15. 📖 Én Istenem

A Talmud

Nyissuk föl!

A Bibliával ellentétben, amely része a világ kultúrájának, a Talmud mindenki számára pecséttel zárt könyv, kivéve azokat, akik fiatal korukban kezdik tanulmányozni, és kötetei fölött öregszenek meg.
Vannak fordításai. De próbáljon meg az avatatlan olvasó csak úgy felütni akár egyet is a lefordított kiadás harminc-harmincöt vaskos kötete közül! Egy-két fejezet után a legjobb akarattal is kétségbe fog esni, olyan sűrű, idegen, runaikus, szaggatott, cikcakkos szöveggel találja szemben magát. Vagy ezer évvel fiatalabb a Biblia nagy részénél, de első látásra úgy tűnik, mintha korszakokkal lenne öregebb.
Az íróasztalommal szemben a könyvespolcon ott van egy teljes Talmud-sorozat: huszonegy vörösesbarna bőrkötésű kötet díszsorfala, mind vagy fél méter magas. Ez a híres vilnai, 19. század végi kiadás Amerikában megjelent reprintje. Kicsit odébb, egy másik polcon ott vannak az eredeti Vilnai Talmud ütött-kopott, megrogyott kötetei, rongyos-repedezett, barna bőrkötésben. A nagyapáméi voltak, aki 1928-ban jött Szovjet-Oroszországból Amerikába, magával cipelve Talmudját. Vele kezdtem el tanulni, és azt ígérte, hogy halála után örökölni fogom a rejtélyes köteteket. Kilencvennégy éves koráig élt. Nem egészen két évvel a halála előtt megvettem a reprint kiadást, hiszen kitűnő egészségben élt Izraelben, én pedig belefáradtam a miniatűr betűs kommentárok olvasásába a kisebb példányban, amit szintén tőle kaptam valamikor. Ezért van két Vilnai Talmudom: a szép, fehér papírra nyomott facsimile és a hosszú életen át használt, megsárgult, elnyűtt másik. A fiaimra akarom hagyni őket.
Találomra leveszek egy kötetet az új kiadásból. Hatalmas és súlyos. Két kézzel billentem az asztalra. Kinyitom, s az élükön vörös márványmetszésű lapok majdnem síkban, éppen csak enyhe hullámba hajolva feküsznek előttem. Két tömör, fekete hasábot látok, rendezetlen körvonalú héber szedést, két oldalukon keskenyebb, kisebb betűs hasábok, amelyeket újabb, még karcsúbb, egészen apró betűs kolumnák szegélyeznek. A szöveg pontozatlan, és írásjelek sincsenek benne.
A tömör oszlop maga a Talmud. A keskenyebb hasábok kommentárok vagy olvasatvariációk, utaló jegyzetek. A traktátus hátoldalán további kommentárok állnak, sűrű szedésű, ijesztő hosszúságú tömbökben. Úgy tetszik, a tanuló egyetlen talmudi mondaton belül tíz évszázadot, tucatnyi országot átfogó vitába csöppen.
Állítólag léteznek élő emberek, akik megtanulták és elsajátították az egész Talmudot, összes kommentátorának a vilnai kiadásban több mint száz szerepel minden egyes szavával és az egész judaista irodalommal együtt. Szerintem erre halandó nem képes. Ámbár az emberi agy bámulatra méltó teljesítményeket produkál, úgyhogy minden lehetséges…
Ha az olvasó netán megrémült volna az eddigiektől, akkor képzelje magát az én helyembe, amikor tizenhárom éves koromban nagyapám belépett az életembe!

“Za rabotu!”

Héber iskolázottságom a húszas évek eleji New York City körülményeihez képest az átlagosnál jobb volt. Viszonylag jól tudtam olvasni és fordítani a héber Biblia elbeszélő részeit. Folyékonyan imádkoztam. Bár micvám nagy látványosság volt: úgy szerepeltem, mint egy sztár. Ezzel befejezettnek tekintettem vallásos tanulmányaimat.
Nagyapám, aki alig egy hete érkezett Amerikába, és persze nálunk lakott, egyszer csak megjelent egy hatalmas könyvvel.
Za rabotu! mondta.
Leültetett egy asztalhoz a kötet elé, s fölöttem állt, ahogy kinyitottam. Döbbenten meredtem a vaskos betűoszlopokra.
Olvass! mondta nagyapám.
Most ugyanazt a kötetet vettem le a polcról, és ugyanazon az odalon nyitottam ki. Harminc év telt el azóta, hogy a fejemet törtem ezeken a hasábokon. Ma már különösebb nehézség nélkül olvasom őket, de még mindig nem könnyű túljutnom egy oldalon, és sohasem is lesz az. Nem hiszem, hogy valaha valakinek is könnyedén menne. Ez az oldal egészen megbarnult: sokkal sötétebb, mint az öreg, szétesett kötet többi lapja. Lehet, hogy azért, mert egy hónapig vagy tovább is tanulmányoztam a bronxi lakás ablakán beeső sugárnyaláb fényében… Az egész oldalt sötét foltok pettyezik: bizonyára gyümölcslével vigasztaltam magam, mialatt az arámival birkóztam, ami nem sokkal többet mondott számomra a sziú nyelvnél. Talán könnyek ha a könnyek nyomot hagyhatnak a papíron…
Amikor a nagyapám azt mondta, “Za rabotu!”, akkor komolyan is gondolta. Ez oroszul azt jelenti: “Dologra!” Azóta megtudtam, hogy a szépreményű talmudistákat többnyire ehhez a részhez ültetik le először: az egész Talmud egyik legnehezebben kibogozható fejezetéhez, Rává és Ábájé vitájához a talált tárgy tulajdonjogáról. A Talmud szokásos távirati stílusával három szóban foglalja össze az egész problémát. Egy héten keresztül kellett hallgatnom nagyapám magyarázatát ennek a három szónak az értelméről. De keresztülráncigált Ábájé tucatnyi kifogásán, ugyanannyi analógiát citálva melléjük a zsidó törvényből, majd Rává leleményes ellenérvein: végül feladtam, hiszen az egész vita arámi nyelven folyt. Tudom, hogy végigvettük, mert a fejezet utolsó mondatait még ma is emlékezetemben őrzöm.
Megpróbáltatásaimhoz az is hozzátartozott, hogy a nagyapám nem tudott angolul. Az a jiddis, amit én beszéltem, amerikanizált zsargon volt, szinte másik nyelv, mint az övé. Rejtély, hogyan tudtunk érintkezni egymással. De mindent egybevetve egész életemben senkinek a közlendője nem hatott rám jobban, mint nagyapám félelmetes jelszava, amellyel egész kamaszkoromban hajkurászott: “Za rabotu!” Fő eszköze pedig a Talmud volt.

Mi az a Talmud?

Kezdjük azzal, hogy a Talmud nem egy könyv, hanem két könyv egyben. Ez a kettő a Misná és a Gemárá, a zsidó jog nagyon régi klasszikusai, amelyeket mintegy háromszáz év választ el egymástól. Mindkét könyvnek vannak szerzői, abban az értelemben, hogy tudjuk, ki írta őket. De egyik sem eredeti mű, hanem a törvény kivonatos összefoglalása.
A Misná a tánáim, a tanaitáknak vagy tanítóknak nevezett szakértők és bírák jogi döntéseiről számol be, mintegy négyszáz évet fogva át. A zsidó történelemnek a Biblia lezárását követő ködéből tűnnek elő a tanaiták, a Nagy Gyülekezet férfiainak utódai: ez a náluk is régebbi jogásznemzedék vette át a hagyományt az idők során a próféták gyengülő kezéből. A tanaiták kora a kereszténység fellépését megelőző és követő két-két évszázad. Jehudá fejedelem, Palesztina nagy és gazdag bölcse szerkesztette a Misná, a “számbavétel” gyűjteményét a 200. év körül.
Ritkán fordul elő, hogy egy mű ennyire gyorsan és ilyen mértékben meghódítson egy népet. A Misnával lezárult a héber nyelvben a Biblia korszaka. Rabbi Jehudá meghatározta az utána következő összes alkotás stílusát. Ezerhétszáz év után a héber nyelv még ma is a Misná nyelve. A szakfolyóiratok is ezt használják. Az Izraelben beszélt héber, az újságok, a rádióműsorok és a napi társalgás nyelve persze eléggé elnyugatiasodott. Ám egy jónevű izraeli írótól azt hallottam, hogy számára a jó stílus titka még mindig a Misnában rejtőzik.
Bár a Misná kizárólag jogszabálygyűjtemény akar lenni, sokkal több annál. Egy mondattal vagy kifejezéssel varázslatosan életre kelti a Második Templom korának egy-egy jelenetét, az ünnepek estéjét Jeruzsálem utcáin, a kétezer éve halott emberek viselkedését, erkölcseit, gondolkodását, szokásait. Gyanítom, hogy rabbi Jehudát nem vezette a mai értelemben vett irodalmi szándék. Legnagyobbrészt nem tett mást, mint lejegyezte a nemzedékek által fényesre csiszolt kultúrát. Pontosságával és világosságával mégis halhatatlanná vált, és abba az új irányba terelte az Írásoktiszteletre méltó nyelvezetét, amelyben az ma is halad.
Később néhány évszázadon át a bölcsek újabb nagy nemzedékei, az ámoráim az amoriták, vagyis kommentátorok egészítették ki rabbi Jehudá művét, sorról sorra megvitatván azt akadémiáikon, az ország különböző településein, apáról fiúra és unokára hagyományozva a tudományt. Így alakult ki a Talmud mai formája. Van négy-öt mondatunk a Misnából, amely közli a törvényt. Ezt követi a talán egy-, talán húszoldalnyi héber és arámi nyelvű jogi elemzés, amely elágazhat mesékre, versekre, imákra, történetekre, visszaemlékezésekre, tudományos vagy akár asztali beszélgetésekre is. Ez a Gemárá, a “beteljesedés”.
Az amoriták lavina módjára növekedő vitáinak megőrzése egyre nagyobb terheket rótt a memóriára. A végefelé már olyanná válhatott a feladat, mintha az Encyclopćdia Britannicát kellett volna betanulni. Ekkoriban omlott össze a Római Birodalom. A Földközi-tenger mellékén háborúk kavarogtak. A zsidóság összeköttetésének folyamatossága, és ezáltal a nemzet száműzetésben élő részének élete is, veszélybe került. Az utolsó amoriták közül Ráv Ási és Ráviná úgy döntött, szakít a hagyománnyal, hogy a Gemárát leíratlan ismeretként kell fenntartani. Mindent följegyeztek, amire csak emlékeztek a Bibliáról és a Misnáról évszázadok során folytatott vitákból. Így alkották meg a Talmudot, amelyhez tizennégy évszázaddal később mint tizenhárom éves amerikai fiút leültetett a nagyapám, hogy elkezdjem tanulni…
A Talmud leginkább a gyorsírásos feljegyzések szövegére emlékeztet. Élénk, magvas, lényegretörő viták, beszélgetések, monológok követik egymást erőteljes ritmusú szavakba öntve, hogy könnyebben megmaradjanak az emlékezetben. Műfaja a dráma: az egész Gemárá dialógusokból áll.
A beszélgetés mindig a Misná szóban forgó részével kezdődik, de nem feltétlenül marad meg annál. A Misná egy-egy szava, kifejezése, fogalma új témához ad kapaszkodót, amely a következő fél tucat lapon keresztül elfoglalja a Talmudot és a századokon át egymást követő kommentátorok figyelmét. Ez a szóbeli tanok sajátossága: témáról témára rugaszkodnak, minden új, izgalmas gondolat új ágba tereli folyásukat a megszabott mederből.
Szinte magunk előtt látjuk a két szerkesztőt, amint kéziratukat egyre jobban teletömik mindazzal, ami eszükbe jut az egész életükben memorizált hagyományból, emlékezetük fiókjaiban kutatva az adott ismerethez kapcsolódó témák minden létező szálacskája után. Lehet, hogy szándékukban állt a későbbiekben kodifikációjellegű formába rendezni anyagukat. Még valószínűbb módon eszükbe sem jutott, ami a középkori kodifikátoroknak, hogy erre a további lépésre szükség van. Úgy gondolhatták, magának a leírásnak a segítségével a tan ezentúl képes lesz fenntartani a judaizmust, bármily alacsonyra süllyedne is az általános szellemi és tanulási szint. Mit számít, hogy a gyászolás szabályai az ünnepekről szóló traktátusban találhatók, és az újévi jogviszonyokat csillagászattal foglalkozó rabbinikus szakaszok tördösik meg?
Idővel számos mesteri kéz munkájával kodifikációs rendbe pofozták a Talmudot. De soha semmiféle kódex nem foglalhatta el a zegzugos, enciklopédikus, bonyolult, mély értelmű, fecsegő Talmud helyét a zsidó intellektusban. A judaizmus jogi irodalmának hosszadalmas történetében, úgy tűnik, ezen a ponton válik egyértelművé, hogy a szellemiség súlypontja a Misnában és a Gemárában helyezkedik el, ugyanúgy, ahogyan a zsidók feltétlen bizalma a Tórában nyugszik.
A Talmud nagyon is élő, éppen mert élő anyagból memorizálták. Benne van a bírósági eljárások, a véletlenül hallott beszélgetések, a lakásokban folytatott viták szenvedélyes csörtéinek izgalma. Át- meg átjárja a nagy kérdésekkel megbirkózni képes tehetségek gyorstüzelő logikája. Az utazók színes beszámolóinak, tudósok és bölcsek beszélgetéseinek, bírák fura tapasztalatainak, mesterek meséinek, anekdotáinak és paraboláinak kerülő útjai mentén üdítő foltok tarkítják a komor viták tájait. A kanyargósnak, parttalannak tűnő irány mégis egyenesre szabott. Minden szó súlyát számos nemzedéken át mérték meg.
Ez hát, a lehető legkevesebb vonással felvázolva, a Talmud körvonala.
Szövegeit és kommentárjait az idő vasfoga láttamozta. Különböző olvasatok százait ismerik. Néhány szakasz áldozatául esett a múló időnek, a másolók vagy a nyomdászok tévedéseinek, és megfejthetetlenné vált. Egészében azonban a mély értelmű jogi vitáknak sikerült átvészelniük az évek múlását, s életerejüket megtartva eljutniuk hozzánk.

A Talmud ágádávilága

A Talmud tele van ágádákkal is: talán évezredek paraboláival, fabuláival, prédikációival, hitszónoklataival, fantazmagóriáival, allegóriáival. Elveszett világokra nyitnak ablakot a sűrűn előforduló “könnyű” passzusok, amelyekre örömmel bukkan rá a tanuló a bonyolult jogi kérdések fejtörői közepette. A hagyomány régen is választóvonalat húzott a bölcsek törvényei és fizikai, orvosi, kereskedelmi, csillagászati, politikai állásfoglalásai közé. Ez a különbségtétel ma magától értetődőnek tűnik. A természettudomány kérdéseiben a mai ember tájékozottabb náluk. A zsidó jog területén azonban ők voltak közelebb a forráshoz.
A természet világa ma is olyan, mint volt, mialatt az emberek a lehető legtöbbet igyekeztek megtudni róla, s a helyes ismeretek tömege egyre növekszik. De a múlt minden pillanattal hátrébb vonul, s vele együtt Lincoln, Washington, Cćsar, Ézsaiás, Mózes is távolodik. Az egzakt módon felismerhető igazság egyre halványul. A talmudi jog a Sínaival összekötő köldökzsinór. A talmudikus tudomány és társadalombírálat megvilágítja múltunkat: atyáink, nagyon helyesen, megőriztek minden szót. Az a maguk idejéhez képest előremutató döntésük is nagyon helyes volt, hogy elkülönítették ezt az anyagot a jogtól. Ha a kisebbség véleménye győzedelmeskedett volna hogy a rabbik minden egyes szavát kétségbevonhatatlannak kell tekinteni , idővel a judaizmust is elérte volna a válság, amely a keresztény egyházat sújtotta, amikor Galilei fölfedezései összeütköztek a szilárd ptolemaioszi világképpel.
Összegezve: az a néhány szakértő, aki a tudományokat és a Talmudot egyaránt közelről ismeri, azt állítja, hogy a talmudikus tudomány korának magasrendű ismerete. A bölcsek szabadon átvettek a perzsa, szír, görög, római és egyiptomi tudományos ismeretekből mindent, amihez csak hozzá tudtak jutni, és természetesen eredeti kutatásokat is folytattak a zsidó joggal kapcsolatos témákban. Például az általuk kidolgozott naptárszámítás a mai napig is használatos, és összhangban van a napévvel és évszakaival. A Talmud politikai döntései nemegyszer az új meg új elnyomás alatt élő nép keserűségét is kifejezik. Mi, akik a Hitler-féle katasztrófa után élünk, csak egyetérthetünk ezzel. Miután sok száz év tudósainak mondását gyűjtötték össze, bővelkedik ellentmondó megállapításokban, összeegyeztethetetlen metafizikai feltevésekben, a cinizmus és a költészet, a mizantrópia és a jótékonyság, a nőgyűlölet és a nők költői dicsőítése közötti elképesztő bakugrásokban. Még a mai könyvkultúra mércéje szerint is megdöbbentően nyíltan beszél a szexualitásról, bizonyos kérdésekben mégis szűkszavú és eufemisztikus.
Egyszóval szinte bármit el lehetne mondani erről a bölcs emberek hétszáz éven át elhangzott szavait megörökítő jegyzőkönyvről, s minden állítás mellé megtalálnánk a megfelelő szakasz bizonyítékát. A judaizmus ellenfelei minden korban kinyirbálták a legdurvább, legnehezebb szövegrészeket, összekeverték őket, és az eredményt a világ elé tárták mint a zsidók titokzatos könyvének igazi arcát. Ezzel a technikával nevetséges semmitmondássá alakítható az Új- vagy az Ótestamentum, Platón, Shakespeare vagy Dickens bármelyik műve, sőt a nagy politikusok beszéde is. A Talmud nem csupán jogi enciklopédia, hanem népművészeti alkotás is. Himnusz az Örökkévalóhoz, számos nemzedék tagjainak lelkéből, akik tanulmányozásával töltötték az életüket. Hatalmas főtémája az Isten után való kutatás, a szentség bizakodó keresése az élet minden dolgában. A Talmud újjáéleszti a gondolkodó elme aranykorát: a mai napig a zsidó vallás lüktető szívén át keringő véráram. Bármilyen törvény, szokás, szertartás szerint vagyunk zsidók lehetünk akár ortodoxok, neológok, reformerek vagy csupán érzelmi indíttatásúak , a Talmudot tartjuk be. Ez a mi szokásjogunk.

  • Küldés emailben

Fejezetek