14. 📖 Én Istenem

A Tóra

A Biblia fennmaradása valóságos csoda. Magaslata a csupasz szikláig lepusztult, éltető anyaga iszonyatos veszteségek és hiányosságok árán maradt meg, tátongó hasadékokkal és repedésekkel jelölte meg az idő. Feljegyzései oly réges-régi napokról szólnak, amelyekből semmi nem maradt meg ezeken a szavakon kívül. Az akkori időkből minden más porrá omlott a rá rakódott porrétegek alatt. A forró sivatagban turkáló régészek találnak néha egy-két cserepet, vésett követ, sírt, talán néhány tekercset, és itt-ott kőtömböket, amelyek rendezett alakzatban látszanak elhelyezkedni. Minden egyéb értelmezés és sejtelem. A cserepek és sírok nem mesélnek Izraelről. Akár tetszik, akár nem, csak a Bibliában olvashatunk erről. A régészet azt mondja: “Igen, így van, hiszen ez az agyagtábla ugyanazt állítja, amit a Biblia.” Vagy: “Ebben a sírdombban nem találtunk olyan leletet, amely a Biblia állítását igazolná.” Vagy: “Ez a felirat bizonyítja, hogy valóban itt volt a város, amelyet a Biblia említ.”

Mózes

Egyelőre nincs semmiféle külső bizonyítékunk Mózesról. Talán jobb ez így, mint ha jövőre kiásna valaki egy ütött-kopott egyiptomi kőtáblát, amely megemlíti Mózest, az izraelitát… Mit várhatnánk ettől, mi változnék meg tőle? Lehet, hogy a tudósok egy napon másik képmást alkotnak róla az egyiptomi és mezopotámiai romhalmazok nyomán. Addig azonban a Bibliában él. A rekonstrukciók helyében ott van a világ egyik legnagyobb műalkotása egy kis római templom homályos zugában: Michelangelo Mózesa.
Mivel nem vagyok Michelangelo, meg sem próbálom ábrázolni Mózest, de érdemesnek tartok néhány tényt fölidézni róla, amikor Tórájára kerítek szót. Az ő kezétől zúzódtak porrá Egyiptom, Mezopotámia, az ókori Görögország és Róma istenei. Az iszlám és a kereszténység rá támaszkodik: egyikük sem képzelhető el nélküle. A hívő azt tartja, hogy beszélt Istennel: a feljegyzés szerint olyan fordulatot hozott a történelemben, mintha valóban beszélt volna vele. A sötétségbe veszett egy hegytetőn, és egy törvénykönyvvel tért vissza. Előbb Izrael, később a fél világ elfogadta ezt a törvényt Isten szavaként. A legvalószerűtlenebb népi hős volt ez a nyolcvanéves, családos sivatagi vándor. Isten nehéz munkával bízta meg, ő pedig ahogyan bárki más is tette volna igyekezett kibújni alóla. Ám amikor elvállalta a feladatot, semmi sem állíthatta meg többé. Azt mondják, az ember fölnő a hivatásához: Mózes a maga dolgának emberfölötti magaslataira hágott, és óriássá nőtt.
Úgy tűnik, még a természet erői is engedelmeskedtek neki. Más hódítók és szellemi vezetők is voltak, akik életük csúcsán képesnek látszottak az események irányítására. Hívhatjuk ezt a különös erőt akár szerencsének, sorsnak, csillagzatnak: bármi volt, bárhonnan eredt is Mózes hatalma, képessé tette arra, hogy kiharcolja a rabszolga nép szabadságát az ókori világ hatalmas zsarnokától.
Ő írta le az Örökkévalót. A Nyugat a mai napig nem ismer más Istent, mint Mózes Istenét. Attól a naptól fogva, hogy elhozta a földre látomását Istenről, a legsúlyosabb ellentámadásokkal fogadták ábrázolását, egész koncepcióját s mindenekelőtt a törvényeket, amelyekről azt állította, hogy Isten törvényei, részben Izrael, a szó felszentelt őrizője számára, részben minden ember számára. De a törvények máig fennmaradtak. Élnek, noha ellenzőik erőszakosabbak, mint valaha.

Mózes Tórája

Mózes törvénye a Biblia első öt könyvét tartalmazza: a Teremtés [Brésit (Genesis)], a Kivonulás [Smot (Exodus)], a Léviták [Vájikrá (Leviticus)], a Számok [Bámidbár (Numeri)] és az Ismétlés [Dvárim (Deuteronomium)] könyveit. A zsidó nép számára ez az öt könyv egyetlen könyv: a Tóra, az Írás szíve, amelyet a Sínai-hegyen kapott Izrael, és amely a mai napig eltéphetetlenül hozzátartozik azoknak az utódaihoz, akik akkor ott voltak.
A kérdésre, hogy ki alkotta ezeket a törvényeket, az a válasz, hogy Mózes. Arra a kérdésre, hogy milyen felhatalmazás alapján tette ezt, az a felelet, hogy hiszünk benne: a Gondviselés ihletésére, és tudjuk: Izrael bízta meg őt az alapító szabályzat leírásával, amely magában foglalja az addig eltelt időt. A művészetet akkor nevezzük ihletettnek, ha a múló évek nem csökkentik jelentőségét. Mózes ihletettségét nem bizonyítja, hogy törvénye ma is él hiszen szavain kívül semmi más nem bizonyíthatja ezt , de sziklaszilárd ellenállóereje által ez a törvény legalábbis a történelem egyik csodája.
A zsidóság évszázadok hosszú sora óta párját ritkító hódolatot tanúsít Mózes Tórájával szemben. Mondhatnak akármit a zsidókról. De ez a nép egyetlen könyv által élt, meghalt érte, ebbe öltöztette életét: ő és gyermekei és gyermekeinek gyermekei, nemzedékről nemzedékre adván a lángot, mintha nem léteznék idő és változás, mintha a körülmények nem változtatták volna meg az eseményeket, mintha több mint háromezer év egyetlen, kiterjedt időtömböt alkotna senki sem tagadhatja, hogy mindez megtörtént.
Egy hűvös kívülálló azt állította, hogy a Tóra iránti imádat a zsidók bálványimádása. Ez ocsmány rágalom, tisztelt bíróság! Nem igaz, hogy látható képet imádunk, nem bálványozunk semmiféle isteni hírhozót vagy prófétát, aki mértéktelen odaadásában iszonyatos terheket és alázatot vállalt magára, nem hódolunk semmiféle közvetítőnek mert Mózeshoz, aki fölment egy hegyre, meghalt, s akinek ember nem tudja, hol a sírja, egyetlen zsidó sem imádkozott soha, s nem kérte, hogy segítse át az ember és Isten között tátongó mélység fölött : minden hazugság, egyedül Isten tekercsre írott szava igaz, s a zsidók ennek a tekercsnek áldoztak minden hűséget, szeretetet és tiszteletet, amit csak ember áldozni képes.
Minden civilizált ember, aki elmúlt tizenkét éves, részben vagy egészben olvasta vagy hallotta már a Tórát. A nemzetek többsége is mély tisztelettel viseltetik iránta, ha nem is annyira, mint a zsidók. Számos törvényt, amelyet a zsidók a könyv becses lényegének tartanak, mások álmosító olvasmánynak, lényegtelennek tekintenek. A judaizmusból származó két nagy vallás azt tanítja híveinek, hogy rájuk nézve érvényét vesztette ez a szabályzat. De a Szerződés népe számára semmiféle tekintély nem helyezte hatályon kívül.

A szent szellem

Az igazat megvallva, a Tóra eléggé furcsa formájú könyv. A Teremtés könyve a világegyetem megszületésének hatalmas látomásával indul. Misztikus mesékkel folytatódik: a kígyó beszél, a fa gyümölcse tudást és halhatatlanságot ad, az emberek kilencszáz évig élnek… A csúcs a világot elöntő özönvíz, amelyből csak egy hatszáz éves ember menekül meg, családjával és állataival egy bárkába zsúfolódva, hogy újra benépesítse a földet. A vízözön és ezer évek nemzedéksorai után a táj kezd maivá válni, s az emberek is kezdenek hozzánk hasonlítani. A héberek története a nemzet atyjával, Ábrahammal kezdődik. A könyv hátralévő részét a pátriárkák kalandjai foglalják el. A Kivonulásban kezdődik Mózes története, s a Tóra elbeszéli Izrael kiszabadulását Egyiptomból, a Sínainál történt lángoló eseményt. Azután, éppen a legizgalmasabb résznél, hirtelen polgári és büntetőtörvénykezés, egy sátor szegről szegre, függönyről függönyre részletezett leírása, majd egy papi szabálykönyv falába ütközünk. A Léviták és a Számok könyveiben itt-ott felbukkannak a ragyogó elbeszélés csillámai a tömény jogi rész alól, ám a törvény minduntalan összezárul fölöttük. Végül az Ismétlés következik, Mózes búcsúorációja, amely félig visszatekintés, félig prófécia, a judaizmus legfontosabb törvényeinek összegzésével. A Tóra utolsó tizenkét verse a Törvényhozó halálát írja le.
Mindenesetre igen furcsa módon komponált könyv. A törvény az törvény, az elbeszélés meg elbeszélés. A kettő keverékét, szinte kotyvalékát, nehéz megemészteni. Nemrégiben egy kiadó nagy pénzt keresett azzal, hogy kiadta A Biblia mint tényfeltárás című művet. A szerkesztő egyszerűen kivágta Mózes könyveiből az összes törvényt. A Lévitákból, ha jól emlékszem, valami fél oldal maradt, s egyetlen vers ítéltetett belőle maradandó értékűnek, a 19. fejezet 18. sora: “Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
A Talmud jogászai is úgy vélték, hogy Mózes könyvei nem a legmegfelelőbb formába vannak öntve, de éppen ellenkező oldalról bírálták, őket, mint az illető tényfeltáró szerkesztő. Azt furcsállták, hogy mi értelme egy törvénykönyvet elbeszéléssel hígítani. Rási, a nagy franciaországi Tóra-tudós a Teremtés első soráról szóló kommentárjában fel is tette a kérdést: vajon miért nem ott kezdődik a Tóra, ahol a törvények, a Kivonulás közepén? Válasza meglehetősen velős. Izrael joga a Szentföldre Istentől ered. Ha nem Isten akaratából szerezték volna meg Kánaánt, a nemzetek azzal vádolhatták volna őket, hogy nem mások, mint megszálló brigantik. A Tórának a teremtéssel kell kezdődnie, hogy kellően alátámassza Izrael megalapítását.
A régi héberek nem ismerték a görög múzsákat. Az egyetlen, említést érdemlő téma Isten és ember kapcsolata, vagyis az erkölcsi törvény volt számukra. Ha ennek feltárása során drámára, epikára vagy lírára bukkantak, nem sokat törődtek vele. A dokumentumkötet szerkesztője meghagyta József történetét, és kivágta a mezőgazdasági törvényeket, miután József meséje a görög mérce szerint ragyogó, a törvények pedig nehézkesek. A zsidók soha egyetlen sort sem hagytak ki a Tórából. A sátor tervrajza és a Vörös-tenger kettéválása egyforma értékkel bírt számukra.
Azt azért nem állítom, hogy a Biblia írói vagy összeállítói teljesen elhanyagolták volna a szent könyvek irodalmi erejét és báját. Számos, elbeszélést, próféciát, zsoltárokat és bölcsességeket tartalmazó könyv nem ítéltetett fennmaradásra érdemesnek. Néhányuknak a címét is ismerjük. A fennmaradt könyvek azonban láthatatlan belső erőtől sugároznak, amely igen figyelemreméltónak bizonyult: a Nyugat inspirációnak nevezi ezt a minőséget. A zsidók majdnem ugyanígy fogalmaznak: szent szellemnek hívják. A szent szellem esemény, folyamat, Isten kezének érintése, amellyel egy embert képessé tesz arra, hogy önmaga fölé emelkedvén a Gondviselés akaratának közvetlen eszközévé váljék: akár királyként, akár prófétaként, akár törvényhozóként, akár írástudóként.

Az Írások többi része

Nem kísérelem meg, hogy részletesen beszámoljak a Bibliáról. A könyv több ezer évet ölel fel. Birodalmak, dinasztiák, istenek emelkednek föl és hullanak porba. Az elbeszélés követi az Izrael házának sorsát befolyásoló nagy eseményeket, és mindenoldalú képet alkot számunkra az emberi természetről. Főszereplője, a világirodalomban egyedülálló módon, maga az Örökkévaló.
A zsidó hit szerint a Tóra után keletkezett Írások kommentárok, tisztázások és folytatások. Mózes könyvei Izrael jövőjét vetítik előre. A többi Írásban mindez bekövetkezik. Csillagként ragyogó emberi szellemeket sorakoztatnak föl, Sámuelt, Dávidot, Ézsaiást, Jeremiást, Ezékielt és a többieket: a vallási lángelméknek ez a konstellációja ma is bevilágítja a földet. A vezérdallam az utolsó próféta, Malakiás végső szavaiban csendül föl: “Gondoljatok szolgámnak, Mózesnak a tanítására, azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket általa parancsoltam egész Izraelnek a Horévon!”
A zsidó Biblia történelmi regényként olvasva nem több, mint terjedelmes cselekményű tragikus éposz, a gyarlóságai miatt bukásra ítélt hős története. A hős itt Izrael, egy nép, amely szinte az emberi képességeket meghaladó hivatást kapott: Isten törvénye van rábízva. A gyarlóságok a szokásos emberi gyengék: a sekélyesség, a tudatlanság, az akaratgyengeség, az erőtlenség, a fantáziátlanság, a gyönyörhajhászás, a kényelemszeretet, a hatalomimádat, a lustaság. A tragikus csúcspont a nemzeti pusztulás. Más époszoktól eltérően azonban ez nem halálos kimenetelű. A hős halhatatlan, s a szenvedés hosszú korszakai várnak még rá, mialatt végre felmagasodik kikerülhetetlen hivatásához. Hősünk kezdetben egyetlen, magányos ember, a Jordán gázlójánál élő, gazdag sejk, Jákob, aki éjszaka megküzd egy angyallal, s nevet és hivatást kap. Végül a halhatatlan egyénné, a zsidó néppé válik, Ézsaiás szavával “engedelmes szolga” lesz. A teljesség látomása Mózes búcsúvíziója, mielőtt fölhág a hegyre meghalni. Ebben mondja el az egész, hosszú történetet, amelyben ma is élünk, s amelynek happy endingje a mindannyiunk által rendíthetetlenül remélt megváltás.
Így lehet a Bibliában szereplő számos különböző könyv egy ősi nép nagy napjainak fennmaradt könyvtára, és így lehet egy egész könyvtárnyi írás egyetlen könyv, amelyet Bibliának hívunk. Mert egyetlen témája van: Isten törvényének felfedezése Izrael meséjében, s egyetlen szerzője: a “szent szellem”. A királyok könyve történelem, Jób könyve dráma, Jeremiás siralmai gyászhimnuszok, A zsoltárok könyve versantológia. A Biblia egységét mégsem bontja meg a sokféleség, mert mindegyikben ugyanaz a szellem lakik. Ha tudni akarjuk, hol húzták meg a határt a zsidó kánon tekintélyei, olvassuk el a Ben Szirách könyvének is nevezett példabeszédek könyvét! Ben Szirách könyve azonban csak egy a ragyogó bölcsességű művek közül, amelyek kimaradtak a héber kánonból. A zsidók belenyugodtak ennek a mestermunkának az elvesztésébe: csak az apokrifákban maradt fenn, görög fordításban.
A zsidó Írások irodalmának többi része valamilyen szemszögből ábrázolt erkölcsi törvény, amely minden kompozíciós formában megtartja ezt a jellegét. Magát a törvényt háláchának, “útnak” nevezzük. A megvilágítására szolgáló irodalom az ágádá, az “elbeszélés”.

Az evolúciós teória

A zsidó hitnél jóval fiatalabb két világvallás a zsidó Bibliát saját szent könyvei a keresztény Újtestamentum és a mohamedán Korán előhangjának tekinti. A múltban mindkét vallás keményen próbálta hol meggyőzéssel, hol vérontással a maga szemléletére téríteni a zsidókat. Ma béke van a három hit között, mert figyelmüket a mindannyiukat elnyeléssel fenyegető, új hit köti le, az erős és ravaszdi marxista leninista igehirdetés, amelynek krédója Nietzsche két iszonyatos szava: “Isten halott.”*
Nem rendelkezem elegendő információval ahhoz, hogy akár a kereszténységgel, akár az iszlámmal vitatkozzam. A zsidóság fenntartott álláspontját körülbelül ilyesformán lehetne előadni: Izrael számára Mohamed Koránja nem világított rá olyasmire, ami ne szerepelt volna a saját Írásában. Képtelen volt Legfelsőbb Lényként tömjénezni egy embert, a Názáreti Jézust. Nos, igen tisztelt törvényszék, ezek a felek nézeteinek alapvető eltérései a szóban forgó ügyben. Csak az tagadhatja, hogy mindkettő, bölcsességgel és hatalommal rendelkezvén, vezető pozíciót tölt be az emberiség történetében, aki nem akarja ezt fölismerni.
Úgy vélem azonban, tarthatatlan az az álláspont, miszerint a judaizmus nem rendelkezik önálló bázissal, saját Írása nem képesíti arra, hogy teljes értékű vallás legyen. Lehetséges, hogy mások számára átmeneti megoldásnak tűnik. Ám nekünk szerződésünk van, törvényünk van, hitünk és hivatásunk van, a kezdet és a vég dolgairól szóló mózesi látomásunk van, és Isten fényében ezek által élünk és halunk, mint atyáink tették előttünk.
A zsidó hit mint átmeneti megoldás elgondolásából szinte szükségszerűen következik az az idea, hogy a zsidó Bibliában egy vallási intuíció fejlődését követhetjük nyomon. Ez Mózesnál, meglehetősen alacsony szintről indul, és Ézsaiásnál éri el csúcsát, ami még mindig nem az igazi, noha meglehetősen közel jár hozzá. Megértem, hogy a többi vallás hívei számára ez a kép meggyőző. Anélkül hogy a teológiai disputa ingoványos területére lépnék, szeretnék itt egy-két megjegyzést tenni azokról a pontokról, amelyek zavaróan hatnak számomra. Sem saját hagyományunk, sem a zsidó Írások alapján a leghalványabb kétség sem merülhet föl aziránt, hogy Mózes Isten irányítása alatt nemcsak forrása a judaizmusnak, hanem eléri annak magaslatait is. A próféták egybehangzóan azt állítják, hogy a mózesi törvény betartására szándékoznak felszólítani Izraelt, nem pedig a törvény kiegészítésére, tökéletesítésére vagy megváltoztatására. Az üres, formális áldozással szembeni bírálatuk Mózesnak a gépies vallásgyakorlatot ostorozó szavát visszhangozza. A próféciák könyveiben Isten Mózes Istene. A törvény Mózes törvénye. Minden Írás örök szava ez, egészen Malakiás utolsó, rekedt kiáltásáig: “Gondoljatok szolgámnak, Mózesnak a tanítására…”
Ha a judaizmus ilyen fejlődésen ment volna keresztül, akkor a vallás különböznék minden más elterjedt hittől. A nagy vallások úgy születnek, hogy világra jön egy nagy szellem, aki új módon szemléli a világot és Istent. Az új hit addig él, amíg az ő elmúlása után látomásának fénye sugárzik az emberek lelkében. A kereszténység nem haladt előre Jézus tanításai óta. A buddhizmus nem volt képes meghaladni Buddhát. Konfucius sem tekinthető egy fejlettebb, bölcsebb konfucianizmus alsó határának. Igaz, minden hitben voltak változások: új tanítók, új apostolok támadtak, az új történelem új formákat hozott az idők során. Hosszú az út az Olajfák hegyétől a római Szent Péter, a londoni Szent Pál katedrálisig. Ám igen nagy vakmerőségre vetemednék az a keresztény, aki azt állítaná, hogy ez az út fölfelé vezet…
Ma már senki sem veszi komolyan Wellhausen kezdetleges fantazmagóriáját Izrael történelmi fejlődéséről a sötét agyú, idegen Mózes kőbálványozásától a félkeresztény Ézsaiásig. Még mindig vannak azonban, akik a judaizmus fogalma alatt egy evolúciós folyamat útján létrejött vallást értenek. Mi, zsidók, nem gondoljuk, hogy ezt kellene bebeszélnünk magunknak. Ez ellentmond mindannak, amit hitünkről tudunk, sőt a világtörténelem egyetlen ténye sem támasztja alá.
A vallástörténet igazi analógiája, mint Santayana mondta, a művészet: néhány kiemelkedő szellem, akiket hosszú évszázadok választanak el egymástól. Ha fejlődés az, amin a brit drámairodalom Shakespeare-től Noel Cowardig átment, ha emelkedés az, amit a szobrászat Michelangelótól Epsteinig mutat, ha fölfelé haladás az, ami a zeneművészetben Mozarttól Stravinskyig történt akkor mondhatjuk, hogy a zsidó hit is evolúciós folyamaton ment keresztül Mózestól Malakiásig.

Itt van a szöveg

A Magna Charta és a Függetlenségi Nyilatkozat megsárgulva, rongyosan, kifakultan ma is látható a múzeumi üveg alatt. De valódi erejük nem ezekben a pergamenekben van, hanem Nagy-Britannia és az Egyesült Államok sajátosságaiban. Ezek akkor sem változnának meg, ha az üveg megrepedne, mögéje szivárogna a pára, és az értékes dokumentumok pillanatok alatt porrá hamvadnának.
Mi nem őrizzük üveg alatt a kőtáblákat, sem a törvénykönyvet, amelyet az Ismétlés könyve szerint Mózes a halála előtt írt. Túl sok idő telt el. A hódítók földgyalui újra és újra eltaposták a zsidó nép templomait, múzeumait és archívumait. Nagyon kevés maradt meg Jeruzsálemből a babilóniaiak kétezer-ötszáz éve történt dúlása után. És semmi sem maradt azután, hogy hatszáz évvel később Titus lerombolta a szent várost. Ami megmaradt számunkra Mózes Tórájából, csupa igen-igen kései példány: a legkorábbi töredékek majdnem kétezer évesek. És persze vannak Talmud-fóliánsok, amelyek mindig is idéztek a Tórából, de ezek is későiek.
A zsidó fiatal, aki hat-hét éves korában kezd Tórát tanulni, talán egy tavaly kinyomtatott példánnyal találkozik először, amelyben a korszakok kommentárjai sűrűbb-ritkább sorokban körülfolyják a szöveget. Amint növekszik és okosodik, egyre jobban belemélyed a kommentátorokba. Első feladata azonban, hogy magát a szöveget tanulmányozza. Vajon mennyire mérvadó ez a szöveg, amelyen az összes, jelenleg hatályos zsidó törvény is alapul?
A tudósok mászoretikus, “hagyományos” szövegnek nevezik. A mászoréták az időszámítás szerinti első században élt zsidó írástudók voltak: ők szabták meg a Biblia szóhasználatát és a szavak kiejtését, ami azóta sem változott. Sokáig kritikai vita tárgya volt, hogy vajon mennyire voltak precízek a mászoréták, például hogy ősi forrásokból merített, pontos szöveget jegyeztek-e le, vagy pedig átköltött, korrumpált anyagot. A vélekedések megoszlottak. A holt-tengeri tekercsek felfedezése körüli izgalomhoz részben az is hozzájárult, hogy meggyőző bizonyítékot szolgáltattak a mászoretikus Ézsaiás könyve hitelességére.
Aki a rendelkezésünkre álló Tóra szerint él, az, amennyire csak lehet, Mózes törvénye szerint él. A Tóra tekintélyét valamelyest külső bizonyítékkal is lehet hitelesíteni. De makulátlan leszármazási vonalát a zsidó hagyomány nyomán követhetjük egyre régebbi és régebbi időkbe, mígnem eltűnik a lángban álló Első Templom füsttengerében. Ez az ősi származás, amely a zsidóknak a benne foglalt törvény iránti lankadatlan odaadásában él, a leghitelesebb igazolás.

LÁBJEGYZET
* Amióta ezt leírtam, a marxi lenini pszeudovallás hitele erősen megcsappant, és Mark Twain szavaival az Isten halálát hírül adó jelentések erős túlzásoknak bizonyultak… H. W. (1985)

  • Küldés emailben

Fejezetek