17. ? Zsidó mesék, legendák, történetek

A tükör

Sok évvel ezelőtt élt egyszer a régi Lengyelország egyik városkájában egy Ábrahám nevű zsidó. Nem volt jómódú ember, hiszen csupán kis rőfösboltja volt, s alig tudott versenyezni a nagyobb üzletekkel, melyekben nagyobb választék volt a gyapjú- s vászonfélékből. Ám ha adományt kellett adni, vagy vendégül látni a városon átutazó vándorokat, mindenkim túltett jószívűségében. Akár jesíva fenntartására gyűjtöttek pénzt, vagy házról-házra járó koldus könyörgött alamizsnáért, Ábrahám nem sajnálta akár az utolsó fillért is kivenni a pénzesdobozból, míg felesége minding jószívűen megvendégelte a kérefgetőt. De nem maradékot tettek a vendég elé, nem a félretett pénzből adtak neki; gyakran saját szájuktól vonták meg az utolsó falatot, hogy másokon segíthessenek. Senki sem sejtette, hogy Ábrahám és felesége ekkora áldozatot hoznak. Történt egyszer, hogy Ábrahám előkelő vendéget kapott: saját rebbéje érkezett a városba, és a szegény kereskedőt tisztelte meg azzal, hogy az ő házábán szállt meg, noha voltak gazdagabb emberek is, akik szíves-örömest vendégül látták volna a rebbét. A rebbe messze földön híres volt jámborsága miatt, és sok zsidó hosszú utat megtett, hogy felkeresse s meghallgassa bölcs szavait, áldást kapjon tőle, vagy megkérj, hogy imádkozzék érte szorult helyzetében. A rebbére nagy hatást tett Ábrahám meleg vendégszeretete és a sok figyelmesség, amellyel elhalmozta őt. De azt is jól látta, hogy a házigazda jócskán erején felül gyakorolja a háchnászát órchim, a vendégszeretet és a cedáká micváját. Ezért távozása elött megáldotta, hogy ezentúl bőséges parnászá, jómód és kényelem közepette tehesse mindezt. Nem sokkal a rebbe távozása után Ábrahámnak feltűnt, hogy sokkal jobban megy az üzlet. Talán azért, mert a rebbe látogatása felkeltette iráta a közösség tiszteletét, vagy azért, mert hirtelen felfedezték, hogy Ábrahám boltjában jobb minőségű árut lehet kapni? Akárhogy is, egyre többen nyitottak be boltjába, és alig akadt, aki ne vásárolt volna valamit. Napról-napra emelkedett az üzlet forgalama, növekedett az árukészlet, és Ábrahám választékkal büszkélkedhetett. Egy idő múlva nagykereskedő lett, a vidék egyik legnagyobb kelme- és szövetcégének tulajdonosa. Meg sem fordult a fejében, hogy a gazdagság legalább annyira próbára teszi az embert, mint a szegénység. Észrevétlenül egyre kevesebb ideje maradt az imákozásra és a tanulásra. Az üzlet terjeszkedett, és már arra sem jutott ideje, hogy személyesen foglalkozzék a vándorokkal, a koldusokkal vagy a jesívák számára gyűjtőkkel. Könyvelők és írnokok kezelték az adományokat; őt magát annyira lefoglalta az irodai munka,hogy még a kereskedők és a viszonteladók is csak megbeszélt időpontban juthattak be hozzá. Ábrahám pompásan berendezett új házba költözött: számos szolga leste parancsát,akik nem engedték be a koldusokat, nehogy azok beszennyezzék az értékes szőnyegeket. A kéregetők továbbra is tekintélyes adományt kaptak, de a házából eltűnt a régi szívélyesség és vendégszeretet. Az emberek fejcsóválva mondogatták egymás közt:”Hogy megváltozott ez az Ábrahám! A fejébe szállt a jómód, megkérgesedett a szíve… Kár érte, hiszen olyan barátságos, kedves ember volt! Lám csak, lám mit tesz a gazdagság… Egy szép napon a titkára egy rabbit jelentett be Ábrahámnak. Mentegetőzött, hogy megpróbálta egy nagyobb adománnyal lerázni az alkalmatlankodót, de az ragaszkodik a személyesen találkozáshoz. Ábrahám udvariasan köszöntötte a rabbit, és felragyogott az arca, amikor megtudta, hogy a rebbe küldte. – Nem felejtettem el a rebbe látogatását – mondta Ábrahám. – Azóta mosolyog rám a szerencse: hála Istennek, mint látod, jól megy a sorom. – Ha így van, annál inkább szívességet tehetsz a rebbének– felelte a látogató. Elmondta, hogy a rebbe segítségét kérték egy fontos ügyben: pidjon svujimról van szó, vagyis össze kell gyűjtenie a váltságdíjt egy olyan zsidó kiszabadítására, akit hamis vádak alapján letartóztattak. Ábrahám azonnal elővett egy köteg pénzt, és átadta a látogatónak. Régebben meghívta volna asztalához, s elvittete volna a hitközösség többi tagjához is, hogy segítsen neki összeszedni a szükséges összeget, de most már túl elfoglalt volt ehhez. Elnézést kért, és az ajtóhoz kísérte a rabbit. – Üdvözlöm a rebbét! – mondta, amikor búcsúzóul kezet nyújtott. Feladata végeztével, a küldött visszatért a rebbéhez. Az részletesen kikérdezte Ábrahám felől, és szomorú szívvel értesült védence új tulajdonságairól.”Lehetséges lenne, hogy az én áldásom okozta ezt a változást? – töprengett. – Elhatározta, hogy megkeresi Ábrahámot. Ezúttal a városka fogadójában vett szállást, és elküldte a gábbájt Ábrahámhoz, hogy tudakolja meg, mikor kereshetné fel. Kora reggel volt, legalábbis Ábrahám számára, az ajtót kinyitó inas csak annyit mondott, hogy az “uraság” éppen most kelt fel. A gábáj sétált egyet, s valamivel később újból bekopogtatott: ekkor azt a választ kapta, hogy az “uraság” kávézik. Amikor harmadszorra ment vissza, közölték vele, hogy az “uraság” nagyon elfoglalt, s talán próbálkozzon újra délután. Amikor a gábáj beszámolt tapasztalatairól a rebbének, aki kijelentette: – No, akkor most azonnal elmegyünk Ábrahámhoz! A hatalmas ház kapujában a gábáj tudatta az inassal, hogy a saját rebbéje keresi az “uraságot”. Egy pillanat sem telt bele, előkerült Ábrahám, aki boldog tisztelettel köszöntötte mesterét. – Micsoda megtiszteltetés! Micsoda öröm! – köszöntötte házában. A rebbe belépett a tágas nappaliba, körbejárta, és figyelmesen szemügyre vett minden egyes bútordarabot. Ábrahám odavolt a boldogságtól. Emlegetni kezdte az előző látogatását az előző szerény otthonban. – Jókora változás történt ám azóta, rebbe? –mondta Ábrahám. – Jókora változás, az bizony! – hagyta helyben nyomatékkal a rebbe. Az arcán nem rezdült mosoly. Az ablakhoz lépett, és kinézett rajta.– Gyere csak egy pillanatra, Ábrahám! – szólt. A házigazda máris az ablaknál termett. – Ki az ott? – kérdezte a rebbe. – Jankel, a szabó – felelte Ábrahám – Jámbor zsidó, minden áldott reggel ott van a templomban. Sajnos, nagyon szegény ember… – Hát az az asszony kicsoda, azzal a kosárral? – Ez egy szerencsétlen özvegyasszony. Mindennap kimegy a piacra, hátha tud szerezni valamit, de legtöbbször üres kosárral megy haza… Nagyon szegény, meg aztán ott van neki az a sok kis árva is… Szomorú eset… – No és odébb, az az ember? – kérdezősködött tovább a rebbe. – Az Bence, a vízhordó. Sajnos már öregszik szegény. Azt hiszem nem fogja sokáig bírja. Ábrahám furcsálotta, hogy a rebbét, aki máskor nem szokott feleslegesen kérdezősködni, ennyire érdeklik. A rebbe hátat fordított az ablaknak és fel-alá járkált a szobában, majd megállt a kandalló fölötti falat borító metszett tükör előtt. Odébb lépett, és magához intette a házigazdát. – Nézz csak a tükörbe! Kit látsz ott? – Hát… nyílván magamat – mondta zavartan Ábrahám. – Miből is van a tükör? – Hát…üvegből. – No és az ablak? – Természetesen az is üvegből. – Milyen érdekes, ugye, Ábrahám? A tükör is üvegből van, és az ablak is. Az ablakon keresztül mégis látunk másokat is, a tükörben csak saját magunkat? – Ez roppant egyszerű – magyarázta készségesen Ábrahám. – Az ablaktábla elől-hátul sima üveg, és ezért átlátszó, a tükör hátlapját viszont vékony ezüstréteggel kenik be, amitől nem engedi át a fényt. Ezért csak magunkat láthatjuk benne, de ami az üveg mögött van, azt nem. – Értem már… – mondta a rebbe. – Szóval, ha az üveg nincs beezüstözve, akkor teljesen áttetsző, de ha ugyanannak a lapnak az egyik oldalát beezüstözik akkor csak magunkat látjuk meg… Hát nem rendkívüli? És ha, tegyük föl lekaparnánk az ezüstöt, akkor ismét keresztül láthatnánk rajta, mit gondolsz? – Így van, de… Ábrahám nem fejezte be a mondatot. Hirtelen ráébredt, mire céloz a szentéletű, bölcs rebbe. Az ember olyan mint a kvarchomokból készült üveg… Egyszerre megértette, hogy róla van szó: amíg be nem ezüstöződött, addig mindenkit látott, de amióta gazdag lett, csak magát nézi… Mélységes szégyen és a bűntudat fogta el. Könnyes szemmel fordult a rebbéhez: – Ostoba és gonosz voltam… Nem álltam ki a próbát… Megjavulhatok még, rebbe? Kérlek, segíts rajtam… – Ezért jöttem el hozzád, Ábrahám. Nem akartam elhinni, hogy ennyire megváltoztál, míg saját szememmel nem láttam. Az arany meg az ezüst nagy csábító: aki nem vigyáz, annak kővé változtatja a szívét… Bízom benne, hogy rólad nem kell lekaparni az ezüstöt, nem kell megválnod a gazdagságtól: anélkül is visszatérsz az adakozáshoz és vendégszeretethez, persze még bőkezűbben, a mostani lehetőségeid szerint. – Úgy lesz, rebbe, úgy lesz! – fogadkozott Ábrahám. Aznap este a kereskedő nagy lakomát rendezett, amelyre mindenkit meghívott, elsősorban a szegényeket. Beszédében bocsánatot kért, amiért elhanyagolta őket, mióta meggazdagodott. Mostantól kezdve, ígérte, háza és szíve minden szükséget szenvedő előtt nyitva áll. Késő éjjel, amikor már mindenki nyugovóra tért, Ábrahám kést ragadott és a tükörhöz lépett. Egyik sarkán lekaparta az ezüstöt, hogy mindig emlékeztesse arra: ne csak saját magát lássa… Attól fogva ha megkérdezték tőle, miért csorba az az értékes darab, Ábrahám egyszerűen és őszintén elmondta, hogy mire tanította meg őt a tükör…

  • Küldés emailben

Fejezetek