2. 📖 A zsidó élet törvényei

Áldások, Zsinagóga és a vallásos élet eszközei.

“Hálálkodom Színed Előtt…”

 Alig Hogy Felkelsz…

Alig hogy felkelsz, eszedbe ötlik, hogy új lapot kezdhetsz. Minden lehetőség nyitva áll, mintha az egész létezés dalra fakadna a rá váró ismeretlen élmények közeledtére. A lélek, miután eltávolodott alvás közben, megújulva tér vissza, “megfürödve” néz az új, tevékeny napnak elébe. Hálás vagy Teremtődnek, ezért e szavakkal kezded a napot:

“Hálálkodom színed előtt, élő és létező Király, amiért könyörületből visszahoztad hozzám a lelkemet; nagy a Te bizalmad.” Ennek a mondatnak kell rányomnia a bélyegét egész napunkra, mert a Legfőbb Hatalomnak vagyunk alávetve, neki tartozunk engedelmességgel, az Ő parancsait követjük, annak tudatában, hogy állandóan, minden pillanatban az élő és létező Király színe előtt állunk. Ezért mondja Jirmöjáhu (Échá 3, 23.) azt a szót, amelynek minden cselekedetünket vezérelnie kell az előttünk álló nap során: [Az Örökkévaló jótéteményei és könyörületessége] “Minden reggel megújulnak – nagy a Te bizalmad.” A próféta e szavaiban az a gondolat ölt testet, hogy reggelenkénti megújulása növeli és erősíti az embernek a világ Teremtőjébe vetett hitét, aki rábízza az élet leheletét, megújult bizalmat kölcsönöz neki. Minthogy így szól hozzá: “Lássuk csak, emberfia, hogyan használod fel ezt a megelőlegezett bizalmat, milyen szellemi táplálékot nyersz belőle.”

 

A Kézöblítés (netilát jádájim)

Mi a legelső teendő a “Mode áni” elmondása után? Kézöblítés, az ágyából felkelő ember természetes cselekedete.

Az “edény” jelentésű arámi “nátlá” szóból származik. A kézöblítést tiszta vízzel telt edénnyel kell végezni: két kezünket váltakozva jól leöblíteni, összesen háromszor, mindig először a jobb kezünket. Jobb kezünkkel felemeljük (“notlim“) a kézöblítőedényt, átvesszük a bal kezünkbe, és azzal öntjük a vizet először a jobb kezünkre, majd jobb kezünkkel a bal kezünkre és újra elölről, összesen háromszor.

Mi az értelme a netilát jádájimnak?

1. “Az ember keze mindig tevékeny”, mondták bölcseink: alvás közben sem pihennek mozdulatlanul, és hozzáérnek testünk különböző részeihez, intim testrészeinkhez is. Ezért reggel meg kell tisztulniuk.

2. A háláchá szerint az alvás egy kurtov-nyi halál (a kurtov nagyon pici űrmérték): “Az alvás a halál egy hatvanad része.” Az élettelen testre tapadó tisztátlanságtól meg kell tisztulnunk, ezért a kézöblítés.

3. Az ember minden reggel új teremtménynek tekintendő, olyannak, aki most áll a világ Teremtőjének szolgálatába. Amint a kohén, a pap, a Szentélybe lépve leöblítette kezét a Medencéből, mielőtt belefogott volna szolgálatába, úgy a reggel felkelő ember is kezet öblít, annak kifejezésére, hogy a Teremtő szolgálatába áll.

Csak a kézöblítés után szabad hozzáérnünk testünk többi részéhez, ruháinkhoz és minden egyéb tárgyhoz. A ruházatról is van mondanivalója a halachának: legyen szolid, szemérmes, egyszerű, ne fedjen fel a testünkből a kelleténél többet, ne legyen hivalkodó, ne harsogja már messziről: Ide nézzetek, itt jövök én! A halacha ugyanakkor hangsúlyozza, milyen fontos az egészséges és rendes öltözet. “Az a talmid-chacham, Tóra-tudós, aki elhanyagolja öltözékét, halálbüntetést érdemel.”[3] Éppen a Tóra-tudósok számára parancs a ruházat rendbentartása, mert az a test hüvelye, a test meg a léleké, azé a léleké, amelyet Isten adott az embernek.

Azt tartják, hogy “nem a ruha teszi az embert”. A zsidóság azt tartja, hogy “A ruha megadja az embernek azt a tiszteletet, amely jár neki.” Ezért kell öltözködésünkben is, Michá (Mikeás) próféta szavát követnünk: “Légy szemérmes!”

A halacha általános intelmén túlmenően, van két tipikus zsidó ruhadarabunk. Az egyik a kipá(kápele), a kis sapka.

 

Honnan A Kapele?

Az, hogy kalapban vagy kápelében (kipában) járunk, régi szokásra megy vissza: Istenfélelemre tanít bennünket, arra, hogy alávessük magunkat a Legfőbb Királynak, akinek az oltalma alatt állunk. Ezért bölcseink megtiltották, hogy négy ámmánál, azaz négy könyöknyi útnál többet tegyünk meg fedetlen fővel. Később a fej befedése még általánosabb lett, túlnőtt az említett szabály keretein: az idők során a zsidók és a nemzetek közötti különbség egyik külső jelévé lett és az olyan ember ismertetőjelévé, aki hű marad Izrael örökségéhez és magára vállalja kötelességeit.

Sokan mondják: Mit nekünk egy darab rongy a fejünk tetején? Mi értelme van?

Az értelme sokkal átfogóbb és sokkal mélyebb értelem, mint amilyent az ilyen kérdező egyáltalán hiányol. Az értelme, jelentése az, hogy nem légüres térben élünk, hanem tartozunk valahová. Akárcsak a katona számára az egyensapka: mikor a fején van, tudja, hogy kötelességek hárulnak rá, bizonyos viselkedési formák, bizonyos korlátokat nem léphet át, nem hagyhatja ott kénye-kedvére a frontot, a helyét, ahová rendelték. Hasonlóképpen, akinek kapele van a fején, az tudja, hogy az Örökkévaló[4] seregének katonája, Izrael háborúinak Istenéé: ez külsőleg is, látható jelben is megnyilvánul, és olyan viselkedésre, életmódra kötelezi, amely életmód elválaszthatatlan része a Világ Ura hadseregében töltött szolgálatnak. Mi több: az előttünk járt nemzedékek tűzön-vizen át ragaszkodtak többek között ehhez a jelhez is, és ez a ragaszkodás megszentelte a fej befedését. Az állami zászlóhoz is hasonlítható: az is csak egy darab vászon, mégis nagy a jelentősége, mert értékeket szimbolizál.

A másik sajátságos zsidó viselet a cicit (cicesz, cidákli) pontosabban az arba kanfot, a négyszögletű ruhadarab, melynek négy sarkára oda vannak erősíve a szemlélőrojtok (ciciot). (Értelmére visszatérünk a 27. lapon.)

 

Mi A Bráchá?

Felébredés után elmondtuk a “mode áni“-t, leöblítettük a kezünket, megmosakodtunk és felöltöztünk. Ez eddig mindannyiunk számára ismerős. Ehetünk-e végre, felhörpinthetjük-e reggeli kávénkat?

A zsidóság azt mondja: Várj! Evés előtt magasztalnod kell Azt, aki lehetővé tette mindazt a sok jót, ami látszólag olyan magától értődő adottság, de csak látszólag: a felébredést, azt, hogy látunk, hogy járni tudunk, hogy annyi mindent képesek vagyunk megérteni; az érzékek működését, a szaglást, amelyeket minden reggel újra meg újra fölfedezel. Nem csoda-e, hogy minden reggel újra használhatod őket? Nem kell-e hálálkodni értük?

Eljött az ideje, hogy a zsidó ember elmondja a “hajnali bráchákat” (bráchot há-sáchár).

Mi az a bráchá?

Három fajta bráchá van: micvára mondott bráchá, élvezetekre mondott bráchá, magasztaló és hálálkodó bráchá.

micvára mondott bráchával hálát adunk a Jóteremtőnek azért, hogy minden nép közül minket választott ki, a zsidó népet, és hogy szellemi tartalommal és értelemmel gazdag életet tett lehetővé számunkra; a Tóra parancsai szerint valót. E bráchák állandó fordulata: “aki megszentelt bennünket parancsolataival, s megparancsolta, hogy…”

Az élvezetekre (evés-ivás) mondott bráchákkal köszönetet mondunk a világ Teremtőjének, magasztaljuk, amiért bőséggel adott a javaiból. Ezek lehetnek mind anyagi természetűek, pl. “…aki kenyeret hoz elő a földből”, mind pedig szellemi természetűek, pl. “…aki minden népek közül minket választott ki, és minekünk adta Tóráját.”

bráchák harmadik fajtája, a magasztaló bráchák azok a hálaadó és esdeklő bráchák, amelyeket bölcseink rendeltek el, de nem micváteljesítés előtt és nem élvezetekre mondjuk őket; pl. “Áldott vagy Te, Urunk, a magasztalásokkal dicsőített (vagy dicsérendő)”. Mind a három fajtabráchában előfordul a Név és a Királyság: “Áldott vagy Te, Urunk Istenünk (= a Név), a Világ Királya (= Királyság)”.

 

A Hajnali Áldásmondások

Még mindig csak a kezdetén vagyunk a napnak: most kell elmondani a hajnali bráchákat. Két fajtájuk van. A legelső ez: “Aki megszentelt bennünket parancsolataival, és megparancsolta nekünk a kézöblítést.” Ez után mindjárt elmondjuk azt az “élvezeti” bráchát, amellyel dicsőítjük a Teremtőt, amiért megalkotta az emberi testet, ezt a csodálatós és bonyolult anatómiai gépezetet. Ez az ún. áser jácárbráchá. Nem csak a hajnali bráchák között kell elmondanunk, hanem valahányszor szükségünket végeztük. Meg kell tisztálkodnunk, kezet öblítenünk a WC-ről kijövet, és ezt mondani: “…aki bölcsességgel teremtette az embert, különféle nyílásokkal és üregekkel látva el. Világos és egyértelmű trónod előtt, hogy ha. egyikük nyitva maradna vagy eltömődnék, lehetetlen volna életben maradni és megállani színed előtt. Áldott vagy Te, Uram, gyógyítója mindennek, mi test, aki csodákat mível. Ebben a bráchában csodálatunkat fejezzük ki a világ Teremtője előtt, testünk megalkotásáért, hogy részei egymással oly lenyűgöző összhangban működnek; jól tudjuk, hogy egy pillanatig sem maradunk életben, ha ez a fantasztikus gépezet nem működik, ha a nyitott részeknek (mint az orr, a száj stb.) és a zárt üregeknek (pl. a hasüreg) akár csak egyike is beszünteti a működését. – Ezután azonnal áttérünk a tiszta lélek miatti magasztalásra, amely ennek a testnek adatott, s amely vele valóban most “egy test-egy lélek” él. “Istenem! A lélek, amelyet adtál és belém helyeztél, tiszta az. Te teremtetted, Te alkottad, Te lehelted belém, Te őrzöd meg bensőmben, és Te fogod elvenni tőlem és visszaadni egy eljövendő időben. Amíg csak bennem van a lelkem, hálálkodom előtted, Uram, Istenem és atyáim Istene, minden műnek mestere, minden léleknek Ura. Áldott vagy Te, Uram, aki visszaadja lelküket a halott testeknek.”

E két bráchá magáért az ember létezéséért ad hálát; mert az ember test és lélek, az embert ez a két “erő” teszi. Ez a két erő adta héber nevét is: adam.

1. Az ádámá, “a föld” szóból származik. Ez a materiális erő, abból lett a testünk, mint írva áll: “És megalkotta az Úr Isten az adamot, az embert, az ádámá, a föld porából.”

2. Az ádáme löeljon, “A legfensőhöz hasonlítom” (Jösájá) kifejezésből származik. Ez a szellemi alap: a lélek, melyet az Isten lehelt az orrába, és amelynek szabad akaratát köszönheti, azt, hogy hatalmában áll választani a jó és rossz között.

További három bráchá a Tóraadásnak van szentelve. Ez az a központi esemény, amely Izrael népét különleges nemzetté teszi. Az egyik micvábráchá, arra a parancsra mondjuk, hogy bizonyos időpontokat kell kitűznünk a Tóra tanulására; legalább annyit kell szentelnünk rá időnkből, amennyit a magánügyeinknek szentelünk (az askenáz nüszechben nem így van).

1. “…aki megszentelt bennünket parancsaival, és megparancsolta, hogy foglalkozzunk a Tórával”.

  1.  “És tedd kellemessé, Urunk, Istenünk, Tórád szavait a szánkban, Izrael népednek szájában. És legyünk mi, utódaink és Izrael népednek utódai, mindnyájan nevednek ismerői és Tórádnak önmagáért való tanulói. Áldott vagy Te, Urunk, aki Tórára tanítja népét, Izraelt.”

3. “…aki minden nép közül minket választott ki s minekünk adta Tóráját – Áldott vagy Te, Urunk, a Tóra adományozója.”

 A “Sulchán Áruch” szerzője szerint a Tóra bráchái csak két bráchának számítanak, nem pedig háromnak, mivel a két első egyetlen egységet alkot; össze is köti őket egy “és” kötőszó.

A Tórának és a Tóra tanulásának szentelt három bráchá után igazán tanulunk, három szakaszt, nehogy a bráchácholile (=Isten ments!), bráchá lövátálá-k öncélúan mondott bráchák legyenek.

A három szakaszt úgy választották meg, hogy a Tóratanulás[5] három fő ágát képviseljék: az Írást (azaz a Tánáchot), a Misnát és a Talmudot (azaz a Gemárát).

Az Írásból a kohanita azaz papi áldás szövegét vették: “Áldjon meg az Úr, fordítsa feléd sugárzó arcát és legyen hozzád kegyes, fordítsa feléd az Úr [az] arcát és szerezzen neked békét. (4Mózes 6:24-26.). Azért ezt a szöveget, hogy áldással kezdjük a Tóra-tanulást, olyannal, amelynek csúcspontja a béke.

Következik a misnai passzus, a Talmud. A Péá (a mezei vetés szélei) című mászechetéből azaz traktátusából: “A következő dolgoknak nincs megszabott mértékük: a vetés széle (tilos learatni, a szegényeknek kell hagyni, s nincs megszabva, milyen széles sávot kell hagyni), a termés zsengéje (amit Jeruzsálembe kellett vinni a “zarándokünnepeken”, akárcsak a következő áldozatot), reájon, a jótékonykodás és a Tóra-tanulás”. Nem szabad azt hinnünk, hogy e néhány mondat elmormolásával “letudtuk” a mindennapi Tóratanulás aznapra kiszabott mennyiségét, ezért mondatják el velünk minden reggel, hogy a Tóratanulás ideje, mértéke nincs meghatározva.

A harmadik szakasz a Talmudból van véve. “Ezek azok a dolgok, amelyeknek az ember az evilágon élvezi a gyümölcsét, de tőkéjük megmarad a Jövendő Világban is; vagyis az olyan micvák, amelyeknek megcselekvése a “javunkra írva” marad majd a tökéletes világban, de e tőke kamatait már az evilágban is megkapjuk.

Ezek pedig a következők: “Apánk és anyánk tisztelete, a jótékonykodás, a reggeli-esti, minél korábbi tanházba ­igyekvés, az idegenek befogadása, betegek látogatása (gondozása), (szegény) menyasszony kiházasítása, a halott utolsó útjára való elkísérése, az imára való koncentrálás, ember és embertársa közötti békeszerzés, a Tóratanulás pedig az összessel fölér.”

A Tóra-bráchák után csupa olyan bráchá következik, amelyeket jótétemények élvezéséért mondunk. Az elsőben hálát adunk Istennek a világ teremtéséért, annak a mecha­nizmusnak a megalkotásáért, amely által nem szűnik meg a nappal és éjszaka váltakozása és fokozatosan megy át a világ a világosságból a sötétségbe; azokért a feladatokért, amelyek a mindennapos őrségváltás résztvevőire hárulnak: “…aki a kakasnak az éjszaka és a nappal megkülönböztetésére elegendő értelmet adott.” Aki megadta neki, hogy hirdesse a pirkadást. (Más magyarázat szerint a “kakas”-nak értelmezett szó azt jelenti, hogy “szív”, tehát az ember képes különbséget tenni világosság és sötétség között.)

A következő három bráchával azért hálálkodunk, mert azok közé tartozunk, akikre a tárjág micvot, mind a 613 micvá hárul, és nem azok közé, akik némelyektől fel van mentve. A Tórába 613micvá áll. Két csoportra oszthatók:

1. 248 pozitiv parancs (“tedd”-micvá). (Megjegyzendő, hogy az emberi testben 248 “szerv” van.)

2. 365 “ne tedd”-micvá. (365 ín van a testünkben.)

Csak Izrael népe kötelezte magát a Szinaj-hegy lábánál a tárjág micvot, a 613 parancs megtartására. A világ népeit a Tóra a Noách (Noé) fiainak adott hét micvá-ra kötelezi, ezek: a bálványimádás, vérontás, bizonyos szexuális kapcsola­tok és élő állatokról levágott “szerv” fogyasztásának tilalma, az Istenkáromlás tilalma, a lopás tilalma és a bírák kinevezésének parancsa.

A zsidó nőt is kötelezik a micvák, kivéve azok, amelyek valamely időponthoz kötődnek. Csak a férfiak vannak olyan helyzetben, hogy ezeket végrehajthassák. Pl. a talitba való beburkolózás és a töfilin felrakása: ezek a micvák csak nappal teljesíthetők, éjszaka nem.

Az ún. “kánaáni” azaz nem zsidó rabszolga, ti. zsidó emberé, szintén fel volt mentve az időhöz kötött pozitív micvák alól.[6] Ez a magyarázata a következő három bráchának:

1. “… aki nem teremtett engem gajnak (nem-zsidónak).”

2. “… aki nem teremtett rabszolgának.”

3. “… aki nem teremtett nőnek.”

A nők ehelyett azt mondják: “… aki akarata szerint teremtett.”

A jótéteményekért mondott többi bráchá: “… aki felnyitja a vakok szemét, “… aki felöltözteti a ruhátlanokat, “… aki megszabadítja a megbilincselteket”, “aki fölegyenesíti a meggörnyedteket”, “… aki kiterjeszti a földet a vizek fölött”, “… aki minden szükségletemről gondoskodik”, “aki szilárddá teszi a férfi lépteit”, “aki Izraelt erővel övezi”, “aki Izraelt dicsőséggel koronázza”, “aki erőt ad a megfáradottnak”.

A hajnali ima vége: “Áldott vagy Te Urunk, Istenünk, a világ királya, aki eloszlatja szememről az álmot, pillámról a szunnyadást. Legyen akaratod szerint való, Urunk, Istennük és atyáink Istene az, hogy Tórádban (tanításodban) gyakoroltatsz bennünket és micváidhoz ragaszkodóvá teszel, hogy nem adsz a vétek kezébe, sem a bűn kezébe, sem a szégyen kezébe; ne uralkodjék rajtunk a Rosszra Vivő ösztön; tarts távol bennünket rossz emberektől, rossz baráttól, de tedd, hogy a Jóra Vivő ösztönnek hajtsunk a szavára és a jótetteket tegyük kitartóan, hajtsd ösztönünket a Te uralmad alá; add meg nekünk a mai nap és minden nap, hogy kegyet, jóindulatot és könyörületet találjunk a Te szemedben és mindenkinek a szemében, aki lát minket, és részesíts bennünket jócselekedeteidben. Áldott vagy Te, Urunk, aki jócselekedetekkel halmozza el a népét, Izraelt.”

Ennyit a felkelés után mondani valóinkról.

 

A Közösséggel Együtt Való Imádkozás. A Minján

Befejeztük a hajnali bráchákat, de a halacha még nem engedi, hogy nekiüljünk a reggelinek. Mi nem engedi? A ránk váró imádkozás. Ezt a paszukot, írásverset: “Ne egyetek vér fölött” (amíg a vér benne van, ti. a húsban, vagy amíg a vérével – áldozati állatéval – nem végezték el a kötelező szertartást stb; (3Mózes 19:26.), többek között így is magyarázták bölcseink: tilos ennetek, amíg nem “kértetek a véretekért”, azaz amíg nem imádkoztatok az életetekért és a megélhetésetekért. Innen az ima előtti evés tilalma.

Miért nem imádkoznak otthon? Miért kell ezért elmenni a zsinagógába?

Való igaz, hogy az ima szolgálat, a szívben végzett szolgálat. Akkor hát hogy lehet helyhez, társadalmi keretekhez kötni? Mégis számos háláchikus forrás löchátchilá[7] [8]különleges helyet jelöl ki erre a célra, zsinagógát (héberül: bét-kneszet, “a gyülekezet háza”), és speciális keretet, minimum tíz zsidó

közösségét, a minjánt. Ki kell emelni, hogy még minján hiányában is helyesebb zsinagógában imádkozni, mint egyebütt.

Ijov (Jób) könyvében áll: “Lásd, Isten hatalmas, és nem taszít el. “Bölcseink olyan értelmezéssel látták el e szavakat, hogy az Isten nem fordul el a “hatalmasnak” azaz a közösségnek az imájától. Ha valaki személy szerint nem érdemli is meg, hogy imáját kedvezően fogadják odafönt, mégis mindig meghallgatásra talál, ha közösségben imádkozik. A közösség ereje abban áll, hogy “az imák kapuja” nincs bezárva előtte, még ha némely tagok érdemeinek és vétkeinek mérlege nem billen is az érdemek oldalára. A “remez“, az írásmagyarázat négy fajtája közül az, amely rejtett utalásokat keres, rövidítést lát a cibur (közösség) szóban: Cádikim – igazak,Bénoniim – átlagosak, U – és, Rásáim – rosszak. Mindenféle ember megtalálható a gyülekezetben, mégis azt mondja a zsoltáros: “Az isteni gyülekezetben ott van Isten” (82. zsolt.).[1] A kádis, aborchu, a kedusá, a Sömone Eszrének az előimádkozótól való megismétlése, a tekercsből történő nyilvános Tórafelolvasás és a háftárá ­felolvasás, nem is lehetséges, ha nincs minján, nincs jelen legalább tíz férfi. Ennek alapja a következő pászuk, írásvers: “Ne szentségtelenítsétek meg szent Nevemet, hogy meg legyek szentelve Izrael gyermekeinek körében.” (3Mózes 22:32.) Az ég Nevét (Istent) csak Izrael fiainak körében lehet megszentelni. Ezt a gezérá sává (gezére sóve, szó szerint: “ugyanolyan ítélet”) exegetikai módszer alapján úgy értelmezik, hogy a közösségben kell megszentelni, ugyanis 4Mózes 16:21-ben ez áll: “menjetek ki a közösség köréből”. A “közösség” szó tehát arra mutat, hogy a “körében” azt jelenti: közösségben. Honnan tudjuk, hogy a közösség, ha nincs közelebbről meghatározva, tíz férfit jelent? A “Tizenkét kémek” szidrájából vezetik le. 4Mózes 14:27.: “Meddig [nézzem el] e gonosz közösségnek [hogy ellenem zúgolódnak]?” A “gonosz közösség” a tizenkét kémek közül tízre vonatkozik, kettejük ugyanis,Jöhosuá (Jozsué) és Kálev ben Jöfune nem mondtak rosszat Izrael földjéről. Az a tíz azzal jött vissza a “felderítő küldetésből”, hogy az Ország felfalja lakóit, és hogy nem tudjuk mi azt elfoglalni.

A “köréből” és a “közösség” szavak összevetéséből levezettük: a “meg leszek szentelve Izrael fiai között” szavak úgy értendők, hogy egy bizonyos számú (“minján“) ember részvételével, azon írásvers alapján, hogy “Az isteni gyülekezetben ott van Isten.” Innen tudjuk, hogy fontos az imát közösségben mondani: azért is, mert így meghallgatásra talál, meg azért is, mert csak így mondható el mindenestül.

 

A  Mözuzá

Elindultunk a zsinagógába, a közösségi imádkozás számára legmegfelelőbb helyre. Belépve szemünkbe ötlik az ajtófélfára erősített mözuzá. A mözuzá parancsa az 5Mózes 6. és 11. fejezetén alapul, mégpedig elsősorban ezen a versen: “írd őket [e szavakat] házad ajtófélfáira és kapuidra”.

Mi van az ajtófélfára szegezett mözuzában? Pergamenlapocska, rajta az ún. szofer sztám(Tóratekercsek, töfilinek és mözuzák másolója) kezeírásával, lúdtollal írva a Tóra két központi passzusa. Az egyik: “Halljad, Izrael! Az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!”egészen addig, hogy: “kapuidra”. A másik: “Ha hallgatva hallgattok parancsaimra…” egészen addig, hogy: “mint az égnek napjai a Föld felett.”

Az első szakaszban elismerjük, hogy magunkra vállaljuk “az égi királyság igáját”, azaz elismerjük, hogy a Teremtő teremtette a világot, és ő uralkodik benne, parancsot kaptunk, hogy szeressük egész szívünkkel, egész lelkünkkel és minden erőnkkel.

A második szerint kötelesség magunkra vállalnunk a micvák igáját: “Ha pedig hallgatva hallgattok parancsaimra, melyeket ma parancsolok nektek…”

Itt van szó a jutalomról (pontosabban ellenszolgáltatásról, díjról) és a büntetésről: arról, hogy mi az engedelmesség jutalma és az engedetlenség ára. Meg van parancsolva, hogy ezt a két szakaszt együtt írjuk fel házunk ajtófélfájára és kapuinkra.

Hová kell erősíteni a mözuzát? Minden emberi használatra szolgáló ajtóra, bejáratra (tehát állatok számára készültekre, istállóajtóra, raktárajtókra nem). Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a lakásajtón van mözuzá, de ez tévedés, mert minden ajtóra kötelesek vagyunk tenni, az erkélyajtóra is, csak a fürdőszoba és a WC ajtajára nem, a mözuzának kijáró tisztelet miatt. A bejárat szerinti jobb ajtófélfára kell erősíteni annak kétharmadnyi magasságában, az írás szerint “fejjel” felfelé, egy kicsit befelé dőltve (a lakáson belül a szoba vagy a konyha felé, aszerint, hogy melyik van beljebb). A lapocskát jobbról balra feltekerjük, úgy, hogy a Mindenható szó látszódjék, és így tesszük be a tokjába. Felszögezés előtt bráchát kell mondani: “…aki megszentelt parancsaival és megparancsolta, hogy mözuzát erősítsünk fel.”

A beköltözéskor azonnal fel kell erősíteni a mözuzákat, nem szabad várni vele a lakásszentelőig, amint azt sokan hiszik. Ha bérelt lakásban lakunk, ott is fel kell tennünkmözuzákat, ha nincs, mert a kötelesség a lakásra vonatkozik, nem pedig a lakás tulajdonosára.

Az Országon, azaz Izraelen kívül csak akkor áll ez a lakásbérlőre, ha legalább harminc napig ott lakik, Izraelben azonban a beköltözés napján fel kell tenni a mözuzát, mert Izrael földjén lakni is micvá.

A kívülre fölírt S-D-J, Mindenható szó az Örökkévaló egyik helyettesítő neve. A Kabala könyvei szerint szimbolikus jelentése is van; eszerint rövidítés, és azért van ott az ajtóinkon, mert jelentése: Somér Dlátot Iszráél, Izrael Ajtainak Őrzője.

A Jeruzsálemi Talmud a Péá (A vetés széle) című mászechetében elbeszéli: Rabbi Jehudá há-Nászi[1] drága ajándékot kapott valakitől.

Rabbi sem adta alább a bőkezűségben: viszonzásul mözuzát küldött, tokban. A jó barát elképedt a Rabbi “tapintatlanságán”. Hát ez meg mi? Én olyan drága ajándékot küldtem, ő meg ilyen csekélységgel viszonozza? Hiszen ennek az ára nem is említhető egy lapon az én ajándékoméval! Rabbi így válaszolt: “Te olyan ajándékot küldtél, amelyre örökké vigyáznom kell. Én olyan ajándékot küldtem neked, amely örök életedre vigyáz rád.”

Az Ávodá Zárá (Bálványimádás) című mászechetben, a Babilóniai Talmudban, elmesélikUnkeloszról[2], a híres gérről (prozelita, betért), hogy az egyik dolog, amely rávitte a betérésre, amözuzá volt. Olyan nagy dolog hát ez?

Unkeloszt az ejtette gondolkodóba, hogy a királyok csak akkor alhatnak nyugodtan a palotájukban, ha ott kívül szolgák és katonák hada vigyáz rájuk, Izrael Seregeinek Ura pedig fordítva csinálja: szolgái és katonái, az Ő akaratának megcselekvői alszanak házukban, Ő az, aki vigyázza álmukat.

brit-milá (körülmetélés) a zsidónak testén viselt jele, és minden más néptől megkülönbözteti; a fejfedő és a cicit a zsidónak ruháján viselt jele, tudtára adja a világnak, hogy ő zsidó, és más, mint a többi ember, a mözuzá pedig a zsidónak a házán viselt jele, és azt mutatja, hogy a zsidó háza más, mint a többi ház.

 

A Zsinagóga

Elmentünk a zsinagógába. Szent hely ez a zsidó nép számára. Szent volta még nagyobb hangsúlyt kapott a Jeruzsálemi Szentély pusztulásával. Jöchezkél (Ezékiel) próféta szavaiban, “egy kis Templom lettem nekik” (azokban az országokban, ahová elmentek, t.i. a száműzetésben). Bölcseink szerint a zsinagógára és a bét-midrásra, tanházra céloz, és mindkettő Szentély, kicsiben. Ennek megfelelő módon kell viselkedni is bennük, meg kell adnunk a “kis Szentélynek” kijáró tiszteletet és jó modort. Világos, hogy frivol, nyegle magatartásnak nincs ott helye. Ruházatunknak is a helyhez méltónak kell lennie, vigyáznunk kell tisztaságára. Ennek nem mond ellent az, hogy a zsinagóga a második otthonunk, olyan sokat vagyunk ott.

A hely tisztelete már a belépésünk pillanatában kifejeződik egy kissé meghajolva a keleti falon lévő Tóraszekrény felé, ezt mondjuk: “Mily szépek sátraid, Jáákov, lakóhelyeid, Izrael!” (4Mózes 24:5.). “A Te nagy jóságod teszi, hogy házadba léphetek, szent templomod előtt meghajolok Istenfélelemben stb.” (Zsoltárok 5:8.).

Reggel a Má tovu után rendesen két dicsőítő himnuszt mondunk a világ Teremtőjének. Ezek középkori költőknek tulajdonított ún. pijutim. Az első a Világ Urát dicsőíti: “A Világnak Ura már akkor uralkodott, amikor még nem volt egyetlen teremtett lény sem megteremtve”. A másik a zsidó hitvallás tizenhárom “hitágazatát”, tizenhárom elvét szedi versbe: “Magasztalt az élő Isten és dicsőített, Ő van, de létezése nem mérhető idővel.”

 

A Tálit És A Cicit

sáchárit, azaz reggeli ima kezdetén két micvát ásze, két pozitív micva vár ránk: beburkolózni a cicitbe és fölvenni a töfilint.

cicit micva megelőzi a töfilint, annak a halachikus elvnek megfelelően, hogy: Gyakori és nem gyakori közül – előbb a gyakorit. Azaz: előbbrevaló az a micva, melyet gyakrabban kell végrehajtani. Mivelhogy szombaton és ünnepnapon nem tesszük fel a töfilint, a cicitet viszont minden nap felvesszük, a cicit megelőzi a töfilint. Másik ok: szent dolgokban fokozni kell, nem csökkenteni. A cicittel csak beburkoljuk a testünket, de a töfilint szorosan a karunkra kötjük, “odaerősítjük magunkat” a Teremtő parancsaihoz, és ezáltal emelkedünk. A töfilin tehát magasabban áll szentségben, s így követnie kell a cicitet. Ezért mi is előbb a cicitről fogunk beszélni.

 

Honnan a tálit?

4Mózes 15:38-ban áll ez a parancs: “Beszélj Izrael fiaihoz, mondd nekik: csináljanak maguknak cicitet (szemlélőrojto­kat) ruháik szegleteire és tegyenek hozzá a citithez két égszínkék szálat.” Honnan tudjuk, hogy csak a négy szegletű ruhadarabra vonatkozik a parancs? Onnan, hogy más helyütt (5Mózes 22:12.) ezt mondja a Tóra: “Készíts magadnak fonatokat, négy sarkára ruhádnak, amelybe beburkolózol.” Az égszínkék szálhoz egy tengeri állat a chilázon[3]véréből nyerik a festéket. A színe az ég kékjét hivatott felidézni, mert az a tisztaságot jelképezi és “A magasságokban lakozónak lakozó helyét” (Jösájá (Ézsajás] 26:6. és 1Királyok 8:49.).

Az eredeti, a chilázonból nyert festék ritka portéka. Manapság ezért az emberek túlnyomó többsége beéri közönséges fehér cicit-szálakkal; csak az a követelmény, hogy eleve és tudatosan a micva teljesítésének a céljára sodorták és csomózták légyen őket.

A nagy táliton kívül, amely a testünk nagy részét befedi, s amelyét a sáchárit, a reggeli ima idejére veszünk fel[4], a tálit kátánt, kis tálitot (“cidáklit”) is kell hordanunk alsóruhánk (trikónk vagy ingünk) felett. A tálit kátánnak is négy sarka van, azokra vannak erősítve a szemlélőrojtok, acicit; ezt egész nap hordanunk kell, reggeltől estig. Akik különös gondot fordítanak a micvák végrehajtására, azok ruháikon kívül hordják a szemlélőrojtokat, hogy eleget tegyenek a “nézzétek” parancsának.

tálit kátán felvétele előtt a következő bráchát mondjuk: “Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt bennünket a parancsaival, és megparancsolta a cicitparancsát.” A nagy tálit felvétele előtt pedig ezt mondjuk: “Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt bennünket parancsaival és megparancsolta, hogy beburkolózzunk a cicitbe”. Betakarjuk a tálittal fejünket és testünk nagy részét, utána pedig átvetjük a vállunkra.

 

Mi a micvat cicit, a cicit parancsának értelme?

A Tóra maga megadja az értelmét: “Azért, hogy lássátok és eszetekbe jussanak az Úr összes micvái, és végrehajtsátok őket.” A cicit micvája tehát emlékeztető, az összes többi kötelességünkre, az összes többi micvákra emlékeztet bennünket mindennap.”

Micva pedig, mint már mondottuk, tárjág, azaz hatszáztizenhárom van. A cicit szó számértéke a gemátriá (számmisztika)[5] szerint 600: 90+10+90+10 +400.

Egy-egy fonatban 8 szál van, 5 kettős csomóba kötve. A cicit szó gemátriái értéke valamint a fonalak és csomók száma együtt adják a 613-at.

Bölcseink mondták: Akinek van mözuzá az ajtaján, cicit a ruháján és töfilin a karján-homlokán, “ígérete” (azaz jó esélye) van rá, hogy nem fog bűnbe esni.

Elértünk a mözuzácicittöfilin triász harmadik tagjához:

 

A Töfilin

Közvetlenül a cicitbe való beburkolódzás után feltesszük ­”légoljuk” – a töfilint, és csak a reggeli ima végeztével vesszük le.

töfilin micváját mindennap teljesítjük, csak szombaton s ünnepnapon nem. Ünnepnapokon (moádim) a Tórában említett öt ünnepet kell érteni: Ros há-Sáná (Újév), Jom há-Kippurim(Engesztelőnap), Szukot (Sátoros ünnep), Peszách és Sávuot. Ros Chodeskor, Újhold napján, kötelező feltenni a töfilint, de a Muszáf-ima előtt le kell venni, mert az szombati és ünnepi ima.

töfilint tizenhárom éves kortól kezdve rakják fel ­akkortól számítható be a zsidó férfi aminjánba – , reggel, a sáchrit-ima előtt. A töfilin-hordás kötelessége elvileg a nappal egész tartama alatt fennáll; egyes rendkívül jámbor emberek valóban hordják is a nappal minden órájában; ez egészen Istennek szentelt életre kötelez, hiszen valóban az olyan élet felel meg a fejükön és karjukon levő töfilinnek.

 

Honnan a töfilin micvája?

2Mózes13:9-ben ez áll: “Legyen jel neked a kezeden, és emlékeztető a szemed között, hogy az Örökkévaló Tórája [= tanítása] az ajkadon legyen, mert erős kézzel vezetett ki téged az Örökkévaló Egyiptomból.”

töfilin parancsa még egyszer szerepel “A Törvény Ismétlésé”-ben (Misné Torá), azaz Mózes 5. könyvében, a “Sömá” szakaszban (6:8.): “Kössétek őket [Isten előbbi szavait] a kezetekre, és azok legyenek szemed között a homlokdísz.

töfilin a következő négy szakaszból áll (a fent említett mondatokat is tartalmazzák):

1. Kádes“Nekem szentelj minden elsőszülöttet…” addig, hogy “…évről évre” (2Mózes13:2-10.)

2. Vöhájá ki jöviáchá“és midőn bevisz téged…” a szakasz végéig, (2Mózes 13:11-16.)

3. Sömá“Halljad, Izrael…” addig, hogy: “kapuidra” (5Mózes 6:4-9.)

4. Vöhájá im sámoá… “Ha hallgatva hallgattok szavaimra…” addig, hogy: “…mint az égnek napjai a föld felett”  (5Mózes 11:13-21.)

E szövegeket szofer sztám írja pergamen lapocskákra, azokat pedig rituálisan tiszta állat bőréből készült tokocskákba foglalják (szarvasmarha bőre a legmegfelelőbb); a tokocskákat “házak”-nak hívják.

A kézre való töfilin egyetlen “házból” áll, és mind a négy szakasz egyazon lapocskára van írva folyamatosan. A fejre való négy különálló rekeszből áll, mindegyikben egy-egy pergamenlapocska, mindegyiken a fenti szakaszok egyike.

totáfot, homlokdísz szó, a fejre való töfilin szinonimája, a Talmud szerint azt jelenti, hogy “négy”, ezért kell szétválasztani benne a négy Tóra-szakaszt. Rási (Rabbi Slomo (J)iccháki, 1040-1105, a legnagyobb Tóra-és Talmudmagyarázó) döntése értelmében a szakaszok sorrendje balról jobbra a következő: Kádés, Vöhájá ki jöviáchá, Sömá, Vöhájá im sámóá.

A micvák végrehajtásában leglelkiismeretesebb zsidók “Rábbenu Tám” töfilint is tesznek fel.Rábbenu Tám (Rabbi Jáákov, Rási unokája, a Rásbám azaz Rabbi Smuél ben Méir fivére) másképp rendezte el a pergamenlapocskákat a fejre való töfilinben: a harmadik rekeszbe tette a Vöhájá im sámóá-t és a negyedikbe, a kívülre nézőbe a Sömát.

 

töfilin alakja

Jó, ha a töfilin házai egyetlen darab bőrből vannak kivágva és inakkal vannak összevarrva, a szíjak pedig borjúbőrből készülnek. Tisztátalan állat bőréből tilos készíteni őket, mert az áll belül, “hogy az Örökkévaló Tórá%

  • Küldés emailben

Fejezetek