5. 📖 – I. kötet A Biblia, a Talmud és a Chaszid filozófia

Az Atyák bölcs tanításai

Az Atyák bölcs tanításai

A Misná Ávot című külön traktátusa, amely a zsidó bölcsek, a tanaiták nemzedékeinek sok száz év során (az i. e. 4. és i. sz. 2. század között) született bölcs erkölcsi mondásait, tanításait öleli fel.

A Peszách utáni első szombattól egészen a Ros Hásáná (zsidó újév) előtti szombatig a Minchá (délutani) ima után olvasunk egy-egy fejezetet, így összesen négyszer fejezzük be. Elhagyjuk az Atyák olvasását, ha Sávuot (a Tóraadás ünnepe) szombatra esik, illetve ha Tisá BöÁv (böjtnap) vagy előnapja szombat. A negyedik ciklusban csak három vagy négy szombat lehetséges, így értelemszerűen a két vagy három utolsó szombaton két-két fejezetet mondunk.fejezet

2. fejezet

 

  1. Rábi (Jehudá, a Fejedelem) mondotta: „Melyik a helyes út, amelyet az embernek választania kell? Az, amelyik becsületére válik követőjének, és tiszteletet ébreszt iránta embertársaiban. Légy éppoly elővigyázatos a kisebb parancsolatok betartásában, akárcsak a jelentősebbekében, mert nem ismerheted az ezzel járó jutalmat! Ugyancsak mérlegeld a parancsteljesítés (anyagi) kárát az érte kapott jutalom ellenében, akárcsak a vétek hasznával szemben annak káros voltát! Ezenkívül három dolgot végy figyelembe, és akkor nem esel kísértésbe! Tartsd állandóan szem előtt, hogy mi van feletted: 1. látó szem és 2. halló fül, valamint hogy 3. a tetteidet könyvbe jegyzik.”
  2. Rábán Gámliél, Jehudá, a Fejedelem fia mondotta: „Jó, ha a Tóra-tanulás valami gyakorlati munkával párosul, mert amíg mindkettővel el van foglalva az ember, addig »elfelejt« vétkezni. Az olyan Tóra-tanulás ellenben, amely nincs munkával egybekötve, végül kárba vész, és vétket von maga után. Akik a közélettel foglalkoznak, tegyék önzetlenül. Ez esetben atyáik érdeme mindörökké segítségükre lesz, igazuk örökké tart, (és emellett) olyan jutalmat kapnak, mintha saját maguk, önerejükből tették volna mindezt.”
  3. „Legyetek óvatosak a hatalmon lévőkkel, mivel azok csak a saját érdekükben barátkoznak, amikor ez hasznukra van, de nem állnak ki az ember mellett, amikor az rájuk van utalva.”
  4. Ugyancsak ő (Rábán Gámliél, Jehudá, a Fejedelem fia) mondotta: „Teljesítsd az Ő (az Örökkévaló) akaratát, mintha a tiéd lenne, hogy Ő is teljesítse a te akaratodat mint sajátját! Érvénytelenítsd akaratodat az Ő akaratával szemben, hogy Ő is érvénytelenítse mások akaratát a tiéddel szemben!”

Hilél mondotta: „Ne különülj el a közösségtől, ne bízd el magad halálod napjáig, ne ítéld el felebarátodat, míg helyzetében nem voltál, ne mondd érthetetlen dologra, hogy idővel érthető lesz, és ne mondd, hogy »Majd ha ráérek, tanulok«, mert hátha nem fogsz ráérni…”

  1. Ugyancsak ő (Hilél) mondotta: „A faragatlan nem fél a bűntől, a tudatlan, tanulatlan ember nem lehet jámbor, a szégyellős nem tanul, és a hirtelen haragú nem való tanítónak. Nem az az okos, aki sokat üzletel. És ott, ahol nincsenek férfiak, igyekezz te lenni a férfi.”
  2. Egyszer (Hilél) egy koponyát látott, amely a víz színén úszott, és azt mondta neki: „Mivel vízbe fojtottál (másokat), vízbe fulladtál, és végül majd vízbe fulladnak azok is, akik téged vízbe fojtottak!”
  3. Ugyancsak ő (Hilél) mondotta: „Minél több hús, annál több féreg. Minél több vagyon, annál több gond. Minél több asszony a háznál, annál több babona. Minél több szolgálólány, annál több kicsapongás. Minél több szolga, annál több lopás. (Ezzel szemben:) Minél több Tóra, annál több élet, minél több tanulás, annál több bölcsesség, minél több jó tanács, annál több megértés, sok jótékonyság, sok békesség. Aki jó nevet szerzett, azt magának szerezte, de aki sok Tórát tanult, az megszerezte magának a túlvilági üdvösséget.”
  4. Hiléltől és Sámájtól Rábán Jochánán ben Zákáj vette át a hagyományt. Ő szokta mondani: „Ha sok Tórát tanultál, ne légy beképzelt, hiszen ezért lettél teremtve!”
  5. Rábán Jochánán ben Zákájnak öt tanítványa volt: Eliezer ben Hirkánosz rabbi, Jehosuá ben Chánánjá rabbi, Joszé rabbi, a kohén, Simon ben Netánél rabbi és Elázár ben Árách rabbi.

Amikor (Rábán Jochánán) számba vette tanítványai jó tulajdonságait, azt mondta: Eliezer ben Hirkánosz rabbi olyan, mint a kimeszelt ciszterna, amelyben egy csepp víz sem vész kárba. Jehosuá ben Chánánjá rabbi: boldog a szülőanyja. Joszé rabbi, a kohén egy jámbor (chászid). Simon ben Netánél rabbi istenfélő. Elázár ben Árách rabbi pedig olyan, mint az egyre erősbödő áradat.

Ugyancsak ő (Rábán Jochánán) mondotta: „Ha Izrael összes bölcse a mérleg egyik serpenyőjében lesz, és Eliezer ben Hirkánosz a másikban, ő lesz túlsúlyban társaival szemben.” Ábá Sául mondotta Jochánán nevében: „Ha Izrael összes bölcse, beleértve Eliezer ben Hirkánoszt is, a mérleg egyik serpenyőjében lesz, és Elázár ben Árách a másikban, ő lesz túlsúlyban társaival szemben.”

  1. Egyszer (Rábán Jochánán) azt mondta nekik: „Rajta, menjetek, nézzetek körül, melyik az a helyes életút, amelyhez az embernek érdemes ragaszkodnia! Eliezer rabbi azt mondta: a jó szem (vagyis a szívélyesség). Jehosuá rabbi azt mondta: a hűséges társ. Joszé rabbi azt mondta: a jó szomszéd. Simon rabbi azt mondta: az előrelátás. Elázár rabbi azt mondta: a jó szív. Mondotta nekik (Rábán Jochánán): „Többre becsülöm Elázár ben Árách szavait, mint a tiéteket, mivel az ő megállapításában benne foglaltatik a tiétek is.”

Később még azt mondta tanítványainak: „Rajta, nézzetek körül: melyik az a helytelen életút, amelyet ajánlatos kerülni!” Eliezer rabbi azt mondta: a rossz szem. Jehosuá rabbi azt mondta: a hűtlen társ. Joszé rabbi azt mondta: a rossz szomszéd. Simon rabbi azt mondta: a nem fizető adós, akár embertől, akár Istentől kért kölcsön; ahogyan meg van írva: „Kölcsönkér a rossz ember, és nem adja vissza, de az igaz ember könyörületes és adakozó…” (Zsoltárok 37:21.). Elázár rabbi azt mondta: a rossz szív. Mondotta (Rábán Jochánán): „Nagyra értékelem Elázár ben Árách szavát, mert abban az is benne foglaltatik, amit ti mondtok.”

Ők (Rábán Jochánán öt tanítványa) három-három dolgot mondtak. Eliezer rabbi tanította: „1. Legyen felebarátod becsülete oly kedves a szemedben, mint a magadé, és ne légy könnyen ingerelhető! 2. Térj meg egy nappal halálod előtt! 3. Melegedj a bölcsek tüzénél, de vigyázz, meg ne égesd magad! Ugyanis marásuk olyan, mint a róka harapása, szúrásuk olyan, mint a skorpió csípése, és sziszegésük, mint a kígyó sziszegése. Ezenfelül pedig minden szavuk olyan, mint az izzó zsarátnok.”

  1. Jehosuá rabbi mondotta: „1. Az irigység, 2. a rossz ösztön és 3. az embergyűlölet kizavarják az embert a világból (vagyis megrövidítik az életét).”
  2. Joszé rabbi mondotta: „1. Legyen felebarátod vagyona oly becses a szemedben, mintha a tiéd volna! 2. Igyekezz Tórát tanulni, mert ezt nem kapod meg örökségként, és 3. minden cselekedeted legyen önzetlen!”
  3. Simon rabbi szokta mondani: „1. Légy elővigyázatos és szorgos a Smá mondásában, akárcsak az imában, de 2. amikor imádkozol, az ne olyan legyen, mint a kényszermunka, hanem esdeklés és fohász legyen a Mindenütt Jelenlévő előtt, akiről az Írás azt mondja: »Bizony irgalmas és könyörületes Ő, hosszan tűrő és kegyelmes, és megmásítja a balvégzetet!« (Joél 1:13.), és végül pedig 3. ne tartsd magadat (javíthatatla­nul) rossznak!”
  4. Elázár rabbi szokta mondani: „1. Tanuld a Tórát szorgalmasan, hogy tudjad, mit válaszolj az epikureusnak (hitetlennek)! 2. Tudd, kinek fáradozol, és 3. hogy aki a micvák betartására kötelezett téged, az (bizonyára) megfizeti járandóságodat!”
  5. Tárfon rabbi mondta: „A nap rövid, és a munka sok, a munkások lusták. A bér jelentős, és a gazda sürget.”
  6. Ugyancsak ő mondta: „A munkát nem neked kell bevégezned, de nem vonhatod ki magadat alóla. Ha sok Tórát tanultál, nagy a jutalmad. A munkaadód megbízható, és kétségtelenül kifizeti a béredet, de tudd meg, hogy az igazak jutalma (valójában) a másvilágon van.”

 

  • Küldés emailben

Fejezetek