2. ? A cservenkai tömeggyilkosság

A tömeggyilkosság előzménye

 

A TÖMEGGYILKOSSÁG ELŐZMÉNYE

 

A KATONAI ALAKULATOK

A bori munkaszolgálatosok közül sokan, sokféleképpen számolnak be arról, hogy Cservenkán és környékén milyen, nem a magyar katonai kerethez tartozó katonák irányítása alatt álltak. Vagyis, hogy a bori munkaszolgálatosokat őrző magyar keretet milyen német alakulat váltotta fel. Őket a visszaemlékezésekben „német SS-eknek”,[1] „bácskai, bánáti és cservenkai sváboknak”,[2] „helyi sváb SS”eknek,[3] „fekete ruhás SS-eknek”,[4] „helyi németeknek, sváboknak”[5] nevezték. Mindemellett nevezeték őket „volksbundistáknak”[6] és „horvát SS-eknek”[7] is.           

            A visszaemlékezések alapján azért is nehéz a katonai alakulat meghatározása, mivel több, egymás után következő katonai eseményről volt szó, amelyek során valóban különböző katonai alakulatok voltak jelen a térségben. Így a szenttamási éjszakát követően, október 5-én reggeltől a magyar keret mellett – az előző naphoz hasonlóan – német katonai alakulat is kísérte a munkaszolgálatosokat. Cservenkára érve a menetet egy másik katonai alakulat várta és kísérte be a cservenkai téglagyárba. A munkaszolgálatok őrzését a magyar kerettől másnap átvette egy újabb katonai alakulat, majd ők, vagy egy további katonai alakulat követte el a tömeggyilkosságot. A tömeggyilkosságot megelőzően vagy azt követően az életben maradt munkaszolgálatosokat pedig különböző katonai alakulatok kísérték Zombor felé.

            Strausz Imre bori munkaszolgálatos elmondása szerint „Újvidék után a munkaszolgálatosok fegyelme meglazult, akárcsak a kereté. Éheztünk, élelmiszert nem találtunk a tanyákon, ezért a kukoricásba vettük be magunkat. A német lőni kezdett ránk, de én megmenekültem. A keret jó híreket terjesztett, hogy kapunk majd kétnapi élelmet. Német autók jöttek. A németek nem vették jónéven, sőt idegesítette őket, hogy a munkaszolgálatosok szétszóródtak. A német parancsnok szólt a magyarnak, hogy gyűjtsék össze a munkaszolgálatosokat, hogy rend legyen. A helyi németek, a svábok ekkor puskatussal vertek minket a cservenkai téglagyárba.[8]

 

A KÖRNYEZET

           Major Nándor a Cservenkától kilenc kilométerre lévő Veprődön (Kruščić, Weprowatz, Ebersdorf) gyerekként élte át ezt az időszakot. Íróként így jellemezte azt a természeti és emberi környezetet, ahová a bori munkaszolgálatosok megérkeztek: „Azokban az őszi napokban – amikor a mi bácskai parasztunknak egyébként annyi a munkája, hogy se lát, se hall – senki sem dolgozott. A kukoricatáblák sárgán, érintetlenül zizegtek a határban, a répaföldek buján zöldelltek, a tarlók szántatlanul hevertek. Azok a férfiak, akiket még nem vittek a frontokra, otthon heverésztek vagy susmogva, vagy a kocsmában ültek-ittak; […] akinek oka volt rá, csomagolta batyuját és megkezdődött a nagy népvándorlás. A Tiszánál már régóta dörögtek az ágyuk és csatakos zöldruhás és sárgaruhás katonák vonultak előre-hátra, éjjel-nappal. Ha besötétedett, a határban körös-körül mindenfelé puska- és géppuskaropogás hallatszott. A határba ilyenkor az menjen, aki tudja, mit akar. Mert végtelenek voltak a kukoricatáblák s már senki sem tudta számon tartani, ki, mikor és miért tűnt el a faluból, hová ment, mit csinált; csak egyet tudott mindenki, azt, amit hallott: minden áldott éjjel környeskörül (sic!) a határban ropogtak a puskák. 1944. október első napjaiban voltunk.”[9]

 

CSERVENKA KÖZSÉG

Rendelkezésünkre áll Cservenka községről egy 1944-es térkép másolata.[10] Ennek alapján pontosan meghatározható a bori menet cservenkai útvonala. A bori menet dél-kelet irányból, a telecskai dombok (Telečka bila) alatt és a Ferenc-csatorna (Franzens Kanal, Kanal Kralja Petra I., Veliki kanal)[11] vonalát követve Szenttamás, Verbász, Kúla irányából érte el gyalog Cservenkát. Ez egyben az Újvidék–Verbász–Kúla–Cservenka–Ószivác–Zombor vasútvonal iránya is. A közúton haladó bori menet Verbásznál keresztezte az észak-déli, Újvidék–Szabadka vasútvonalat és úgy érte el Cservenkát. A község határában, a Stross Unterdorf utcán mintegy 400 métert megtéve elérte a főutcát (Hauptgasse, Kralja Alexandra ulica, Horthy Miklós út). Itt, Cservenka központját messze elkerülve északkeletnek, a téglagyár felé vezető útra fordult. A Pfälzer utcán (Nikola Pasica ulica) menet kb. 700 métert haladva elérte a bakterháznál (Wächterhaus) és ugyanitt a bővízű patakot (Hanfwasser). A menet mintegy 250 méter megtétele után érte el balról – a térkép szerint – három sínpárral rendelkező téglagyári állomást (Banhof Ziegelei). Ezzel szemben volt és ma is itt van a téglagyár főbejárata. A téglagyár utcafelőli szakasza mintegy 250 m hosszú, míg a téglagyár utcafrontja valamint az első házsor között mintegy 100 m a távolság. A gazdasági udvarral rendelkező hosszú parasztházak mögött kezdődnek a dimbes-dombos kukoricaföldek. Utána a szintén dombon lévő, nagynak mondható izraelita temető található, majd pedig a szőlők kezdődnek és borospincék sorakoznak.

            A téglagyári állomás a Szabadka és Zombor közötti vasútvonal cservenkai mellékállomása. A vasútvonal a község keleti és déli határán fut végig, majd becsatlakozik az Újvidék–Zombor fővonalba és együtt futnak be a cservenkai főállomásra (Haupbahnhof).

            A boriak menete induláskor mintegy 3.400 főt számlált. A reformadventista munkaszolgálatosok Belgrád (Beograd) előtt megszöktek (kb. 16 fő). A gyalogmenet Belgrádig és Zimonyig (Zemun, Semlin), majd pedig Pancsováig (Pančevo, Pantschowa, Banstadt) további egy tucat főt veszített (gyilkosságok és szökések). A Bánátban 150–200 fő lehetett a veszteség (döntő többségüket meggyilkolták), míg Titel és Újvidék között a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok száma tíz körül lehetett. Újvidéken mintegy 20–30 fő szökött meg, míg Újvidék és Cservenka között a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok száma 30 fő körül lehetett. Az általam megbecsült veszteség alapján a cservenkai téglagyárba mintegy 3.100 bori munkaszolgálatos érkezhetett meg.[12] A Cservenkára megérkezettek között mintegy 144 Jehova Tanú és hét nazarénus volt. A Jehova Tanúi kivétel nélkül a cservenkai téglagyárba kerültek, míg a nazarénusok – a gondjaikra bízott lovakkal együtt – a bori keret közelében vagy cservenkai parasztházaknál kerültek elhelyezésre. A német összefoglaló jelentés a Cservenkára érkezett „menetoszlop” legvalószínűbb létszámadatát ehhez nagyon hasonlóan, „kb. 3.000 fogolyban” határozta meg. A jelentés megállapította, hogy „ennél pontosabban már nem lehet megállapítani ezt a számot”.[13] Mindez összességében azt jelenti, hogy a cservenkai téglagyárba tereltek kb. 95,2 százaléka (kb. 3.000 fő) zsidó, míg 4,8 százaléka (kb. 144 fő) Jehova Tanúi munkaszolgálatos volt.

 

A BUDAPESTI TELEFONHÍVÁS

A bori menetoszlopot Cservenka határában már a német helyi parancsnok várta. A német összefoglaló jelentés tényként kezeli, hogy miután „zsidók dél felől bemasírozó menetoszlopát jelentették” Karl Hermann Fogy SS-századosnak, Cservenka akkori állomásparancsnokának, ő kilovagolt a helyszínre.[14] Fogy saját tanúvallomására hivatkozva a jelentés szintén tényként fogadta el, hogy Fogy Cservanka déli kijáratánál „a téglagyárhoz utasította a menetoszlopot”. Karl Hermann Fogy fontos katonai beosztást betöltő személy volt Cservenkán. A német jelentés szerint 1944 júliusától „Fogy volt a legidősebb és az egyetlen birodalmi német tiszt Cservenkán. Már tagja volt a 31. „Handschar” (korábban 1. horvát) Waffen-SS-hegyi hadosztálynak, amely 1944 júliusában beolvadt a „Kama” (korábban 2. horvát) Waffen-SS-hegyi hadosztályba, és amely aztán az 1944 nyarán újból felállított 31. „Cseh- és Morvaország” önkéntes SS-gránátos hadosztály magvát képezte.”[15]

            A német katonai döntés nyomán, magyar és német katonai kíséret mellett a téglagyárba irányított bori munkaszolgálatosok október 5-én este elhelyezkedtek a téglagyárban. A téglagyár őrzésével, vagyis a bori keret leváltásával kapcsolatban a német jelentés „fontos tanúnak” nevezte Alfred Müllert, cservenkai születésű és lakhelyű szakaszvezetőt.[16] Ő eredetileg a „Pinz Eugen” SS-hadosztálynál szolgált, de hazaengedték szabadságra. A front közeledtével azonban már nem tudott visszamenni alakulatához, így visszatartották Cservenkán, és mint kiképzőt a zászlóaljtörzshöz osztották be. Ő tanúvallomásában azt közölte, hogy „a foglyok megérkezésének napján Fogy megparancsolta neki, hogy vegye át azok őrzését. Erre ő embereivel a téglagyárhoz masírozott, ahol azonban a magyar őrség elutasította őt. hogy, akinek jelentést tett erről, először visszavonta parancsát.”[17] Müller „a következő reggelen [október 6.] ismét fölvonult embereivel a téglagyárhoz. Ott aztán adatai szerint látta, hogyan tárgyal, hogy az átadásról a magyar őrcsapat parancsnokaival. Állítása szerint a helyzet feszült volt. A honvédek végül állítólag visszavonultak, és átengedték az SS-nek a foglyok őrzését. Vallomásában Müller utal arra, hogy a foglyok átadása nem ment súrlódásmentesen. Szerinte a magyar őrök erősen vonakodtak az SS kezébe adni a foglyokat.”[18] A német jelentés más beszámolóra hivatkozva azt rögzítette, hogy „a német parancsnok, Fogy először hiábavalóan követelte a magyar parancsnoktól, Ladislaw Páltól [Páll László] a foglyok átadását az SS-nek. A magyar parancsnok eszerint elutasította ezt a követelést, mire a szövetségesek hevesen vitatkoztak, sőt lőfegyverhasználattal fenyegetőztek. Erre föl abban egyeztek meg, hogy ’Budapesttől’ kérnek döntést. Ez a szerv aztán a németek mellett döntött, és megparancsolta az SS-nek való átadást. Mindazonáltal egyetlen tanú sem erősíti meg ezt a részletet. Nincs alátámasztva ez a budapesti telefonhívás.”[19]

            A „budapesti telefonhívásról” magyar források is említést tesznek. A cservenkai tömeggyilkosság átélője, Palásti László író, a bori munkaszolgálat egyik első krónikása 1945-ben megjelent riportjában számolt be ennek körülményeiről.[20] Palásti Budapesten, 1945. június 24-én reggel találkozott Száll Antal hadnaggyal, a bori Heidenau altábor egykori parancsnokával, a Cservenkára érkezett menetoszlop egyik kísérőjével. Az újságban szó szerint idézett beszélgetésük során Száll Antal „Vogel SS-tábornoknak”[21] nevezte a menetoszlopot a téglagyárba irányító és a parancsnokság átadását elrendelő „náci” tisztet. Száll Antal szerint a bori keret már ekkor tudta, hogy a németek „vérfürdőt akarnak rendezni”. Száll Antal kerékpárral „egy magyar főhadnaggyal” együtt Zomborba ment, ahonnan telefonon felhívta a Honvédelmi Minisztériumot. A telefonkapcsolat sikerült Budapesttel, de a minisztériumi „házi központ” nem az illetékes osztályt kapcsolta, majd Budapest bontotta a vonalat. Másfél órát próbálkoztak még, de nem tudtak ismét kapcsolatba lépni a Honvédelmi Minisztériummal. Dolgavégezetlenül tértek vissza Cservenkára. Palásti azt is idézi még a hadnagytól, hogy „Vogel” adott parancsot a vérengzésre, aminek a végrehajtásáról Száll már csak a zombori visszaérkezését követően értesült.

            Tolnai Gábor irodalomtörténész szintén készített interjút Száll Antallal.[22] A Tolnai által először 1969-ben publikált, Radnóti Miklós bori útját nyomon követő tanulmányában részletesen és sokszor idézte Száll Antalt. A hadnagy szerint egy cservenkai „falusi házban” szállásolták el, amikor „…egyszer csak hajnalban rohan be valaki, hogy baj van. A mellettem lévő szobában volt Pataki főhadnagy. Hallom a hangos beszélgetést… Jelentik, hogy SS-ek körülvették a tábort, a keretet elzavarták, és elkezdtek lövöldözni. – Nem szabad hagyni – mondom –, el kell menni az SS-parancsnokságra, tiltakozni kell… mi nem tartozunk alájuk, mi a magyar parancsnokság alá tartozunk, mi a magyar parancsnokságnak tartozunk felelősséggel az emberekért… Sikerült rávenni, hogy… menjünk el a parancsnokságra… Persze arról szó sem lehetett, hogy a tábornok úrhoz be tudjunk jutni, hanem valami segédtisztjéhez, azt hiszem századosi vagy főhadnagyi rangban lehetett. Nagy pökhendien fogadott, fekve. Először ki akart bennünket dobni, hogy álmából felzavarjuk… Amikor azután Pataki előadta… hogy miért jöttünk, akkor irtózatosan kikelt magából: lehordott bennünket, hogy maguk izék, ilyen meg olyan bérencek, stb. stb. Örüljenek, hogy még szabadon vannak, és tűnjenek el. Szóval magyarán mondva, elzavart minket…”. Száll Antal ekkor – elmondása szerint – kiment a téglagyárhoz és a látványról így számolt be Tolnainak: „Nem is voltam talán eszemnél, amikor a megtörténteket láttam… Újabb SS-különítmény érkezett, tudtunkra adva, hogy sürgősen távozzunk el, még mielőtt arra a sorsra jutunk, mint akik ott vannak a gödörben. Azt mondtam Patakinak, itt egyet lehet tenni, azonnal be kell menni Zomborba, és a magyar Honvédelmi Minisztériumba kell sürgönyözni, telefonálni, azonnal valami intézkedést kell kérni… Sikerült is Patakit rábeszélnem arra, hogy bemenjünk a parancsnokságra; négyen vagy öten bementünk. Zombor már evakuálás előtt volt, találtunk egy alezredest… a nevére már nem emlékszem… de ennek a legfőbb törekvése az volt, hogy a holmiját hogyan tudja biztonságba helyezni, és hogyan tud onnan minél hamarabb elmenni… A végén kitűnt, hogy nincs intézkedési terv. Volt még egy lehetőség, működött egy telexszerű gép… Sikerült rávenni egy szakaszvezetőt, aki azt még akkor kezelte, hogy jelzést küldjön Budapestre… Azonnal intézkedést kértünk a további atrocitások megszüntetésére. Vártunk másnapig, semmiféle intézkedés nem történt…”.[23]

            Egy szökött bori zsidó munkaszolgálatos a budapesti Zsidó Tanács tisztviselője előtt, 1944. október 14-én tett beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy Száll Antal a menetoszlop parancsnokával, Pataki Ferenc főhadnaggyal ment Zomborba.[24] A magát megnevezni nem akaró munkaszolgálatos szerint a telefonkapcsolat a Honvédelmi Minisztériummal nem sikerült, ezért Száll Antal Zomborból vonattal Budapestre utazott. „Száll hadnagy útja eredménytelen maradt, a Honvédelmi Minisztériumban semmit elintézni nem tudott.”[25] A bori munkaszolgálatos szerint Száll ezután visszatért Cservenkára, majd ezt követően a magyar keret átadta a munkaszolgálatosokat a németeknek.

            A bori menet parancsnok-helyettesét, a már idézett Juhász Pál főhadnagyot, a háború befejezését követően felelősségre vonták Budapesten. A népbírósági anyagában fellelhető, 1946. október 19-én kelt tanúvallomása szerint a tiszteket Cservenkán a faluban szállásolták el, mások szerint a téglagyárral szembeni vasútállomáson. „A keretet elzavarták a németek a téglagyárból, de Pataky fhdgy. [Pataki főhadnagy] parancsára továbbra is a téglagyár mellett lévő vasútállomáson kellett nekik tartózkodni. Pataky és Száll hdgy. [hadnagy] pénteken délelőtt bementek Zomborba, hogy a HM-ből [Honvédelmi Minisztériumból] utasítást kérjenek, a muszosok [munkaszolgálatosok] további sorsára vonatkozóan. Választ nem kaptak, szombaton szóltam Pataky fhdgy.-nak, hogy intézkedjen, legalább egy írást kaptunk [kapjunk] a német parancsnoktól, hogy milyen parancsra vették el tőlünk a muszosokat. Pataky fhdgy. volt a német pságon [parancsnokságon], azonban csak annyit tudott elérni, hogy a jehovistákat [Jehova Tanúkat] kivehessük a muszok közül.”[26] Juhász Pál a népbírósági tárgyalása során mindezt azzal egészítette ki, hogy a bori keret a cservenkai megérkezés másnapjának reggelén tovább akart a munkaszolgálatosokkal indulni, de „egy német tiszt közölte vele, hogy előző este kapott felettesétől parancsot a muszosok átvételére. Pataki ez ellen tiltakozott és halasztást kért, míg be nem megy Zomborba jelenteni telefonon felettesének a dolgot. A németek nem adtak haladékot, hanem átvették a musz [munkaszolgálatos] századot. Pataki az átvétel reggelén be is ment Zomborba és mint az [azt] később nekem mesélte, próbált érintkezésbe lépni telefonon a felettes parancsnoksággal, de sikertelenül. Visszajött estefelé Zomborból és egy újabb ötlettel próbálkozott, hogy a muszosokat megmentse. Elment a német parancsnokhoz és azt állítván, hogy a felettesei írásbeli német parancsot kívánnak tőle kérni, hogy e parancs másolatát adják [adja] ki neki és az eredetit is mutassa meg. A német parancsnok erre méregbe jött és azt mondta Patakinak, hogy ne járjon a szája, mert majd őt is a zsidók közzé [közé] vágják.”[27] A Juhász Pállal azonos népbírósági perben, szintén gyanúsítottként szereplő Asztalos Ferenc szakaszvezető kihallgatási jegyzőkönyvében megerősítette a Pataki Ferenc és Száll Antal zombori útján azt, hogy „a muszosokra vonatkozólag intézkedést kérjenek”.[28] A népbírósági perükben volt olyan Cservenkát átélt bori zsidó munkaszolgálatos, Fényes László budapesti „rendőrigazgató”, aki megerősítette Patakinak és Szállnak a munkaszolgálatosok megmentésére irányuló zombori útját.[29] A népbíróság azonban nem fogadta ezt el és ítéletének indoklásában kimondta, hogy a munkaszolgálatosok átadása „minden szükség és kényszer nélkül történt, ezt még a németek követelésével szemben is meg tudták volna akadályozni.” Az átadás „célja nyilvánvaló volt. Nevezetesen az, hogy minél hamarabb megszabaduljanak a munkaszolgálatosoktól és minél többen pusztuljanak el közülük. […] A vezetők azonban a bekövetkezendő gyilkosságok biztos tudatában gyáván tovább mentek, sorsukra hagyva a szerencsétleneket.”[30] A népbíróság ez által elfogadta a vádiratba foglaltakat, miszerint Juhász Pál Cservenkán a munkaszolgálatosokat „a kapott parancs ellenére átadta a német SS-nek… […] Terhelt, mint parancsnok meg sem kísérelte a gondjaira bízott munkaszolgálatosok megvédését”.[31] Juhász Pált ezért és az itt nem említett háborús bűncselekmények elkövetése miatt halálra ítélték, majd Asztalos Ferenccel egy napon, 1947. március 18-án kivégezték.

            A kapcsolatfelvétel kérdésében nem perdöntő, de idézésre érdemes Gátföldy Egon ezredesnek, a Honvédelmi Minisztériumnak a munkaszolgálat felügyeletét ellátó egyik befolyásos vezetőjének 1944 végén vagy 1945 elején kelt visszaemlékezése.[32] Ebben a bori munkaszolgálatosok visszavonulásáról azt írta, hogy „Az egyik oszlopot a Bács megyei Kúlánál egy SS hadosztály, melynek parancsnoka Grassy vezérőrnagy volt, támadta meg és több száz főt végzett ki abból.”[33] Gátföldy idézett mondata több lényeges pontatlanságot tartalmaz, de a visszaemlékezésében az is benne értendő, hogy a tömeggyilkosság a Honvédelmi Minisztérium tudtán kívül, tőlük függetlenül, a németek erőszakos fellépése nyomán következett be.

            A Száll Antal–Pataki Ferenc-féle „telefonos”, „telexszerű”, „személyes” budapesti kapcsolatfelvételnek vagy a németekkel való tárgyalásnak nem maradt fenn semmilyen minisztériumi, hivatalos dokumentuma. Ugyanez mondható el a tömeggyilkosságot elkövető német katonák oldaláról. A német jelentés sem tud sem magyar, sem pedig német írott dokumentumról, az átvételre és a tömeggyilkosság elrendelésére vonatkozó írott parancsról.

            A visszaemlékezések szerint Száll Antal hadnagy egyike volt az emberséges bori keretlegényeknek, aki táborparancsnokként és a menetoszlop kísérőjeként egyaránt kivívta a munkaszolgálatosok megbecsülését. 1945 után a népbíróság sem ítélte el. Ebbe az egyértelműen pozitív képbe illeszkedik mindaz, ami Cservenka kapcsán tőle idézhető és róla elmondható. (A második világháború után Pataki Ferenc főhadnagy, menetparancsnok sorsa pedig ismeretlen, sohasem került népbíróság elé és interjút sem adott.) Száll Antal többféleképpen előadott és saját kezdeményező és megmentő szerepét minden esetben középpontba helyező beszámolóiból egy, a munkaszolgálatosok védelmében a végsőkig elmenő keret képe rajzolódik ki. A bori keret parancsnokainak és tagjainak a Bor és Cservenka közötti menetelés időszaka alatt tanúsított magatartása, legfőképpen pedig a zsidó munkaszolgálatosok nagyszámú meggyilkolása azonban éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Száll Antal beszámolóit messze túlzónak, az önvédelem és a bori keret felelősség-elhárításának igazolhatatlan eszközének tartom. (Száll Antal nem mondott igazat: jelen volt Cservenkán a tömeggyilkosság éjszakáján!) Palásti László bulvár jellegű riportjában arra az álláspontra helyezkedett, hogy egy „téves telefonkapcsolat” miatt pusztultak el a munkaszolgálatosok Cservenkán. Palásti tényként kezeli a puszta feltételezést, miszerint a Honvédelmi Minisztérium és a bori keret meg akarta és meg tudta volna akadályozni a tömeggyilkosságot. A Juhász Pál menetparancsnok-helyettes ügyében ítélkező népbíróság viszont éppen ennek ellenkezőjét látta bizonyítottnak: a bori keret nem hajtotta végre a menet továbbvitelére vonatkozó eredeti parancsot és bár katonai ereje lett volna hozzá, a munkaszolgálatosokat nem védte meg és ellenállás nélkül kiszolgáltatta őket a németeknek. A népbírósági per dokumentációjában fellelhető 36 bori munkaszolgálatos és bori keretlegény tanúvallomásának egyike sem, továbbá egyetlen dokumentum sem cáfolta azonban a Száll–Pataki-féle, németekkel szembeni ellenállás lépéseiről és a budapesti kapcsolatfelvételre irányuló, zombori úttal kapcsolatban elhangzottakat. Ebben – és hangsúlyozottan kizárólag ebben – a vádpontban tévedett a népbíróság és saját dokumentációja alapján megalapozatlanul mondta ki ebben a tekintetben Juhász Pált bűnösnek.

            Mindezek után nem látjuk tisztán a Honvédelmi Minisztériumnak, a bori keretnek, ezen belül is elsősorban a tiszteknek az átadásban vagy átengedésben játszott szerepét, a magyar oldalon fennálló ellenállást, annak mértékét és a fizikai ellenállás lehetőségét. Azt azonban egyértelműen tudjuk, hogy a tömeggyilkosság megkezdéséig a cservenkai megérkezést követően több mint két nap telt el. A vérengzés elkövetésének szándéka már a megérkezés napjának estéjén vagy másnap reggel megfogalmazódott. A magyar és a német katonáknak egyaránt ennyi idő állt a rendelkezésre a tömeggyilkosság megakadályozására és annak megszervezésére. Az átvételre a megérkezést követő napon, október 6-án került sor.

 

A MAGYAR KATONAI KERET CSERVENKÁN

Juhász Pál és Asztalos Ferenc népbírósági perében a népbíróság nagy jelentőséget tulajdonított a cservenkai magyar katonai keret létszámának és katonai erejének. Juhász Pál tárgyaláson elmondott szavai szerint „a lakosság között sok volt a sváb, itt volt a bánáti [bácskai] bevonulási központja [központ]. Kb. 100 SS katona tartózkodott a városban és a mi keretünk összesen 120 főből állott”.[34] (A tiszteket a téglagyárral szembeni állomásépületben, a keretet innen kb. egy kilométerre, a község belterületén álló iskolaépületben szállásolták el.) A magyar-német katonák létszámaránya, azok kiképzettségi foka és fegyverzetük kérdésében a népbíróság a Cservenkát túlélő bori zsidó munkaszolgálatosok álláspontját tette magáévá: „a német SS-ek a szomszédos községekből összeszedett fiatalemberek voltak, alig 30-nál többen, míg ezzel szemben a magyar keret teljes hadifelszereléssel ellátva mintegy 120 főből állott.”[35] Olyan bori munkaszolgálatos tanú állításából állt mindez össze, akik azt mondták pl., hogy a németek „alig egypár, igen fiatal”, „fegyvert először látó”, „újoncok”-ok voltak.[36] Másoknak tudomása volt arról, hogy a Cservenka melletti „Újverbászon erős magyar csapattest állomásozott”,[37] megint másnak pedig arról, hogy „menetelés közben látták, hogy a „Cservenkához eső helyiségek kaszárnyáiban nagyszámú magyar katonaság táborozik”.[38] A tanúk és a népbíróság mindebből azt a következtetést vonata le, hogy a bori keret létszámát, fegyverzetét, kiképzettségét, harcedzettségét tekintve jóval magasabb harcértéket képviselt, amit, ha szándékában állt volna érvényesíteni, akkor meg tudta volna védeni a bori munkaszolgálatosokat. Amennyiben a bori keret élt volna a környéken állomásozó magyar katonaság igénybevételének lehetőségével, akkor még nagyobb erőfölényre tett volna szert. Mindezek miatt a vérengzésre nem került volna sor. A menetparancsnok-helyettes – ebben a vádpontban történő – bűnösségének kimondásával, a népbíróság egyben kimondta a magyar keret bűnösségét is a tömeggyilkosságban. A menetoszlop magyar parancsnokai háborús bűncselekményt követett el azzal, hogy erőfölényük birtokában nem szálltak végső soron fegyverrel szembe a németekkel és hagyták meggyilkolni a nekik alárendelt katonai munkaszolgálatosokat. A népbíróság jogerős ítéletében mindezt úgy mondta ki, hogy a sértetti oldalon meghallgatott tanúk álláspontját kritika nélkül fogadta el, a vádlotti oldalon állók álláspontjának ellenkezőjét nem bizonyította; semmilyen magyar, német vagy jugoszláv katonai dokumentumot nem szerzett be és erre kísérletet sem tett; szakértők bevonását nem kezdeményezte és nem tájékozódott a korabeli közigazgatási-, katonai- és politikai viszonyokról.

            A német oldalon szintén a számonkérés szándékával és a háborús bűnök elkövetőinek személyazonosságának megállapítása érdekében történt a nyomozás. Az ennek az eredményeit tükröző német összefoglaló jelentés is nagyon részletesen foglalkozott a térség civil és katonai viszonyaival.[39] A jelentés a magyar katonai keret létszámát nem tudta meghatározni, a környékbeli magyar katonai alakulatokról pedig egyáltalán nem tett említést. A német alakulatok részletes leírása mellett azonban adós marad a pontos létszámadatokkal és a fegyverzet meghatározásával. Mindez részben magyarázható a front alakulásához igazodó, folyamatos csapatösszevonásokat és csapatmozgásokat jelentő bonyolult helyzettel. A jelentésből azonban annyi kiderül, hogy a 31. SS tüzérezred 1. zászlóaljtörzsének székhelye Cservenkán volt, hogy ennek három ütege állomásozott itt. Az ütegek összlétszáma 800 fő körül mozgott és ezekből az ütegekből csoportosítottak át a munkaszolgálatosok őrzésére összesen mintegy 60–80 katonát. A munkaszolgálatos fogadására és téglagyárba kísérésére kb. 40–50 fős riadóegységet állítottak fel és fegyvereztek fel. Az ütegek katonái többségében valóban nagyon fiatal vagy idős népi németekből, kiképzetlen, helyi svábokból állt. A híradós alakulat kb. tíz, kiképzetlen katonáját vezényelték szintén a téglagyárhoz. Cservekán volt még ismeretlen számú bosnyák és horvát SS-katona is. A fegyverzetük hiányosnak mondható, de minden ütegnek nagy számban állt rendelkezésre puska. Az egyik szakasz esetében az derült ki, hogy legalább 10 db félautomata puskával rendelkeztek. Cservenkán két, az ütegek által őrzött lőszerraktár is volt.[40]

            A helyi lakosság németbarát volt, jelentős részben a lakosság férfitagjaiból verbuválódott férfiak alkották a helyi katonai erőket. A közigazgatás összeomlóban volt, a helyi lakosság már elkezdett nyugat felé menekülni.

            A magyar katonai keret megfelelő ellátás mellett, saját terhének szállítása és életveszélyes fenyegetések nélkül, de szintén gyalog tette meg a Bor és Cservenka közti utat. A folyamatosan beígért vasúti szállítás hiánya őket is sújtotta, a logisztikai hiányosságok részben őket is érintették. A gyalogmenet során közülük jelentős számban bizonyították, hogy az alárendeltségükben menetelő zsidó munkaszolgálatosokat gyűlölték, becsapták és az elkerülhető gyilkosságok ellen sem tettek meg mindent. Nagyon sok esetben saját maguk voltak okozói a német katonák gyilkosságainak és saját maguk is gyilkoltak. A németek által megszállt Bánátban és a magyarok által megszállt Bácskában hozzászoktak ahhoz, hogy a németekkel együtt gyilkosaik a zsidó munkaszolgálatosoknak. Bácskában hiába mentek Magyarországhoz tartozó területen, az országnak ezt a részét is megszállták a németek. A magyar keret a menetelés heteiben fizikailag és mentálisan egyaránt hozzászokott a zsidó munkaszolgálatosok folyamatos gyilkolásához. Ahhoz, hogy Belgrád után egész biztosan nem kellett naponta elszámolni velük, a menet parancsnokai szabad kezet hagytak a legénységnek és a német kísérőknek, a Honvédelmi Minisztériumból sem érkezett semmilyen elmarasztaló üzenet, vagy felelősségre vonást igénylő parancs. A Cservenkáig történtek önmagában véve kimerítik a folytatólagosan elkövetett háborús bűncselekmények kategóriáját, mind a Honvédelmi Minisztérium, mind a menetparancsnokok, mind pedig a bori keret és természetesen a menetet kísérő német katonák vonatkozásában.

            A népbírósági ítéletben foglaltak nem alaptalanok a fiatal, kiképzetlen, újonc, kevés fegyverzettel ellátott katonákkal kapcsolatban. A népbíróságnak azonban fogalma sem volt, mint ahogyan a sértett tanúknak sem lehetett fogalma arról, hogy Cservenkán az őket téglagyárba kísérőkön és a tömeggyilkosságot elkövetőkön kívül milyen katonai egységek, milyen számban és fegyverzettel rendelkeztek Cservenkán és környékén. Az adott katonai, közigazgatási és civil lakosságot érintő helyzetben teljesen esélytelen lett volna egy fegyveres ellenállás a magyar keret részéről. Ennek a lehetősége október 5-e előtt jóval korábban sem lett volna meg. Ennek a katonai lehetetlenségén túlmenően a magyar miniszteriális és bori keret oldalán lévő morális lehetősége már talán Borban, de menetelés során egész biztosan elveszett. Az, hogy magyar katona fegyverrel védjen meg magyar zsidót a németekkel szemben, az a doni áttörés, Magyarország német megszállása és a deportálások után, Borban pedig Marányi Ede táborparancsnok megérkezése után, elképzelhetetlen volt.

            A népbíróság tehát a fegyverhasználat kilátásba helyezése vagy a használatának vonatkozásában, annak összes körülményét tekintve, megalapozatlan ítéletet hozott és irreális elvárásokat támasztott a magyar kerettel kapcsolatban. A népbíróság megvizsgálatlanul hagyta a magyar tisztek által tanúsított ellenállás mibenlétét, a vádlottak és néhány tanú erre vonatkozó állításának megalapozottságát. Nem került vizsgálatra az ellenállás arányossága, az, hogy az adott körülmények között a tisztektől elvárható ellenállás valóban megtörtént-e. A megvalósult ellenállás mértéke megfelelő volt-e vagy még az adott helyzetben is sokkal többet lehetett volna tenni a munkaszolgálatosokért.

            Meglátásom szerint a fegyveres ellenállás lehetősége az irrealitások világába tartozik. A bori menet „idegen testként”, „mozgó vesztőhelyként” magára hagyatottan, saját parancsnokainak, keretének és a német katonáknak kiszolgáltatottan, felsőbb kontroll nélkül mozgott a Bánátban és Bácskában. A megtizedelt munkaszolgálatosok lelkileg és fizikailag teljesen megtörten értek el úgy Cservenkára, hogy a magyar keret hozzászokott a kegyetlenséghez és a sorozatos gyilkosságokhoz. Teljesen elfásultak és a munkaszolgálatosoktól való megszabadulás számukra is megszabadulást és a menetelés végét jelentette. A keret nagy részének tevőleges és passzív magatartása vezetett el odáig, hogy Cservenkára már egy lepusztult, katonai értelemben nehezen kezelhető tömeg érkezett meg. Az ismert budapesti kapcsolatteremtési szándékon, a németekkel való verbális ellenkezésen, vitán, az átadási parancs elkérésén túlmenően is határozottabb ellenállásra lett volna szükség, azért, mert egyértelműen tudatában voltak annak, hogy a németek az összes munkaszolgálatossal végezni akarnak. Immár nem az útközben lemaradók, a betegek, az élelemért a kukoricásba és répaföldekre menők vagy a menetközben szórakozásból lelőttek meggyilkolásáról volt szó, hanem az egész, mintegy 3150 főt számláló munkaszolgálatos katonai alakulat megsemmisítéséről. A Pataki-Száll által tett nem jelentéktelen lépések hitelességét elfogadva, azokat azonban az előre látható tömeggyilkosság súlyával aránytalanul kevésnek tartom. A magyar tisztek első tiltakozó reakciói a leírt előzmények ismeretében adekvátnak mondhatók, de a többirányú, sikertelen próbálkozás után belenyugodtak az átadásba. A magyar keretet a Cservenkára megérkező munkaszolgálatosok addigi számszerű veszteségéért, állapotáért, az ismert tömeggyilkosság súlyához képest megtett aránytalan ellenlépésekért súlyos felelősség terheli. Összességében tehát nem a fegyveres ellenállás hiánya, hanem a cservenkai tömeggyilkosság és az arányos fellépés hiánya alapozza meg a magyar tisztek tömeggyilkossághoz vezető és a tömeggyilkosság elkövetésében viselt felelősségét, és ezt nem csökkenti az, hogy a németek a magyar keret részvétele nélkül egyedül akartak gyilkolni.

            Nem igaz, hogy a magyar keret gondolkodás nélkül, örömmel átadta,  átjátszotta, minden kényszer nélkül a németek kezére adta a bori munkaszolgálatosokat. Az sem kizárható, hogy ellenállásuknak szerepe lehetett abban, hogy a megérkezést követő harmadik (és nem második) napon került sor a tömeggyilkosságra, és, hogy ez által a munkaszolgálatosok mintegy kétharmada túlélhette a téglagyári mészárlást. Ennek ellenére a tömeggyilkosságban, annak súlyos háborús bűncselekménynek minősülő elkövetésében a magyar tisztek bűnrészesek.

4 Berger Béla. DEGOB 3415.

5 Smilovits Pál. DEGOB 3199.

6 Bartos Sándor. DEGOB 3463. és Singer Max. DEGOB 841.

7 Szabolcsi László. DEGOB 2321.

8 Strausz Imre. Telefoninterjúk: 2007. 03. 06. és 2007. 03. 07.

9 Goldschmied József. DEGOB 2064.

10 S. L. DEGOB 2321.

[8] Strausz Imre. Telefoninterjúk: 2007. 03. 06. és 2007. 03. 07.

[9] Major Nándor: Ő is megjárta a poklot. Ifjúság. (Újvidék), 1956. 03. 10. 8. o.

[10] A térképmásolat gyakran három nyelven (német, magyar, szerb) tünteti fel a cservenkai helység- és utcaneveket, valamint feltünteti minden egyes ház tulajdonosának nevét. (A helység- és utcaneveket a térképen megadott nyelveken közlöm.) Az 1944-es állapotokat tükröző, eredeti térképről készült, újrarajzolt térképmásolatot Karl Beel készítette Münchenben, 1980. 08. 01-én.  Ortsplan [helyi trékép], Tscherwenka 1944 von Karl Beel (méretarány: 1:3330).

[11]Ferenc-csatorna, más néven Duna–Tisza–Duna-csatorna (Kanal Dunav-Tisa-Dunav).

[12] A második lépcsőben elindítottak pontos létszáma éppúgy nem ismert, mint az egyes állomáshelyekre megérkezők létszáma. A jabukai tömeggyilkosságon kívül nem tudjuk, hogy hány bori zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak meg útközben, mint ahogyan a megszököttek pontos számát sem ismerjük. Az itt felsorolt veszteségszámok az idézésre itt nem kerülő visszaemlékezések, interjúk, irodalmi hivatkozások stb. alapján általam megbecsült, értelemszerűen pontatlan adatok. Mindebből következően, a Cservenkára megérkezett bori munkaszolgálatosok száma is csak hozzávetőleges.

[13] Német összefoglaló jelentés: A Cservenkán valamint a Cservenka és Baja útvonalon történt gyilkosságok ügyében a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) nyomozás indult. A nyomozás a Náci Bűnök Kutatására szakosodott ludwigsburgi Központi Hivatal (Zentrale Stelle der Landesjustizverwaltungen zur Aufklärung nationalsozialistischer Verbrechen) kezdeményezésére az 1960-as években indult. Tanúvallomásokat szereztek be volt bori munkaszolgálatosoktól és levéltárakból, kihallgattak német parancsnokokat és katonákat valamint az NSZK-ban élő cservenkai lakosokat. Összesen mintegy 400 főt hallgattak ki és a nyomozati anyag kb. 5.000 oldalt tesz ki. A gyilkosságok elkövetésével végül 22 német katonát gyanúsítottak meg és két német parancsnok esetében tettek vádemelései javaslatot. Az offenburgi államügyészség (Staatsanwaltschaft bei dem Landgericht, Offenburg) azonban bizonyítékok hiányában a gyanúsítást nem tartotta meglapozottnak és senki ellen nem emelt vádat. Az ügy 1972. 09. 08-án lezárult. Az összes megszerzett információ és nyomozati eredmény alapján az offenburgi államügyészség összeállított egy 104 oldalas összefoglaló jelentést (Cservenka–Sombor. Obschlussverfüngung [Záró rendelkezés]. 1 Js 9/68. Offenburg, 21. 02. 1972.). A tanulmányban „német összefoglaló jelentésnek” vagy „német jelentésnek” nevezett dokumentum erre az anyagra hivatkozik. A német összefoglaló jelentés valamint a teljes nyomozati anyag és a tanulmányban idézett tanúvallomások egyaránt a Náci Bűnök Kutatására szakosodott ludwigsburgi Központi Hivatalban találhatók (Bundesarchiv B 162/20332.).

[14] Német összefoglaló jelentés. Uo. 8–9. o.

[15] Uo. 33. o.

[16] Uo. 10. o.

[17] Uo.

[18] Uo.

[19] Uo.

[20] Palásti László: Téves telefonkapcsolás miatt pusztult el Cservenkán 529 munkaszolgálatos. Vogel SS-tábornok ágyból, pizsamában adott parancsot a vérengzésre. A Reggel (Budapesten megjelenő, hétfői lap), 18. évf. 1945. 06. 25. 8. o.

[21] Száll Antal „Vogelt” SS Ortskommandant-nak nevezi, ami SS parancsnoknak lehet fordítani.

[22] Tolnai Gábor nem nevezte meg a Száll Antallal történt találkozásának helyet és időpontját. A beszélgetésre azonban nyilvánvalóan Budapesten, az 1960-as évek végén, magnó igénybevételével került sor. A magnókazetta jelenleg nem fellelhető.

[23] Tolnai Gábor: A meredek út végső szakasza. In: Nőnek az árnyak. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981. 224–225. o. Az első közlésre helye: Tolnai Gábor: A „Meredek út” végső szakasza. Irodalomtörténet, 51. évf. (Új folyam, 1.) 1969. 3. sz. 267–268. o. A szöveget szó szerint közlöm, úgy, ahogy azt Tolnai Gábor – a kipontozott részeket is beleértve – közreadta.

[24] Domonkos István (közreadta): Két ismeretlen jegyzőkönyv. Szökött munkaszolgálatosok mondták tollba. Új Írás, 27. évf. 1988. 9. sz. 102–103. o.

[25] Domonkos István (közreadta): Két ismeretlen jegyzőkönyv. Szökött munkaszolgálatosok mondták tollba. Új Írás, 27. évf. 1988. 9. sz. 103. o.

[26] Jegyzőkönyv. Juhász Pál kihallgatási jegyzőkönyve. Budapest, 1946. 10. 19.  Nytsz.: nincs. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 75. o.

[27] Jegyzőkönyv. Juhász Pál és Asztalos Ferenc tárgyalási jegyzőkönyve. Budapest, 1947. 03. 17.  Nytsz.: Nb.I.4949/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 61. o.

[28] Jegyzőkönyv. Asztalos Ferenc kihallgatási jegyzőkönyve. Budapest, 1946. 10. 21.  Nytsz.: nincs. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 60. o.

[29] Jegyzőkönyv. Juhász Pál és Asztalos Ferenc tárgyalási jegyzőkönyve. Fényes László tanúvallomása. Budapest, 1947. 03. 17.  Nytsz.: Nb.I.4949/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 70. o.

[30] Ítélet. Juhász Pál és Asztalos Ferenc ítélete. Budapest, 1947. 03. 18. Nytsz: Nb.I.4948/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 131. o.

[31] Vádirat. Juhász Pál és Asztalos Ferenc elleni vádirat. Budapest, 1946. 11. 21. Nytsz.: 1946. Nü. 13283. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 96. o.

[32] Gátföldy Egon a második világháború alatt 14 hónapig volt a munkaszolgálat felügyeletét ellátó egyik vezető: a Honvédelmi Minisztérium Munkaügyi Főcsoportfőnökségén belül működő, Horny Ernő vezérőrnagy által irányított, XI. Csoportfőnökség 43. osztályának volt a vezetője.

[33] Csapody Tamás (közreadja): Gátföldy Egon ezredes visszaemlékezése. Hadtörténelmi Közlemények, 2009. 122. évf. 3. sz. (szeptember) 849–862. o.

[34] Jegyzőkönyv. Juhász Pál és Asztalos Ferenc tárgyalási jegyzőkönyve. Fényes László tanúvallomása. Budapest, 1947. 03. 17.  Nytsz: Nb.I.4949/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 61. o.

[35] Ítélet. Juhász Pál és Asztalos Ferenc ítélete. Budapest, 1947. 03. 18. Nytsz: Nb.I.4948/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 101. o.

[36] Katz Gyula. Jegyzőkönyv. Juhász Pál és Asztalos Ferenc tárgyalási jegyzőkönyve. Budapest, 1947. 03. 17.  Nytsz: Nb.I.4949/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 61. o.

[37] Szilasi György. Jegyzőkönyv. Juhász Pál és Asztalos Ferenc tárgyalási jegyzőkönyve. Fényes László tanúvallomása. Budapest, 1947. 03. 17.  Nytsz: Nb.I.4949/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 67. o.

[38] Kádár László. Jegyzőkönyv. Juhász Pál és Asztalos Ferenc tárgyalási jegyzőkönyve. Budapest, 1947. 03. 18. Nytsz: Nb.I.4949/1946/5. BFL XXV.1.a 4948/1946. Nb. Juhász Pál és társa (Asztalos Ferenc). 62. o.

[39] Német összefoglaló jelentés. Uo. 10–17. o.

[40] Uo. 17. o.

  • Küldés emailben

Fejezetek