5. 📖 Misne Torá – a zsidó jogtár

A tudás könyve – A megtérés szabályai

Széfer Mádá: Az tudás könyve

A megtérés szabályai

Ide tartozik 1 tevőleges micvá:
A vétkes térjen meg az Örökkévalóhoz, és vallja meg bűneit!
1. fejezet

A bűnbánat engesztelő hatása

1. §. Ha bármilyen bibliai parancsolat vagy tilalom ellen vétünk, akár szándékosan, akár tévedésből, úgy megtérésünk alkalmával kötelesek vagyunk Istennek bűnvallomást tenni.

„Férfi vagy nő, ha vétkezik, vallja be bűnét, amit elkövetett” – így hangzik a Tóra parancsa[1]. „Vallja be” – élő szóval. Bibliai követelménynek tesz így eleget. Miként történjék ez? Így szólunk:

„Oh Örökkévaló, vétettem, vétkeztem és elpártoltam, íme ezt cselekedtem, de most bánom és szégyellem és soha többé nem fogom elkövetni!”

Ez a bűnvallomás lényege; de minél részletesebben mondjuk el, hogy mi az a bűn ami megbánására késztet minket – annál dicséretreméltóbb!

A szóval is történő bűn vallomás fontosságát abból is láthatjuk, hogy a Szentély fennállásának idején bűn, vagy vétekáldozatot bemutató, csak abban az esetben részesült engesztelésben, ha bűnvallomást is tett. Csak bűnvallomással tehetett eleget a parancsolatnak, amely azt mondja[2]: „Vallja be bűnét, ami elkövetett!”

De még a tettleges büntetésben részesülők, a halál – vagy botbüntetést elszenvedők sem nyertek engesztelést megtérés és bűn vallomás nélkül.

Ugyanez a szabálya a testi sérelmet okozónak, vagy az embertársát másképpen megkárosítónak. Bár minden kárt megtérít bűnvallomás és őszinte megtérés nélkül nem nyerhet teljes engesztelést.

2. §. Az engesztelőnapi bűnbak az egész Izrael engesztelődését szolgálta, ezért a pusztába való e küldése előtt a főpap egész Izrael nevében tett bűnvallomást, teljesítvén a parancsot[3]: „Vallja be egész Izrael bűnét!”

Teljes szívből jövő bűnbánattá minden bűnt kiengesztelt, legyen az akár könnyű, vagy súlyos, szándékos vagy tévedésből jövő. De bűnbánat nélkül csak a könnyebb bűnök engesztelődésére szolgálhatott.

Mit értünk könnyebb és súlyosabb bűnök alatt? Súlyos az a bűn, amelyért halálbüntetés jár. Idetartozik még a hamis eskü, bár nem jár érte halálbüntetés. – A könnyebbek közé tartoznak a többi parancsolatok és tilalmak, ha az áthágásuk nem a kárét, az idő előtti elhalálozást vonják maguk után.

3. §. Most, hogy a Szentélyt és az engesztelő-oltárt nélkülöznünk kell, csak egyedül a megtéréssel tehetjük jóvá bűneinket. Még, ha valaki egész életén keresztül gonosz volt, de végül mégis megtér, nem hozhatják többé emlékezetébe múltját. „Amely napon megtér gonoszságától, nem botlik meg többé gonoszságban.”[4]

Van egy napunk: Az engesztelőnap, amely önmagában, külön is jóváteheti minden megtérők bűnét. „…ezen a napon engesztelést szerez nektek… az Örökkévaló” – mondja az Írás[5].

4. §. Igaz, hogy a bűnbánat jóvátesz és igaz, hogy az engesztelőnap önmagában rejti az engesztelés lehetőségét, de a bűnök mégsem részesülhetnek egyforma elbírálásban. Vannak olyanok, amelyek rögtöni hatállyal – és olyanok, amelyek csak idők múltán nyerhetnek engesztelést. Lássuk ezt világosabban:

Ha valaki szándékosan egy olyan parancsolat teljesítését mulasztja el, amelyért nem jár kárét (idő előtti halál) és azután szívből megbánja: el nem mozdul helyéről, bűne már engesztelést nyert. Erre vonatkozik a figyelmeztetés[6]: „Tér­je­tek meg csintalan gyermekeim, megenyhítem elpártolásotokat.”

Ha valaki egy hasonló, könnyebb súlyú tilalmat hág át, amelyért sem az idő előtti halál égi büntetése, sem pedig a földi bíróság halálos ítélete nem jár és szívből könyörög bűnbocsánatért: sorsa függőben marad az engesztelő napig, mert csak az hozza meg bűnének teljes jóvátételét.

A halálos bűnhődést megkövetelő bűnöket a megtérés az engesztelőnappal együtt csak függő állapotba helyezi. Ezek csak szenvedések által nyerhetnek jóvátételt. Erről szól a fenyítés[7]: „Bottal büntetem az elpártolásukat és csapással bűneiket.”

Aki azonban Isten nevét szentségteleníti meg, Chilul-Hasém-et követ el (olyan cselekedetre vetemedik, mely az Örökkévalóra szégyent hoz) ha meg is bánja bűnét, ha el is jut az engesztelő napig, ha sok szenvedésben is volt része, halála napjáig nem nyerhet teljes engesztelést. Erről szól a figyelmeztetés[8]: „Amíg meg nem haltok, nem engesztelem ki bűneiteket!”

 

2. fejezet

Melyik az igazi megtérés?

1. §. Mit nevezhetünk igazi megbánásnak? Ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy alkalma kínálkozik egy már egyszer elkövetett régi bűnének újabb elkövetésére, feltéve, hogy ez az alkalom újra, teljes egészében kínálkozik és nincs mitől tartania; képessége sem gátolja; de tiszta bűnirtózattól nem teszi meg – ezt nevezhetjük őszinte megbánásnak.

Erről mondotta Salamon király[9]: „Ifjú korodban gondolj Teremtődre!”

Aki viszont öreg korában tér meg, amikor bűnre hajtó cselekvési vágya már rég elhagyta; bárha nem ez a megtérés legüdvösebb ideje, mégis erkölcsi hasznát veszi, bűnbánónak ismerik el.

De még, ha egész életén keresztül tartósan követ el egy bűnt és csak halála napján tér meg, akkor is megbocsátják azt, amint az Írás mondja[10]: „Mielőtt elsötétül a nap, a fény, a hold, a csillagok, eltűnnek majd a felhők az eső után”, – vagyis a halál napján. Ebből azt tanulhatjuk, hogy ha valaki halála előtt a Teremtőjére gondol és igaz szívből megtér, bűnbocsánatot nyer.

2. §. Mi szükség az őszinte megbánáshoz? Először a bűnt s azután még a gondolatát is el kell távolítani magunktól. Továbbá őszintén kell elhatároznunk, hogy többé soha nem követjük el[11]: „Hagyja el a gonosz az útját és a bűnös ember a gondolatát!”

Bánkódnunk kell a múlt miatt, hogy teljesítsük a próféta szavát[12]: „Megtérésem után meg is bántam bűneimet.” Akkor a titkok ismerője Maga fogja tanúsítani igaz megbánásunkat, mert „nem a kezünk alkotását fogjuk többé Istennek nevezni”[13].

Bűnvallomásunk élő szóval történjék. Ez vonatkozik a jövő magatartásunkra teendő fogadalomtételre is.

3. §. Aki csak szavakkal tesz bűnvallomást, de nem szívből tér meg, az olyan, mintha tisztátalan csúszómászót tartana a kezében, amíg tisztulási fürdőzését végzi. Amíg el nem dobja a kezéből, hiábavaló a tisztulásra törekvése. Csak az részesülhet tehát kegyelemben, „aki a bűnét beismeri és el is hagyja”[14]. Élő szóval fejezzük ki az elkövetett bűnt, amint Mózes cselekedte az aranyborjúnál, midőn így szólt[15]: „Óh nagy bűnt követett el a nép, aranyborjút készített magának!”

4. §. A megtéréshez tartozik az is, hogy a bűnös könyörgéssel és könnyekkel forduljon a Teremtőhöz. Minden tehetségével jót tegyen és minden emberi képességével távolodjon a bűnös úttól. Még a nevét is változtassa meg, mintha nem is az lenne, aki a bűn elkövetésére vetemedett. – Nevével együtt a magatartása, minden emberi megnyilatkozása is változzék meg, jobbra, nemesebbre, helyesebbre. Még a lakóhelyéről is távozzon el, mert a száműzetés alázatosságra, szerénységre késztet, ami bűnengeszteléshez vezet.

5. §. A megtérő dicséretére válik, ha a nyilvánosság előtt tesz bűnvallomást, ha mások előtt is feltárja a felebarátjával szemben elkövetett sérelmeket és bűnöket és így szól: „Vétkeztem X.Y. ellen, ezt és ezt követtem el és most őszintén megbánom és sajnálom.”

Aki pedig vélt büszkeségből nem tárja fel bűnét, hanem azt elpalástolni igyekszik, bűnbánása nem lehet teljes. „Aki bűnét eltakarja, nem boldogul soha.[16]„

A nyilvánosságra hozatal csak a felebarátunkkal szemben elkövetett bűnöknél kívánatos. Ha Isten ellen vétünk, akkor nincs erre szükség, az még kérkedésnek és arcátlanságnak is minősül. Az Isten ellen való megtérésünknél csak a bűn halk elmondására van szükség. Halkan soroljuk fel bűneinket, hogy senki ember ne hallja, mert a tudat, hogy senki sem tud bűneinkről, jót tesz. „Boldog, aki bűnét magában hordozza és (mások előtt) eltakarja.[17]„

6. §. Bár minden idő alkalmas a megtérésre és könyörgésre, a tíz bűnbánó nap mégis a legalkalmasabb erre. Isten ekkor fogadja a legszívesebben a megtérni akarót, amint a próféta mondja: „Keressétek az Örökkévalót (abban az időben), amikor számotokra (a leginkább) megtalálható.” (Vagyis: a 10 bűnbánónapon).

Ez csak az egyénre vonatkozik. A közösség ha bármikor megtér és egész szívéből Istenhez fordul – meghallgatják, amint azt megírták: „Ki olyan, mint az Örök­kévaló, bármikor Hozzá kiáltunk!?”

7. §. Jom Kipur a megtérés napja, úgy az egyén mint a közösség számára. Ez a nap nyújtja az engesztelés utolsó lehetőségét, ezért teszünk akkor bűnvallomást, ezért igyekszünk akkor megtérni.

A bűnvallomást a nap előestéjén, vagyis az ünnep előtti délutánon az „elválasztó lakoma” előtt eszközöljük. Ez a korai bűnvallomás abból az aggodalomból történik, hogy netán baj érhetne lakoma közben, ami miatt nem érhetnénk el a jom-kipuri engesztelés lehetőségét.

Ezenfelül ismételnünk kell a bűnvallomást az engesztelő nap minden imája keretében, az egyén a főimák végén, az előimádkozó a főimák közben, a negyedik áldásnál.

8. §. A szokásos bűnvallomás rövid szövege a következő: „Valóban vétkeztünk!” Ez a lényeg.

Ha valamely bűnről az egyik Jom-kipuron már bűnvallomást tettünk, azt a következőkben is meg kell ismételnünk, bárha az első megtérésünk őszinte volt. A zsoltárköltő is azt mondja[18]: „Ismerem bűneimet és a vétkeim állandóan szemem előtt vannak.”

9. §. A bűnbánat és a Jom-kipur csak az Isten ellen elkövetett bűnöket engeszteli ki. Ha pl. tiltott dolgokat élvezünk, vagy ha a másik nembélihez megengedhetetlen módon közeledünk stb. De ha az embertársainkkal szemben vétkezünk, legyen az testi sértés, átkozódás, vagy anyagi megkárosítás; azt addig nem bocsátják meg, amíg az okozott kárt meg nem térítjük és a sértettet kérlelésünkkel ki nem engeszteljük. Amíg a megbántottól nem kérünk bocsánatot, nem nyerhetünk engesztelést. Még, ha csak szavakkal bántottuk meg embertársunkat, ha megsértettük vagy felbosszantottuk, akkor is addig kell kérlelnünk és hozzá könyörögnünk, amíg engesztelésre nem bírtuk.

Ha magunk nem vagyunk erre képesek, akkor három barátja jelenlétében kíséreljük ezt meg. Ha három ízben történt ez irányú kísérletünk nem járt eredménnyel, mentesülünk a bűn alól és az állhatatosé a bűn – Tanítómesterünkkel szemben, ezerszer is meg kell ezt kísérelnünk. Minden törekvésünk az legyen, hogy engesztelését feltétlenül elnyerjük.

10. §. Ember ne legyen engesztelhetetlen, akaratos. Legyünk „könnyen meg­bocsátók és nehezen haragíthatók”. Ha bocsánatot kérnek tőlünk, fogadjuk azt szívesen. Ha bármilyen fájdalmat is okoztak nekünk, ne kiáltsunk bosszúért és ne legyünk gyűlöletünkben hajthatatlanok. Az engedékenység Izrael gyermekeinek alaptermészete. Csak a pogányokról jegyezték fel[19] azt, hogy „gyűlöletük örökké tart”. A gibeonitákról is olvashatjuk[20], hogy nem voltak megbocsátók, engedékenyek. Ők valóban nem tartoztak Izrael fiaihoz.

11. §. Ha az, aki ellen vétettünk meghalt, mielőtt kiengesztelhettük, akkor a sírjánál tíz ember jelenlétében a következő kijelentést tegyük: „Vétkeztem Izrael Istene és az itt nyugvó ellen. Ezt és ezt cselekedtem ellene.”

Ha megkárosítottuk, akkor a kárvallott örököseinek meg kell azt térítenünk. Örökösök hiányában helyezzük az összeget az egyházi bíróságnál (Rabbiság) letétbe és egyszersmind ott tegyük meg bűnvallomásunkat is.

 

3. fejezet

Érdemek és bűnök mérlege

1. §. Minden embernek vannak bűnei és érdemei. Akinek több az érdeme, jámbor, akinek a bűne több, gonosz; akinek ugyanannyi bűne van, mint érdeme, az középszerű embernek számít.

Ugyanezen mérték szerint állapíthatjuk meg az országok és az egész világ bűnösségét, vagy erényességét.

2. §. Ha valakinek több a bűne, mint az erénye, rögtöni halált érdemel, amint megírták[21]: „Bűneid sokasága miatt…” Ugyanígy rögtöni pusztulást érdemel az az ország, melynek lakói javarészt bűnösök. Szodoma példájából is láthatjuk ezt[22]: „Szodoma és Gomora jajkiáltása számos és bűnük igen súlyos, leszállok és elpusztítom őket.” De igen súlyos az egész világ helyzete is, ha bűneik számosabbak érdemeiknél, amiként olvashatjuk[23]: „Látta az Úr, hogy nagy az emberi gonoszság a földön.”

A mérleg arányát természetesen nem a mennyiség, hanem a bűnök súlya, minősége adja. Van olyan érdem, amely sok bűnt feledtet és bűn, amely sok érdemet homályosít el. Az egyikről azt olvassuk[24]: „Mivel jó dolgot művelt…”, a másikról[25]: „Egy bűnös sok jót veszít…” Ezek mérlegelése nem az ember feladata. Isten annak tudója, hogy miként kell a bűnöket az érdemekkel szemben értékelni, mérlegelni.

3. §. Aki bánkódik amiatt, hogy valami jót tett és szívében úgy gondolkozik, hogy „semmi hasznom abból, hogy jó voltam és érdemeket szereztem” az elveszti azt a jogot, hogy cselekedetei elbírálásánál érdemeit figyelembe vegyék. Erről tartották azt, hogy „az igaz ember sem szabadul a gonoszság napján”[26]. Forratlan jellemű, nem igaz ember az, ki jó cselekedeteit utólag bánja meg.

Nemcsak a halál napján, hanem minden újévkor megvizsgálják az ember bűneit és érdemeit. A jámbor életben marad, a gonoszt halálos büntetéssel sújtják, a közepes erényű sorsa Jom-Kipurig függőben marad. Ha addig megtér, életben marad, ha nem, a halálnak szánják.

4. §. Bárha az újévi sófárfúvás kifejezetten bibliai parancs, jelentőségére nézve tanulságos utalásokat nyerünk a Szentírás más helyein is, úgymint: „Ébredjetek alvók álmotokból és szunnyadozók keljetek fel mély alvásotokból és vizsgáljátok meg cselekedeteiteket. Térjetek meg és gondoljatok Teremtőtökre!”. Vajúdó időkben sokan feledkeznek meg örök értékekről, igazságokról és könnyen tévednek meg. „Minden álmuk múló dőreség, haszontalan semmiség.” Ezeknek szól a figyelmeztetés: „Tekintsétek meg lelkeiteket, és javítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiteket.” „Hagyja el mindenki közületek gonosz útját és helytelen gondolatát!”

A lelki vizsgálat itt vázolt nagy jelentősége arra kell késztessen minden embert, hogy állandóan úgy tekintse magát és az egész világot, mintha a bűnök és az erények egyenlő mértékűek lennének és az ő jó, vagy rossz cselekedetétől függne a mérleg jobbra vagy balra billenése. Az egyikkel maga és az egész világ pusztulását, a másikkal az üdvösséget, a megmenekülést segítheti elő. Erre vonatkozólag mondották[27]: „A jámbor a világ alapja”, – mert ő billenti el és menti meg erényességével a világ helyzetét, sorsát.

Ezért ősi szokás Izraelben a jótékonyság bő gyakorlása és a jócselekedetek minél gyakoribb művelése az év minden szakában, de különösen a félelmetes napokban, Ros-hásáná és Jom-Kipur között. Ugyancsak azért szokás e tíz napon kora hajnalban felkelni és napfelkeltéig a templomokban bűnengesztelésre késztető könyörgő imákat mondani.

5. §. Cselekedeteink fent vázolt elbírálásánál nem veszik figyelembe az először, vagy másodszor elkövetett bűnt. Csak a harmadik esetben elkövetett bűnt veszik számításba. – Ha a bűnünk ezzel több, akkor hozzászámítják az első kettőt is, ha az első két bűnünk levonása esetén az érdemünk több, akkor minden bűnünket az elkövetés sorrendjében megbocsátják. Egyensúlyra billentett mérleg esetén, így a harmadik midig elsőnek számít, mivel a két előző már megbocsátják. Ugyanígy a negyedik, az ötödik bűn a számok végtelenjéig.

De ez csak az egyénre vonatkozik, amint olvassuk[28]: „Íme, mindezt háromszor cselekszik a Teremtő az emberrel.” A közösségben elkövetett bűnöknél az első három mindig függőben marad, mert: „Izrael három bűnét (megbocsátom) és a negyediket nem viszonzom (engesztelékenységemmel)”[29]. A fenti számítást tehát a községnél a negyedik bűntől elkezdve eszközlik.

Ha a középszerűnek számító, akinek annyi a bűne, mint az erénye; életében nem imádkozott Tefilinnel (imaszíjakkal) azt bűne súlyossága szerint ítélik meg, de a túlvilági boldogságnak osztályrészese lehet. Ugyanez a sorsa más bűntevőknek, akiknél túlsúlyban vannak bűneik. Elnyerik méltó büntetésüket, de azért részesei lehetnek még a túlvilágnak. Mert „minden izraelita részese a túlvilágnak”, bárha vétkezett, amint megírták[30]: „Néped mindannyian igaz emberek, örökké bírják majd az országot.” Az „ország” szó csak jelképesen értendő. Az élet országáról van szó, s az nem más, mint a túlvilág. Ugyanígy részesei lehetnek a túlvilági boldogságnak a többi népek jámborai is.

6. §. Alant felsoroltaknak nincs túlviláguk, sőt bűnük súlyossága miatt örök időkre kiirtással, elpusztítással ítéltetnek meg: A szabadgondolkodók, az epiku­reusok, a Tórát, a halottak feltámadását és a Megváltót tagadók, a kitértek, a másokat bűnre csábítók a közösség útjáról letérők, a Jojakim példájára bűneikkel kérkedők, a besúgók, akik önmaguk iránt egyéni érdekből félelmet ébresztenek a közösségben, az ártatlanok vérontói, a rágalmazók és akik zsidó mivoltukat eltitkolják.

7. §. Szabadgondolkodó az, aki az alanti elveket vallja: 1. Tagadja az Istent, 2. aki szerint nincs a világnak irányítója, gondviselője, vagy ha ezt ugyan elismeri: két vagy több tényezőben látja a világ irányítóját. 3. aki testi képzeteket tulajdonít Istennek. 4. aki szerint nem Isten a Mindenség kezdete és teremtője, 5. aki a csillagokat, vagy az égitesteket imádja, vagy azok közbenjárását kéri a Világ Urához. Aki ezen öt elv bármelyikét vallja, szabadgondolkodónak számít.

8. §. Hármat mondhatunk epikureusnak: Aki tagadja a prófétaság isteni eredetét, aki azt vallja, hogy a tudás és az értelem nem isteni eredetű, aki tagadja Mózes prófétai szerepének igaz voltát, mivel úgy vélekedik, hogy Isten nem tudója az emberi cselekedeteknek – ezek mindegyike epikureus.

Hármat nevezhetünk Tóratagadónak: Aki azt mondja, hogy a Tóra nem isteni eredetű; még ha csak egy bibliai versre, vagy szóra is azt mondja, hogy Mózes eszelte ezt ki, akkor is Tóratagadónak számít. Aki tagadja a hagyományos bibliai magyarázatokat, vagy a szóbeli tan hirdetőit; aki azt vallja, hogy a Tóra felmentést ad bármelyik parancsolat alól a másik kedvéért, vagy pedig azt mondja: Igaz, hogy a Tóra isteni eredetű, de az idők folyamán érvényét vesztette. Mindezek Tóratagadónak minősülnek.

9. §. A hitehagyásnak két fokozata van: Egy könnyebb és egy súlyosabb.

A könnyebb az, ha valaki egy bizonyos bűnt következetes szándékossággal csinál és az annyira megszokott és mindennapos nála; hogy mindenki előtt köztudott; habár a legkönnyebbnek tűnő parancsolatról is van szó. Például: aki mindig csak Sáátnez ruhát visel (gyapjú és lenből készült) vagy aki körben vágja le hajtincseit és ezeket olymódon eszközli, mintha ezek a parancsolatok sohasem léteznének számára. Ez az egy bűnnel kapcsolatos hitehagyás, amit csak abban az esetben nevezhetünk annak, ha kifejezetten Isten ellen cselekszik.

Az egész Tórával kapcsolatos hitehagyásnak számít az, aki vallásüldözések idején bálványimádóvá lesz. Közéjük áll, mert zsidó volta miatt nem akarja vállalni a szenvedéseket, az üldözéseket és emiatt a hatalmon lévőkhöz csatlakozik. Az ilyen embert az egész Tórával szembeni hitehagyónak nevezhetjük.

10. §. A másokat bűnre való csábítóknál nem teszünk különbséget súlyosabb vagy kisebb bűnesetek között. Akár súlyos bűnre csábít, úgy mint egykor Jerobeam[31], Cádok és Baetheus, vagy pedig könnyebb micvák megszegésére késztet. Akár kényszerítő formában cselekszi, úgy mint Menasse Izrael királya[32], aki embereket ölt, hogy bálványimádatra kényszerítsen, akár csak megtévesztéssel tántorít el a jó követésétől.

11. §. Aki különválik a közösségtől, ha nem is azért, hogy bűnt kövessen, csak távoltartja magát a közösségtől, és nem a körükben végzi Isten parancsolatait. Nem vesz részt fájdalmukban, nem osztozik böjtjeikben, a maga útján halad, mintha nem is hozzájuk tartozna – ez elegendő ok arra, hogy a túlvilági élet javaiban ne részesülhessen.

Aki kérkedve követi el bűneit, úgy mint Jójákim, legyen az könnyebb, vagy súlyosabb. Az ilyen embert a Tóra becsmérlőjének, félremagyarázójának nevezzük, mert szégyen nélkül, gőgős megvetéssel tagadja meg és fordul el Tőle.

12. §. Kétféle áruló van: Aki pogányok kezére adja társát, hogy meg­öljék, vagy megverjék és aki a társa értékeit szolgáltatja át pogányok kezére. (A törvényt nem tisztelő erőszakos emberek is pogánynak számítanak.) A besúgók nem részesülnek a túlvilági boldogságban.

13. §. Aki erőszakos eszközökkel viseli a közösség feletti tisztét, az egyéni érdekből ébreszt félelmet a közösségben, mert a saját tekintélyének emelése céljából erőszakoskodik, hogy mindenki rettegjen tőle. Valamikor a bálványimádó királyok cselekedtek így.

14. §. Az itt felsorolt huszonnégy bűnöző bérmelyike, tartozzon bár Izrael közösségéhez, nem részesülhet a túlvilági boldogságban. De a felsoroltakon kívül vannak még könnyebb bűnök, melyekről azt mondják bölcseink, hogy aki azokat megteszi túlvilágát elveszti. Akik külön nevet adnak társuknak, akik gúnynevükön szólítják őket, vagy nyilvánosan megszégyenítik, akik felebarátjuk megszégyenítésével dicsekednek és azzal akarnának föléjük emelkedni, akik a talmudi bölcseket sértegetik, mestereiket ócsárolják, akik az ünnepeket és vallási szokásokat könnyedén veszik, végül akik a szent áldozatokat becsmérlik.

Mindezektől csak akkor vonják meg a túlvilági életet, ha nem térnek meg, de ha még a haláluk előtt megtérnek, akkor ők is a túlvilági élet részesei. Nincs olyan dolog, ami a megtérésnek útját állhatná. Még ha egész életén keresztül Istent tagadja, és végül megtér, akkor is boldog lehet, amint meg is írták[33]: „Béke, béke a távolinak és közelinek, szól az Úr, de én meggyógyítom!”

Gonosz hitehagyó vagy ezekhez hasonló, ha szívből megtér, akár szóval, akár csak belső érzéssel – szívesen fogadják. „Térjetek meg elpártolt gyermekek!”[34] – Ha el is pártolt, – mert nem élő szóval tesz bűnvallomást és nem is nyilvánosan; – Isten mégis szívesen fogadja.

 

4. fejezet

A bűnre való késztetés

1. §. Huszonnégy olyan eset van, amelyek akadályozzák a megbánást. Ezek közül négy olyan súlyos, hogy a megtérés alkalmát nem is nyújtják többé. E bűnök a következők:

1. Aki másokat bűnre csábít. Idetartozik az is, aki a közösséget valamilyen jócselekedetnek a végrehajtásában megakadályozza.

2. Aki a társát rossz útra téríti. Ilyenek a másvallásra térítők is.

3. Aki nem akadályozza meg, hogy gyermeke rossz útra térjen. Felügyelete alatt áll, módjában van a helyes útra vezetni, így tehát felel érte. Ide tartozik az, aki hibát lát a közösségnél, vagy barátjánál, alkalma van megakadályozni, de nem él vele és meghagyja őket botlásukban.

4. Aki azt mondja, vétkezni fogok, majd jóvátesz, vagy azt mondja, vétkezni fogok, majd megtérek az engesztelő napon.

2. §. Ötféle bűn elől zárják el a megtérés kapuját:

1. Ha valaki különválik a közösségtől. Társai megtérnek, de ő nincs közöttük, így az engesztelés érdemében nem osztozhat velük.

2. Ha a jámbor hittudósok véleményének és tanításainak mond ellent. Ellentétes álláspontunk különválásra, elidegenedésre késztet és így nem ismerhetjük meg soha a javulás útját.

3. Ha gúny tárgyává tesszük a parancsolatokat. Annyira lenézzük, lebecsüljük értéküket, hogy követésüket nem tartjuk érdemesnek, így nem marad számunkra semmi, amivel e földön még érdemeket szerezhetünk.

4. Ha bántó módon megszégyenítjük mestereinket, akiknek tiszteletében rejlik lelki megnyugvásunk, bizalmunk. Ez a magatartás a végpusztulásba, a lelki bomlásba vezet, amint ezt a bibliai Gácházinál látjuk. Ha eltávolodunk mesterünktől, nem lesz ki tanítson és az igaz útra vezessen.

5. Ha a feddést, a jó szándékú figyelmeztetéseket nem fogadjuk szívesen – ezzel is megvonjuk magunktól a megtérés lehetőségét. A fenyítés megszívlelése hozzásegít a megtéréshez. Amikor az embernek nyíltan, őszintén megmondják bűneit, akkor tér csak meg igazán. A Tóra is mondja[35]: „Emlékezzetek csak, és ne felejtsétek el. Engedetlenek voltatok… az Úr nem adott néktek értelmet… Dőre, oktalan nép.” E fenyítést később Jesájá próféta is megismétli, midőn így szolt[36]: „Ó, bűnös nép… Az ökör ismeri gazdáját… Ismersz engem és megátalkodott vagy.” Az Úr nyomatékosan fenyítésre készteti[37]: „Torkoddal kiálts, ne tartóztasd magad.” Így minden igaz próféta akiben élt a hivatástudat, addig fenyegette, figyelmeztette Izraelt, míg megtérésre nem bírta. Ezért kötelessége minden zsidó hitközségnek, hogy tudós, jámbor, ifjú korától istenfélő, rokonszenves embert állítson maga fölé, aki a hibákat és megtévedéseket számon kéri. Figyelmeztet, dorgál, hogy őszinte megtérésre késztessen. Aki pedig a feddést megveti, mert kellemetlen számára a fenyítő szó és inkább tovább halad a bűnös úton, minthogy hallgasson a jó szóra – elzárja maga elől a megtérés kapuját.

3. §. Van még öt eset, amelyeknél olyan helyzetbe kerülünk, hogyha akarnánk, akkor sem tudnánk azokat jóvátenni. Úgy vétünk, hogy a sértett fél nem is szerez tudomást róla; nincs kihez visszafordulnunk, hogy engesztelését kérjük.

1. Aki több embert egyszerre káromol. Személy szerint senkit sem sért meg, úgy, hogyha jóvá akarná tenni, nincs meg hozzá a lehetőség, mivel a káromlás többes számban történt.

2. Aki egy olyan tolvajjal osztozkodik, aki többektől lopott, így nem tudhatja, hogy ki az, akit megkárosít és jóvá sem teheti. Azonfelül a lopott tárgyból való részesülésével bátorítólag hat és újabb bűnre csábít.

3. Aki egy talált tárgyat nem hirdet meg, hogy jogos tulajdonosához jusson. Próbáljon megtérni, nem lesz később alkalma mulasztását jóvátenni.

4. Aki a szegényektől és az árváktól szerzett zsákmányt élvezi. E névtelen szerencsétlenek rendszerint városról városra vándorolnak, nincs otthonuk, nincs hazájuk, nincs ismerősük, aki közölné velük, hogy hol a tulajdonuk – így nem lesz mód reá, hogy visszaszolgáltathassa.

5. Aki az ítélet elferdítése végett megvesztegetést fogadott el. A megvesztegetés hatásának a mértékét sohasem tudja megállapítani. Nem tudhatja, hogy mennyire cselekedett a való igazságnak megfelelően és mennyire az elfogadott megvesztegetés hatása alatt – így nehezen teheti jóvá hibáját. Arról nem is kell szólnunk, hogy a megvesztegetőt is hozzásegíti bűnéhez, aminek a jóvátétele külön nehéz feladat.

4. §. Még öt esetet sorolhatunk fel, melyeknél nem valószínű a megtérés, mert túlságosan könnyűnek tűnnek ahhoz, hogy bűnnek tekintsük őket – így jóvátételüket nem is tartják szükségesnek.

1. Aki egy olyan lakomán vesz részt, amely a vendéglátó gazda szükségletét sem elégíti ki. Nem is gondol arra, hogy vétkezik, mivel a vendéglátó engedélyével és meghívására étkezik: ez pedig egy enyhébb neme a rablásnak.

2. Aki a nála lévő zálogot saját céljaira használja. A szegény ember ekéjét, vagy fejszéjét veszi munkába és azt mondja: nem teszek bennük kárt. Nem is idegenítette el e tárgyakat, hiszen zálogként kerültek hozzá.

3. Aki egy olyan nőben gyönyörködik, akit a Tóra megtilt számára. Bárha azt gondolja, hogy semmi mást nem tesz, csak a szemével simogatja, mégis tudnia kell, hogy a szemmel való gyönyörködés is vétség, mert az sok erkölcstelen cselekedet okozója lehet, amint a Tóra is írja[38]: „Ne kémkedjetek szemeitek és szíveitek után.”

4. Aki felebarátjának megszégyenítésével szerez magának dicsőséget. Csak önámítás az, hogy nem követ el bűnt, ha nem szemtől-szembe cselekszi azt. Ha nem is kifejezetten szégyeníti meg, hanem csak a fölényét mutatja vele szemben, csak a tudását, képességeit emeli ki, hogy abból lássák, hogy a barátja mennyivel kisebb, alsórendűbb nála – ez is a megszégyenítés egyik neme.

5. Aki a becsületes embereket gyanúba hozza és úgy gondolja, hogy az nem hiba, mert a gyanúsítás még nem jeleneti azt, hogy az illető tényleg elkövette az inkriminált cselekményt. Az igaz ember meggyanúsítása súlyosan terheli lelkét.

5. §. A következő öt esettől nagyon óvakodjunk, mert ha megszokjuk azokat, nem egy könnyen válunk meg tőlük. Ezek különösen rossz tulajdonságok. ne pletykálkodjunk, ne beszéljünk rosszat társunkról, óvakodjunk a haragtól, a gonoszságtól és a gonosz emberektől. Az ezekkel való érintkezésünk által rosszat tanulunk, mert gondolatvilágukat mi is átvesszük, amint a Példázatok is mondják[39]: „Gonosszá válik a dőrék barátja.”

Az emberi magatartás szabályaiban már megállapítottam, hogy melyek azok a dolgok, amiknek elsajátítására minden embernek törekednie kell, hogy azokat állandóan kövesse, állandóan szem előtt tartsa. E megállapításom fokozott mértékben vonatkozik a megtérőre.

6. §. Mind az itt felsoroltak és az ezekhez hasonló tévelygések, bárha akadályozzák a megtérést, mégsem zárják azt ki. Ha tehát valaki megtért, az itt felsorolt bűnök elkövetése után báál-Tösuvá-nak megtérőnek nevezhetjük és még a túlvilági életben is részesül.

 

5. fejezet

A szabad akarat

1. §. Minden embernek megadatott a lehetőség, hogy a jó út felé irányítsa magát, hogy jámbor legyen, vagy pedig ha akarja a rossz úton is járhat, gonosz is lehet. Erről mondja a Tóra: „Íme az ember olyanná lett, mint valaki közülünk, ismeri a jó és a rossz közötti különbséget.” Ez azt jelenti, hogy a földi teremtmények között az embernél egyedül van meg az, hogy saját belátása szerint követheti a jót, vagy a rosszat. Azt cselekszi, amit akar, senki sem akadályozza, semmi sem állja útját. Kényszer nélkül nyilvánítja ki belső óhaját, szándékát – és mivel ez így van, félő, hogy „talán kinyújtja kezét…”

2. §. Ne kövesd azok felfogását, akár zsidók, akár más vallásúak; akik azt az oktalanságot hangoztatják, hogy a Szent áldassék Neve, már a születéskor meghatározza, hogy gonosz, vagy jámbor legyen valaki. Ezt ne hidd, mert az igazság az, hogy minden ember alkalmas arra, hogy jámborrá váljon, mint Mózes vagy olyan gonosz, mint Jerobeám. Minden ember lehet jószívű, vagy irgalmas, fösvény vagy bőkezű. Egyetlen tulajdonságnál sincs előre való meghatározás. A hajlam egyformán van meg minden tulajdonság iránt és nincsen velünk született kényszer, ami különösen vonzóvá tesz valamilyen irányban. Az ember tehát, saját jószántából odahajlik, amerre akar. Erről szól a próféta, midőn azt mondja: „Nem a Felséges szájából jó a jó és a rossz.” Értsd ezt úgy, hogy nem az Isten rendeli azt el, hogy valaki jó vagy rossz legyen! Ha pedig ez így van, akkor önmagára vessen a bűnös, mert bűnének ő az egyedüli okozója. Ezért fájlalja fájdalmas önmegismeréssel a bűnös a bűnét. Panaszkodjon hát bűnvallomása idején. Sírjon fel a lelkében az önmarcangoló szemrehányás, hisz egyedül ő volt vesztének okozója. Ez a gondolat ad értelmet a fenti idézett vers folytatásának is: „Miért panaszkodik az ember bűnei miatt!” „…minden cselekedet tőle függ, ha bajt okozott, önmagára vessen, feladata a jóvátétel és módja is van hozzá…” „Kutassuk tehát és vizsgáljuk meg útjainkat és térjünk meg!”

3. §. Fenti megállapításunk alaptétele és vezérgondolata Tóránknak is: „Lásd, az életet adom íme neked… az áldást nyújtom felétek.” Az eszköz az ember kezében van, övé a cselekvési jog és szabadság a jó és rossz követésében. Hogy ez a lehetőség fennáll, azt abból is láthatjuk, hogy a Mindenható így szólott: „Óh bárcsak ez a gondolatuk állandó lenne!” Nincs kényszer és nincs végzetszerűség cselekvésünkben. A jó vagy rossz utat magunk választjuk.

4. §. Ha jóságunk vagy gonoszságunk isteni végzet következményei lennének, ha elveink, felfogásunk, cselekedeteink felettünk álló természetes erők befolyásának eredményei lennének, – amiként ezt a képzelődők valóban vallják, – hogyan parancsolhatta meg Isten, hogy ezt vagy amazt cselekedjük, hogyan üzenhette meg prófétái által a jó követésének helyességét, s a rossztól való távolmaradást. Ha születésünktől kezdve végzetszerűen követnünk kell azt, ami számunkra hivatásszerűen elrendeltetett mi értelme volna akkor a Tórának, a jutalmazásnak, a büntetésnek, – „hát a föld Bírája ne cselekedne jogszerűen?”

Ha azzal az ellenvetéssel érvelnél, hogy miként lehetséges hogy az ember azt tegye, amit akar, hiszen semmi sem történhet a földön Isten akarata nélkül? Ha a zsoltáros szavaival mondanád: „Amint a Mindenható akar, azt cselekszi az égen és földön!” – erre csak azt válaszolhatom: Valóban Isten akaratától függ minden, de az ő akarata szerint van a tel teljes cselekvés-szabadságod is. Amint az Ő akaratából lobban a magasba a tűz lángja, folyik lefelé a mélybe a víz, mozgásba rendül a föld és forog a mindenség körülöttünk és minden teremtmény rendeltetését végzi; akként kívánta, hogy az ember az Ő rendeltetéséből irányítva önmagával rendelkezzen és minden cselekedetét szabadon végezze. Kényszer nélkül, befolyásmentesen, szabadon cselekedje, amit jónak tart azzal az eszével, amit Isten néki ajándékozott. Jogos tehát cselekedetek megítélése. Jót jóért, rosszat rosszért! Erről szól a próféta is: „Kezetekből való ez!” „Ők is megválasztották útjaikat.” Ugyanerről szól Salamon is: „Örvendj ifjú gyermekkorodnak, de tudd meg, hogy mindezekért ítélet alá von téged Isten!” Cselekedeteid felett magad rendelkezel de számot is kell adnod érettük.

5. §. Ha kétkedéssel kérdeznéd, hogy hogyan kell értelmezned Isten gondviselő előrelátását, ha kérdeznéd, hogy vajon tudja-e Isten, mielőtt valaki megszületik, hogy jámbor vagy gonosz lesz, ha pedig tudja, hogy valakiből jámbor ember lesz, amúgy sem lehet többé gonosz, viszont, ha a jámbor rendeltetéssel született ember is gonosszá válhat, miként lehetséges az, hogy Isten előre lát és mindent tud? – E kérdések valóban súlyosak, a föld méreténél és a tenger szélességénél nem áttekinthetőbbek. A mindenséget megtartó hegyoszlop léte függ e kérdések eldöntésétől.

Rövid szóval megemlítem, amit erről a kérdésről egy másik helyen elmondottam: Isten mindentudása nem hasonlítható az emberi tudáshoz, képességhez. Az ember és az ő tudásképessége két, egymástól elválasztható fogalom, Isten és az Ő mindentudása egyazon fogalom. Lám az ember és aztán életben maradhasson” – hogyan tudná megérteni az isteni előrelátás méreteit; hiszen „nem olyanok az én gondolataim, mint a tieitek, az én útjaim, mint a ti útjaitok!” Tehát nem tudhatjuk soha, hogy mi módon irányítja Isten a teremtményeit és azok cselekedeteit. De abban bizonyosak lehetünk, hogy minden ember azt cselekszi, amit akar. Isten nem korlátozza, kényszeríti cselekvéseit. Ezt nemcsak azért valljuk, mert hisszük; hanem ez észszerű alapon is bizonyítható tény. Ezért jogosan hirdeti a prófétizmus, hogy az ember jó, vagy rossz cselekedete szerint ítélik meg. Fontos tétel ez – ezen épülnek a próféták összes tanításai.

 

6. fejezet

Az isteni gondviselés és a szabad akarat

1. §. A Tórában és a próféták könyveiben sok olyan tanítást találhatunk, amelyek látszólag megcáfolják a szabad akaratról vallott elveinket. A legtöbb ember azt hiszi, hogy Isten akaratából jó vagy rossz. Az ember nem képes arra, hogy akaratával uralkodhasson érzelmei felett. Ez a körülmény egy igen fontos hitelv közlésére késztet, amelyből az említett tanítások igazi értelmét tudhatod majd meg.

Ahhoz kétség nem fér, hogy a szándékosan tiszta akaratából bűnöző, legyen az magános ember, vagy legyen bár egész ország közössége – büntetést érdemel. Ahhoz sem fér kétség, hogy Isten tudja a legjobban, hogy miként kell büntetnie. Van olyan bűn, amely már itt e földön kíván megtorlást, testiekben, vagyoniakban vagy esetleg a mitsemtudó ártatlan gyermekekben; akiket míg férfi korukat el nem érik vagyonszámba vesznek (saját bűneik miatt nem halhatnak meg) amint a Tóra mondja: „A férfi haljon meg bűne miatt.” Van olyan bűn, amely csak túlvilági büntetést von maga után. A földi életben látjuk kárát. De van olyan bűn is, amelyért itt e földön és a túlvilágon is szenvednünk kell.

2. §. Mindezen büntetésre csak akkor kerül sor, ha nem igyekszünk jóvátenni, mert: „a megtérés védőpáncélja minden büntetésnek.” Ez pedig legyen őszinte, tiszta szívből jövő, legalább olyan erős akaratából eredő, mint amilyen mértékű volt az a bűn elkövetése idején.

3. §. Olyan súlyos bűnök is vannak, melyeket az igazi Bíró jóvátehetetlennek minősít és oly szigorú megítélésben részesít, hogy a megtérés lehetőségét is megvonja elkövetőjétől. Nincs alkalma többé a megtéréshez, végpusztulás és halál sorsa. Erről szól Jesajás: „Meghájasodott a nép szíve…” „Gúnyolták Isten követeit; megalázták igéit, kijátszották prófétáit, míg Isten haragja gyógyíthatatlanul pusztította népét.” „Gyógyíthatatlanul” – azaz jóvátehetetlenül, mert a bűnük olyan súlyos volt, hogy meg kellett vonni tőlük a gyógyulást, a megtérés lehetőségét.

Ezért írja  a Tóra: „Én majd megkeményítem a Fáraó szívét!” Fáraó saját elhatározásából vétkezett megfontolt szándékossággal, tervszerűséggel keserítette el Izrael fiainak életét. „Rajta, bánjunk el okosan velük” – megfontoltan követte el bűnét. Így tehát jogos volt megvonni tőle a megtérés lehetőségét büntetésének elnyeréséig. Ezért viselte szerepét oly kitartó állhatatossággal. „Eresszed el népemet!” – javulj meg, üzente neki Isten Mózes által, bárha előre tudta és megmondta, hogy nem fogja őket elbocsátani. „Azért tartottalak életben, hogy erőmet megmutathassam…” – hogy az emberek lássák, hogy nem minden bűnös felé nyújtom ki megbocsátó kezem. Súlyos gonosz tettekre nincs megtérés. Szántszándékosan választotta a halálhoz vezető utat; el is pusztult gonoszsága miatt.

Szichontól is bűnének súlyossága miatt vonta meg Isten a megtérés lehetőségét: „Megkeményítette az Örökkévaló, a te Istened az ő lelkét és felbátorította a szívét.” Ugyanezt látjuk a kanaánitáknál is. Undorító bálványimádatuk akadályozta őket a megtérésben. Harcba elegyedtek Izraellel és így „Istentől volt az, hogy dacos lett szívük, hogy Izraellel harcoljanak és megsemmisüljenek.” Az Élijahu idejében élt Izrael nemzedéke is sokat vétkezett; azért vonták meg tőlük is a megtérés lehetőségét.” Te magad fordította meg szívüket” – ez azt jelenti, hogy Isten nem engedte, hogy megjavuljanak. Mindebből megállapíthatjuk, hogy a Fáraó gonoszsága, Szichon vétke, a kanaániták eltévedése, Izrael bálványimádata eredetileg nem Isten akaratából vagy rendelkezéséből következett be. Maguk választották meg útjukat és mert cselekedetük súlyos volt, azzal kellett bünhődniük, hogy a megtérés kapuját elzárták előlük.

4. §. A jámborok, a próféták örök szent könyörgése, hogy megismerhessék az igazi utat. „Taníts meg útjaidat megismerni!” – szólott Dávid. ezzel azt akarta kifejezni, hogy bűneinek sokasága meg ne zavarja látóképességét. Meglátni, megismerni akarta az igazi utat. …Nemes szellemmel üdíts fel!” – mondotta egy másik alkalommal. Ha jót cselekszem,  őrködjön ez a szellem fölöttem; ha hibázom, vigyázzon, hogy szívből megtérhessek. Telíts e szellemmel, hogy mindig szabad akaratomból kövessem a jó, a helyes utat. A többi ehhez hasonló kifejezésű zsoltármondatnak ugyanez a vezérgondolata és alapértelme.

5. §. „Jó és igazságos az Örökkévaló, azért vezérli a bűnösöket az úton, irányítja a szerényeket ítélettel.” Dávid e versével azt fejezi ki, hogy Isten helyes utat mutató, bűnmegtérítő prófétákat jelölt ki, megértéssel, logikai érzékkel ruházta fel az emberiséget, vágyat ébresztett fel benne az értelmes, az igazságos dolgok iránt, hogy ha akarja, követni is tudja.

Erről mondják tanítóink: „Aki megtisztulni akar, azt segítik.” Értsük ezt úgy, hogy aki a jó úton halad, úgy érzi, mintha segítenék abban, amit önszántából vállalt. Ha az alant idézett verseket felületesen olvassuk, azt fogjuk hinni, hogy isteni végzet az, hogy gonoszok legyünk. „Dolgoztatni és sanyargatni fogják őket.” Továbbá: „És felkél a nép és idegen isteneket fog bálványozni!” Az előbbi versből az egyiptomiak – az utóbbiból a zsidó nép bűnének végzetszerűsége tűnik ki. Ha Isten előre megmondta és ők végzetszerűen cselekedtek, miért járt nekik a büntetés? E kérdésre azt válaszolhatjuk: Az isteni végzet nincs befolyással az egyén cselekményeire. Ami az egyiptomiakra vonatkozik, nem szól az egyiptomiakra. Ha a Gondviselés előrelátásában embersorsokról gondoskodik, intézkedik, az csak az illető egész közösségre terjed ki, az egyénre sohasem kötelező, kényszerítő. Isten előrelátása nem gátolja az egyént szabad cselekvésében. Melyik gonosz mondhatja, hogy azért tesz rosszat, mert Isten előre megmondta Mózesnek, hogy Izrael kebelében gonoszok is lesznek? Ilyen alapon nem tisztán végzetszerűség az sem, hogy „nem fog megszűnni a szegény a földön”. Éppen így nem kényszerültek külön-külön az egyiptomi gonoszok sem arra, hogy a zsidókkal kegyetlenkedjenek. Az a körülmény, hogy Isten előre tudatta, hogy gyermekei ott fognak rabszolga sorsban sínylődni, még nem jelent kötelezettséget a gonoszság vállalására az egyének részéről.

Hogy miként tudja Isten a jövő titkát, azt emberfia nem értheti meg soha.

 

7. fejezet

Térj meg egy nappal halálod előtt

1. §. Mivel minden ember szabad akaratából cselekszik és módjában áll a jó útra térni – amint azt előzően kifejtettük – igyekezzen minden ember bűnét megbánni és azt őszinte bűnvallomássá ki is fejezni. Tisztítsuk meg kezünket a bűntől, hogy mint Isten előtt érdemesek, kerüljünk az Úr színe elé, a túlvilági életbe.

2. §. Úgy képzeljük el magunkat mindig, mintha közel állnánk a halálhoz. Talán most következik be… és akkor bűnterhelten kerülnénk az ítélőszék elé. Ne mondjuk: Ha majd megöregszünk, meg fogunk térni, mert talán nem is öregszünk meg. Erről mondja Salamon: „Minden időben legyenek fehérek a ruháid!”

3. §. Ne gondoljuk azt, hogy csak a gyakorlatban elkövetett bűnöket kell jóvátennünk, mint például az erkölcstelenséget, a rablást, a lopást, hanem meg kell vizsgálnunk minden alantas tulajdonságainkat, gondolatban elkövetett bűneinket is. Fel kell hagynunk a haraggal, gyűlölettel, az irigységgel, a gúnyolódással, a pénz-, a becs- és az élvvággyal. Az ezekhez hasonló lelki hibákat is jóvá kell tennünk. Sőt, ezek még súlyosabbak a tettlegesen elkövetetteknél, mert aki ezekben elmerül, nehezen szabadul meg tőlük. Ezekre vonatkozik a próféta szava: „Hagyja el a gonosz az útját és a bűnös ember a gondolatát!”

4. §. Arra sohse gondoljon a megtérő, hogy bűnei folytán mennyire eltávolodott a jámborok nemes osztályától, hogy amiatt sohasem juthat az igaz emberek rangsorába. Ez tévedés. Mert ő olyan kedves és rokonszenves a Teremtő előtt, mintha sohasem vétkezett volna. A jutalma meg igen gazdag. Megízlelte a bűnt, abbahagyta, emberi vágya fölött uralkodott – olyan teljesítményt mutatott, amelyért nagy jutalmat érdemel! Erről mondják Bölcseink: „Még az igazi jámborok sem állják meg úgy helyüket, mint a megtérők.” Ez azt jelenti, hogy magasabb fokra emelkednek a megtérők, mert ösztöneik legyőzésével nagyobb lelki munkát végeznek.

5. §. Az összes próféták figyelmeztetnek a megtérés szükségességére. Ettől függ Izrael megváltása is. A Tóra régi ígérete is arról szól, hogy a száműzetésben lévő Izrael megváltása a megtérésétől függ: „Ha majd bekövetkeznek mind a dolgok… és megtérsz az Örökkévaló Istenedhez, – visszavezeti majd foglyaidat.”

6. §. Hatalmas erő rejlik a megtérésben. Mert az isteni dicsfényhez emeli föl a földi halandót, amint olvashatjuk: „Térj meg Izrael az Örökkévaló Istenedig!” „Nem tértetek meg hozzám, szólt az Úr!” Vagyis: Ha megjavulsz „Hozzám fogsz majd csatlakozni, ragaszkodni.” A bűnbánat közel hozza a távolállókat. Tegnap még gyűlölt lenézett, kegyvesztett és megvetett volt az Úr szemében, ma már szeretett, kedves, rokonszenves jó barát.

Figyeljük meg, hogy a Szent, áldassék Neve, ugyanazt a kifejezésmódot alkalmazza, természetesen ellentétesen; a bűnösökkel szemben, midőn eltávolítja őket, mint a megtérőkkel szemben, midőn őket felemeli. Így látjuk ezt az egyes embernél, így a közösségnél. A vonatkozó kifejezések teljesen egyeznek. Így olvashatjuk: „Lészen majd, hogy annak helyébe, hogy azt mondják nekik, nem az én népem vagytok: azt fogják nekik mondani, az élő Isten gyermekei ők.”

A bűnös Jechanjáról azt olvassuk: „Írjátok be a férfiút gyermektelennek, egész életén keresztül szerencsétlennek, nem leszen Jechanja, Joakim fia, Juda királya pecsét az én jobbomon.” Mikor azután száműzetésében megtért, ezt olvashatjuk fiánál, Zerubabelnél: „Azon a napon szólt a Seregek Ura, elfogadlak téged szolgám Zerubábel Sealtiel fia, szólt az Úr és pecsétemmé teszlek.”

7. §. Mily magasztos a bűnbánat útja. Tegnap különvált Izrael Istenétől: „Bűneitek elválasztott benneteket Istenetektől!” Tegnap még kiáltott és nem hallgatták: „Bármilyen sokat imádkoztok, nem hallgatom meg.” Tegnap még a jó cselekedeteit sem vették figyelembe: „Ki kéri azt tőletek, hogy pitvaraimat tapossátok.” Ma pedig az isteni dicsfényhez tapad a lelke: „Ti most ragaszkodtok az Örökkévaló Istenetekhez.” Ma, ha szívből felkiált, meg is hallgatják: „Lészen majd mielőtt szólni fognak, már felelek is.” Ma, jótetteit örömmel fogadják: „Már kegyesen fogadja Isten a te cselekedeteidet.” Vágyakozik utánunk, amint írva van: „Kellemes az Úrnak Juda és Jeruzsálem ajándéka, úgy mint régen a hajdani években.”

8. §. A megtérők természete az őszinte szerénység és alázatosság. Ha dőre emberek múltjuk felelevenítésével szégyenítik meg őket és így szólnak hozzájuk: Tegnap még ezt tetted, amazt mondtad – figyelemre se méltassák és éljenek abban a bizonyosságban, hogy annál érdemesebb emberekké lette ma. Minél jobban restelik eddigi viselkedésüket, annál érdemesebbekké, jellemesebbekké válnak. Ezenfelül igen nagy bűn a megtérőnek a múltját felidézni, hogy azáltal szégyenbe hozzuk. Még hasonló dolgokat se említsünk előtte, nehogy magára vonatkoztassa. Erre vonatkozik a Tóra tilalma: „Ne ejtsétek egymást tévedésbe!”

 

8. fejezet

A földi lét és a túlvilág

1. §. A jövő világ élete az igazak számára fenntartott jó. Élet az halál nélkül, jó, melyben semmi rossz nincs. Erre vonatkozik a Tóra ígérete: „hogy jó légyen majdan neked és hosszú legyen életed!” – „hogy jó legyen néked” ama világban, hol minden tisztán csak jó, „hogy hosszú legyen életed” abban a világban amely végtelen és ez pedig: a jövő világ!

A jámborok jutalma, hogy az örök jó kellemességében részesülnek, a gonoszok büntetése, hogy megsemmisülnek, elpusztulnak és az örök jó életet meg sem ismerik. Aki nem jut el az örök élethez, azt nevezhetjük csak igazán halottnak. Gonoszsága ejti el és baromként hull el. Kiirtás az osztályrésze. Erre vonatkozik a gyakran hangoztatott bibliai fenyítés: „Irtva irtassék ki az a lélek!” Kétszeresen: Erről a földről és a jövő világról is. Midőn a lélek cserbenhagyja a testet a földi életben, nem szállhat át a jövő világ életébe – onnan is kiírtják.

2. §. Túl már nincs többé testi élet. Csak a jámborok lelkei élnek ott, mint Istent szolgáló angyalok. Sem a testi élet, sem annak bármilyen szükséglete és következménye nincs ott többé. Evés, ivás, ülés, állás, alvás, öröm, szomorúság, bánat, halál stb. Ismeretlen fogalmak. Így mondják a régi bölcsek: „Díszes koszorúkkal ékesített jámborok ülnek ott és gyönyörködnek Isteni dicsfényben. Ott nincs sem evés, sem ivás, sem más földi élvezet! mivel ételre, italra ott szükség nincsen, már tudhatod, hogy ott testi élet sincsen.” „A jámborok ülnek ott”  – e kifejezés talányszerűsége arra utal, hogy fáradozás nélküli életet élnek ott a jámbor lelkek. A fejük feletti diadém az istenismeret tudatát jelképezi. Ennek érdeméből jutottak el a jövő világ életéhez. A legszebb ékesség ez, amit földi ember elnyerhet. Salamon képletesen így fejezi ezt ki:

„Koszorú az, mellyel édesanyja övezte.” „Örök öröm díszeleg a fejükön” – semmiképpen sem gondolhatunk itt testi örömre. Éppen így a bölcsek által említett koszorú sem más, mint az Istentudat szépsége. „Gyönyörködnek Isten dicsfényének szépségében” – ezt úgy kell értenünk, hogy teljesen felfogják az Istenről szóló igazságokat, amire a földies sötét testi térségben képesek nem voltak.

3. §. A lélek, melyről itt szólunk, az nem az, amely a testre van reáutalva, a testhez idomul, hanem itt a lélek tisztán szellemi értelmű és értékű. A lélek ama formáját tárgyaljuk itt, amely a tiszta tudást, az Istenismeretet munkálja. Eszmélő képessége és felfogása szerint posztulál a dolgok és elvek felett. Itt a már kialakított lélekről, a legtisztább eszmélő szervről van szó, melyet a „Hilchot Jöszodé Hátorá” részben már egyszer megtárgyaltunk. A „Nefes” lélek szó ebbe az értelemben, magát a való életet jelenti, mert nincs mellette halál. A halál testi jellegű, testre meg nem vonatkoztatható az „életköteg” kifejezés. Az életköteggel kapcsolatban említik a „Nefes” szót: „Az életkötegbe (örökéletbe) kössék majd be az uram lelkét „(Náfsó)”. Ez az „életköteg” a legnagyobb jutalom, a legszebb jó, melynek elérésére a próféták mindig vágyódtak.

4. §. Ennek a „jó”-nak sokféle neve van: de azok mind csak jelképesek: Isten kegye, A szentség helye, A szentség útja, Az Úr pitvara, az Úr gyönyörűsége, Az Úr sátra-temploma, háza, kapuja. A bölcsek „lakomának” is nevezik a jövendő jót, de általában: a jövő világának.

5. §. Földi bűnös számára a legsúlyosabb megtorlás, ha a lelke pusztul és elveszti az örök életet. „Irtva irtassék ki ama lélek, bűn van benne!” – ez maga a megsemmisülés, amit a próféták képletesen „romlás gödré”-nek, „alvilág”-nak, „pokol”-nak, „vámpír”-nak neveznek. Azonfelül a kimúlás és megszűnés mindenféle kifejezésével illetik, mert nincs utána föltámadás; veszteség, mely pótolhatatlan, visszahozhatatlan.

6. §. Ne ítéld meg könnyű módon a reád várakozó jót. Ne gondold, hogy a jótettek legszebb jutalma a földi igazságtétel, mindaz, ami az emberi jólét hiánytalanságának elsőrendű követelménye: az evés, az ivás, a jó ételek, a nemtelen élvezetek, a szép ruhák, a fényes paloták, az arany és ezüst ékszerek. Mindezt a dőre és az erkölcstelenség fertőjébe süllyedt emberek képzelik úgy. Az okos és értelmes tudja, hogy ezek múló, haszontalanságok, üres hívságok. Ezek csupán testi szükségletek, a lélek nem kívánja őket.

A testi szükségletek csak addig a mértékig nyerhetnek kielégülést, amíg az a lélek szolgálatára van, mert a test idő előtti kimúlásával az örök jót is elveszíthetjük. Azonban a túlvilági jót földi fogalmakkal felfogni nem lehet. Itt csak azt tudjuk, hogy mi jó a testnek és az után vágyakozunk. De az a másik jó sokkal nagyobb, és a földi jókkal összehasonlítani valóban nem lehet. Az a jó, kifürkészhetetlenül, felmérhetetlenül jobb, több, szebb és kielégítőbb ezeknél. Erre mondja Dávid: „Óh milyen sok az a jó, amit híveid számára elrejtettél!”

7. §. A jövő világ élete iránti vágy töltötte be Dávid lelkületét is, midőn így szólt: „Ha nem hittem volna, hogy meglátom az Úr jóságát az élet országában…” Bölcseink már régen tanították, hogy a jövő világ jóságát az emberi képesség nem méri fel. Nem ismerhetjük szépségét, nagyságát és belső értékét. Ezt csak maga az Isten tudja igazán.

Az Izraelre vonatkozó próféciákban szereplő javak csak testi jellegűek, melyek a messiási időkre vonatkoznak, midőn újra helyreáll Izrael uralma. De a jövő élet jósága – melyről itt beszélünk – még képzeletszerűen sem mérhető fel. Még képletesen sem szóltak erről a próféták, hogy a meghatározás ne szűkítse az ezzel kapcsolatos képzeletkörünket. Erről mondja Jesajás: „Szem nem látta azt Kívüled Isten. Őmaga készíti el a Benne bizakodóknak.” Ez azt jelenti, hogy a jó, amit prófétai szem sem látott és csak egyedül az Isten ismeri – a bizakodók, a reménykedők számára létesül. Még azt is mondják bölcseink, hogy „a próféciák csak a messiási időkről szólnak, de a jövő világot szem nem látta Istenen kívül”.

8. §. Nem azért nevezik a tudósok túlvilágnak, mert nem ezzel a világgal egyidejűleg létezik. A túlvilág épp oly állandó, mint ez a világ, amint megírták: ‘Híveid számra rejtetted el a Benned bizakodóknak készítetted”. Csak azért nevezik jövő világnak, mert az ember számára az itteni után következik. A testi és lelki együttes élet után következik a tisztán lelki élet.

 

9. fejezet

A jóság jutalma

1. §. Eddig azt tudtuk meg, hogy a parancsolatok teljesítésének jutalma és a jó, amit Isten útjának követése által nyerhetünk: a jövő világ élete, amint megírták: „Hogy jót tegyen veled és hogy megnyújtsa életed”. Azt is megtudtuk, hogy az ideig útról letért gonoszok megtorló büntetése a kiirtás, amint az t megírták: „Pusztulva pusztuljon az a lélek, ki bűnben él!”

Ezekután meg kell magyaráznunk a Tórában szereplő jutalom és büntetések módját: Hogyan kell értenünk a parancsolatok teljesítésének, vagy megtagadásának földi jutalmát és büntetését? Hogyan kell értelmeznünk a jóllakottság, az éhség, a béke és a háború, az uralom és a megalázottság, az országban való tartózkodás és a száműzetés, a munka áldására és átkára vonatkozó isteni friggyel szentesített bibliai ígéreteket?

Amit a Tóra mond, az igaz és az is marad. Amíg Izrael megtartja mind a parancsolatokat, el is nyeri az ígért földi javakat, ha elhagyja őket, megkapja a Tórában kilátásba helyezett büntetéseket.

De jóságunknak nem ez a végső jutalma, miként a büntetés sem ezzel nyer befejezést. E dolgokat a következőképpen kell felfognunk: A Szent áldassék Neve, ezért adta Tóráját, az élet fáját nekünk, hogy mindazok, akik művelik megtartják a Benne foglaltakat és meggyőződéssel vallják tanításait, érdemesek legyenek a jövő világ életére. A tettrekészség nagysága és a hittudat erőssége fokozza ezt az érdemességet.

A Tóra azt is ígéri, hogy aki örömmel és jó lélekkel vállalja magára ezt az utat, azt tiszta látóképességgel áldja meg az Isten. Elhárít előle minden akadályt, betegséget, háborút és bajt. Bőséggel áldja meg, hogy hiánytalanul szentelhesse életét a Tórának. Jóllakottság, békesség, anyagi gondtalanság az osztályrésze, hogy a Tórának, a vallástudománynak és a parancsolatok teljesítésének élhessen.

A földi boldogság ígéretéről szólva azt mondja a Tóra: „Igazság történik velünk, ha majd megőrizzük…” De éppen így adja tudtunkra a Tóra, hogy ha elhagyjuk az igaz utat és üres, haszontalan dolgok felé irányítjuk figyelmünket, ha „elhízik Jesurun és kirug…” Ha tudatosan elmulasztjuk kötelességeinket, akkor az igazi Bíró megvonja tőlünk a földi élet javait.

Aki állhatatos hűtlenséggel ellenszegül, az olyan bajt zúdít magára, hogy a jövő életet nem érheti el soha. „Gonoszságod áldozatává lettél.” „Ellenségeid fogod szolgálni, akiket Isten küldött reád, mert nem Őt szolgáltad!” Ez tehát a magyarázata mindannak az áldásnak és átoknak, melyek a bibliában szerepelnek. Örömmel szolgálod Istenedet, őrzöd útjait? Áldással boldogít és átkot eltávolít, hogy zavartalanul követhessed útjait. Zavartalanul elmélyülhetsz a tanban, nincs ki meggátoljon a benne való búvárkodásban, szabadon vezet el utad a jövő világ életéhez, ahol jó lesz neked, ahol minden jó, tisztán csak jó, ott, ott lészen hosszú az életed, ott, ahol az végtelen.

Így aztán két világot nyersz: Jó világot itt, amelynek folytatása a túlnani boldogság. Aki itt nem szerez tudást, nem művel jót, nem érdemesül és nem is lehet boldog, mert „a sírban nincs alkotás, ott nem szerezhetünk tudást, megszűnik minden bölcsesség, boldogulni akarás, okoskodás”.

Ha Istent elhagyod és tévelyegve követed vágyaidat, ételek, italok és az erkölcstelenségek mérhetetlen élvezetében, az átok útjára lépsz és elkerül minden áldás. Egész életed ijedelemben telik el, szíved nem szabad, tested nem ép, hogy Isten kedvében járhass. Nem lesz módod jót tenni és így elveszíted a jó jutalmát a jövő életet. Így aztán mindkét világot kell nélkülöznöd, mert a földi élet hajszoltsága, betegsége, zaklatottsága elfáraszt, elrabolja idődet és türelmedet, hogy a vallás tanításaival és parancsolataival foglalkozhass.

A békés, boldog messiási idők után vágyakoznak prófétáink és nagyjaink, hogy gátlás nélkül nyugodt viszonyok között foglalkozhassunk a Tórával és előírásszerűen teljesíthessük parancsait. Mert csak így fokozhatjuk lelki képességeinket, gyarapíthatjuk a lelki világra való érdemességünket. A megismerés, a tudás és az igazság fokozatos gyarapodása és erősödése jelzi a messiási időket. Akkor „telik meg a föld Istenismerettel”, „nem tanítják többé a harcot”, „eltávolítom a kőszívet testetekből”.

A Dávidtól származó messiási király még Salamonnál is bölcsebb lesz, olyan próféta, mint Mózes – azért fogja mind a népeket Isten útjára tanítani. Még a pogányok is hallgatnak majd reá mert hiszen „az idők végén szilárd lesz az Örökkévaló házának helye a hegyek csúcsán”. Minden jutalom és jóság csorbítatlanul és maradéktalanul csak a jövő életében érhető el. De a messiási idők  – melyről most szólunk – még itt eföldön testi életünkben fog bekövetkezni. E világ világ marad, csak Izrael tér vissza ősi földjére. Bölcseink is azt mondják: „Csak a száműzetéstől való megszabadulás jelenti a különbséget a mai – és a messiási idők között”.

 

10. fejezet

Szeretettel szolgáljuk Istent

1. §. Ne mondja senki: Követem a parancsolatokat, búvárkodom a szent tanban, hogy aztán megkapjam az áldásokat, és hogy a jövő világ boldogságában részesülhessek. Távol maradok a bűntől, pontosan úgy, ahogy azt a Tóra előírja, hogy átok ne érjen, hogy a jövő világ boldogságát el ne veszítsem. Így ne gondolkozzunk, ne így szolgáljuk istent! Mert ez csak félelemből fakadó vallásosság. Ez sem a próféták, sem a bölcsek emelkedett hangulatú Istenszolgálata. Csak a gyenge akaraterejű, kis szellemi képességű tudatlanok, asszonyok és gyermekek kezdeti fokon való vallásos igényeit elégíti ki. Ezeket először a félelemből fakadó Istenszolgálatra nevelik, hogy aztán ismereteik fokozódása révén jussanak el a szeretetből fakadó Istenszolgálathoz.

2. §. Aki szeretetből szolgálja Istent, az nem teherszerű kötelességként végzi a parancsolatokat. A Tórában való búvárkodásán látszik, hogy nem kényszerből rójja a jámbor tudósok útját. Nem a bajtól való félelem és nem a jutalom ígérete késztetik az igazi út követésére. Az  igazságot igazsága miatt követi, a jó jutalma a jóttevésben rejlik. Ez a magasztos tulajdonság nem minden bölcsember osztályrésze. Ez Ábrahám tulajdonsága volt, ki olyan lelki fokra jutott, hogy Isten őt hívének nevezte, mert tiszta szeretetből szolgálta. Ez az a lelki fokozat, amit Isten Mózes útján tőlünk megkövetel: „Szeresd az Örökkévaló Istenedet!” Ha megfelelő mértékben szeretjük, parancsait is szeretettel fogjuk teljesíteni.

3. §. Melyik az Istenhez méltó szeretet? Az, amelyik olyan erős, hogy lelkünket valósággal Istenhez tapadva érezzük. Mély, tiszta érzésből fakadó szeretet-betegség ez. Olyan, mint a férfié, ki szüntelenül szeretettjére gondol. Annyira betege a szeretetének, hogy egy szabad gondolata sincs miatta. Fektében, keltében, ettében, ittában ott lebeg előtte szeretetének tárgya. Az Isten, iránti szeretetünk még ennél is erősebb legyen! „Egész szívedből és egész lelkedből!” Erről mondja jelképesen Salamon: „A szeretet betege vagyok!” Az „Énekek éneke” többi verse is e szeretet képletes leírása.

3. §. Régebbi bölcseink azt tanították: „Ha talán úgy vélekednél, hogy azért kell tanulnod, hogy gazdag ember légy, hogy tanító mesterré válhass, hogy túlvilági jutalomban részesülj; tanuld meg az Írás szavát, amely úgy hangzik, hogy „szeresd az Örökkévalót!” Bármilyen jót cselekedtek, csak tiszta szeretetből fakadjon az! „Parancsolatait nagyon kedveli” – bölcseink szerint ez kizárólag a parancsolatokra, nem pedig a jutalomra vonatkozik. Mestereink okos, értelmes tanítványaikat mindig arra buzdították, hogy „ne legyetek bérért dolgozó szolgák!” – Teremtőnk méltó arra, hogy szeretetből szolgáljuk.

5. §. Aki bérért foglalkozik a Tórával, vagy azért, hogy bajtól, büntetéstől óvja, az nem Isten kedvéért teszi azt. – Aki pedig sem a félelem érzetétől hajtva, sem a jutalom reményétől késztetve követi Istent, hanem tiszta lelki megindultságból vonzódik a Magasztos iránt, az valóban az Úr nevének a kedvéért teljesíti be földi hivatását.

A bölcsek véleménye szerint mindenképen foglalkoznunk kell a Tórával, mégha eleinte érdekből is tesszük, mert bizonyos idő múlva megnemesedik, érdekmentessé válik a törekvésünk. Ezért, ha gyermekeket, asszonyokat vagy tudatlanokat tanítunk, kezdetben jutalomról és büntetésről is szólhatunk nekik. De minél jobban ismerik meg vallásuk igazságait, annál fokozatosabban tárjuk fel előttük az ideális isteni hit titkát. Megértő tapintatossággal plántálják beléjük a tiszta szeretetből fakadó Istenszolgálat jelentőségét, értelmességük és felfogóképességük szerint.

6. §. Bizonyos, hogy a szeretetnek ezt az érzését ápolnunk kell. Nem erősödik meg szívünkben, míg rendszeres lelki munkával gyökérig hatoló erővel bele nem illesztjük. És ez az erő pedig csak abból áll, hogy az Isten hatalmának csodálatos bűvkörén kívül semerre sem tekintünk: „Egész szíveddel, egész lelkeddel!” – Ő egyedül töltse be szívedet és lelkedet.

Szeretetünk e gondolatban teljesedjék be, képességünk mértéke szerint. Mindig makulátlanul hiánytalanul. Igyekszünk tehát minden erőnkkel Istentudatunkat fokozni. Kutassuk, keressük a tudományok legnagyszerűbbjét, a Világalkotó megismeréséhez vezető utat amin ezt „A tóra alapjai” c. részben kifejtettem.

 

[1] 4Mózes 5:6–7.

[2] 3Mózes 5:5.

[3] Uo. 16:21.

[4] Jechezkél 33:12.

[5] 3Mózes 16:30.

[6] Jeremiás 3:22.

[7] Zsoltárok 89:33.

[8] Jesájá 22:14.

[9] Prédikátor 12:1.

[10] Uo. 12:2.

[11] Jesájá 55:7.

[12] Jeremiás 18:31.

[13] Hoséá 14:4.

[14] Példabeszédek 28:13.

[15] 2Mózes 32:31.

[16] Példabeszédek 28:13.

[17] Zsoltárok 32:1.

[18] Uo. 55:5.

[19] Ámosz 1:11.

[20] 2Sámuel 21:1–10.

[21] Jeremiás 30:14.

[22] 1Mózes 18:20.

[23] Uo. 6:5.

[24] 1Királyok 14:13.

[25] Prédikátor 9:18.

[26] Jechezkél 33:12.

[27] Példabeszédek 10:25.

[28] Jób 33:29.

[29] Ámosz 2:6.

[30] Jesájá 60:21.

[31] 2Királyok 17:21.

[32] Uo. 21:16.

[33] Jesájá 57:19.

[34] Jeremiás 3:22.

[35] 5Mózes 9:7., 29:3., 32:6.

[36] Jesájá 1:4., 3., 48:4.

[37] Uo. 58:1.

[38] 4Mózes 15:39.

[39] 13:20.

  • Küldés emailben

Fejezetek