4. ? A cservenkai tömeggyilkosság

A téglagyárban maradtak helyzete

A TÉGLAGYÁRBAN MARADT MUNKASZOLGÁLATOSOK HELYZETE

 

A MAGYAR ŐRSÉG ÉS A MUNKASZOLGÁLATOSOK KIRABLÁSA

A cservenkai téglagyárban a két 500 fős menet távozása után mintegy 1.150 fő maradt. A korábban Gárdos Károlytól idézettek szerint a helyzet áttekinthetetlen volt, szervezetlenség és fejetlenség uralkodott a téglagyárban. A források szerint úgy tűnik, hogy a menetek távozása után, késő délutánra vagy kora estére dőlt el, hogy a németek a menet téglagyárban maradt tagjai közül mindenkit, tehát a zsidó és a Jehova Tanú munkaszolgálatosokat egyaránt ki akarják végezni. A községben elszállásolt nazarénusokat a kollektív meggyilkolásuk veszélye nem fenyegette.

            A tömeggyilkosság elkövetésének esti és éjszakai történései rekonstruálhatók. Sem a német, sem pedig a magyar katonák nem gondoskodtak élelemről, tehát a munkaszolgálatosok ezen a napon sem kaptak élelmet és így vacsorára sem került sor. A munkaszolgálatosok a már két napja megszokott szállásaikon lepihentek. Mégsem tudtak elaludni, mivel először a magyar keret néhány tagja, majd pedig a sváb-SS katonái körbejártak és felzavarták őket. Céljuk a munkaszolgálatosok kirablása volt. A munkaszolgálatosok előtt ekkor vált teljesen egyértelművé, hogy őket az éjszaka folyamán meg fogják gyilkolni. Moskovits József bori munkaszolgálatos Szokolics Ferenc bori keretlegény ellen indított népbírósági perben azt vallotta erről, hogy Szokolics a téglagyárban azt mondta nekik, hogy „értéktárgyainkat és pénzünket, ami még megmaradt […] adjuk neki, mert úgy is elveszik, és akinél megtalálják, azt külön megkínoztatásban fog részesülni.”[1] Fleischmann György bori munkaszolgálatos szerint bement hozzájuk „Szabó szakaszvezető és felszólított, hogy adjuk át neki minden ékszerünket és értékünket, mert nekünk arra már nem lesz szükségünk.”[2] Groner Tibor is így emlékezett vissza, hogy odament hozzájuk „Tálas hadapródőrmester, Szabó szakaszvezető és azt mondták, hogy minket agyonlőnek, és ne adjuk értékeinket a németeknek, hanem inkább nekik. Akkor lefekvést rendeltek el.”[3] Az egyik Jehova Tanú szerint is felszólították a zsidókat, hogy „akinek van még arany gyűrűje, órája, töltőtolla, az adja le és nem lesz bántódása.”[4] Szintén Fleischmanntól tudjuk, hogy közvetlenül a vérengzés előtt a német katonák is hasonlóképpen jártak el: „… a sváb SS-ek is bejöttek. Adjunk oda 20 órát, de azonnal, kiáltották, mert különben 20 embert viszünk ki az udvarra, akik nem jönnek már onnan vissza. Kénytelenek voltunk adni. Adtunk, amíg volt, mikor elfogyott már minden, akkor pedig vitték az embereket ki húszasával. Megtették volna az értékek odaadása nélkül is ugyanezt.”[5]

            Tálas András hadapródőrmester 1945-ben lezajlott népbírósági perében is többször előkerült a vérengzést megelőző rablás kérdése. A háborús büntettek elkövetése miatt halálbüntetést kiszabó ítélet egyik mondata úgy szólt, hogy Tálas András „felszólította […] a zsidókat, hogy óráikat adják neki át, mert arra úgy sem lesz többé szükség”.[6]

            A Jehova Tanúi munkaszolgálatosok is az esti órákban tudták meg további sorsukat. Kis Pap János Jehova Tanú azt rögzítette visszaemlékezésében, hogy „Az egyik SS katona a téglagyár kapujában tartott őrséget és én sejtettem, hogy tud magyarul és odahúzódtam a kapu alá, ahol ő járkált és megkérdeztem tőle, hogy miért nem engednek minket tovább menni. Ő erre németül válaszolt, azután még megkérdeztem egyszer, de szintén németül vála­szolt, amit én nem értettem. Kértem, hogy válaszoljon nekem magyarul, erre ő széjjelnézett és megkérdezte, hogy mik vagyunk mi, hogy nekünk nincsen sárga csillagunk. Mondtam, hogy mi keresztények vagyunk és nem értjük miért üldöznek bennünket. Meghallgatott és annyit mondott, hogy ti sem vagytok jobbak, mint a zsidók, mert ha jobbak lennétek, akkor nem lennétek a zsidók között. Egyébként várjatok, majd eldől a sorsotok és többet nem válaszolt, hiába kérdeztem.”[7] A Jehova Tanúi hasonló helyzetben voltak, mint zsidó munkaszolgálatos társaik. Szintén elhelyezkedtek a téglagyárban és este alváshoz készülődtek, közülük mások már elbújtak és mélyen elaludtak.[8] A Jehova Tanúk visszaemlékezései egységesek abban, hogy az imáik hatására Jehova ezután megmentette őket, este ugyanis a téglagyárba bement néhány magyar katonával Tálas András hadapródőrmester, aki visszavette a parancsnokságot a Jehova Tanúi felett. A németek által nyilván jóváhagyott parancs szerint a téglagyári villanyoszlop lámpája alatt azonnali sorakozót rendelt el számukra, ez azonban nem ment könnyen, mivel a Tanúk összegyűjtése és azonosítása gondot okozott. A kárpátaljai Tanú, Regus Demeter olyan mélyen elaludt valahol a téglarakások között, hogy sok időbe telt, mire előkerült. A zsidó munkaszolgálatosok közül pedig 2–3 fő beállt közéjük, ekkor került sor a nagyon sok Tanú és zsidó túlélő visszaemlékezésében egyaránt szereplő jelenetre. A Tanúk hagyták volna, hogy megbújjanak közöttük a zsidó társaik,[9] de a magyar keret tagjai egyenként, mindenkinek zseblámpával az arcába világítva, nevét megkérdezve állapította meg hovatartozását. Az egyik téglagyárat a másikkal összekötő kapun kellett mindenkinek egyenként átmennie. A zsidó munkaszolgálatosokat felismerték, kettőt közülük Tálas lelőtt. Az egyikükkel azonnal végzett, a másikukat a pisztolyával úgy megvert, hogy a végén már azért könyörgött, hogy lője agyon.[10] Ő a kárpátaljai Dávidovics Ármin (Hermann)[11] vagy a felvidéki Herskovics Ármin [Herman] volt.[12] Tálas András a teljes létszámban összegyűjtött Jehova Tanúit a szomszédos téglagyár nem működő égetőkemencéjének emeletén helyezte el. Megtiltotta nekik a padlás elhagyását és az ajtót kívülről lelakatolta, másnapi reggeli visszajövetelt ígérve.[13] A Jehova Tanúi nem látták, de fültanúi voltak a vérengzésnek. Közülük senki nem esett áldozatul a vérengzésnek.

            A bori menettel Cservenkára megérkezett hét nazarénust a község szélén lovaikkal együtt egy vendéglő udvarán[14] és „egy piszkos istállófélében, egy kertes parasztház mellett szállásoltak el”.[15] A Cservenkáig tartó gyalogmenetek során az ő életüket is veszélyeztették a német katonák, de Cservenka számukra – mint korábban már írtam – nem jelentette a kollektív megsemmisítés veszélyét.[16] Rangjelzés nélküli katonaruhát viseltek és nem volt fegyverük. Őket nem őrizték és a községben szabad mozgásuk volt, olyannyira, hogy az egyik cservenkai bolt tulajdonosában, vásárlás közben felismerték hittestvérüket, a sváb Winterstein Jakabot. Ő és Lám Henrik atyafiak élelmezték azután őket Cservenkán.[17]

            A nazarénusok tudtak a készülő tömeggyilkosságról, mert a keret beszélt nekik erről, egyben tanúi voltak egy közvetlen közelükben, a vérengzés napján történt eseménynek. Papp Bálint elmondása szerint mellettük volt egy honvédségi terület azon pedig egy vasajtóval lezárt raktár. „Nagy kiabálás közben a vasajtót egyszer csak kinyitották. Néztük, hogy mi ez? Hát fegyverraktár volt. A helyi lakosok, fiatal srácok 20-an, 30-an lehettek, lelkesen válogatták a kézifegyvereket. Két órán keresztül hordták a fegyvereket a téglagyári kivégzéshez.”[18]

 

A TÖMEGGYILKOSSÁG IDEJÉN ŐRFELADATOKAT ELLÁTÓ KATONÁK

A bori munkaszolgálatosok német katonák által történt átvétele után a magyar keret is ellátott őrfeladatokat a téglagyárnál. Hortobágyi Károly bori keretlegény tanúvallomása alapján tudjuk, hogy „a téglagyárba nem adtunk őrséget csak kívül volt egy kevés magyar őrség, hogy a téglagyárból esetleg kiszökő muszosokat [munkaszolgálatosokat] elfogják és visszavigyék a németeknek”.[19] A magyar keret őrsége valószínűleg 8–10 főből állt.[20] A tömeggyilkosság éjszakáján a téglagyáron kívül tehát magyar őrség is volt, akiket ekkor „a németek a vasúthoz küldték.[21] Éles Károly őrmester, bori kerettag szerint a tömeggyilkosság éjszakáján Horváth József őrmester volt szolgálatban és felvezetője Szabó Zoltán szakaszvezető volt, akik azután hajnalban tértek vissza a keretlegénység szállására.[22] Szerinte még a vérengzés előtt le akarták váltani Horváth Józsefet, de Horváth ragaszkodott ahhoz, hogy ők maradjanak őrségben. Éles Károly Horvát és Szabó mellett a Gusztus nevű honvédot nevezte meg, mint az őrség további tagját.[23] Horváth József tagadta őrparancsnoki beosztását, mert közlése szerint Szabó szakaszvezetőnek adta át az őrséget.[24] A Horváth József ellen indított népbíróság perben született ítélet kimondta, hogy ő volt a téglagyárnál a tömeggyilkosság éjszakáján az őrparancsnok. (Egy másik vádpontban, nevezetesen a vérengzésben való részvételben a népbíróság nem találta bűnösnek.[25]) Nem volt tagja az őrségnek Tálas András hadapródőrmester[26] és nem tudjuk, hogy tagja volt-e a munkaszolgálatosok – később leírásra kerülő – kirablásban résztvevő Szokolics Ferenc szakaszvezető és a vérengzés után a helyszínre menő és a megmenekülőket gyilkoló Surányi János honvéd,[27] Kunos Sándor őrmester és Purucky Pál honvéd. Ismerjük tehát a magyar 8–10 fős őrség parancsnokát (Horváth József őrmester) és helyettesét (Szabó Zoltán szakaszvezető), az egyik tagját (Gusztus honvéd).

 

A német jelentés alapján képet tudunk alkotni a téglagyárat a vérengzés előtt, alatt és utána őrző német katonákról, akik közül többen feltehetőleg a tömeggyilkosságban is részt vettek.[28] Elismerte, hogy a vérengzés alatt őrfeladatokat látott el és látta tömeggyilkosságot az 1944-ben 20 éves cservenkai Alfred Müller szakaszvezető. Ő volt a híradós szakasz (Müller-szakasz) vezetője. A tömeggyilkosságban is részt vevő kb. 30 fős szakasz legalább tíz félautomata puskával rendelkezett és a többségében 1927–1928-as évfolyamba tartozó fiatalokból állt, a 16–17 éves SS-katonai egységet „Junge Mannschaft”-nak hívták. A szakasz tagja volt és elismerte, hogy a tömeggyilkosság előtt őrségben volt az 1944-ben 17 éves cservenkai Georg Stengel, a 47 éves cservenkai Heinrich Wegehingel és a 17 éves szintén cservenkai Karl Straub. Szintén a szakasz tagja volt és bevallása szerint a vérengzés után lett az őrség tagja Jakob Maurer. A vérengzés alatt látott el – bevallása szerint – őrfeladatokat az 1944-ben Adam Steinmetz, a 37 éves cservenkai Franz Dorth, a 40 éves cservenkai Johann Schütz és a 28 éves, szintén cservenkai, 24 éves Karl Müller valamint a 40 éves, környékbeli, (paripási) Stefan Riesser. (A német nyomozás során valamennyiükkel szemben megfogalmazta a vérengzésben való részvétel gyanúját, ez azonban egyikük esetében sem került bizonyításra.)

 

[1] Moskovits József tanúvallomása. Budapest, 1945. 04. 19. Nytsz.: nincs ÁBTL 3.1.9. V-88503. 3. o.

[2] Fleischmann György. DEGOB 3233.

[3] Groner Tibor. DEGOB 3583.

[4] Kis Pap János visszaemlékezése. [Hely és évszám nélkül] Magyar Jehova Tanúi Egyház Archívuma. 10. oldal

[5] Fleischmann György. DEGOB 3233.

[6] Tálas András ítélete. Budapest, 1945. 09. 05. Nytsz: Nb.IV.3281/23.  BFL XXV.1.a 3281/1945. Nb. V-101681. 154. o.

[7]  Kis Pap János visszaemlékezése. [Hely és évszám nélkül] Magyar Jehova Tanúi Egyház Archívuma. 10. o.

[8]  Szinger Ádám élettörténete saját elmondása alapján. MJTE Archívuma. 20. o.

[9] Kis Pap János visszaemlékezése. [Hely és évszám nélkül] Magyar Jehova Tanúi Egyház Archívuma. 10. o.

[10] Katz Gyula kihallgatási jegyzőkönyve. Budapest, 1946. 10. 07. Nytsz.: 619/1945 BFL XXV.1.a 3281/1945. Nb. 65. o.

[11] Fenyő Tibor tanúvallomása. Budapest, 1946. 10. 19. Nytsz: nincs. BFL XXV.1.a 3281/1945. Nb. V-101681. 74. o.

[12] Palásti László: Bor és Cservenka. In: R. Török Piroska (szerk.): Mementó Magyarország 1944. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975. 132. o.

[13] Elbeszéli Haffner Tibor. Losonc, 1992. [hónap és nap megjelölése nélkül] 26. o. és Szinger Ádám élettörténete saját elmondása alapján. MJTE Archívuma.  21. o.

[14] Papp Lajos: „Ennyi az emberi élet!” Palócföld, 55. évf. 2009. 6. sz. 28. o.

[15] Papp Lajos: ,,Ennyi az emberi élet!” Palócföld, 55 évf. 2009. 6. sz. 29. o.

[16] Papp Bálint. Személyes közlés. Telefoninterjú 2015. 02. 02.

[17] Papp Lajos: „Ennyi az emberi élet!” Palócföld, 55. évf. 2009. 6. sz. 29. o. továbbá: Papp Lajos. Személyes közlés. Baja, 2006. 01. 17.

[18] Papp Bálint. Személyes közlés. Budapest, 2009. 02. 09.

[19] Hortobágyi Károly tanúvallomása. Horváth József tárgyalási jegyzőkönyve. Budapest, 1947. 03. 14. Nytsz: Nb. I. 4948/1946/.  BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb. 5. o.

[20] Hortobágyi Károly tanúvallomása. Horváth József tárgyalási jegyzőkönyve. Budapest, 1947. 03. 14. Nytsz: Nb.X.3272/1945/5. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb. 53. o.

[21] Jegyzőkönyv. Horváth József tárgyalási jegyzőkönyve. Budapest, 1947. 03. 14. Nytsz: Nb.X.3272/1945/5. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb. 49. o.

[22] Éles Károly tanúvallomása. Budapest, 1946. 04. 16. Nytsz: 894.1945. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb 50. o.

[23] Éles Károly tanúvallomása. Tárgyalási jegyzőkönyv. Budapest, 1947. 03. 14. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb 51–52. o.

[24] Jegyzőkönyv. Horváth József vallomása. Budapest, 1946. 04. 24. Nytsz: 894/1945. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb. 42. o.

[25] Horváth József. ítélete. Budapest, 1946. 06. 15. Nytsz: Nb.X.3272/1946/7. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb. 72. o. A népbíróság  különböző háborús bűncselekmények elkövetéséért életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Kegyelemből 1957. 12. 05-án szabadult.

[26]  Éles Károly tanúvallomása. Tárgyalási jegyzőkönyv. Budapest, 1947. 03. 14. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb. 52. o.

[27] Jáger János tanúvallomása. Budapest, 1945. 04. 15. Nytsz: 894/1945. BFL XXV.1.a 3272/1946. Nb. 35. o.

[28] Német összefoglaló jelentés. Uo. 42–46. o.

 

  • Küldés emailben

Fejezetek