29. 📖 A próféták népe

Ácháré Mot

Vájhi d’vár HáSém lémor…

Jeruzsálem vétke


“Így szólt hozzám az Örökkévaló igéje: Akarsz-e ítélkezni, emberfia? Akarsz-e ítéletet mondani a vérontó város fölött? Akkor add tudtára minden utálatos tettét, és mondd: Így szól az én Istenem, az Örökkévaló: Ennek a vérontó városnak eljött az ideje, mert bálványokat készített… és tisztátalan lett…” [Ezékiel (Jechezkél) 22:1 3.]


A Talmud-bölcsek szerint “nincs két próféta, aki ugyanúgy beszélne”. Ez igaz, de csak a stílusra vonatkozik. Természetesen vannak a prófétáknak közös vonásaik, többek között hogy tükröt tartanak a nép és a vezetők elé, és dörgedelmeikkel megpróbálják a helyes irányba terelni őket, persze nemegyszer sikertelenül. Ez a háftárá a legjobb példája ennek, amelyben a próféta csaknem kizárólag az embernek embertársai ellen elkövetett, mondhatni “köztörvényes” bűncselekményeiről beszél. A rablás, a fajtalankodás, a vérontás és a többi iszonyatos bűn nemcsak a zsidók számára tilos, hanem a világ más népei, a noáchiták számára is. A Midrás megszámolta: “…Rabbi Jákob bár Idi szerint huszonnégy vétket sorol föl Jechezkél, de végeredményben a rablás miatt telt be a pohár.” (Vájikrá Rábá 33. és Jálkut Jechezkél 362.)
Hasonlóképpen éles hangvételű Ezékiel próféta könyvének 16. fejezete, amely szintén Jeruzsálem, a “bűnös város” vétkeiről beszél, s amelyben az Isten iránti hűtlenséget a házasságtörő asszony csalárdságához hasonlítja a próféta. A vádirat ott oly súlyos, s az ügyész oly egyértelmű kifejezéseket használ, hogy a nagy tanaita, rabbi Eliézer, háftárászövegként alkalmatlanná minősítette a fejezetet (Megilá). Mégis akad olyan hagyomány, a jemenita, amelyben Smot szakaszának háftárájaként az inkriminált részt olvassák.

* * *


Miért választották Ezékiel próféta könyvé nek 22. fejezetét az Ácháré mot heti szakasz háftárájául? Van, aki a tórai szakaszban fölsorolt vétkek és a próféta által ostorozott, konkrét gaztettek között lát párhuzamot. Jechezkél mindennapi eseményként regisztrálja azokat a bűncselekményeket, amelyeknek tilalmára Mózes figyelmeztet. Ami Mózesnál a befejezés a szerencsétlenség fenyegetése, a gálut, a nemzeti lét összeomlása , az Jechezkélnél közeli, bármikor bekövetkezhető esemény, amelyet apatikusan vár a velejéig romlott vezetés… “Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek lévő népeket…” mondja Mózes (3Mózes 18:28.). A háftárában ez már befejezett tény: “Babilónia királyának kardja a Jeruzsálem felé vezető országúton van; az öldöklés küszöbön áll írja dr. Moskovits a fejezet bevezetőjében (Dáát Mikrá) , a churbán, az összeomlás csak rövid idő kérdése.” Véleménye szerint Jechezkél próféciái nagyjából kronologikus sorrendben követik egymást könyvében: “…az első huszonnégy fejezetben közölt próféciák az Első Szentély pusztulása előtt hangzottak el.” (Uo.) Ne feledjük, hogy maga a próféta már régen Babilóniából figyeli az eseményeket, ahová az előző száműzetési hullámmal került!
Az előző fejezetben szó esik Babilónia királyáról, aki a sorsra bízza, merre induljon, Amman vagy Jeruzsálem felé. A sorsolás nyíllövéssel és egyéb jóspraktikákkal történik: ezek közül a próféta a májból való jóslást említi (Uo. 21:26.). Az eredetileg állatmájjal végzett jósláshoz később agyagmaketteket használtak (Dáát Mikrá). 
Itt az Első Szentély pusztulásáról, a Nabukodonozor vezette ostrom megindulásáról van szó. A talmudi legenda a nyíljóslatot Néró császárnak tulajdonítja, akinek a négy égtáj irányába kilőtt nyilai mind Jeruzsálem felé értek földet (Gitin 56.)…

* * *


Málbim logikai összefüggést lát a közelgő ellenséges ostrom és a próféta kétségbeesett erőfeszítése között, amellyel megpróbálja a pusztulás kerekét visszafordítani. Nabukodonozor Jeruzsálemet választotta: teljesen mindegy, hogy nyíl, máj vagy egyéb hókuszpókusz segítségével. Málbim azt kérdezi: “hogyan lehetséges ez? Az ammaniták talán cádikok, igaz emberek Júdeához képest? “Ezért hatalmazta föl az Örökkévaló a prófétát, hogy vágja a jeruzsálemiek szemébe a vétkeket, amelyek miatt közeleg a vész. A prófécia végén kiderül, hogy nincs köztük egy igaz ember sem, hiszen “mindenestül salakká lettek…” (Málbim, Jechezkél 23.) 
Rási megjegyzi, hogy “itt fel vannak sorolva mindazok a förtelmek, amelyeket a Tóra K’dosim szakaszában említ (ez Ácháré mot ikerszakasza), és amelyektől óva int…”
J. Jacobson a Cházon HáMikrá ban a háftárá keretein túl vizsgálódik: vajon mennyire kell a próféták szavait szó szerint venni, és mennyi lehet bennük a költői túlzás, a pedagógiai indíték? Nehéz elképzelni, hogy egyetlen igaz ember sem lett volna Jeruzsálemben, hogy “mindenestül salakká lettek”… J. Á. Hálévi hagyományhű történészt idézi, aki Dorot risonim című könyvében azt mondja: a próféták szándékosan túloznak, hogy szavaiknak nagyobb nyomatéka legyen. Amikor egyetlen ember, Áchán, zsebre tett valamit a zsákmányból (Józsué 7:1.), az Írás így szól: “Izrael fiai hibát követtek el…” Jacobson arra a következtetésre jut, hogy a vallás és a parancsolatok betartása a bibliai időkben nem állt olyan alacsony erkölcsi színvonalon, mint ahogy némely prófétai szakaszok olvastán gondolnánk…

  • Küldés emailben

Fejezetek