45. 📖 Kitzur Sulchan Aruch

Az együttes asztali imára való felszólítás

Az együttes asztali imára való felszólítás (23 pontban)
1. Ha hárman ültek együtt, azoknak együtt is kell imádkozniok. Kötelesség az imát egy pohár italra mondani. Ha csak lehet iparkodjanak, hogy ahhoz egy serleg boruk legyen, ha lehetetlen borral, vegyenek sört, méhsört vagy pálinkát, ha ott azt isszák bor gyanánt, azaz egy napi járó út távolságra a helyiségtől nem nő szőlő, amiért a bor drága és ezeket az italokat isszák bor helyett. Mások szerint akkor is, ha az ember egyedül imádkozik, kell az imához egy pohár bor. Akik pontosan veszik, ha egyedül imádkoznak, nem szokták a kezükben tartani a serleget, hanem leteszik az asztalra maguk elé.
2. Előbb töltik meg a serleget, azután mossák meg a kezeket.
3. Az a bor, amely a serlegben maradt, amelyből ittak, – már érintett, hiányos lett és így alkalmatlan az asztali ima bráchájára, míg újból alkalmassá nem tették, azaz öntenek hozzá egy kevés bort, vagy egy kevés vizet, amelyből még nem ittak, mivel azonban a serleget a bráchá céljára kell megtölteni, azért a hiányossá vált, de már így megjavított bort öntse vissza a korsóba, a korsóból öntsön azután a bráchá céljára újra bort a serlegbe.
4. A serlegnek, amelyben a bráchára a bort töltik, teljesnek, csorbátlannak kell lennie és alkalmatlanná válott, ha alul a lába törött, ha a szája szélén a legcsekélyebb csorba is van, vagy ha meghasadt. Belsejét ki kell öblíteni, kívülről le kell mosni, vagy töröljék le jól, hogy tiszta legyen, azután öntsön kimondottan a bráchá céljára bort bele, a serlegnek teltnek kell lennie. Az áldásmondó vegye először mindkét kezébe, (hogy megmutassa a micvá szeretetét, azért kapja két kezébe), amint a zsoltár mondja (134:2.): »emeljétek a szentséghez kezeiteket és áldjátok az Örökkévalót«, azután elveszi róla a balkezét és csak a jobb kezében tartja anélkül, hogy azt a baljával támasztaná, (hogy úgy ne tűnjék, mintha a micvá teher volna neki). Tartsa rajta mindig a szemeit, hogy figyelmét, gondolatát el ne vonja róla, tartsa az asztal fölött egy tefáchra (araszra), mert azt mondja a zsoltár is (116:13.): »Az üdv serlegét emelem és az Örökkévaló nevét szólítom«. A balkezes a maga jobb oldalán levő kezébe fogja, mely minden más embernél balkéz. Az asztalról minden üres edényt le kell szedni.
5 Ha az asztaltársaság tagjai rangban egyenlők és van közöttük kohén, micvákötelesség őt a közös asztali ima áldásával megtisztelni, mert a Tóra mondja (3Mózes 21:8.): »hogy megszenteljed őt«. De, ha van közöttük a többieknél nagyobb és tekintélyesebb ember, akkor az mondja az áldást. Szokás az előimádkozást a gyászolóknak átengedni, de csakis akkor, ha a többiekkel rangban egyenlők. Az asztali ima áldásmondásával illik megtisztelni azt, aki jóságos szemű, gyűlöli a jogtalan hasznot és jót tesz a pénzével, mint az Írás mondja (Példabeszédek 22:9.): »Aki jóságos szemű, meg fog áldatni«, ne úgy olvasd: jevorách meg fog áldatni, hanem jeváréch maga fog áldani.
6. Az áldástmondó mindenekelőtt ezt mondja: add nekem a serleget, hogy imádkozzunk! Mert a szentség minden dolgára előkészület kell, vagy mondja úgy: »Uram, bencselni akarunk!« és az asztaltársaság férfitagjai azt felelik: »Legyen az Örökkévaló áldott mostantól mindörökké!« Erre azután az áldásmondó ezt mondja: »a házigazda, a kohén, a rabbi stb. engedelmével áldva legyen, kinek a javából ettünk . . . stb.«, a társaság pedig feleli: »Áldott legyen, kinek a javából ettünk . . . stb.«, mire az előimádkozó ismétli a mondatot. Némely helyen szokás, hogy miután az előimádkozó azt mondotta végül… »akinek jóságából élünk«, a társaság rámondja: === ámén, másutt pedig nem szoktak rá ámént mondani. A Báruch Hu uváruch Semo elmondása tekintetében is különbözők a szokások: Némelyek szerint csak az előimádkozó szokta mondani, ha hárman imádkoznak együtt, mások szerint nem kell mondania, csak ha tízen vannak együtt, amikor is megemlítjük Istennek nevét. Ez a szokás a helyes. A társaság tagjai nem mondják, még kevésbé mondja tehát az, ki az asztali imát egymagában zimun nélkül mondja.
7. Az áldásmondó hangosan mondja az imát, a társaság pedig mondjon utána halkan minden szót, csak az egyes imarészek brácháit igyekezzenek előbb elmondani, hogy azután ámén-nal felelhessenek az előimádkozó bráchájára.
8. Az asztali ima után az előimádkozó mondjon bráchát a serlegre, mely fölött imádkozott és igyék belőle 1/4 log mértéket, hogy elmondhassa utána az élvezete utánra elrendelt »utó bráchát«. Ha a társaság tagjai már ittak poharukból, akkor az áldásmondó öntsön a maga poharából egy keveset az ő poharukba éspedig a boré pri hágáfen bráchá után, mielőtt ő ivott volna belőle, hogy ők is mondhassanak bráchát a borra, melyből még nem ittak. Ugyanígy tesz, ha azok serlegei üresek, önt az áldás serlegéből egy kevés bort azokba, de a társaság se igyék, míg az áldásmondó nem iszik. De ha a társaság tagjainak is van oly pohár boruk, melyből még nem ittak, az áldásmondónak nem kell adni a magáéból és ők ihatnak, mielőtt ő megízleli. Ez is a helyes és még jobb, ha mindegyiknek tele a pohara.
9. Ha az áldásmondó maga inni nem akar, némelyek szerint átadhatja a társaság más tagjának, hogy mondja rá a boré pri hágáfen bráchát mielőtt iszik és az utóbráchát, miután 1/4 log bort ivott. Mások szerint nem szabad így cselekednie, azaz csakis a zimun áldást mondónak kell bráchát mondani a serlegre. Így is kell tenni.
10. Ha ketten ültek együtt egy asztalnál, kötelesek keresni egy harmadikat, kivel együtt mondhatják a zimun-t, még ha a harmadik akkor is jő, mikor ők már étkezésüket befejezték, de még ettek volna, ha még hoztak volna nekik csemegét, kötelesek a harmadikat társul venni az asztali ima áldásához, azaz adnak neki egy olajbogyó nagyságú ételt, hogy utána imára köteles legyen, és társul vehessék. Némelyek szerint ennek a harmadiknak okvetlen kenyeret kell ennie, mások szerint ennek a harmadiknak elég gabona fajtából készült más étel is, ismét mások szerint gyümölcs és zöldség is elég hozzá, még mások szerint, ha nem is eszik, csak egy negyed log mennyiséget iszik bármely italból vízen kívül, már bevonható, ez is a szokás. Ha nem is evett, csak ivott, mondhatja: hogy seáchálnu ettünk, mert az ivás e tekintetben evésnek számít. És miután a többi az ima első brácháját befejezte, mondjon ő »utóbráchát« azután, amit evett vagy ivott. Ha a harmadik akkor jő, mikor a kettő már az étkezés után lemosta kezét, az imához velök nem társulhat.
11. Ha hárman ettek együtt, mivel a zimun áldásra már kötelesek, a társaságot ima előtt megbontaniok nem szabad, ugyanígy ha négyen vagy öten vannak, egynek sem szabad magában külön imádkozni, mert a zimun áldásra mind köteles. De ha hatan, vagy heten vannak, – tízig, megbonthatják a társaságot, ha minden résznek marad külön zimunja, készültsége a közös imára.
12. Ha tízen vannak, kötelesek már a zimun áldásában megemlíteni Istennek nevét, azaz, hogy előbb az áldásmondó mondja: Áldjuk Istenünket, kinek javából ettünk stb. és ne mondja: mondjunk áldást Istenünknek; az asztaltársaság pedig felelje: Áldva légyen Istenünk, kinek javából ettünk stb. és mivel kötelesek már Isten Nevét áldani, tilos csoportokra válniok, kivéve ha húszan vagy még többen vannak, akkor szabad annyi tizes csoportra oszolni, hogy mindegyik Isten nevével mondhassa a közös imára felszólítás áldását.
13. Ha tízen voltak és tévedett az áldásra felhívó is, meg az asztaltársaság is és nem említették a zimun áldásban Istennek nevét, a bráchát már nem ismételhetik, hogy abban Isten nevét megemlítsék, mert a közös imára való felhívás kötelességének eleget tettek, viszont Isten neve említését elmulasztották, ami oly hiba, melyet jóvátenni nem lehet. De ha a társaság felelő tagjai a felhívásra még nem feleltek, mivel a közös ima parancsát még nem teljesítették, az áldásmondó kezdje újra és szólítsa fel őket Isten nevével.
14. Ha heten kenyeret, hárman pedig gyümölcsöt ettek, vagy italt ittak, mely után áldást mondani kötelesek, elmondhatják a közös asztali imára való felhívást Istennek nevével. (E tekintetben mindenki elismeri, hogy gyümölcsöt és italt élvezők is bevonhatók). Micváparancs tíz ember részvételére törekedni, hogy az áldást Isten nevével mondhassák. De ha csak hatan ettek kenyeret, nem mondhatják az asztali imára felhívás áldását Istennek nevével, mert a tíz együtt étkező többsége felismerhető kell, hogy legyen.
15. Kik együtt étkeztek, bár nem is az egész ebédet ették együtt, hanem csak együtt ültek le és mondották a Hámoci bráchát, ha mindenki a maga kenyerét is ette, – mivel együtt foglaltak helyet, akár hárman, akár tízen vannak, nem szabad az ima előtt elválniok egymástól. Akkor sem szabad elválniok, ha az egyik be akarja fejezni ebédjét, mielőtt a többi befejezte. De ha az ebéd kezdetén nem egyszerre foglaltak helyet, hanem csak amikor kettő már evett, akár csak egy olajbogyó nagyságút is, jő a harmadik és foglalt náluk helyet, ha velök végezte ebédjét a közös asztaliimára kötelesek. De ha a harmadik előbb akarja befejezni ebédjét, mint amazok, mivel nem kezdette és nem is fejezte be velök egy időben az ebédjét, szabad különváltan egymagában imádkoznia. Mindamellett micváparancs, egymásra várniok, hogy együtt mondják a közös asztali imát. Ha valaki kénytelen elmenni, vagy attól tart, hogy kárt szenved, ha marad – bár a többivel együtt ült le az asztalhoz – szabad az ebédjét előbb befejeznie és rnagában külön imádkoznia. De ha nem sürgős az ügy, szigorúan kell vennie.
16. Ha hárman ettek együtt és az egyik közülök feledékenységből elmondotta már magában külön az asztali imát, elmondhatják együtt a felszólító áldást, mikor ez az imájával végzett és felelje a felhívásra ő is Báruch seáchálnu áldást. Ha azonban más kettő vonta be őt harmadiknak, ezek már nem társíthatják a közös asztali áldáshoz. Ha kettő imádkozott már külön, a közös ima kötelezettsége megszűnt.
17. Ha hárman ettek együtt, kettő már befejezte étkezését és imádkozni akar, a harmadik pedig nem fejezte még be és nem akar még imádkozni, hagyja abba mégis étkezését, hogy az asztali imára felszólító áldást együtt mondhassák, feleljen velök a felszólításra, amivel eleget tett zimun kötelességének, várjon addig, míg az előimádkozó az első Házán et hákol bráchát befejezte, azután ehet tovább anélkül, hogy az ételre még egyszer el kellene mondania az evésük előtt köteles bráchát, mert hiszen az volt a szándéka, hogy tovább eszik és ha befejezte étkezését, mondja el magában a rendes asztali imát. Kettőnek azonban nem kell megszakítania étkezését egynek a kedvéért, de ha akarják, a törvény határvonalán belül (kötelezettségükön felül) megtehetik. Ha tízen étkeznek együtt, négynek kell megszakítania étkezését a többséget alkotó hat kedvéért, de nem kell várniok, csak amíg a felszólító áldás Báruch Elohénu mondatát elmondotta és miután befejezték étkezésüket, Isten nevének említése nélkül mondják közösen a zimun áldást.
18. Nagy lakomákon, melyen sokan vesznek részt, olyan embert kell az előimádkozásra választani, kinek erős a hangja, hogy a körülötte ülő mind meghallhassa legalább is a Házán et hákol első brácháját végig. Ha az nem lehetséges, minden tíz ember külön társas csoportot alkotva külön imádkozzék.
19. Két társaság, mely egy helyiségben, vagy két helyiségben étkezik, de úgy, hogy egy részük láthatja a másikat, a közös imára egybevonhatók: Ha nem látják részben sem egymást, mindegyik társaság külön mondja az áldást. Ha közös kiszolgálójuk van, azáltal együttes társaságnak tekinthetők és a két társaság egybevonható a közös imára és pl. akkor, ha mindkét társaság már azzal a szándékkal ült az asztalhoz, hogy együtt imádkoznak. Ha egybevonattak, mindegyiknek hallgatnia kell az előimádkozó imáját legalább is a Házán et hákol első bráchá végéig.
20. Ha valaki jelen van az asztali imára felszólító áldásnál, ki nem evett és nem ivott velök, ha hallja az előimádkozó felszólítását Neváréch »Áldjuk azt, kinek a javából ettünk«, felelje rá: Báruch umevorách »Áldassék és dicsértessék neve állandóan és mindörökké!« Ha tízen imádkoznak és az előimádkozó azt mondja Neváréch Elohénu áldjuk Istenünket stb., ő így feleljen Báruch Elohénu »áldassék Istenünk és dicsértessék neve állandóan, mindörökké.« Ha akkor lépett be, mikor az előimádkozó a Neváréch stb. közös áldásra való felszólítást már elmondotta, de hallja, hogy a felelők a Báruch seáchálnu áldassék stb. áldást mondják, mondjon ő az áldásukra ámén-t.
21. Ha a három közül mindegyik a maga kenyeréből evett, az egyik nemzsidó sütötte kenyeret, a másik kettő azonban tartózkodik a nemzsidó által sütött kenyértől, a közös asztali áldásra mégis egybevonhatók és az imádkozzék elő, ki a nemzsidó által sütött kenyeret ette, mert ő ehet együtt másokkal. Ugyanígy, ha egyik tejes ételt, a másik kettő pedig húsételt (zsírosat) eszik, egybevonhatók és az legyen az előimádkozó, aki tejeset eszik, mert ő ehetne még együtt a másik kettővel. De ha az, aki tejeset eszik, nem iszik bort, avagy ha csak új sör van, ő pedig chádás új termésből készítettől tartózkodik, akkor jobb, ha az, ki húsneműt evett, mond a serlegre áldást, mintha italáldás nélkül imádkoznának. Ha az egyik kemény sajtot evett, a másik kettő pedig húst, némelyek szerint nem vonhatók egybe, mások szerint mégis egybevonhatók a közös áldásra, mert egy kenyérből ehettek. Az enyhébb nézet követhető.
22. Ha nők ettek együtt férfiakkal, kik a közös asztali imára kötelezettek, ők is kötelesek rá és meg kell hallgatniok a felszólító zimun áldást. Kiskorú gyermek a közös imára a társaságba be nem vonható, míg a tizenhárom éves és egy napos lesz, akkor bevonható és a felszólító áldással elő is imádkozhatik, ha nem is vizsgálták meg, hogy testileg érett-e.
23. Aki reggel és este nem mondja a Semá olvasmányt, avagy nyíltan bűnöző, nem vonható be a közös asztali imára. A zsidó hitre tért, ha teljesen idegen is volt (sem apja, sem anyja nem volt zsidó), a közös imára bevonható és elmondhatja az ál sehincháltá ávoténu »hogy örökül adtad őseinknek« áldást, mert azt mondja a Tóra Ábrahámról (1Mózes 17:5.): »népek tömegének atyjává tettelek« és ezt úgy magyarázzák bölcseink (Beráchot 13.): a múltban csak Arám atyja volt, ezentúl már minden népeké.

  • Küldés emailben

Fejezetek