34. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Bámidbár: A fejlődést megelőző megsemmisülés

Hurwitz Sholom rabbi írása
 
Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.)
A fejlődést megelőző megsemmisülés
A Bibila Chumás -ként és Mózes öt könyveként is ismeretes, mivel ez a mű öt különálló könyvet foglal magában. Az öt könyv mindegyike egy külön rá jellemző témát tárgyal, mégis egyetlen gyűjteménnyé lett összeszerkesztve.
Brésit – A hit és a teremtés könyve
Az első könyv, a Teremtés könyve, a világ teremtését tárgyalja, valamint azt, hogy milyen irányban fejlődött a korai emberi civilizáció azokban a korokban, amikor még nem létezett a zsidó nép. Ebben a műben olvashatunk a nyelvek, a népek, a kapzsiság, a bátorság és a családhoz való hűség eredetéről. Megismerkedünk a vízözön történetével, valamint Szodomának és Gomorrának, annak a két városnak a történetével, amelyeket az Örökkévaló lakóik otromba erkölcstelensége miatt porig égetett. Ugyanakkor ez a könyv tárgyalja az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob, valamint az ősanyák, Sára, Rebeka, Ráchel és Lea hősies történeteit is.
A Teremtés, együtt a korai eseményekkel és azok következményeivel, arra késztették Rábénu Böcháját, a híres Biblia kommentárt, hogy Mózes első könyvének központi motívumaként az Istenbe mint a világ teremtőjébe és az ő állandó Gondviselésébe vetett hitet jelölje meg.
Smot – A szabadulás és az abszolút monoteizmus könyve
A második könyv a zsidók egyiptomi rabszolgasorba süllyedésével kezdődik, majd folytatódik az Egyiptomból való kivonulással és néppé, méghozzá Isten által kiválasztott néppé válással, majd a Tízparancsolat és az egész Tóra elfogadásával. Ezt különféle a társadalommal kapcsolatos törvények követik, és újból megerősítést nyer az elképzelés, miszerint a Tóra „világi” magánjogi törvényei a zsidó népet Istenhez kötő Isteni Törvény szerves részét alkotják.
A zsidó nép kialakulása és a Tóra elfogadása tehát ennek a könyvnek a központi témája, kiegészülve azzal, hogy az első könyvben megismert teremtő és gondviselő Isten ráadásul az egyetlen is, rajta kívül nem létezik isten a világmindenségben.
Vájikrá – A Szentély könyve
A harmadik mózesi könyv elsősorban a Miskán -ban, azaz a pusztai szentélysátorban bemutatott áldozati szertartásokkal foglalkozik. Miután Mózes első könyvében kimondatott, hogy létezik egy Isten, aki megteremtette a világot és annak folyamatosan gondját viseli, Mózes második könyvében megerősítést nyert, hogy Isten valóban egy teljes és egységes létező, aki egyedülállósága dacára kiválasztott magának egy népet, hogy azzal személyes kapcsolata legyen, és ezáltal ez a nép (a zsidó nép) egyedülálló módon tapasztalhassa meg Őt. Mózes harmadik könyve, mintegy a második könyv folytatásaképpen, bemutatja azt a módszert, amely révén ez a kapcsolat és Isten-tapasztalás átélhető, vagyis bemutatja az áldozathozatal (héberül Korbán , a károv , azaz „közel” szóból), különféle fajtáit és módozatait.
Bámidbár – Az első három könyv valós manifesztálódása
A negyedik könyv, amely az e heti szakasszal kezdődik, tulajdonképpen természetes folytatása a fentebb már említett témáknak. Eleddig megállapítást nyert, hogy Isten, aki megteremtette a világot és gondoskodik róla, egyetlen és a maga nemében páratlan létező. Isten továbbá lehetővé tette számunkra, hogy kapcsolatba kerüljünk Vele az áldozathozatal közvetítő médiuma révén. Azonban eddig mindez csupán elmélet, a tények és eszközök leírása, és nem tényleges elkezdése a szentség megvalósításának.
A negyedik könyv ( Bámidbár — „A sivatagban/pusztaságban”) az, amelyben a saját magunk megszentelésének valamint a Tóra tanításainak egyéni, egzisztenciális élettapasztalatunkba való integrálásának folyamata elkezdődik.
A fejlődéshez szükséges átmeneti pusztulás
Mint az bölcseink számára jól ismert, mindenféle átalakuláshoz egy felkészülési periódus szükségeltetik, egy afféle szürkületi pillanat múlt és jövő között, hogy felkészítsük és hozzászoktassuk magunkat egy új valósághoz. A Tóra megváltozott valóságát a rabszolgaság időszaka előzte meg, amely bölcseink szerint ennek az új és megváltozott valóságnak az előkészületi időszaka volt. A Vörös-tenger kettéválása egy olyan közvetítő esemény volt, amely lehetővé tette az átmenetet a rabszolgaságból a szabadságba, különösen pedig a Tóra által felkínált szabadságba.
Egy másik összetevő, amely a radikális átalakulás közbülső stádiumának eléréséhez elengedhetetlenül fontos, az a semmisség, az érvénytelenség stádiuma, amely nem egyenlő a korábbi érzékenységek lassú, fokozatos fejlődésével, hanem a múlt drámai megsemmisítését jelenti, lehetővé téve ezáltal egy jövendő valóság fokozatos kialakulását. A chászid bölcsek ezt az átalakulási időszakot a növényi mag elrothadásához hasonlították, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a magból új növény hajtson ki.
A túlvilágot megelőző halál
Van egy kép, amely egy a Kréta szigetén, körülbelül négyezer éve virágzott minószi kultúrából fennmaradt kőtáblán látható. A kőtábla egyik oldalán egy sétáló emberalak rajza látható, mellette pedig egy fekvő, szemmel láthatólag halott emberé valamint egy kismadáré, amely valószínűleg a halott lelkét ábrázolja. A táblácska másik oldalán egy hernyó, egy báb és egy pillangó látható. Mindez vélhetőleg metaforikus utalás arra, hogy akárcsak a hernyó esetében, ahol a pillangóvá való átalakulást egy a „hernyótudat” radikális elvesztésével járó átmeneti állapot, nevezetesen a bábállapot előzi meg, az ember esetében is elkerülhetetlen az a halál néven ismert, tudatvesztéssel járó állapot, amely átmenet az élő ember tudata és a másvilágon remélt isteni tudatállapot között.
A messiás előtti apokalipszis
Ezért is van az, hogy a judaizmusban a Messiással kapcsolatos elképzelés egy a messiási kort megelőző világkatasztrófáról — háborúkról valamint a jelenlegi társadalmi és erkölcsi rend általános felbomlásáról — szóló döbbenetes jövendöléssel társul. Ezeket a kataklizmákat nem úgy kell elképzelni, mint afféle sors vagy isteni rendelés által előidézett, előre nem látott eseményeket, amelyek a világtörténelem azon adott időpontjában egyszer csak bekövetkeznek majd. A Talmud bölcsei úgy utalnak erre az időszakra s különösen az ezen időszakon belüli destruktív elemekre, mint a messiási kor szülési fájdalmaira. A metafora egyértelmű; amiképpen az emberi szülés is szükségszerűen fájdalommal és kellemetlenségekkel jár, a messiási korszak sem születhet meg e nélkül a fájdalmas átmeneti korszak nélkül. Ezért van az, hogy a megsemmisülő és közben jövővé átlényegülő múlt témája olyan állhatatosan jelen van az élet oly sok területén.
A sivatag a megsemmisülés átmenete
A Tóra egy látszólag ellentmondásos üzenetet hordoz: egyrészt deklarálja, hogy Isten túl van a mi valóságunk birodalmán, ugyanakkor azt is állítja, hogy Isten kifejezetten úgy döntött, hogy az emberi életnek ebben az evilágibb dimenzióiban kíván lakozni. Ahogy a szállóige tartja, „Isten a részletekben rejlik”, a becsületes üzletkötésekben és a mindennapi élet egyéb más tapasztalataiban. Ezt az üzenetet, vagyis, hogy Isten az itt és most egyszerű valóságában, s nem annyira a vegytiszta spiritualitás magasztos fennsíkjain lakozik, számtalanszor ismétli el a Biblia.
A sivatagi vándorlás az átmenet időszaka volt a Tórát frissen megkapott nép és a „papok birodalma és megszentelt nép” között. Mindezek ellenére ez még mindig ugyanaz a nép volt, amely kivonult Egyiptomból, nem ismerte még a Tóra valóságát, nem tudta még miben lesz más tényleges, mindennapi léte, milyen követelményekkel terheli majd meg a közeljövőben megszülető, megváltozott valósága. A negyvenéves vándorlás pontosan ezt az átmenetet volt hivatva elősegíteni.
A sivatag olyan hely, ahol csak nyomokban fordul elő az élet, víz és élelem alig található benne. Éppen ilyen helyre volt szükség a korábbi egyiptomi léttudat megsemmisüléséhez, ahhoz hogy a Tóra üzenete könnyebben integrálódhasson az újonnan megszületett zsidó nép tudatába.
  • Küldés emailben

Fejezetek