tanítványa volt. A fejedelem elfelejtette meghívni őt Simon fia esküvőjére. Bár Kápárá elment a lakodalmas házhoz, és fölírta a kapura: “A nagy örömnek is halál a vége – mit ér hát?…” (Vájikrá Rábá 28.) Egy másik változat szerint azért nem hívták meg, mert a fejdelem attól tartott, hogy a híres tréfacsináló viccet csinál az esküvőből. E szerint a verzió szerint azt írta volna a kapura: “24 000 aranyat költöttek a lagzira, és Bár Kápárát nem hívták meg!” (N’dárim 50.) Jehudá meglátta a feliratot, és nagy vendégséget rendezett, amelyre meghívta Bár Kápárát is. A bölcs megállás nélkül szórakoztatta asztaltársait: az étel kihűlt, mert senki sem nyúlt hozzá, csak rá figyeltek. Jehudá megkérdezte Bár Kápárát, miért nem hagyja enni a vendégeket. § azt felelte: meg akarta mutatni mesterének, hogy nem a vacsora érdekli, nem fontos neki az étel, csak az bántotta, hogy megszégyenítette és nem hívta meg őt…

* * *

Bár Kápárá a fejedelem jesivájának illusztris tagja volt. Akárcsak társai és barátai, Chijá és Lévi, ő is szerkesztett háláchágyűjteményt, amelyet Misnát Bár Kápárá címen ismerünk (Bává Bátrá 154.). Ez egyrészt kiegészíti, másrészt magyarázza a Jehudá általa szerkesztett Misnát, és nagy hasznára vált az amoritáknak a Misná értelmezésében.

Hyman szerint Bár Kápárá állandó lakhelye a déli Fárod helységben volt: ott volt jesivája, és ott is halt meg.

Mindkét Talmudban igen sok háláchá, vallásjogi döntés fűződik a nevéhez. Sok szellemes mondását ugyancsak megőrizte a hagyomány. Az egyik így hangzik: “Az ember lelke is és a Tóra is olyan, mint a gyertya. Azt mondja az Örökkévaló: Az én gyertyám [a Tóra] a te kezedben van, a te gyertyád [a lelked] az én kezemben. Ha megőrzöd gyertyámat, én is vigyázok a tiédre. Ha hagyod kialudni az enyémet, én is kioltom a tiédet…” (Dvárim Rábá 4:4.)

§ mondta azt is, egy Írás-vers parafrázisaként: “Azért van az embernek fülcimpája, hogy ha rosszindulatú pletykát hall, legyen mivel bedugnia a fülét…” (Ktubot 5.)

A hajótörött hálája

Mint már szó volt róla, Bár Kápárá nehéz testi munkával kereste kenyerét. Hyman szerint erre utal az a mondása, hogy “Jó, ha az ember könnyű és tiszta szakmára taníttatja fiát…” (Bráchot 63.)

Egyszer azt álmodta, hogy mindkét kezét levágták. Elmesélte ezt a fejedelemnek. “Nem lesz szükséged kezed munkájára” – fejtette meg rabbi Jehudá: az álom tehát azt jelentette, hogy Bár Kápárá meg fog gazdagodni, és felhagyhat az árokásással.

Ez a jövendölés érdekes módon vált valóra. A Midrás elbeszéli, hogy Bár Kápárá egyszer Kájszárijá – C‘saria – mellett, a parton végezte munkáját, amikor egy hajó zátonyra futott és elsüllyedt. Egyetlen embernek sikerült nagy nehezen, anyaszült meztelenül a partra kecmeregnie. Bár Kápárá hazavitte a szerencsétlenül jártat, ételt és ruhát adott neki, és öt arannyal útjára bocsátotta.

Hosszú idő múltán egy csapat zsidó a rómaiak fogságába esett, és félő volt, hogy eladják őket rabszolgának. A zsidók megbízták Bár Kápárát, hogy keresse föl a római prefektust, és próbálja meg kiszabadítani a foglyokat. Ötszáz aranyat adtak neki, hogy váltságdíjat adhasson értük. A bölcs el is ment, s meglepődve ismerte föl a prefektusban a hajdani hajótöröttet. Az is ráismert, és barátságosan köszöntötte, majd megkérdezte, mi szél hozta erre. Bár Kápárá előadta jövetele célját, nem feledkezve meg az ötszáz arany fölajánlásáról sem. A hálás római az annak idején kapott étel és ruha fejében szabadon bocsátotta a zsidókat, a pénzt pedig Bár Kápárának adta az öt aranyért, amit akkor kapott. (Kohelet Rábá 11.)

* * *

A rabbi Jehudáról szóló fejezetben olvashatjuk, hogy Bár Kápárá volt az, akit a bölcsek Ciporiban beküldtek a haldokló fejedelemhez hírekért. Halott mestere láttán megszaggatta ruháját, majd egy költői parabolával adta a kint várakozók értésére, hogy Jehudá elhunyt…

Az amoriták első nemzedékének tagjai egytől egyig az ő tanítványai voltak. Bölcs mondásai a mindennapi élet minden területét felölelték. Szavajárása volt például: “Az ember akkor egyék, amikor éhes, akkor igyék, amikor szomjas, és általában semmit ne halasszon későbbre.” (Bráchot 62.) Azt tanította, hogy a béke kedvéért szabad “az igazságot megváltoztatni” – magyarán füllenteni. Ugyancsak ő mondta, hogy aki egy Tóra-fejezetet tanul – vagyis olvas – reggel, és egyet este, az eleget tett a Tóra-tanulás kötelezettségének.

Egy mély értelmű talmudi passzus, amely a megváltásról és a Messiás eljöveteléről értekezik, Bár Kápárát idézi, aki azt mondja: Chizkijáhu, Júdea királya volt a lehetséges jelölt a Messiás szerepére, amikor országa csodálatos módon megmenekült Szánchériv inváziójától. Ez azonban nem történt meg, és Ézsaiás próféta így kesereg: “Jaj nekem, jaj nekem, meddig még?” Meddig tart még a gálut, és mikor jön el a Messiás? Az Örökkévaló pedig így válaszol a próféta szavával: Rázi li, rázi li… – “Titok, az én titkom…” (Szánhedrin 94.)

* * *

Bár Kápárá haláláról nincs értesülésünk. Csupán annyit tudunk, hogy a délvidéki Fárodban halt meg, és ott is van eltemetve. Ma egy kibuc viseli Fárod nevét.

  • Küldés emailben

Fejezetek