2. ? Tartalmas élet

A születés: a küldetés kezdete

Születés

A küldetés kezdete


“Én fiam vagy te; ma nemzettelek téged.”
– Zsoltárok könyve 2:7.

Születésünk által jelzi az Örökkévaló, hogy fontosak vagyunk.
– A Rebbe 


Egy összejövetelen, a Rebbe elmagyarázta, mi az a három ok, ami miatt a születésnap örvendetes esemény: mert az egész világ örvend, hogy új tagja született; mert a szülők örvendeznek, hogy gyermekkel áldattak meg; s mert a gyermek örvend, hogy a világra született.
– De hát miért ünneplünk, mikor még nem is tudjuk, mi lesz belőle, ha felnő? –kérdezte a Rebbe.– A születés az a pillanat, amikor a testbe lélek költözik – válaszolta meg saját kérdését. – És mivel a lélek közvetlen kapcsolatban áll az Örökkévalóval, ez elegendő ok az örvendezésre.

 

Mi végre születünk?

Zaklatott életünk során, ahogy egyre idősebbek leszünk, s mind távolabb kerülünk születésünk percétől, csak kevesen állunk meg egy-egy pillanatra, hogy belegondoljunk, milyen csodálatos is volt az a perc. Márpedig ahhoz, hogy teljesen megértsük önmagunkat, s tartalmas életet éljünk, a kezdetekhez kell visszanyúlnunk, s fel kell fognunk születésünk jelentőségét.1
Megszületésünk azt jelenti, hogy az Örökkévaló gyermekei leszünk. Születésünk nem véletlenül történik; az Örökkévaló mindannyiunkat egyedi küldetésre szán e világban, úgy, ahogy a zeneszerző rendezi el az egyes hangjegyeket. Ha csak egyetlen hangjegyet is elveszünk, az az egész szerzeményre kihat. Minden ember számít, minden ember pótolhatatlan. Életünk minden egyes pillanata értékes és jelentőségteljes.
Sokan érzik úgy, hogy mivel nem mi határoztuk el, hogy kilépünk erre a világra, születésünk csupán véletlen, a vakszerencse dolga. Ennél nagyobbat nem tévedhetünk. Az Örökkévaló örül a megszületésünknek, az elképzelhető legnagyobb örömét leli benne, mivel születésünk pillanata testesíti meg, hogy az Örökkévalónak szüksége van ránk, s hogy ez vezéreli majd egész életünket.

 

Mikor kezdünk el igazán élni?

A lélek a születéskor hatol a testbe, s teremt ez által életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal, bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.
Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává, az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.
Sokan érezzük életünk lelki oldalát, időnként talán kutatjuk is azt. Mivel azonban annyira lekötnek mindennapi dolgaink, s annyira kívánjuk azonnali javainkat, elfeledjük – vagy soha nem is véstük agyunkba –, hogy mi végre is vagyunk itt e földön.
Mindannyian választhatunk: csupán biológiai értelemben legyünk elevenek, vagy igazán, lelkileg is éljünk. Még felnőttként is élhetünk úgy, mint a magzat: eszünk, iszunk és alszunk, mint egy teljes értékű ember, akiből éppen csak a leglényegesebb alkotóelem hiányzik – a lélek. A másik út, ha kihasználjuk a lelki fogékonyságra való képességünket, s önálló részeseivé leszünk a világnak.
Csábító gondolat életünket magzatszerű állapotban élni. Ezt még a bölcsek is elismerik: “Kellemesebb nem megszületni, mint megszületni.” Nem volna-e könnyebb életünket melegben, jól tápláltan, a külvilágtól védetten élni, mint elviselni az élet nehézségeit, amelyekkel előbb-utóbb mindannyian megismerkedünk?
És csakugyan: sokunk valóban megpróbál elszigetelődni; reagál az életre, de teljességgel sosem válik részesévé. Ebben a megvilágításban láthatóvá válik, hogy a születés mindenekelőtt feladat, az első s talán a legnehezebb, amellyel szembe kell néznünk.
Gondoljunk egy percig kisgyermeki tapasztalatainkra. És most próbáljuk meg elképzelni saját születésünket. Micsoda óriási pillanat volt! Milyen érzéseink voltak? Milyen hangokat hallottunk? A tudósok és pszichológusok még csak most kezdik felismerni azt, amire a Biblia már évezredek óra tanít: újszülöttkori élményeink mélyen bevésődnek lelkünk legmélyébe. Az újszülött olyan befogadó kész, mint a száraz szivacs. Lehet, hogy a hallása még jobb is, mint a felnőtteké, és éppen amiatt, hogy tudatos gondolkodása még nem kezdődött meg, és mivel még nem érti a szavakat, az újszülött sokkalta fogékonyabb. A legtisztább formában szívja magába környezetét, még nem befolyásolja sem a felnőtt egója, sem annak intellektusa.
A tanulás tehát a gyermek születése pillanatában kezdődik. Ez hatalmas felelősséget ró ránk: hogyan viselkedjünk a gyermek jelenlétében, hogyan bánjunk gyermekeinkkel születésük pillanatától fogva. Ne feledjük: az újszülött lelke teljes értékű, füle mindent meghall.

***


Rabbi Josuát, a nagy tanaitát édesanyja csecsemőkorában gyakran elvitte a tanházba, hogy hallja a tanulás hangjait3. Híres tudós lett belőle, s felnőtt korában, a neveltetése iránti tiszteletből, ezzel az áldással köszöntötték: “Áldott, aki a világra hozott.”4

 

Miért olyan különleges esemény a születés?

Nincs nagyobb áldás, mint az életet adás képessége, mivel ez az egyetlen lehetőségünk igazából teremteni, tulajdon húsunkból-vérünkből teremteni valamit. Életünket csupán dolgok alakítgatásával töltjük. Pénzt fektetünk be, hogy pénzt keressünk. Már létező szavakat rendezünk új sorrendbe, hogy írásművet hozzunk létre. Nyersanyagokat alakítunk át valamilyen finomabb, hasznosabb, értékesebb valamivé.
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben kézzelfoghatatlanból teremtünk valami csodálatosat. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, nem vagyunk képesek igazán felfogni a születés misztériumát. És mivel a gyermeknek is lesznek egy nap saját gyermekei, a születés számunkra egyben a végtelenség és az örökkévalóság kulcsa.
Gyermeket nemzeni és szülni tehát az egyetlen lehetőségünk arra, hogy igazán az Örökkévaló szándéka szerint, valódi teremtő módjára viselkedjünk, s hogy megérintsük az örökkévalóságot. Legközelebb, ha újszülöttet látunk, figyeljük meg szüleiket: milyen mérhetetlenül meg vannak hatódva, milyen mélységes szeretet hatja át őket, mennyire átérzik a csodát, hogy képesek voltak teremteni valamit, ami ennyire lélekemelő. Újszülöttét nézve az ember egy pillanat alatt megérti, hogy az élet sokkalta több, mint hiúságunk beszűkült világa. Hirtelen minden, amire addig oly büszke volt – a felhalmozott pénz, a létrehozott üzem – elhalványodik ennek az egyszerű, s mégis csodálatos teljesítménynek a fényében.
Miért nem őrizzük hát meg egész életünkben ezt az áhítatot? Azért nem, mert figyelmünket minduntalan elterelik napi megélhetési gondjaink. Nincs időnk minduntalan rácsodálkozni az élet folyamatos csodáira – amelyek közül a születés csak az első. Valahányszor tehát, amikor valamelyik barátunknak, vagy családtagunknak gyermeke születik, használjuk ki az alkalmat, hogy elgondolkodjunk azon, mi a fontos, s hogy értékeljük, mekkora erő rejlik az örökkévalóságban. Hogy belegondoljunk: kötelességünk életet hozni e világra, s tartalmas életet élni.
Az életadás képességét megfelelőképp kell értékelnünk. A születés az Örökkévaló adománya. Ha valaki felruháztatott a gyermeknemzés és a szülés adományával, élnie kell vele; nézzük csak meg azokat az embereket, akik bármit megtennének, csak hogy gyermekük lehessen.
Ha valaki nem él a gyermeknemzés és szülés képességével, az lelkileg is megsínyli ezt. Hiszen az egészséges embernek minden képességét igénybe kell vennie, minden vele született érzelmi és szellemi adottságát, s legfőképp az életteremtés képességét ki kell használnia.

 

Hogyan ünnepeljük születésnapunkat?

Jó dolog, ha hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk az életben, s mindazért, amit elértünk. De nyissuk csak tágabbra a képet. Ha értékeljük az élet gyümölcseit, mindenekelőtt a gyümölcsöt termő fát kell értékelnünk: a születést magát.
A születés a mi kezdetünk. Életre szóló lehetőség, hogy betöltsük egyetlen küldetésünket. Ilyenformán a születés óriási jelentőségű pillanat, ugyanúgy megünneplendő tehát, mint ahogy egy nép megünnepli a maga születését, vagy egy szervezet saját létrejöttét. Születésünk megünneplése azonban sokkal több annál az egyszerű alkalomnál, amikor ajándékokra számíthatunk. Alkalom arra, hogy emlékezzünk a napra, amelyen a nagy esemény megtörtént; hogy megünnepeljük, hogy hálát adjunk, és hogy elgondolkozzunk, mennyire teljesítettük be eddig küldetésünket.
Mivel az idő olyan, mint egy spirál, születésünk napja minden esztendőben különleges nap: ez az a nap, amikor ismét jelen van az az energia, amellyel az Örökkévaló születésünkkor felruházott minket. Kötelességünk magunkba fogadni ezt az erőt. Hogy miként tegyük? Úgy, hogy életünket az Örökkévaló akaratának szenteljük, s hogy igénybe vesszük és mozgósítjuk velünk született képességeinket, melyek által tökéletesíthetjük magunkat és a közösséget, s ezt a világot az Örökkévaló jó és megszentelt otthonává tehetjük.
A születésnap olyan nap, amely magának a születésnek, az élet örömének megünneplésére való. Alkalom egyben életünk végiggondolására is: mekkora a különbség aközött, amit elértünk, és amit elérhettünk volna? Megfelelő módon töltjük-e az időnket, vagy olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek elterelik figyelmünket magasabb rendű feladatainkról? Hogyan erősíthetjük a testi és a szellemi életünket összefűző köteléket?
A születésnap egyben az újjászületés fogalmára is tanít. A születésünkre való emlékezés a kezdet felidézése. Nem számít, miképpen alakultak tegnap, vagy tavaly a dolgok, mindig van lehetőségünk újrakezdeni. Születésnapunk egyfajta lehetőség az újratöltődésre – nemcsak testileg, hanem lelkileg is.
Születésnapunkon gyűljünk össze családunkkal és barátainkkal, és tanulmányozzunk közösen valamilyen jelentőségteljes témát.
A születésnap megünneplésének nincs jobb módja, mint valamilyen jó, az Örökkévalónak tetsző dolgot cselekedni. Kimondani könnyű a hála szavait, de ennél sokkalta több tettel kimutatni azt, valami olyasmivel, amit más napon nem cselekszünk. És nem azért, mert erre bárki is kényszerít, s nem azért, mert valaki ezt tanácsolja, hanem egyszerűen csak azért, mert a bennünk lakozó hit és a lelkünk szeretné kinyilvánítani háláját azért, mert megszületett s él.
Az ilyen jó cselekedet az Örökkévalónak nagy örömet szerez, mivel látja, hogy a gyermek, akinek életet adott, az a gyermek, aki szándéka szerint azon a napon megszületett, kihasználja képességeit: a szülőnek nincs ennél nagyobb öröme. És ez a születés igazi jelentősége, a Tartalmas élet igazi kezdete.

***


1992-ben egy újságíró, aki a Rebbe közelgő kilencvenedik születésnapja alkalmából cikket szándékozott írni, megkérdezte a Rebbét, mit kíván üzenni születésnapján.
– A kilencven héber betűkkel leírva azt jelenti: erényes (cádik) – válaszolta a Rebbe. – Mindannyiunknak állandóan törekednünk kell a nagyobb erényességre. Ma különbnek kell lennünk, mint tegnap, s ma készülnünk kell rá, hogy holnap még különbek legyünk.

  • Küldés emailben

Fejezetek