50. 📖 Kitzur Sulchan Aruch

Az élvezeti dolgok élvezése előtt elmondandó bráchák szabályai (16 pontban)

Az élvezeti dolgok élvezése előtt elmondandó bráchák szabályai (16 pontban)
1. Írva vagyon (Zsoltárok 24:1.): »Az Örökkévalóé a föld és mindaz, ami megtölti«, – tehát minden mintegy megszentelt és amiként tilos bármit is élvezni a megszenteltből anélkül, hogy kiváltanák és aki váltság nélkül élvez a megszenteltből, az hűtlenséget követ el, akként tilos a földi világból bármit is élvezni áldásmondás nélkül és a bráchá a váltság, aki tehát bráchá nélkül élvez, mintegy hűtlenséget követ el az Örökkévalónak – áldassék neve! – szentségei ellen. A bráchára köteles élvezésnek nincs mértéke, bármily keveset is eszik vagy iszik az ember, köteles előbb bráchát mondani. (Beráchot 35.)
2. Habár megtörtént esetben, ha tévedésből a Sehákol áldást mondotta akármily dologra, akár kenyérre, vagy borra is, eleget tett a kötelességének (l. tov. 56. fej.), de eleve szándékosan nem szabad így cselekednie, hanem meg kell tanulnia megkülönböztetni, hogy milyen bráchát kell mondani minden egyes nemre és fajtára. Csak oly dolognál, melyről maguk a döntvényírók is kétségeskednek és nem lehet eldönteni, mely fajtához tartozik, tesznek eleget a Sehákol bráchával. Ha olyan dolog, melyet ebéd közben ehet és külön bráchától mentesíthet, jobb, ha akkor eszi.
3. Azt a dolgot, melyre áldást mondanak, hogy egyék, vagy igyák, vagy szagolják, avagy hogy vele valamely micvákötelességet végezzenek, a bráchá előtt a jobb kézbe kell venni és előre meg kell gondolni azt: mely bráchát kell előtte mondani, hogy amikor az ember Isten nevét megemlíti, ami az áldásmondás lényege, már tudja, hogyan végezze a bráchát. Ha nem is fogta meg, hanem csak előtte volt, mikor a bráchát mondotta, elégséget tett, de ha egyáltalán nem volt előtte, mikor a bráchát mondotta, vagy csak ez után hozták eléje, bár az áldásmondása közben gondolt rája, újból kell a bráchát mondania.
4. Ha kezébe vette a gyümölcsöt, hogy megegye és miután bráchát is mondott rája, kiejtette a kezéből és elveszett, vagy oly undort keltővé lett, hogy evésre már nem volt alkalmas, továbbá, ha valamely (pohár) italra mondott áldást és az ital kiömlött, ha van még előtte ugyanabból a fajtából és többet is akart enni, vagy inni belőlük, mint amennyit a kezébe vett, mert elmondott bráchája így a többire is vonatkozott, nem kell másodszor áldást mondania. Általánosságban azonban a bráchá csak arra vonatkozik, amit az ember a kezében tart és a többire újabb bráchát kell mondania. Ugyancsak, ha abból a fajtából többet is akart enni, vagy inni, de az áldásmondás idején nem volt előtte, csak most hozták neki, másodszor is kell bráchát mondania, még olyan esetben is, mikor ha megette, vagy megitta az első adagot, nem kellett volna áldást mondania arra, amit később hoztak neki, itt más az eset.
5. A bráchá és az evés között nem szabad nagyobb szünetet tartani, mint egy rövid mondat elmondásának ideje, még a rágását is tilos félbeszakítani és beszélni, míg le nem nyeli, (mert a rágásra nem kell bráchá, 1. lej. 7. pont). Ha a bráchá és evés közötti időt olyan szavakkal szakította meg, melyek nem tartoznak az evéshez, meg kell ismételnie a bráchát, ha hallgatagon várt, nem kell ismételnie, mert az evés miatt szükséges várakozás egyáltalában nem számítható megszakításnak. Ezért, ha nagyobb darab gyümölcsöt kíván enni és fel akarja szeletelni, mondja rá akkor az áldást, amikor még egész, mert micvákötelesség az egészre áldást mondani és az evés miatt szükséges várakozás nem számít megszakításnak. Ha azonban gyümölcsöt akar enni és nincs több darabja, mint az az egy és félő, hogy férges és evésre nem alkalmas, vágja fel és vizsgálja meg a bráchá előtt.
6. Aki vizet iszik és az ivás előtt egy keveset leönt belőle, mert attól tart, hátha rossz, öntsön le belőle, mielőtt bráchát mond rá és nem a bráchá elmondása után, mert ez a bráchá megalázása volna.
7. Aki megízleli az ételt, hogy kell-e bele só, vagy hasonló, azután eltávolítja a szájából, annak nem kell bráchát mondania, de ha lenyeli azt, már kétséges, kell-e rá bráchá, mert lenyeli, vagy nem kell rá bráchá, mert nem evés a szándéka, ezért igyekezzék arra, hogy evés szándékával ízlelje meg és mondjon rája bráchát és nyelje le.
8. Ki gyógyszert eszik, vagy iszik, ha az ízletes és némi élvezete is van belőle, mondja el reá előtte is, utána is a megfelelő bráchát, még ha különben tiltott dolog is, mert a Tóra ily esetre megengedte, kell rá áldást mondania. Ha keserű a dolog és nincs élvezete belőle, ne mondjon rá bráchát. Aki nyers tojást iszik, hogy tisztábbá tegye hangját, ha nem is élvezi az ízét, de élvezi a tápláló erejét, – mert a tojás táplál – mondjon reá áldást.
9. Ha valami a torkára ment és italt iszik, vagy egy darab kenyeret eszik, hogy lenyelje, vagy más dolgot, amiből élvezete is van, el kell rá előtte is, utána is a megfelelő bráchát mondani. De ha nem azért iszik vizet, mert szomjas, hanem hogy leöblítse azt, ami a torkára ment, vagy más okból, ne mondjon rá áldást, mert az ember csak akkor élvezi a vizet, ha szomja miatt issza.
10. Ki feledékenységből szájába vett valamely eledelt anélkül, hogy előbb áldást mondott volna rája, ha olyan dolog, hogy nem kelt undort benne, ha kiveszi a szájából, tegye a kezébe és mondjon reá bráchát, de ne mondja el az áldást, míg a szájában van, mert írva vagyon (Zsoltárok 71:8.): »legyen telve a szám a Te dicséreteddel.« Ha utálatossá válnék előtte, mikor kiveszi szájából, mivel tilos eledelt elpusztítani, – tegye inkább szája egyik oldalára és mondja rá úgy az áldásmondatot. Ha ez itallal történik meg vele, melyet nem lehet így a szájának egyik oldalára vonni, akkor, ha van még ily itala, köpje ki, mi a szájában van, – bár így semmivé teszi, ha pedig nincs több ily itala és rászorult arra a kevésre, ami a szájában van, nyelje le és mondja el azután az élvezése előtt elfelejtett bráchát, (mivelhogy akkor jutott már eszébe, mikor az ital még a szájában volt, olybá vehető, mintha ivása előtt mondotta volna rá az áldást,) de az ivás utánra elrendelt bráchát már ne mondja. Ám, ha bor volt és így ivott egy negyed logot, el kell rá mondania az utóbráchát is.
11. Ha két oly fajta volt előtte, melyre egyforma bráchá kell, pl. két fagyümölcs, dió és alma és ha az egyikre mond áldást, mentesülhet a másiknak bráchája alól, köteles így cselekedni és tilos az egyikre oly szándékkal bráchát mondani, hogy azzal még ne mentesüljön a másiknak a bráchája alól, hogy azután arra is külön bráchát mondhasson, mert tilos oly bráchára okot adni, mire nem volt szükség. Mondja a becsesebb fajtára az áldást (l. tov. 55. fej.), mellyel mentesíti a másodikat is, ha nem is volt a szándékában annak bráchája alól mentesülni. Ám ha arra mondott bráchát, mely nem oly becses, akkor ez a becsesebbre járó bráchá alól csak az esetben mentesítheti, ha szándékában volt ezzel az alól mentesülni, de ha csak általánosságban mondotta a bráchát, újabb bráchá jár a becsesebb fajtára is, mert nem volna helyes, hogy a becsesebb fajtát a nem becses csak úgy mellékesen mentesítse a bráchá alól.
12. De ha oly két fajta van ott, pl. fagyümölcs és földi gyümölcs, vagy olyan dolog, melyre a Sehákol bráchá jár, – habár megtörtént esetben, ha mindegyikre a Sehákol bráchát, vagy a fagyümölcsre a boré pri háádámá bráchát mondotta, – utólag eleget tett a kötelességének, eleve tilos így cselekednie, hanem mondja mindegyikre külön a neki megfelelő bráchát és a fagyümölcs brácháját illeti az elsőbbség (l. V. f. 4. p.). Sőt ki előtt bor és szőlő van és előbb bort akar inni és a boré pri hágáfen áldást mondja rá, – bár ha akkor az a szándéka, hogy ezzel a bráchával mentesüljön a szőlőre járó bráchá alól, és mentesülhet is, – mindamellett ne tegye ezt, hanem az legyen a szándéka, hogy ezzel ne mentesüljön a szőlőre járó bráchá alól, hogy a szőlőre járó boré pri háéc bráchát is elmondhassa.
13. Kenyéren kívül (l. a szabályait a 42. fej. 19-21. pontjaiban) minden más élvezeti dolognál, ha megváltoztatta a helyét, bár nem vonta el evési szándékát, mégis olybá veendő, mintha gondolatait elvonta volna róluk és ezért, aki az egyik szobában eszik, vagy iszik, azután átmegy a másik szobába, hogy étkezését, vagy ivását ott fejezze be, ha ugyanabból az első fajtából is, vagy ha maga fogja is kezébe az ételt és italt és viszi a másik szobába, mégis meg kell ismételni az élvezésük előtt járó áldást, de arra, amit már evett, az élvezésük után elrendelt utóbráchát nem kell még elmondania, mert az az utóbráchá, melyet majd evése vagy ivása befejezte után mond, érvényes lesz mind a kettőre.
14. Ugyanígy annak is, aki kiment és azután visszajő befejezni étkezését, meg kell ismételnie az étele élvezése előtt járó első áldást. Mily esetben áll ez? Ha maga egyedül étkezett, vagy ha másokkal étkezett, de mindnyájan megváltoztatják a helyüket, de ha akár egy is ott marad a helyén, akkor azoknak, akik elmentek, de az a szándékuk, hogy visszatérnek ahhoz, aki ottmaradt és folytatják újból étkezésüket, nem kell újból bráchát mondaniok, mert ha csak egy is ottmaradt, nem szűnt meg helyük megállapítottsága, térjen mind a megállapított helyére vissza és egész étkezésük egynek számít.
15. Ha ugyanabban a szobában ment egyik sarokból a másikba, bármily nagy terem is legyen, – nem helyváltoztatás.
16. Ki egy választófalakkal körülvett kertben az egyik fáról eszik gyümölcsöt azzal a szándékkal, hogy más fákról is eszik, ehet újabb bráchá nélkül más fákról is, akkor is, ha onnan áldásmondása helyét nem látja, mert nem vonta el gondolatát róluk, nem kell újból bráchát mondania. De ha a kert nem volt körülvéve fallal, még inkább, ha egyik kertből akar a másikba menni, nem használ a szándéka.

  • Küldés emailben

Fejezetek