7. 📖 Zsidó Ismeretek Tára XIII. – A zsidó történelem kétezer éve

Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

Köves Slomó

Talmud

Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

1. fejezet

Az isteni találkozás és az Írott Tan

A zsidó hagyomány és jogalkotás egyik elvi alappillére, az Írott Tan (תורה שבכתב – Torá söbichtáv) és a Szóbeli Tan (תורה שבעל פה – Torá söbáál pe) fogalma. A zsidóság egységességének vizsgálatakor lényges e fogalomkör ismerete. Ahhoz pedig, hogy ezt az alapvető jogalkotási axiómát jobban megértsük, fontos a zsidó nép kialakulásának és azon belül is a Tóra isteni törvényének áttekintése, hagyományos történetének bemutatása. Át kell tekinteni a zsidó jogalkotás hierarchikus felépítésének kialakulását és fejlődési szakaszait is.

Köztudomású, hogy a zsidó nép a Biblia szerint a héber törzsekből, Ábrahám leszármazottaiból az egyiptomi kivonulással, és azt követően a közös vallás megformálásával született meg. Az egyiptomi kivonulás után – a Biblia szerint – a zsidók 50 nap felkészülés után a Szináj-hegy lábánál az isteni kinyilatkoztatást „saját szemükkel látva és hallva” vették át a Tízparancsolatot, amely a Tóra és a zsidó vallás (később az egész keresztény kultúra) alapja. A zsidó hagyományban ezt a pillanatot nevezzük a Tóraadás pillanatának (מתן תורה), a vallás szerint ugyanis ennek az eseménynek nem csak a Tízparancsolat ismertetése volt a célja. Ezzel az „Isten-ember” találkozással alapozódott meg az egész zsidó jogalkotás elmozdíthatatlan isteni mivolta. A zsidó hagyomány úgy tekint erre az aktusra, mint amelyben valójában – potenciálisan – megadatott az egész zsidó jogalkotás, a későbbi nemzedékek törvényeivel és rendeleteivel együtt[1].

A Midrás[2] szerint[3] a Szináji Kinyilatkoztatáskor két Tóra is adatott a zsidó népnek: az egyik az Írott, a másik a Szóbeli Tan. Mit is jelent valójában, és hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a hagyományos zsidó forrásokban oly sokat emlegetett Írott és Szóbeli Tan? Hogyan értékeli ezek hiarerchiáját a vallásos gondolatvilág? Milyen szerepe van a zsidó nép vallástörténeti fejleményeiben, beleértve a 19. század magyarországi eseményeit is? Ezt tekintjük át az alábbi fejezetekben.

 

A Tan közvetlen átadása

A Biblia leírásából kiderül, hogy a zsidó nép egésze, gyerekek és felnőttek, férfiak és nők, közel kétmillióan[4] voltak jelen a Szináji[5] Kinyilatkoztatás[6] pillanatában. A zsidó filozófia és homiletika szerint[7] ennek az eseménynek olyan fontos spirituális jelentősége volt, hogy nem csak a már megszületett, hanem még a meg nem született lelkek is jelen voltak a Kinyilatkoztatáskor, ezzel is kiemelve, hogy a zsidó nép egésze a Tórát valóban első kézből kapta meg. A Midrás szerint[8], ha csak egyetlen zsidó is hiányzott volna a nép egészéből, a Tóraadás meg sem történhetett volna, hiszen Isten mindenkinek közvetlenül adta a Tórát.

Jehuda Hálévi[9], középkori zsidó filozófus a Kuzári[10] című könyvében hívja fel figyelmünket egy alapvető különbségre a zsidó vallás kezdete és a többi vallás alapjai között. A következőképpen fogalmaz: „A Tízparancsolatot az egész nép közvetlenül kapta meg. Nem egy próféta közvetítésével, hanem egyenesen Isten szájából…”[11].

A zsidó vallást megalapozó Tízparancsolat isteni mivoltának védjegye a Kuzári szerint a kollektíve közvetlenül – és nem egy személy (próféta) közvetítésével – adott isteni kinyilatkoztatás páratlan mivolta. A kinyilatkoztatás e megdönthetetlen jellege a zsidó törvényhozásban és a zsidó vallás felépítésében, illetve a zsidó nemzedékek bölcseleteinek egymásra épülésében mind-mind rendkívüli módon érzékelhető. A zsidó vallásban ebből ered a leírott szó felülmúlhatatlan ereje, a Tóra, az Írott Tan abszolút autoritása és megdönthetetlensége.

 

Mózes hitelessége

A Tóraadás „személyes” megtörténtét követően Mózes felment a Szináj hegyre, hogy írásban is átvegye a Tízparancsolatot. A Tóra leírása[12] szerint Mózes 40 napot töltött a hegyen, mielőtt a két kőtáblát lehozta volna. A zsidó nép eközben azonban vétkezett az aranyborjú által, így Mózes összetörte a kőtáblákat, és megint csak visszakényszerült a hegyre. Itt további 40 napig bűnbocsánatért esedezett, majd további 40 nap után hozta le a második pár kőtáblát, amely abban különbözött az elsőtől, hogy ezt már nem „saját kezűleg” Isten írta, hanem Mózes[13].

A Tízparancsolat a további 40 évi vándorlás alatt tovább bővült. A hagyomány szerint 613 parancsolatról beszélhetünk[14]. Ebből a több száz parancsolatból, illetve a Teremtéstől a sivatagi vándorlásig megesett jelentősebb események leírásából áll össze Mózes öt könyve, a Tóra, az Írott Tan.

A Tízparancsolat megszületését követően tehát Mózes az isteni tan közvetítője[15]. Ő az, aki a temérdek parancsolatot a zsidó nép számára megkapja, és közvetíti, majd le is írja[16]. A zsidó hagyományban a Kinyilatkoztatás központiságát az is érdekesen jellemzi, hogy Mózesnek – az abszolút autoritású Írott Tan szerzőjének – hitelességét nem a már Egyiptomban általa közvetített isteni csodákra, hanem az isteni Kinyilatkoztatásra alapozzák. Maimonidész, a nagy jogi összeállításában, a Misne Tórában ezt a meglátást a következőképpen foglalja össze:

„Nem azért hittek a zsidók Mózesnek, a mi tanítónknak, mert csodákat művelt. Mikor valakinek a hite csodákra épül, annak szíve nem szilárd, mert csodát tenni mágia és varázslás útján is lehet…

Miért hiszünk hát benne [ha nem a csodák miatt]? A Szináj-hegyi reveláció folytán. Amit a mi szemünk látott, nem egy idegené. A mi fülünk hallotta, nem másé. Tűz volt, mennydörgés, villámlás. Belépett egy sűrű felhőbe, a Hang szólt hozzá, és mi hallottuk: „Mózes, Mózes, eredj, és mondd meg nekik…”.

A Biblia 613 parancsolatáról több összeállítás is született, elsősorban a középkori kodifikátorok által. Ilyen például a Chinuch című könyv, amely a Tóra szakaszainak sorrendjében elemzi a parancsolatokat, vagy Maimonidész Széfer hámicvotja, amely rendszerezve foglalja azokat össze.

 

A Tóra hitelessége

A negyven évig tartó vándorlás végére Mózes összeírta mind a 613 parancsolatot, amely a zsidó nép szempontjából lényeges történetekkel kiegészülve alkotja Mózes öt könyvét, az Írott Tant. Ennek minden betűje a zsidó vallás felfogásában szent és létfontosságú. Mózes – a Midrás szerint[17] – a Tóratekercs megírását követően rövid időn belül 12 példányban lemásolta azt, és minden törzsnek adott egy példányt[18]. Az eredeti példány pedig a Szentély Sátorban, a Miskánban maradt[19].

A zsidó vallás axiómája, hogy az isteninek vélt Tóra mai változata teljességgel azonos a Mózes által írt változattal, és az azóta eltelt háromezer év a Tóra szövegének hitelességét nem kezdte ki. A hibák ilyen szintű kiküszöbölésére a rendkívül szigorú másolási és használati szabályzat ad keretet, amely előírja[20], hogy a Tóra akár egyetlen betűjének téves leírása vagy részleges kikopása alkalmatlanná teszi a Tóratekercs használatát, egészen a hiba kijavításáig. Így az évezredek óta folyó kézi másolás ellenére az észrevétlenül becsúszott hibák elkerülhetők voltak, és valóban a világ összes Tórája betűről-betűre ugyanazt a szöveget tartalmazza mindenütt.

Apróbb eltérések, azért találhatók egyes tekercsek között. Ezek az eltérések, az egyes területeken kialakult hagyományokon alapszanak, és ezekben az esetekben valóban nehéz megállapítani, hogy az egyes szokásokból melyik felel meg az eredetinek. Mindezzel együtt fontos hangsúlyozni, hogy ezek az eltérések sohasem változtatnak a szöveg értelmén, hanem elsősorban egy magánhangzónak a szövegben való megjelenítéséből vagy meg nem jelenítéséből fakadnak. Az elsődleges eltérések a jemeni és a többi tóratekercsek között találhatók. Összesen 14 eltérés (a több mint 300 ezer betűből!)[21]:

1Mózes

  1. 4:13.: És mondta Káin az Örökkévalónak: Nagyobb az én bűnöm, semhogy elviselhetném. (מנשוא – מנשא)
  2. 7:11.: Hatszázadik évében Noé életének, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján, ezen a napon felfakadtak minden forrásai a nagy mélységnek, és az ég csatornái megnyíltak. (מעינות – מעינת)
  3. 9:29.: Voltak pedig Noé összes napjai: kilencszázötven év, azután meghalt. (ויהי – ויהיו)
  4. 41:45.: És elnevezte a fáraó Józsefet Cofnász-Pánéáchnak, és nekiadta Osznászt, Pótifera, Ón papjának leányát feleségül; és József kiment Egyiptom földjére. (פוטי פרע – פוטיפרע)

2Mózes

  1. 25:31.: És készíts lámpát tiszta aranyból; vert munkával készíttessék a lámpás: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai belőle legyenek. (תיעשה – תעשה)
  2. 28:25.: És a két fonatnak két végét tedd a két kockára; és tedd az éfód szalagjaira, előrészére. (האפוד – נאפד)

3Mózes

  1. 6:2.: Parancsold meg Áronnak és fiainak, mondván: Ez az égőáldozat tana; ez az égőáldozat legyen a tűzhelyen, az oltáron, egész éjjel reggelig; az oltár tüze pedig égjen rajta. (kis vagy normál méretű מ betűvel מוקדה – מוקדה)
  2. 7:22.: Zárt szakasz (nincs a fejezet vége jelölve) – nyitott szakasz (fejezet vége)
  3. 7:28.: Nyitott szakasz (fejezet vége) – Zárt szakasz (nincs a fejezet vége jelölve)

4Mózes

  1. 1:17.: És vette Mózes meg Áron ezeket a férfiakat, akik megneveztettek név szerint. (בשמות – בשמת)
  2. 10:10.: Örömnapjaitokon, ünnepeiteken és újholdjaitokon fújjátok meg a trombitákat égőáldozataitok és békeáldozataitok mellett, hogy legyenek emlékeztetőül a ti Istenetek színe előtt; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. (חדשכם – חדשיכם)
  3. 22:5.: És küldött követeket Bileámhoz, Beór fiához Peszórba, mely a folyam mellett van, az ő népe fiainak országába, hogy őt elhívják, mondván: Íme, egy nép jött ki Egyiptomból, íme ellepi a föld színét, és lakik velem szemben. (בעור – בער)
  4. 25:12.: Íme, adom neki békeszövetségemet! (egy rövid vagy normál váv ו betűvel שלום – שלום)

5Mózes

  1. 23:2.: Ne jusson be zúzott heréjű vagy elvágott tagú az Örökkévaló gyülekezetébe. (דכה – דכא)

 

A Tóra megmásíthatatlansága

A Tóra tehát isteni eredetű, és mint ilyen, nem lehet hiányos. A zsidó hitelvek közé tartozik,[22] hogy a Tóra minden olyat magában foglal, amit Isten a zsidó népnek, illetve az egész emberiségnek szánt minden időkre és minden helyzetre. Ebből a gondolatmenetből kifolyólag a Tóra a világ és az emberiség minden aktuális és új kérdésére is tartalmazza a választ, és a Tóra törvényein való változtatás az emberiség vagy az emberi társadalmi normák megváltozására való hivatkozással teljességgel megalapozatlan. Ugyanis ha a Tórát isteninek tekintjük, feltételeznünk kell, hogy a Végtelen és Mindenható számításba vette az eljövendő korok kihívásait is, és azokra is valamilyen módon megadta a választ. A Tóra explicit módon kimondja, hogy „Ne tegyetek hozzá az igéhez, melyet én parancsolok nektek, és ne vegyetek el belőle”,[23] vagyis ilyen értelemben a Tóra törvényeinek bármilyen, könnyítő vagy szigorító „felülírása” a zsidó hagyomány szerint teljességgel elképzelhetetlen.

Ember általi változtatás a Tórán nem lehetséges. Lehetséges-e azonban, hogy Isten a Tórát a történelem során egy prófétán keresztül helyezi hatályon kívül, vagy vezet be rajta változtatásokat? A Tóra ugyanis egyértelműen megjövendöli[24] – és ezzel egyben hitelesíti is – a történelem során a próféták létét. Elképzelhető-e, hogy egy ilyen próféta, isteni ihletre hivatkozva változtasson a Tóra parancsolatain. Maimonidész erről a következőképpen vélekedik:

„A Tórában világosan és egyértelműen leírt parancsolatoknak örökre változatlannak kell maradniuk, se elvenni, se hozzátenni nem lehet. Ahogy írva van[25]: »Mind azt a dolgot, amelyet parancsolok nektek, azt őrizzétek meg, hogy megtegyétek; ne tégy hozzá, és ne végy el belőle.« Az is írva van[26]: »A nyilvánvaló [dolgok] a mieink és gyermekeinké mindörökké, hogy megtegyük e tannak mind az igéit.«

Ez arra tanít minket, hogy a Tóra parancsait örökké meg kell tartanunk.

Írva van az is: »Örökös törvény ez minden nemzedékednek«, és »Nem az égben van«[27]. Ez azt tanítja, hogy próféta már nem tehet hozzá új tételt [a Tórához].

Következésképp, ha előáll valaki, akár zsidó, akár nemzsidó, és jelet vagy csodát mutat, és azt mondja, az Örökkévaló küldötte, hogy (a) hozzá tegyen egy micvát; (b) visszavonjon egy micvát; (c) másképp magyarázzon egy micvát, mint a Mózestól kapott hagyomány; (d) azt mondja, hogy a zsidók nem örökre, hanem meghatározott időre kapták a micvákat, akkor az hamis próféta, aki azért jön, hogy tagadja Mózes próféciáit…

Ha ez így van, akkor hogyan értsük a Tórának azt a mondatát[28], mely szerint: »Prófétát támasztok majd nekik testvéreik közül, mint te vagy, [és adom igéimet szájába, hogy elmondja]… «? [Az a próféta] nem azért jön majd, hogy [új] hitet alapítson, hanem hogy megparancsolja a népnek, hogy [teljesítsék] a Tóra rendelkezéseit, és figyelmeztessék őket áthágásuk tilalmára, mint az utolsó próféta [Máláchi] hirdette[29]: »Emlékezzetek Mózesnek, az én szolgámnak tanáról.«” [30]

Maimonidész leírása szerint, a hamis prófétának jövendölésének meghiúsulásán túl az is ismérve, hogy a Tóra törvényein akar változtatni. Más szóval a prófétáknak – Mózes kivételével – nem a törvény közvetítése a feladata, hanem „hogy megparancsolják a népnek, hogy teljesítsék a Tóra rendelkezéseit, és figyelmeztessék őket áthágásuk tilalmára”. Isteni ihletre hivatkozva törvényt hozni tehát a zsidó vallásban semmiképpen sem lehet.

2. fejezet

A Szóbeli Tan

A magyarázat szükségessége

Annak ellenére, hogy a zsidó vallás felfogása szerint a Tóraadás isteni megnyilatkozásának pillanatától fogva a Tóra törvényeinek hitelességéhez nem fér kétség, és elképzelhetetlen az ember általi változtatás a Tóra törvényein, mégis az emberi racionális gondolkodás és az annak segítségével tett következtetések az Írott Tan megszületésével egyidős, létfontosságú alkalmazások. Mint minden jogrendszerben a jogalkotó – a mi esetünkben Isten – nem írja és nem is írhatja le az összes lehetséges precedenst, hanem általános irányvonalakat ad meg, melyeket „a törvényhozónak” – a mi esetünkben a törvényt tanulmányozó bölcseknek, rabbiknak – kell az egyes precedensekhez igazodva szabályokká alakítani[31]. Különösen így van ez a gyakran szűkszavú Tóra esetében. A Tóra nem egy helyen tömör és elvont törvényeit kénytelenek vagyunk magyarázni, ha azt a gyakorlati életre valóban kiterjedő szabályozássá akarjuk tenni. Ahhoz például, hogy a „Ne dolgozz szombaton” parancs[32] valós alkalmazható gyakorlattá legyen, fontos meghatároznunk, hogy a Tóra szerint mi a munka. A Törvény alkalmazásához szükséges értelmezés és a le nem írt részletek kikövetkeztetése adja a Szóbeli Tan szükségességét és tartalmának gerincét.

 

Az értelmezők

A Tóra magyarázása és értelmezése a Tannal foglalkozó rabbik és bölcsek feladata, amiként a Tóra is mondja[33]: „Te pedig cselekedjél amaz ige szerint, amelyet tudtodra adnak arról a helyről, melyet kiválaszt az Örökkévaló; és őrizd meg, hogy cselekedjél aszerint, amire téged tanítanak. A tan szerint, melyre téged tanítanak, és az ítélet szerint, melyet neked mondanak, cselekedjél; ne térj el az igétől, melyet tudtodra adnak, se jobbra, se balra.”

A Tan magyarázásának és a törvénykezés jogrendszerének szükségességét már Jitro történetéből[34] is tudjuk. Jitro – Mózes apósa – nem sokkal a Szináji Kinyilatkoztatás után látogatást tesz a zsidóknál, és azt látja, hogy az egész nép ügyes-bajos dolgaival, peres ügyeivel egyedül Mózes foglalkozik. A dolog szervezeti lehetetlenségét felismerve Jitro rámutat: „El fogsz lankadni te is, meg a nép is, mely nálad van, mert túlságos nehéz a dolog neked, nem bírod azt végezni egyedül.”[35] Mózesnek azt ajánlja, hogy válasszon bírákat, akik „tegyenek törvényt a nép között minden időben”, hozzá pedig csak a „nagy ügyeket” hozzák. A bírák rendszerét később maga Isten erősíti meg, mikor azt parancsolja Mózesnek, hogy „Gyűjts egybe nekem hetven férfiút Izrael vénei közül, akik­ről tudod, hogy ők a nép vénei és felügyelői; vidd őket a Gyülekezés Sátorához, hogy ott álljanak veled együtt. Én pedig leszállok és beszélek veled ott, elveszek a szellemből, mely rajtad van, és rájuk teszem, hogy viseljék veled együtt a nép terhét, és ne viseld te magad.”[36] A Talmud szerint ebből alakul ki a zsidó jogrendszer legfelsőbb fóruma a 71 tagú legfelsőbb bíróság, a Szánhedrin.[37] A bíróságok és törvénykezési intézmények létrehozatalát a Tóra explicit egy másik helyen is megszabja: „Bírákat és felügyelőket rendelj magadnak minden kapuidban, melyeket az Örökkévaló, a te Istened ad neked, törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igazságos ítélettel.”[38] Kialakul a zsidó törvénykezés, és törvényértelmezés komoly rendszere, amely a racionális érvelésen, és az isteni akarat Bibliából kikövetkeztethető igazságának megtalálásán alapszik. Az a törvénykezés, amelyben mindig végül a többség elve dönt,[39] így téve a törvényt mindenki számára kötelezővé.

A megkérdőjelezhetetlen Írott Tan mellett tehát szükség van a törvényt értelmező Szóbeli Tanra is. Jóllehet mindkettő ugyanazon Tóra szerves része, a hierarchikus különbség megmarad, ami – egészen a II. Jeruzsálemi Szentély lerombolásáig és a zsidó nép végső diaszpórába kerüléséig – abban is megmutatkozik, hogy a Szóbeli Tan, miként nevében is benne van, nincs papírra vetve.

 

A Szóbeli Tan három összetevője

A Szóbeli Tan eddig taglalt jellemzője az Írott Tan értelmezése volt. Van azonban a Szóbeli Tannak két további alkotó eleme: a hagyomány és a rabbinikus rendeletek.

Összefoglalva tehát a Szóbeli Tan három részre osztható: 1. az Írott Tan értelmezése, 2. a hagyomány útján fennmaradt mózesi törvény és 3. a nemzedékenként hozott rabbinikus rendeletek.

Részletesebben:

  1. Az Írott Tan értelmezése: A Tóra szövege szent és megfogalmazásában minden betűnek megvan a maga helye, nincsenek benne véletlen nyelvtani hibák, tartalmi hiányosságok vagy ellentmondások. Ebből kifolyólag a Tóra szövegéből – az első olvasatra nem is észlelhető – részletekre következtethetünk racionális úton. A racionális következtetéseknek is megvannak a maguk keretei és szabályai. Van[40] ugyanis 13 logikai szabály, melyeknek alkalmazása a szöveg értelmezésében megengedett. Ezek a szabályok a szöveg „használati utasításaiként” alkalmazandóak.

Ilyen logikai szabály például a „könnyebbről nehezebbre” való következtetés elve: A Tóra semmit sem ír fölöslegesen. Elég egy „könnyebb dolgot” megtiltania, hogy a „nehezebb” (súlyosabb) tilalomra következtetni tudjunk. Például a tiltott nemi kapcsolatok terén a „Fiad leányának vagy leányod leányának szemérmét föl ne fedd …”, amelyet a Tóra kimondottan említ[41], ellentétben a „fiaddal” vagy „lányoddal”, amit a bölcsek a fenti elv alapján következtetnek[42].

  1. A Mózesi hagyomány (הלכה למשה מסיני): Az Írott Tanból kimaradt, de szájhagyomány útján fennmaradt Mózesi törvények, melyeknek hierarchikus elhelyezkedése egy szinten van a Tórában leírt, vagy a szövegből kikövetkeztetett szabályokkal. Magából a Tórából tudhatjuk, hogy léteznek olyan részletei a Tórának, melyeket Mózes megkapott Istentől, de valamilyen oknál fogva nem írt le. A Deuteronómiumban utal erre Mózes, amikor azt mondja, „akkor vághatsz marhádból és juhaidból, melyeket az Örökkévaló neked ad, úgy amint én neked parancsoltam….”[43] Ebből egyértelműen kiderül, hogy Mózes meghatározta a kóser vágás ma is ismert részletes szabályait, ugyanakkor az írott szövegben a szabályokat sehol sem találjuk.

A Mózesi hagyomány általában nem teljesen ismeretlen fogalmak egészét hagyja meg, hanem inkább a szövegben említésre kerülő, de nem kifejtett törvények részleteinek meghatározásában segít. Ilyen például a tfilin parancsa, amelyet a Biblia négy helyen is említ,[44] mint a fejre és kézre tekerendő jelet, de részleteit nem fejti ki. Ezzel együtt a tfilin készítésének és előírásainak szabályai nagymértékben Mózesi hagyományként maradtak ránk.[45]

  1. A rabbinikus rendeletek: A Tóra felhatalmazza az egyes nemzedékek bölcseit, hogy az aktuális társadalmi, erkölcsi viszonyoknak megfelelően „védőgátat emeljenek”[46] a Tóra törvényei köré. E védő intézkedések értelme a tórai szabályok megszegésének megelőzése. Ez a harmadik kategória, az előzőekhez hasonlóan a Szóbeli Tan része, de hierarchikus alsóbbrendűsége a fentiekhez képest karakterisztikusan hangsúlyozott. A zsidó jogban állandóan visszatérő fogalom a mideorájtá (מדאורייתא), és a miderábánán (מדרבנן) – a „tórai törvény” és a „rabbinikus törvény” – meghatározás, amely természetesen nem a rabbinikus szabályok kevésbé kötelező voltát jelenti, hanem csupán a súlyponti különbséget hangsúlyozza. Ezzel az állandó hangsúllyal tudunk megfelelni annak a bibliai törvénynek is, miszerint „ne adj hozzá, és ne végy el belőle”, ugyanis a rabbik törvényei nem a 614. parancsolatként jelennek meg, hanem mint a 613 parancsolat egyikét szolgáló, betartását könnyítő védőintézkedés.

Példa erre a szombati mukce tilalom[47], amely – a szombati munkatilalom megszegésének megelőzéseként – elsősorban a szombaton tiltott munkákra rendeltetett használati tárgyak mozgatását tiltja.

A Szóbeli Tan főszereplője mindhárom kategóriában nem a leírott szó, hanem a bölcs, az ember által kikövetkeztetett, átadott vagy meghozott törvény. Honnan merítik a bölcsek autoritásukat arra, hogy feltételezzék jogosultságukat ezeken a területeken? A Biblia ezekre a következő mondatban teljesen egyértelműen rámutat erre:

„Ha nehéz lesz neked valami az ítélkezéshez, vér és vér között, jog és jog között, sérelem és sérelem között, bármely pörös ügy kapuidban, akkor kerekedj föl és menj el arra a helyre, melyet kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened. És menj el a levita papokhoz és a bíróhoz, aki lesz abban az időben és kérdezd meg, hogy tudtodra adják az ítélet igéjét. Te pedig cselekedjél amaz ige szerint, amelyet tudtodra adnak arról a helyről, melyet kiválaszt az Örökkévaló; és őrizd meg, hogy cselekedjél mind aszerint, amire téged tanítanak. A tan szerint, melyre téged tanítanak és az ítélet szerint, melyet neked mondanak, cselekedjél; ne térj el az igétől, melyet tudtodra adnak, se jobbra, se balra.” [48]

Ha a szöveget jobban szemügyre vesszük, akkor azt vehetjük észre, hogy e parancs nem csak általánosságban véve ad felhatalmazást a Bölcseknek, hanem részletesebb fennhatóságot is meghatároz számukra. Az idézetben ugyanis három hasonló kifejezés ismétlődik: „A tan szerint, melyre téged tanítanak[49], … melyet neked mondanak, melyet tudtodra adnak.” Ez a három kifejezés a Szóbeli Tan feljebb részletezett három tartalmi elemére utal.[50] A tanítanak kifejezés azokra a szabályokra vonatkozik, amelyeket a Bölcsek elővigyázatosságból hoznak, védve a törvény épségét. A mondanak a Tóra szövegéből kikövetkeztetett szabályokra utal. A tudtodra adnak, pedig azokat a törvényeket takarja, amelyek a szájhagyomány útján maradnak fenn.

 3. fejezet

A vitázás formái

Vita a jogrendszeren belül

A zsidó jogrendszer kezelőit, vagyis az Isten által felhatalmazott bírósági rendszert, azok az „emberek” alkotják, akik a Tóra értelmezésével, a szájhagyomány továbbadásával és új védőintézkedések meghozatalával hoznak döntést az egyes precedens esetekben és a folyamatosan felmerülő kérdésekben. Ennek a törvényhozási rendszernek az ókori zsidó társadalomban nagyon kifinomult rendszere működött. Az egyes bírósági rendszerek hierarchikusan épültek egymásra. Voltak 3 tagú és azok fölött 23 tagú bíróságok, illetve egy 71 tagú Legfelsőbb Bíróság, a Szánhedrin, amely Jeruzsálemben ülésezett.[51] A 3 és a 23 tagú bíróságok elé értelemszerűen különböző súlyú ügyek kerültek. A 3 tagú bíróság elsősorban csak polgári ügyeket, a 23 tagú már büntető pereket is tárgyalhatott, sőt akár halálbüntetést is kiróhatott.[52] A Szánhedrinnek pedig az egész népet érintő kérdésekre (királyválasztás, háború, naptár stb.) is kiterjedt a hatásköre.[53] Ezen túl a felállított hierarchikus rendnek jogorvoslati célja is volt. Ha alsó szinten az ügyben nem tudtak kielégítő döntést hozni, akkor az a felsőbb szint tárgyalta egészen addig, amíg Jeruzsálembe a Szánhedrin elé nem került. A Legfelsőbb Bíróság addig tárgyalta az ügyet, amíg egészen biztosan döntést nem hozott. A döntése ezek után kivétel nélkül mindenki számára kötelező érvényűvé vált. A Szánhedrin az adott kérdésre az Írott Tanból merítette a választ a Szóbeli Tan segítségével. Így tehát a bibliai többség elve végül ha máshol nem is, de a Legfelsőbb Bíróság fórumán érvényesült. A kérdés megvitatására csak a Szánhedrin keretein belül nyílt lehetőség. Ez természetesen nem zárta ki azt, hogy a Szánhedrin avatott bíráihoz nem tartozók is kifejtsék véleményüket. Ugyanis bárki a Szánhedrin elé járulhatott, és álláspontját megfogalmazva részt vehetett annak igazságszolgáltatási munkájában.

A Szóbeli Tannak tehát három funkciója van: továbbadni a Mózesi hagyományt, értelmezni az Írott Tant és új védőintézkedéseket hozni. Az utóbbi két kategóriában a Szóbeli Tan természetes velejárója a vita. Ezekben az esetekben a már részletezett többség elve alapján lehet dönteni a végső és követendő szabályozásról. A Mózesi hagyományban azonban az esetek többségében[54] csak kivételesen fordul elő nézeteltérés, a hagyomány egységes.[55]

Ez a fajta hierarchikus rendszer biztosította, hogy minden kérdésre születhessen válasz. Így a Szánhedrin korában még nem alakultak ki[56] a későbbi talmudi korból ismert jellegzetes viták. Hiszen minden vitát lezártak a Szánhedrin többségi elven működő rendszerében.

 

Vita a jogrendszeren kívül

A Szánhedrin keretein belül bárki vitatkozhatott, és véleményét figyelembe is vették, de kifejezetten annak keretein belül és nem azon kívül. A Szánhedrin döntésével ellentétes álláspontot képviselő bölcs, aki véleményét a Szánhedrinen kívül hangoztatta, a legsúlyosabb büntetést érdemelte, akár halálbüntetést is kaphatott. Ezt nevezi a Biblia záken mámre-nak. A Biblia miután a feljebb említett mondatban felhatalmazza a mindenkori bírákat a Szóbeli Tan művelésére, a döntéshozatalra is figyelmeztet: „Az a férfiú pedig, aki rossz szándékból cselekszik, nem hallgatván a papra, aki ott áll, hogy szolgálja az Örökkévalót, a te Istenedet, vagy a bíróra, haljon meg az a férfiú. Így irtsd ki a gonoszt Izraelből.”[57] E parancsolat a Bölcsek, a Szánhedrin autoritását biztosítja. Azt a rendszert védi, amelyen belül szabad vitatkozni és a többség véleményére hatást kifejteni, de annak keretein kívül a többség döntésével ellentétes álláspont szerint törvénykezni halálos bűn. Ez a mondat természetesen magában foglalja az egyszerű ember engedetlenségét is, de igazán arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, amikor egy avatott bölcs, egy törvénykező bíró a többség döntésével szemben, saját álláspontja szerint törvénykezik.

E törvény célja, az avatott bírósági rendszer és a Szánhedrin autoritásának a védelme, ahogy az ismeretlen szerzőjű Chinuch fogalmaz:

„Ennek a parancsolatnak az a gyökere, hogy ugyanis tudvalevő, hogy az emberek gondolatai eltérnek egymástól, és sok mindenben nem egyenlők az álláspontok. És Mindenség Ura – áldott legyen – nagyon jól tudja, hogy ha a Tóra passzusainak célja minden egyes embernek kezébe lenne adva, és ki-ki a saját értelmére hagyatkozna, akkor mindenki közülük saját értelme szerint magyarázná a Tóra szavait, és nagyon megsokasodnának a viták Izraelben a parancsolatok jelentését tekintendően. És a Tóra, olyanná lenne, mintha sok tóra lenne… Ezért Istenünk – aki az ura minden bölcsességnek – teljessé tette a mi Tóránkat – az igaz tant – ezzel a parancsolattal, hogy kövessük az igaz magyarázatot, amely elfogadott bölcs elődeinkre, békében nyugodjanak. Továbbá minden nemzedékben hallgassunk azokra a Bölcsekre, akik akkor vannak” [58]

Ebben az esetben a Bíróság és a Bölcsek autoritásának a védelme a cél, ezért a Misna előírja, hogy szigorúbb elbírálás alá esik az, aki például egy parancsolat értelmezésén akar változtatni, mint az, aki magát a tórai parancsolatot hazudtolja meg:

„Súlyosabb a Bölcsek szavainál (bevezetett megmásítás), mint a Tóra szavainál. Az ugyanis, aki a Tóra szavait megszegve azt mondja, hogy nincs olyan micva, mint a tfilin, az fel van mentve (a zákén mámre büntetése alól). Az azonban, aki (a Bölcsek értelmezésével ellentétben) azt mondja, hogy a tfilinnek öt rekesze van (és nem négy), így hozzáadva a Bölcsek szavaihoz, az felelős tettéért.” [59]

A záken mámre ugyanis nem egyszerűen eretnek, vagy tóratagadó, hanem „egy, Izrael bölcsei közül, akinek kezében oklevél van, és törvénykezik, illetve tanítja a Tóra törvényeit, ahogy azt tanítja, és törvénykezni kell. És ennek az embernek egy nézeteltérése támad a nagy Bét Dinnel, és nem fogadja el az ő véleményüket, és továbbra is (a saját és) nem az ő véleményük szerint törvénykezik”[60]. Aki megtagadja a tfilin parancsát, lehet hogy eretnek, de senki sem fogja a Tóra alapján tanító bölcsnek tekinteni, és ezért kisebb a közösségre való veszélye.[61]

A rendszeren kívüli vita legalább annyira destruktív tud lenni, mint amennyire kifejezetten konstruktív a rendszeren belüli disputa. A talmudi bölcsek között találunk folyamatosan visszatérő vitapartnereket, akik a háláchá szinte minden területén ellentétes álláspontot képviselnek. A legközismertebb talán Bát Sámáj és Bét Hilél, de ugyanilyen Ráv és Smuél vagy Ábájé és Rává. Az igazság, a háláchá megtalálásához látszólag szükség van a vitára, és ez az, ami a Babilóniai Talmud egészét nagymértékben jellemzi.

A háláchá rendszerén belüli vita tehát kifejezetten építő, így tehát jellemző. Ennek ellenére egy kissé mélyebb vizsgálat után fellelhetjük, hogy – a Talmud megállapítása szerint – a viták valójában a nem eléggé alapos tanulás és elmélyülés eredményei. „Amióta elszaporodtak azok a tanítványok, akik nem kellően tanulnak, azóta meggyarapodtak a viták Izraelben.” A közismert Sámáj és Hilél között sem nagyon bontakozott ki vita, a viták inkább tanítványaik között alakultak ki.

4. fejezet

A Szóbeli Tan leírása és a nemzedékek sora

A Misna

Az eddig elemzett Írott és Szóbeli Tan elnevezése onnan származik, hogy valóban közel másfél évezreden keresztül az egyetlen leírt – és a nagyközönségnek írott formában tanított[62] – szöveg az Írott Tan, azaz Mózes öt könyve, illetve a későbbi próféták könyvei voltak. A szóbeli hagyományt, a magyarázatokat vagy a rendeleteket nem írták le. E hagyománynak bibliai utalásra hagyatkozó alapja is van:

„Azt tanította rabbi Jehudá ben Náchméni, rabbi Simon ben Lákis fordítója: Írva van[63] – (És szólt az Örökkévaló Mózesnek:) Írd fel magadnak ezeket a szavakat, – és ezek után az is írva van – mert eme szavak szerint (kötöttem szövetséget veled és Izraellel). Hogyan kell ezt érteni? Hát úgy, hogy az írott dolgokat tilos (a szövegen kívül) szádra venni, és a szóbeli dolgokat tilos papírra vetni. [Innen látjuk, hogy a Talmudot tilos leírni, kivéve, ha el akarjuk kerülni, hogy a Tóra feledésbe merüljön.[64]]

Rabbi Jismáél másképp magyarázza: „Tanultuk, hogy írva van: ezeket… – ezeket leírhatod, de a szóbeli törvényeket nem írhatod le.”[65]

E kettős rendszernek, illetve annak, hogy miért nem adatott eleve az egész Tóra – a Szóbeli Tant is beleértve – írásban, több gyakorlati oka is lehet.

Egyrészt[66] ez a rendszer biztosítja a későbbi precedensek szabad értelmezését, ugyanis ha a Tóra olyan rendszerben adatott volna, ahol minden eleve meg van írva, akkor nem lett volna lehetőség a történelem változásaiból és fejlődéséből adódó problémák megvitatására. Másrészt ez a fajta rendszer biztosabb módszert nyújt a Tan értelmezésére. Ez a rendszer ugyanis lehetőséget nyújt a Tóra kidolgozott, csoportos értelmezésére, amely biztosabb eredményt ígér, mintha „az egész le lenne írva”. Akkor ugyanis mindenki a saját érzésére hagyatkozva interpretálná a szöveget, és a Tórából „sok tóra lenne”.

Végül[67], de nem utolsó sorban e rendszer biztosítja azt, hogy a Tóra folyamatosan életcentrikus, vallásos életet teremtsen. Alkalmazkodva a kor kihívásaira, megválaszolhassa a kérdéseket, hogy ne egy monoton, nem életszerű „könyv-vallás” legyen, ahol az embernek a tan értelmezésében semmi feladat nem jut, hiszen a Könyvben minden eleve meg van írva.

Az Írott Tan és a Szóbeli Tan ilyen fajta hierarchikus viszonya egészen a zsidó nép diaszpórába kerüléséig fennmaradt. A Szóbeli Tant nem írták le, szájhagyomány útján maradt fenn. Az i.sz. 2. század végén Jehudá fejedelem[68] (יהודה הנשיא) látván, hogy a hagyományátadás addigi rendje veszélyben van, összegyűjtötte és leírta[69] a Szóbeli Tan lényegét. Ezt a gyűjteményt nevezzük Misnának, ami a Talmud, illetve az egész Szóbeli Tan alapja.

Maimonidész a Misnához fűzött kommentárjának bevezetőjében a következőképpen foglalja össze a Misna keletkezésének körülményeit:

„Mózes mesterünk napjaitól egészen Szent Mesterünkig (Jehudá fejedelem) nem állítottak össze olyan művet, amelyből a nagyközönségnek tanítottak volna Szóbeli Tant…

Egészen Szent Mesterünkig, aki összegyűjtötte az összes törvényt, szabályt, rendeletet és értelmezést, illetve magyarázatot, amelyet ismertek egészen Mózes óta, s melyeket tanítottak minden nemzedékben az akkori Bét Dinek, az egész Tóráról. Ezt mind összegyűjtötte és összeállította belőle a Misna könyvét…

Azért tette mindezt, hogy ne merüljön a Tóra feledésbe a zsidó népben. Hiszen látta, hogy a tanítványok száma csökken, és a bajok egyre csak gyarapodnak és jönnek, és Róma uralma egyre csak erősödik és terjeszkedik a Földön. Így hát összeállított egy művet mindenki számára, hogy abból taníthassák sebesen, és ne felejtődjön el az.”

 

A Talmud

Az immáron írásba foglalt Szóbeli Tan fejlődése innen szinte már magától burjánzott tovább. Miután a Misnát összeállították, az akkori két nagy zsidó közösség, Izrael és Babilónia tanházai a Misna szövegét próbálták megfejteni és megmagyarázni. Tudvalévő ugyanis, hogy Jehudá fejdelem tiszta nyelvezettel, de nagyon szűkszavúan fogalmazta meg az addig fennmaradt hagyományt. Az anyagot hat különféle témával foglalkozó rendre, ezen belül összesen 63 traktátusra bontotta. A traktátusokon belül fejezetekre, azokon belül pedig passzusokra bontotta a szöveget. E rendszerezés ellenére az esetek többségében nem írta le az adott szabály eredetét, hierarchikus elhelyezkedését. Sőt, sok esetben még két, a témában adott vélemény között sem döntött, ha mégis, akkor nem fejtette ki, mire alapozza döntését. A Misna leírását követő Bölcsek tehát több évszázadon keresztül a Misna szövegét tanulmányozták, fényt derítve a fent említett problematikákra. Ezekből az értelmezésekből jött létre közel négyszáz évvel később a Gemárá. A Misnából és a hozzá fűzött Gemárából áll össze a Talmud. Mivel a Misnát két központi helyen értelmezték, így körülbelül egy időben két Talmud született: a Jeruzsálemi (izraeli) és a Babilóniai Talmud.

A további törvénymagyarázatok ezekre a művekre épültek. A következő korszak a Talmud lezárásával (az 5. század vége körül) kezdődött és egy újabb korszak lezárásáig tartott, ahonnan az azt követő Bölcsek már az egészen addig felgyülemlett anyagot magyarázták tovább, és vezették vissza az eredeti forráshoz, a Bibliához. Így a Tóra magyarázása sohasem szűnt meg, ugyanakkor az egyes korszakok nemzedékei az előző korszakok bölcseinek gondolatait abszolútnak vélik, s azzal a legtöbb esetben nem vitáznak, legfeljebb az értelmét keresik.

 

Nemzedékek egymásra épülése

Ahhoz, hogy a Szóbeli Tannak ezt a nemzedékek egymásra épülő kultuszát megértsük, kissé jobban meg kell vizsgáljuk a nemzedékek egymáshoz való viszonyát a zsidó bölcseletben.

A zsidó hagyomány szerint adott a „nemzedékek ereszkedése” (ירידת הדורות). „Ha az elsők olyanok, mint az angyalok, akkor mi emberek vagyunk, ha pedig az elsők olyanok, mint az emberek, akkor mi a szamarakhoz vagyunk hasonlatosak.”[70] – írja a Talmud. Ebből a nézőpontból érthető, miért tekinti egy adott nemzedék az előtte járót feltétlenül mérvadóbbnak a sajátjánál. A bölcsesség a zsidó felfogásban ugyanis az istenfélelemmel[71] jár együtt. Így bár lehetséges, hogy az egyes nemzedékek nem lesznek butábbak, ám ha őszinte hitük nem éri el elődeikét, akkor azok döntvényei feltétlenül mérvadóbbak. Ahogyan a Talmud fogalmaz: „Ha Isten vele van a törvényben, őt követjük…”[72], vagyis kellő isteni segítség nélkül nem lehet a megfelelő értelmezést a Tórában megtalálni.

Ez a felfogás már a Misnában is megfogalmazódik: „Nem másíthatja meg egy Bét Din, egy másik Bét Din döntvényét, ha csak számban és bölcsességben is meg nem haladja azt.”[73]

Érdekes dolog, hogy a zsidó hagyományban egyfelől az előző nemzedéknek valóban mindig nagyobb a tekintélye a későbbieknél, a Tóra ugyanakkor a fentebb említett passzusban arra is utasít, hogy „és menj el a levita papokhoz és a bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd meg őket, hogy tudtodra adják az ítélet igéjét”. Vagyis az adott korban funkcionáló Bét Dinnek mégis különleges autoritása van. Maimonidész ezt az ellentmondást az alábbiakban foglalja össze[74]:

A Bét Dinek döntvényeiben három különféle dolgot különböztethetünk meg.

  1. A dolgok, amelyeket a Tóra valamely passzusából a 13 logikai szabály alapján következtet ki egy Bét Din. Ha később egy másik Bét Din ezt másképp látja helyesnek értelmezni, akkor az adott kor Bét Dinjére kell hallgatnunk. Hiszen írva van: „abban az időben”.
  2. Ha egy adott Bét Din egy szokást vagy egy rendeletet vezet be, akkor azt később egy másik Bét Din csak akkor vonhatja vissza, ha számszerűleg is és tudásban is meghaladja elődjét.
  3. Egy kifejezett „védő intézkedést” semmilyen későbbi Bét Din nem vonhat vissza, még akkor sem, ha számszerűleg és tudásban is meghaladja elődjét.

Nemzedékek között akadtak különbségek és eltérések, ám az ókori Izraelben többé-kevésbé ez a hierarchikus rendszer volt érvényben, amíg működött a zsidó törvénykezési rend, csúcsán a 71 tagú bírósággal. Sőt, még a Szánhedrin megszűnte után 300-400 évvel is, amikor a zsidó közösségnek már két központja volt Babilóniában és a Szentföldön, e szerint működött a központi döntéshozatal. Nem így a diaszpóra kiszélesedése után, amikor is „szétszéledtek a zsidók minden országba, és eljutottak a világ legtávolabbi csücskeibe és a távoli szigetekre… s nem gyűltek többé össze ezrek és tízezrek, hogy a tanházakban tanuljanak, hanem csak egyes emberek, minden városban és minden országban, és ott foglalkoznak a Tórával és megértik a Bölcsek írásaiból a Tan értelmezését… Így hát az egyik ország embereit nem kényszerítik egy másik ország szokása szerint cselekedni…”[75]. Maimonidész a nem központosított törvénykezés kezdetét a Talmud lezárásához köti.[76]

 

A nemzedékek sora

A szerteágazó diaszpóra kialakulásával megszűnt ez a tisztán körvonalazott hierarchikus rend az egyes nemzedékek között. Ennek ellenére mégis hagyományosan kitapinthatóak bizonyos történelmi pontok, amelyeket a zsidó törvényhozásban korszakelválasztónak tekintenek, s mint ilyet, az egyes korszakba tartozó bölcsek általában nem lépnek át. Értem ezen például azt, hogy egy korábbi nemzedékben megvitatott kérdésről csak az előzők álláspontját fejtik ki a későbbiek, és nem helyezkednek új álláspontra. Egy korábbi korszak nemzedéke által hozott rendelkezést pedig egy későbbi nemzedék nem von vissza. A hagyományos értelemben vett korszakok körülbelüli évszám szerint, és az egyes korszakokat elválasztó pontok szerint, egy-két korabeli személyiség megemlítésével a következők:

 

KorszakKezdeteVégeIdőszakSzemélyek
PrófétákMózes próféciájaA második szentély felépüléseI.e. 13 sz. –
6. sz.
Jehosuá, Sámuel, Jesájá, Jechezkél, Jeremiás, Hoséá, Joél.
A nagy gyülekezet és az újjáalakult Szánhedrin.Ezra és Nechemja Babilóniából visszavezetik
a zsidó népet Izraelbe.
A hellenista zsidók eluralkodnak a főpap pozicíóján, és így a rabbinita zsidóság létrehoz egy új pozíciót, a nászit, vagyis fejedelmet; a tanaita kor.I.e. 6 sz. –
I.e. kb. 230.
Ezrá, Mordecháj, Máláchi, Chági.
Zugot – PárokInnentől fogva
a rabbinita zsidóságot, és törvénykezést, egyszerre két ember vezeti, a nászi és a Szánhedrin feje.
A II. Szentély pusztulása előtt 40 évvel a Szánhedrin kiköltözik a Szentélyből és így megszűnik a Szánhedrin fejének különleges státusa, és a „párban” való vezetés.I.e. kb. 230. – I. sz. 30.Joszi ben Joezer, Joszi ben Jochanán, Jehosuá ben Párchjá, Simon ben Setách, Sömájá, Ávtáljon, Hilél, Sámáj.
Tánáim –
Mesterek
A II. Szentély pusztulása előtt 40 évvel a Szánhedrin kiköltözik a Szentélyből és így megszűnik a Szánhedrin fejének különleges státusza, és a „párban” való vezetés.A Misna összeállítása.I. sz. 30 – 200.Hilél, Rábán Gámliél, Rábán Simon ben Gámliél, Jochánán ben Zákáj, Jehudá Hánászi… (Kb. 120 tánáról van feljegyzés).
Ámoráim – TanítókA Misna összeállítása.A Gemárá, a Talmud lezárása.I. sz. 220 – 500.Itt a bölcseknek két fontos csoportja volt, az izraeli és a babilóniai. Pl.: Ráv, Smuél, Ábáje, Rává, Rábá, Ulá Ráv Huná stb.
Szávoráim – ÉrtelmezőkA Talmud lezárása után az Ámorákkal ellentétben nem alkottak újat, hanem elsősorban értelmezték a meglévőt.Értelmezéseikkel a Babilóniában élő szávorák befejezték a Talmud összeállítását.I. sz. 500 – 610.Ráv Áchá mivé chátim, Ráv Geviá möÁrgizéá, Ráv Áchá bár Nöhilái, Ráv Smuél miPumbeditá.
Gáonim –
Nagyok
A Gemárá,
a Talmud összeállítása után a Gáoniták azok, akik a Talmudot a gyakorlati életre lefordítva különböző responsumokban alkalmazzák, és magyarázzák az egyszerű népnek.
Ráv Háj gáon halála: 1038.I. sz. 610 – 1050.A Gáoniták valójában a Babilóniai jesiva iskolák fejei, akik egyben a diaszpóra zsidóságának vezetői is voltak. Közülük: Száádjá gáon, Ráv Háj gáon, Ráv Srir hágáon.
Risonim –
Elsők
A korszak Babilóniai közösségek összeomlásával, és az Európában (Spanyolország, Franciaország és Németország) kialakuló közösségek létrejöttével veszi kezdetét.Ebben az időszakban valamennyire megváltozik az eddigi tanulási módszer:
a Talmudot egy mélyebbre ható formában kezdik el értelmezni, és több figyelem irányul a filozófiára és
a Biblia rendszerezett értelmezésére. A korszak végeként a spanyol inkvizíciót szokták megjelölni.
I. sz. 1050 – 1492.(Rási) Rabbi Slomó Jic’cháki, Maimonidész (Rámbám), Náchmánidesz (Rámbán), Rabbi Áser ben Jechiél (Ros), Rabbi Jic’chák Álfászi (Rif).
Áchronim – UtolsókA zsidó jog szempontjából ennek a kornak a leglényegesebb kezdő eleme a Sulchán áruch törvénykönyv megjelenése, és gyors elfogadása volt.A korszak a mai napig tart. Különlegessége, hogy a spanyol inkiciziótól fogva egészen napjainkig a zsidóságnak és
a rabbiknak több külső és belső újszerű kérdéssel kellett szembenézniük. Ilyen volt például
a nyomda megjelenése, vagy később a misztika, az álmessiások vagy
a felvilágosodás és az emancipáció előretörése.
I. sz. 1492 – napjainkig.Joszéf Káró rabbi (Bét Joszéf), Mose Iszrölisz rabbi (Römá), Smuél Eidelsz rabbi (Máhársá), Snéor Zálmán rabbi (az Álter Rebbe), Ákivá Éger rabbi, Schreiber Mózes rabbi (Chátám Szofer).

 

A kodifikátorok

Az egyes nemzedékek tehát folyamatosan értelmezték az Írott Tant és a Szóbeli Tan előző korszakokban feljegyzett elemeit. Az értelmezések és magyarázatok egyre szerteágazóbbakká lettek, így olyan gyakorlati útmutatóként szolgáló művekre volt szükség, amelyek a több évezredes bölcseletből kikövetkeztetik és megmutatják a gyakorlatban követendő utat. Az úgynevezett kodifikátorok először a Risonim korszakában jelentek meg. Céljuk – különböző módszerek és elvek mentén – az volt, hogy a talmudi irodalomból a száraz jogi útmutatást szűrjék le. A legkiemelkedőbb ilyen törvényhozók ebből a korból a Rif, a Rámbám, és a Ros.

A Rif, teljes nevén Rabbi Jichák Álfászi (1013–1103) Marokkóban és Spanyolországban tevékenykedett a Gáonim korszakának végén és a Risonim korszakának elején. Mivel két korszak határán élt, ezért nem egyszer a gáonok véleményével is vitába szállt. Háláchikus művét szokták „kis Talmud”-nak is nevezni, ugyanis a módszere az volt, hogy a Talmud szövegét gyakorlatilag lerövidítette, és csak a korabeli gyakorlati kérdésekkel kapcsolatos témákat hagyta meg. Ezzel megkönnyítette és gyakorlatiasabbá tette a Talmud szerteágazó és több véleményt is említő szövegének tanulmányozását.

Rámbám, teljes nevén Rabbi Mose ben Májmon (1138–1204), vagy közismert nevén Maimonidész a filozófia, az orvoslás és a zsidó jog területein egyaránt közismert bölcs volt. Művei közül a zsidó jog szempontjából a legkiemelkedőbb a Misne Torá, amely az egész zsidó jogot átölelő, témák szerint feldolgozott, tiszta héber nyelven írt, forradalmi jelentőségű 14 kötetes mű. A könyv, amelyet több mint tíz éven át írt Maimonidész, abban volt forradalmi jellegű, hogy – a többi kodifikátortól eltérően – nem a Talmud megszokott rendszerét és disputáinak sorrendjét vette alapul, hanem egészen új témafelosztást alakított ki, amelyben könnyen áttekinthető, rendszerezett formában írta le a Talmudból leszűrt törvényt. Rámbám valódi kézikönyvnek szánta művét, amelynek használatához nincs többé szükség a Talmud bonyolult és szerteágazó tartalmának elsajátításához. Éppen emiatt nem jelölte az adott törvényekhez a szabályok forrását és döntvényeinek alátámasztását. Ezért sok kortársa elfogadhatatlannak találta művét, és erős kritikával illette azt.

A Ros, teljes nevén Áser ben Jechiél (1250–1327) Németországban majd később Spanyolországban tevékenykedett. A Talmudhoz írt művének lényege az adott talmudi disputa gyakorlati kimenetelének meghatározása, a háláchá definíciója. Műve a Talmud rendjének megfelelően az egymást sokszor nem teljesen téma szerint követő diskurzusok sorrendjében íródott, így inkább a Talmud tanulmányozásával együtt, azt mintegy kiegészítve alkalmazható. A Ros közismert volt a Rámbámmal való szembehelyezkedéséről, mind jogi mind filozofikus kérdésekben.

 

A Sulchán áruch

A „modern kori” zsidó jog szempontjából talán a legfontosabb mérföldkő a Sulchán áruch című átfogó jogi mű megalkotása volt. A mű szerzője a Cfátban (Izrael) élő Joszéf Káró (1488–1575) először a Ros fiának jogi művéhez, az Árbá turimhoz írt kommentárt Bét Joszéf címmel. Szerteágazó, és bő érvelésekben gazdag kommentárja azonban nem volt alkalmas gyakorlati használatra, így aztán Joszef Káró megalkotta nagy művét, a Sulchán áruchot, amely, mint ahogy azt neve is mutatja, mint „terített asztal” szolgálhat az olvasó számára. A Sulchán áruchot az Árbá turim felosztása szerint négy fontosabb könyvbe[77] és azon belül altémákra és fejezetekre osztotta.

Művét eleinte sok kritika érte, mivel egyrészt szűkszavúan a források megjelölése nélkül, másrészt, csak a fent említett három kodifikátor művére alapozva alkot megta munkáját. Különösen az európai, askenáz zsidóság bölcsei illeték kritikával emiatt, ugyanis mind Rif, mind Maimonidész szefárd (spanyol, észak-afrikai) rabbik voltak, és az ott kialakult szokásokat követték. Később ebből az okból kifolyólag Römo (Rabbi Mose Iszrölisz, 1520–1572, Krakkó) kiegészítést írt a Sulchán áruchhoz, amelyben kiemelte azokat a pontokat, ahol az askenáz, európai zsidó szokás vagy jog eltért a szefárdtól.

A Sulchán áruchot a kezdeti ellenállások dacára igen hamar teljes körben elfogadták, és ez a mű – Römo kiegészítéseivel együtt – az egész zsidóság meghatározó törvénytára lett. Bátran állíthatjuk, a Sulchán áruch a zsidó jog szempontjából az egész zsidó jog kiteljesedése és gyümölcse.

A Szóbeli Tan korszakainak láncolata a Sulchán áruch törvénykönyv összeállításával fejeződik be, hiszen az ezt követő időszakban e törvénykönyvet az egész világon általánosan elfogadják. A hagyományos zsidó törvénykezés a következő évszázadokban ezen a művön alapszik, ezt tekinti irányadónak.

[1] Lásd Rási 2Mózes 24:12.: „Mind a 613 parancsolat benne foglaltatik a tíz parancsolatban”. Lásd még Jeruzsálemi Talmud, Péá 2:4.: „Még az is, amit egy jó tanítvány újítani fog, valójában már megadatott Mózesnek a Szináj hegynél.”.

[2] A Biblia jogi és homiletikai, úgynevezett aggádikus értelmezése, amely hosszú időn keresztül szájhagyomány útján maradt fenn. És i.u. 2. században lett összegyűjtve és feljegyezve.

[3] Tánchumá, Ki-tiszá 18. Lásd még Talmud, Jomá 28b.

[4] Mózes öt könyvében, együttvéve kétszer (4Mózes 1.; Uo. 26.) találunk részletes népszámlálást (Még egy általános említést találunk mintegy hatszázezer gyalogosról az egyiptomi kivonulás kapcsán – 2Mózes 12:37.). Ezekben a számlálásokban a húsz és hatvan év közötti harcképes férfiakat számlálták meg kiknek száma egész pontosan 603550 volt az elsőben, és 603730 a másodikban (a Lévi törzs kivételével, kiknek számlálását 4Mózes 1:47-ben találjuk).

[5] A Szináj (vagy Sinai) Hegy a Biblia leírása alapján a Sinai-félszigeten, a sivatagban található, pontos holléte azonban nem teljesen tisztázott.

[6] 2Mózes 20.

[7] Lásd Midrás Rábá II. 28:6.

[8] Möchiltá, 2Mózes 19:1.

[9] Toledó, 1080–1140

[10] A könyv eredeti arab változatának címe „Könyv a megalázott és megszégyenített vallás védelmében”, tartalmában egy elképzelt filozófiai beszélgetést jegyez fel a Kazárok királya és a zsidó bölcs között különböző teológiai kérdésekben. Innen a könyv héber fordításának címe a Kuzári.

[11] 1:87.

[12] 2Mózes 24:18.

[13] 2Mózes 32–34.

[14] A Tóra parancsainak számszerű összeszámlálása nem könnyű feladat, ugyanis nem minden esetben világos, hogy az egyes isteni utasítás különálló parancsnak számít-e, vagy egy már korábban elhangzott parancs további magyarázata, részletezése. Ebből kifolyólag a Tóra parancsainak számösszegében találunk eltérést az egyes kodifikátorok között. Ez természetesen általában nem a parancsolatok tartalmától, hanem rendszerezésének technikájától függ.

A parancsolatok 613-as száma először a Talmudban szerepel (Mákot 23b), ahol ennek a számnak misztikus jelentést tulajdonítanak. A Talmud a 613-at tovább bontja 248 tevőleges parancsra és 365 tilalomra, és érdekes módon az ember 248 testrészével és az év 365 napjával hozza összefüggésbe.

A parancsolatok felsorolásának tekintetében először Maimonidész vette alapul a 613-as számot úgy, hogy a Széfer hámicvotban ez a szám jön ki a parancsolatok összegzésekor. Kortársa, Nachmanidész ugyancsak ezt a számot vette alapul, de mivel az egyes parancsolatok értelmezéséről és alá-fölérendeltségéről sok helyütt vitázott Maimonidésszel, ezért úgy kellett rendezni a felsorolást, hogy ha itt elvett (alárendelt), akkor ott hozzáadott (különválasztott), így végül ismét kihozva a 613-as számot.

Más korábbi gondolkodók (mint például Száádja gáon) nem tulajdonítottak szószerinti jelentőséget ennek a számnak, hanem csak hozzávetőleges, misztikus számnak tekintették azt. Minderről részletesebben lásd Jeruchám Fisel Perla rabbi (elhunyt 1936.) bevezetőjét a Száádja gáon Széfer hámicvot című könyvéhez.

[15] Lásd 2Mózes 20:18–19., ahol a nép arra kéri Mózest, hogy ő közvetítsen.

[16] A Tóra könyvei feljegyzésének sorrendjéről vita van a Talmudban (Gitin 60a). Egyes vélemények szerint a Tóra történeteit egészen a kivonulás kezdetéig Mózes leírta egy menetben, majd a többi szakaszt a történésekkel párhuzamosan folyamatosan naplószerűen írta mind a 40 év alatt, egészen a vándorlás végéig, amikor is összeállította az egészet. Más vélemények arra az álláspontra helyezkednek, hogy Mózes az egész Tórát az elejétől a végéig a 40 év legvégén írta le.

[17] Midrás Rábá V., Vájélech 9.

[18] A Tóra írásának körülményes szabályaiból kifolyólag egy Tóratekercs megírása körülbelül egy évet vesz igénybe. Ebből kifolyólag hívja fel a figyelmünket Schreiber Mózes pozsonyi rabbi (Chátám Szofer 6:29.), hogy nyilvánvalóan itt valami csoda történhetett Mózes tollával, hiszen igen rövid idő alatt nem kevesebb, mint 13 tekercset írt meg.

[19] Midrás Rábá uo.

[20] Lásd pl. Misne Torá, A tfilin, a mezuzá és a tóratekercs szabályai 7:11.

[21] Lásd Lau, 1995

[22] A Maimonidész által összeállított (Pérus hámisnájot, Szánhedrin, Chélek fejezethez írt bevezető) 13 hitelvből ez a kilencedik. [A 13 hitelvnek rövid összeállítása a legtöbb imakönyvben a reggeli ima utáni részben is megtalálható, magyarul lásd: Sámuel imája 103. l.]

[23] 5Mózes 4:2.

[24] Uo. 18:18.

[25] 5Mózes 13:1.

[26] Uo. 29:28.

[27] Uo. 30:12.

[28] Uo. 18:18.

[29] Máláchi 3:22.

[30] Misne Torá, A Tóra alapjainak szabályai 9:1–2.

[31] Lásd másképpen Silberg, 1998 461. l.

[32] 2Mózes 20:10.; 5Mózes 5:14.

[33] 5Mózes 17:10–11.

[34] 2Mózes 18.

[35] Uo.:18.

[36] 4Mózes 11:16–17.

[37] Szánhedrin 2a: „A hetven bölcs, és felettük Mózes kiteszi a hetvenegyet.”

[38] 5Mózes 16:18.

[39] Lásd 2Mózes 23:2.; Talmud, Szánhedrin 1:6.

[40] Ezek a szabályok is annak a Mózesi hagyománynak a részei, amelyet az alábbiakban taglalunk.

[41] 3Mózes 18:10.

[42] Talmud, Jövámot 2b; Széfer hámicvot 336. tilalom.

[43] 5Mózes 12:21.

[44] 2Mózes 13:9.; Uo.:16.; 5Mózes 6:8; Uo. 11:18.

[45] Lásd Misne Torá, A szeretet könyve, A tfilin szabályai 1:3.: „Tíz dolog van a tfilin szabályát illetően, amely a Mózesi hagyományra eredeztethető…”

[46] Lásd Talmud, Ávot 1:1.

[47] Talmud, Sábát 123b; Lásd még Misne Torá, Az idők könyve, A szombat szabályai 25–26. fej.

[48] 5Mózes 17:8–11.

[49] Így áll a Hertz féle fordításban, de ebben az esetben a יורוך szó találóbb fordítása „mutatnak neked” vagy az „utasítanak”.

[50] Misne Torá, Bírák könyve, Lázadók szabályai 1:2.

[51] Talmud, Szánhedrin 2a.

[52] Uo.

[53] Uo.

[54] Jóllehet a legtöbb vélemény szerint, ez a képlet nem száz százalékig igazolható, hiszen itt és ott előfordul vita a Mózesi hagyományon belül is, ezek a viták általában nem számottevőek. (Lásd Máhárác Chájesz 4. fej.)

[55] „A (mózesi) hagyományban soha nincsen vita. Minden dologban, ahol nézeteltérés található, ott tudvalevő, hogy nincsen Mózestől fennmaradt hagyomány.” (Misne Torá, Bírák könyve, Lázadók szabályai 1:3.)

[56] Az első vitát lásd: Talmud, Chágigá 16a Rási uo.

[57] 5Mózes 17 :12.

[58] 78. micva

[59] Szánhedrin 88b

[60] Misne Torá Bírák könyve, Lázadók szabályai 3:4.

[61] Lásd Rási Szánhedrin Uo.

[62] A Maimonidész szerint már a Misna ideje előtt is leírtak individuálisan szövegrészleteket, de ezek nem a nagy nyilvánosság számára készültek. (Lásd Bevezető a Misne Torához)

[63] 2Mózes 34:27.

[64] Rási uo.

[65] Talmud, Gitin 60b

[66] Kaplan, 1979 9:10.

[67] Lásd Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin 4:2.

[68] A hagyomány szerint született i.sz. 135.

[69] Nem teljesen egyértelmű, hogy ő írta-e, vagy csak összeállította. Erről lásd Héchál Menáchem III. 227. l. 45. lábj.

[70] Talmud, Sábát 112b

[71] Vagyis az Istenbe vetett erős hittel és vallásossággal.

[72] Talmud, Szánhedrin 93b

[73] Talmud, Édujot 1:5.

[74] Misne Torá, Bírák könyve, Lázadók szabályai 12. fej.

[75] Bevezető a Misne Toráhozhoz.

[76] Uo. Lásd még Oberlander, 2000 1. l.

[77] A négy fő rend: Orách chájim – a mindennapi élet, az imádságok, az ünnepek, a szombat és hasonlók törvényei; Jore déá – a kóser étkezés, a nemiélet, a kamat, a fogadalmak, a gyász stb. törvényei; Even háezer – a házasság, és az azzal kapcsolatos törvények; Chosen mispát – a polgárjog és a bíráskodás törvényei.

  • Küldés emailben

Fejezetek