10. ? Zsidó mesék, legendák, történetek

Az orvos és a beteg

Történt egyszer, hogy egy előkelő zsidó, aki közismert Talmud-tudós és üzletember volt – nevezzük reb Jákovnak –, keresztülutazott Mezsdricsen. Sokat hallott már a nagy mezsdricsi mágidról, és – noha ő maga nem volt a chászid – elhatározta, hogy felkeresi a chászid vezetőt. A mágid már akkor is messze földön híres, kiemelkedő Tóra-tudós volt, amikor még nem tartozott a Báál Sém Tov követői közé, és reb Jákov szeretett volt tudós diskurzust folytatni vele. Nem kellett csalódnia: az élénk és fordulatos beszélgetés során a mágid segítségével megvilágosodott előtte néhány bonyolult talmudi szövegrész, amelyen már régóta töprengett. A látogató nem érdeklődött különösebben a chaszidizmus tanításai iránt, és ezek nem is kerültek szóba beszélgetésük során. Reb Jákov a mágid csillogó talmudi jártasságától lenyűgözve búcsúzni készült, amikor a bölcs váratlanul meglehetősen különös dolgot mondott: – Ne feledd, reb Jákov, mit mondtak áldott emlékű bölcseink: az Örökkévaló néha sajátos orvost és sajátos gyógyszert küld a betegeknek. Előfordul, hogy nem az orvosság, hanem maga az orvos hozza el a Fennvalótól a gyógyulást. Mint tudod, az orvos az isteni Tóra által kapja gyógyító hatalmát, hiszen le van írva: “…és gyógyíttassa meg.”* Ezért az orvos mellett gyógyító angyal áll, az igazán nagy doktort pedig maga Ráfáél, a legfőbb gyógyító angyal kíséri. Miközben hazafelé tartott Vilnába, reb Jákovnak többször is eszébe jutottak a mágid különös és indokolatlannak tűnő szavai. A saját egészsége nem aggasztotta: nyugodtan gondolt arra, hogy hála Istennek, a legjobb egészségnek örvend. Még sosem volt szüksége orvosra, és bízott benne, hogy továbbra is így lesz. Nem azért kereste fel a mágidot, hogy doktorokról tanácskozzék vele, és egyáltalán nem esett szó köztük sem betegségekről, sem gyógymódokról. Miért mondhatta hát a mágid ezeket a furcsa szavakat? Mivel nem tudott rájönni, reb Jákov elhatározta, hogy nem foglalkozik tovább a rejtéllyel. Még néhány hétbe beletelt, míg reb Jákov elintézte üzleti dolgait, és hazatérhetett. Örömmel látta, hogy az egész család jól van. Hamarosan kipihente az utazás fáradalmait, majd élete visszatért a megszokott kerékvágásba: az üzlet és a Tóra foglalta le idejét. Néhány nappal hazatérése után egy reggelen reb Jákov arra ébredt, hogy rosszul érzi magát. Vilno legjobb orvosait hívták hozzá, de egyikük sem tudta megmondani, mi a baja, és mi okozhatja. Mindegyik más gyógyszert írt fel, de egyik sem használt. Ellenkezőleg: reb Jákov állapota napról napra rosszabbodott, és egy idő után úgy tűnt, nincs remény a gyógyulására. Betegségének hamar híre ment a városban: mindenki bánkódott, mert tisztelték és szerették reb Jákovot, aki nemcsak tanult volt, hanem bőkezű is. Az összes zsinagógában imádkoztak felgyógyulásáért, és számos barátja ment el zsoltárokat mondani a beteg ágya mellett. Egyszerre felcsillant a remény sugara. A vilnai zsidók megtudták, hogy a király hamarosan hivatalos látogatásra érkezik a városba. A királyt minden útjára elkísérte az udvari orvos is, akiről tudták, hogy zsidó, bár nemigen tartja a hitet. Ha rá tudnák venni, hogy megvizsgálja reb Jákovot, talán ki tudná gyógyítani az ismeretlen betegségből… A hitközség vezetői elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek a király fogadására, és egyúttal megkérik, tegye lehetővé, hogy az udvari orvos megnézze reb Jákovot. A király jóindulatúan fogadta a küldöttséget, és megkérdezte, tehet-e valamit a vilnai zsidók érdekében. Előadták neki, hogy a zsidók egyik tekintélyes vezetője nagyon beteg, és a város legjobb orvosai nem tudják meggyógyítani. Ha a felség esetleg kegyeskednék hozzájárulni, hogy az udvari orvos megvizsgálja a beteget, az talán megmenthetné az életét… A király beleegyezett, és az udvari orvos azonnyomban elment reb Jákovhoz. Egyetlen pillantással felmérte, hogy itt már semmiféle orvossággal nem lehet csodát tenni. Reb Jákov mozdulatlanul feküdt, semmi sem mutatott arra, hogy egyáltalán életben van még. A király orvosa nagyon feldühödött, amiért ehhez a reménytelen esethez fárasztották oda. – Hát Isten vagyok én, hogy egy halottat életre keltsek? – vetette oda mogorván az összesereglett családnak. Sebbel-lobbal keresztülfurakodott a szobán, hogy otthagyja a kétségbeesett hozzátartozókat, de azok esdekelni kezdtek, hogy rendeljen legalább valami gyógyszert a haldoklónak. – Rajta már semmilyen gyógyszer nem segít – jelentette ki nyersen a doktor, és egy utolsó pillantást vetett a haldoklóra. Ám egykettőre kimeredt a szeme, amikor meglátta, hogy a halálos sápadtság oszladozni kezd a beteg arcán! Már ugrott is vissza az ágyhoz, és kitapintotta a pulzust. Majd hirtelen előrántotta a recepttömbjét, és sietve ráfirkantott valamit. – Rohanjatok a patikába! – mondta, miközben az egész házon izgatott suttogás söpört végig. – Hála Istennek, hála Istennek – suttogták –, van remény… Az udvari orvos az ágy mellett várt a gyógyszerre. Le nem vette a szemét a betegről, és álmélkodva figyelte a gyógyulás további jeleit. Újra elővette a tömböt, és másik orvosságot írt fel. – Már nincs szükség az előzőre – mondta. – Gyorsan váltsátok ki ezt! Valaki ismét elszaladt a patikába. Újabb percek teltek el. Az orvos ámulata nőttön-nőtt a javulás láttán. Hihetetlen volt: egész praxisa során nem tapasztalt még hasonlót. Felállt, és azon töprengett, írjon-e újabb receptet, hiszen látszott, hogy még a másodiknál enyhébb szer is elegendő lenne. A haldokló hirtelen felült ágyában. Tiszta, erős hangon így szólt az orvoshoz: – Kérlek, kedves doktor, ne hagyj még magamra! Szánj rám még kis időt, hiszen egyre jobban érzem magam! Bizonyos, hogy maga Ráfáel angyal áll melletted… Az udvari orvos megrendülten, hitetlenkedve meredt a betegre, s ámbár nem hitt az angyalokban, mégis úgy érezte, lehet némi igazság a szavaiban. Reb Jákov mintha a gondolataiban olvasott volna: elbeszélte látogatását a szentéletű mezsdricsi mágidnál, és megemlítette a különös megjegyzést az orvosokról és gyógyító hatalmukról. – Most már látom – mondta végül –, hogy a mágid profetikus szavai igaznak bizonyultak… Az orvos figyelmesen hallgatta a történetet, majd elgondolkodott. Lehetséges lenne, hogy bármily nagy doktor, ő maga is gyógyulásra, lelki gyógyírra szorul?… – Szeretnék találkozni ezzel a szentéletű férfiúval – mondta. – Elvinnél hozzá, ha felépültél? – A legnagyobb örömmel! – felelte reb Jákov. Nem sokkal ezután reb Jákov és a doktor Mezsdricsbe utazott. Reb Jákov azért, hogy belépjen a chaszidizmus követői közé, az udvari orvos pedig azért, hogy báál tsuvá váljék belőle.

  • Küldés emailben

Fejezetek