16. ? Zsidónak lenni

A születés

A születés

Aki gyermeket hoz a világra, annak tisztában kell lennie avval, hogy alapvető kötelessége szerető gondoskodással körülvenni őt, és kielégíteni szükségleteit. Azt is tudnia kell, hogy köteles a gyermek számára erkölcsi útmutatást adni. Semmi sem fontosabb az életben, mint az, hogy a gyermek megfelelően felkészüljön a felelősségteljes felnőttkorra.

Születésekor az ember tiszta és bűntelen. A hétköznap reggeli ima, a talmudi idézet (Bráchot 60b.) pontosan tükrözi ezt: „Istenem, a lélek, amelyet belém helyeztél, tiszta. Te alkottad, Te formáltad, Te lehelted belém…” „Áldott leszel jöveteledkor…” (5Mózes 26:6.) – ez úgy is értelmezhető: „világra jöveteledkor” (Bábá Meciá 107a.). Csak az élet során szennyeződik bűnnel az ember, ha Isten akarata ellenére igazítja cselekedeteit. A gyermek életének első napjaiban-éveiben a szülők által kijelölt úton jár. Érdemes komoly gondot fordítani ennek az útnak a kimunkálására.

 

A névadás

A fiúgyermekek a Körülmetélés Szövetségébe való felvételük – a brit milá – alkalmával kapnak nevet. A lányok a születésüket követő héten, amikor az apát a zsinagógában a Tórához szólítják, és elmondják az anya és az újszülött egészségéért könyörgő imát, a mi sebéráchot.

A teljes héber név, amelyet vallási alkalmakkor és a zsidó jogi dokumentumokban használni kell, ilyen:…..(név) bén (= „fia”)…..(az apa neve) vagy…..(név) bát (= „lánya”)…..(az apa neve). Ha az apa kohén vagy lévita származású, a névhez hozzá kell fűzni: HáKohén vagy HáLévi. A kohénokon és a lévitákon kívül minden zsidó „besorolása” egyszerűen Jiszráél (Izrael).

A zsidó gyermekek elnevezésével kapcsolatban nincsenek egyéb vallási előírások vagy halachikus iránymutatások. Az Egyesült Államokban a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben a kérdésben gyakrabban fordulnak a rabbikhoz tanácsért, mint az összes rituális, erkölcsi és etikai kérdésben együttvéve…

A diaszpórában, ahol a gyerekeknek általában keresztény nevet adnak, és polgári anyakönyvekbe jegyzik be őket, a külön héber névvel hangsúlyozzák a zsidó néphez és valláshoz tartozást. Ezt a héber vagy jiddis nevet a brit alkalmával vagy a zsinagógában kapja a gyermek, és vallási, vallási jogi ügyekben és a zsinagógában ezt használja. Ezen a néven szólítják a zsidókat Tórához, ezen a néven említik őket, ha egészségükért imádkoznak, és ezen a néven kötnek zsidó házasságot.

Ha a születéskor kapott héber nevet sem a családban, sem a zsinagógában nem használják, elveszíti jelentőségét, és az úgynevezett névadás visszamenőleg értelmét veszti. Aki nem használja rendszeresen héber nevét, annak a vallási dokumentumokban is az igazi nevét kell feltüntetni, legyen az angolszász, spanyol, francia, magyar vagy német név.

Elterjedt szokás, különösen az áskenáz eredetű zsidók között, hogy a gyereket egy elhunyt közeli hozzátartozóról nevezik el, akinek emlékét ezáltal szándékoznak megbecsülni és fenntartani. A vallás szempontjából nem kifogásolható ez az idő szentesítette szokás, de veszélyeket rejt magában. A fiatal szülők önmagukat csapják be, ha automatikusan követik ezt a szép és nemes hagyományt. A szokás ugyanis értelmetlenné válik, és az elhunyt emlékének megbecsülését sem szolgálja, ha a gyermek sohasem használja a kapott nevet, amely így feledésbe merül. Annak a hagyománynak sincs túl nagy jelentősége, hogy a gyermek neve ugyanazzal a betűvel kezdődik, mint az elhunyt rokoné.

A névadási szertartás nem misztikus rítus, ami által a gyermek beavatást nyer a judaizmusba. Másként fogalmazva: a zsidó név viselése önmagában nem teszi zsidóvá azt, akinek életéből hiányoznak a zsidóság egyéb elemei. Számtalan keresztény visel héber hangzású, bibliai nevet.

Másfelől: a brit alkalmával vagy a zsinagógában történt „névadási szertartás” elmaradása vagy a külön héber név hiánya senkit nem foszt meg zsidóságától, ha a többi elem jelen van az életében. (A zsidó történelem egyes időszakaiban a „névadási szertartás” során külön, nem héber nevet is adtak a gyermeknek. A Sándor név – Macedóniai Alexandrosz után – így vált „tipikus” zsidó névvé.)

A héber nyelv és kultúra reneszánsza, Izrael Államának újjászületése és a diaszpórában élő zsidók azonosságnyilvánítási törekvése ösztönözheti a fiatal szülőket, hogy bibliai, klasszikus vagy mai héber nevet adjanak gyermekeiknek, s ne csak a „névadási szertartás” alkalmával. A polgári névadáskor is azon a néven kell anyakönyveztetni a gyermeket, amelyet valóban viselni fog.

 

A brit: a Körülmetélés Szövetsége

„Így tartsátok meg szövetségemet… metéljenek nálatok körül minden férfit! …ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre… A körülmetéletlen férfi… irtassék ki népe körül, mert elutasította szövetségemet.” (1Mózes 17:10-14.)

Minden apa köteles a Biblia előírásnak megfelelően a születés utáni nyolcadik napon körülmetélni fiát, vagy megbízást adni egy hozzáértő embernek, hogy teljesítse helyette ezt a kötelességet.

A szertartást britnek nevezik (áskenáz kiejtés szerint brisznek). Ez a szó szerződést jelent. A körülmetélés neve milá. A brit milá, a szertartás teljes neve tehát azt jelenti: „a Körülmetélés Szövetsége”.

A brit milá elvégzésére kiképzett ember a mohél. Jámbor, vallásos embernek kell lennie, alapos szakmai ismeretekkel kell bírnia. Részletesen ismernie kell a körülmetélés törvényeit, amelyekről a Sulchán Áruch (Jore Déá 260-266.) rendelkezik, és a legfejlettebb sebészeti technikákban is jártasnak kell lennie.

Vallásilag semmi nem igazolja azt a gyakorlatot, hogy a körülmetélést orvos vagy sebész végzi, mialatt egy rabbi a szertartáshoz tartozó imákat és áldásokat mondja. Lehet, hogy az orvos megfelelően képzett a körülmetélés elvégzéséhez, de ebből nem következik az, hogy alkalmas a körülmetélés szövetségének szentesítésére. A körülmetélés vallási érvényességét a szövetségkötés feltételeinek teljesítése határozza meg, nem pedig az imák elmondása. Attól, hogy rabbi mondja az imát, a körülmetélés nem lesz kevésbé érvénytelen.

A zsidók évszázadokon keresztül, a legnehezebb körülmények között, gyakran az antiszemita törvényhozás tilalmai ellenére is kitartottak a brit milá mellett, nem azért, mert egészségügyi fontosságot tulajdonítottak neki – bár ma már tudjuk, hogy ezt sem nélkülözi -, hanem azért, mert az Isten és Izrael közötti örök szövetség jele. Csak a megfelelő mohél által végzett körülmetélés tükrözheti ennek a szövetségnek a jelentőségét.

A britet a nyolcadik napon kell elvégezni, még ha az szombatra vagy Jom Kippurra esik is. Ha a gyermek hétfőn született, a brit a következő hétfőn lesz, ha szombaton, akkor a következő szombaton. Miután a nap nem éjfélkor kezdődik, hanem az est beálltakor, annak a gyereknek, aki szerdán, az est beállta után született, a következő csütörtökön kell a britet megcsinálni.

Napközben bármikor lehet britet végezni, bár jobb, ha reggel kerül rá sor.

A britet csak akkor szabad elhalasztani, ha a gyerek beteg, gyenge, éretlen koraszülött, vagy az orvosnak az a véleménye, hogy a körülmetélés veszélyes lehet számára. Arra az esetre, ha a gyermek nem egyértelműen egészséges, a zsidó törvény óvatosságot ír elő, és megengedi a halasztást.

A körülmetélés szertartása alatt a gyermek apja a következő áldást mondja:

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kid’sánu b’micvotáv v’civánu l’háchniszo bivrito sel Ávráhám ávinu.

„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy vétessük be Ábrahám atyánk szövetségébe!” 

A jelenlévők „Ámen!-t” mondanak, s hangos imával felelnek:

K’sém senichnász lábrit, kén jikánész l’torá ul’chupá ul’máászim tovim.

„Amint belépett Ábrahám szövetségébe, úgy álljon be a Tórát tanulók sorába, lépjen házasságra, és cselekedjék sok jót!” 

A brit milá alatt történik a névadási szertartás. A fiúkat nem szokták a zsinagógai istentisztelet során elnevezni.

A gyermeket a körülmetélés alatt a szándák tartja. Az ősidők óta megtiszteltetésnek számít ez a megbízatás.

Szép, ha az apával és a mohéllal együtt megvan a brit alkalmával a minján, mert emeli a micvá teljesítésének értékét, de ez nem feltétlenül szükséges. Ha a körülmények olyanok, hogy nem lehet vagy nem tanácsos a minjánt összehívni, elegendő, ha a mohél az apa jelenlétében végzi a brit milát.

Akár a többi örömteli és vidám vallási szertartást, a britet is ünnepi étkezés szokta követni. Ezeket a vallási lakomákat – mint már többször szó esett róla – sz’udát micvának nevezik.

Ha a gyermek úgy születik, hogy hiányzik az előbőre – mintha körülmetélve jött volna a világra -, vagy a nyolcadik nap előtt végezték a körülmetélést, jelképes körülmetélési szertartást kell rendezni, amelynek során tűszúrással egy csepp vért serkentenek ki. Ezzel a hátáfát dám britnek nevezett szertartással erősítik meg az Ábrahám szövetségébe tartozást.

Pidjon hábén: az elsőszülöttek megváltása

Minden zsidó apa köteles teljesíteni a Biblia felszólító parancsát, amelynek értelmében ki kell váltania egy kohéntól feleségének elsőszülött fiát.

Eredetileg úgy kellett volna lennie, hogy az elsőszülött fiak alkotják a papságot, és őket kell az Örökkévaló szolgálatának szentelni: „Mert Enyém minden elsőszülött Izrael fiainál… Akkor szenteltem őket Magamnak, amikor lesújtottam Egyiptom földjén minden elsőszülöttre.” (4Mózes 8:17.) Ez annak a koncepciónak a része, amelynek értelmében mindenből Istent illeti meg az első, legyen az ember, állat vagy gyümölcs.

Az aranyborjú esetét követően, amikor az elsőszülöttekről kiderült, hogy érdemtelenek a papi hivatás betöltésére, s csak Lévi törzse maradt tiszta ettől a bűntől, a léviták kerültek az elsőszülöttek helyére a Szentség szolgálatára, míg Áron és utódai, akik szintén léviták voltak, a kohéni tisztet látták el.

„Válaszd külön a lévitákat Izrael fiaitól, hogy a léviták az Enyémek legyenek… minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja.” (4Mózes 8:14., 16.)

„A lévitákat minden elsőszülött helyett választottam ki Magamnak Izrael fiai közül…” (4Mózes 8:18.)

Miután kezdetben az elsőszülöttek voltak azok, akiket az Örökkévaló élethossziglani szolgálatának kellett szentelni, formálisan ma is ki kell váltani őket, és a megváltási pénzt át kell adni a kohénnak.

„…az ember elsőszülöttjét meg kell váltanod… egyhónapos korukban váltsd meg, öt ezüstsékelre becsülve…” (4Mózes 18:15-16.)

A kiváltás szertartását pidjon hábénnak hívják.

Az elsőszülöttek megváltása arra a szép eszmére épül, hogy mindenből, amit szerzünk vagy birtokolunk, az elsőt és legjobbat kell az Örökkévalónak áldoznunk, nem pedig a fölöslegeset és silányat.

Pidjon hábénra akkor van szükség, ha

  • a gyermek anyja elsőszülöttje, aki „méhét megnyitja”;
  • a gyermek fiú, és
  • az apa nem kohén vagy lévita, s az anya sem kohén vagy lévita lánya.

Ha valamelyik feltétel hiányzik, nem lehet pidjon hábén szertartást végezni.

A császármetszéssel született elsőszülött fiúknak nem kell pidjon hábént csinálni. A császármetszéssel történt szülés után normális úton született fiúkat szintén nem kell kiváltani (Jore Déá 305:24.)

Ha az elsőszülött fiú anyja az ő születését megelőzően elvetélt, nem kell pidjon hábént csinálni, feltéve, hogy a vetélés a terhesség harmadik hónapja után történt. Ha az anya a terhesség első negyven napja alatt vetélt el, a következő terhességéből született fiút ki kell váltani. Ha negyven nap után abortált, de a magzat még nem mutatott felismerhető vonásokat, akkor ki kell váltani az ezután született fiút, de az apa nem mond áldást. Ilyen kérdésekben rabbi tanácsát kell kérni.

A pidjon hábén szertartását a születés utáni harmincegyedik napon kell elvégezni (a születés napját véve első napnak). Ha előbb történik a kiváltás, nem tekinthető érvényesnek, és meg kell ismételni.

Nem csinálnak pidjon hábént szombaton, ünnepkor és böjtnapon. Ha a harmincegyedik nap ilyen napra esnék, a megváltás szertartását rögtön másnap el kell végezni.

A gyermek megváltásának kötelessége az apát terheli. Ha nem váltotta meg időben, a gyermek tizenhárom éves koráig az ő kötelessége gondoskodni erről. Tizenhárom éves kora után a gyermeknek kell kiváltania magát.

Ha az apa másutt tartózkodik, más kohéntól is kiválthatja gyermekét. Ilyenkor nem azt mondja: „Ez a fiam…”, hanem azt: „Ki kell váltanom elsőszülött fiamat…”, a kohén pedig a szokásos formulával válaszol.

A szertartás kohénnak kell végeznie. A legnagyobb rabbinikus tudós sem alkalmas erre, ha nem kohén. Igyekeznünk kell olyan kohént felkérni, aki jámbor ember, és jártas a szertartás elvégzésében.

Szokás szerint annak az országnak a pénznemében adnak öt ezüst pénzdarabot, ahol a szertartást végzik. Amerikában öt ezüstdollárost, Izraelban öt egylírást [a könyv írása idején líra volt az izraeli pénznem. A fordító.]. Ezzel az öt ezüstsékelt jelképezik, amit a Tóra a megváltás összegeként előír.

Maga a szertartás egyszerű. Az apa a kohén elé lép az elsőszülöttel, és tájékoztatja, hogy a fiú feleségének első gyermeke. A kohén megkérdezi az apát: „Nekem adod a fiút, vagy megváltod tőlem?” Az apa így válaszol: „Megváltom.” Ezután, kezében tartva az öt ezüst pénzdarabot vagy az annak megfelelő összeget, a következő áldást mondja:

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kid’sánu b’micvotáv v’civánú ál pidjon hábén.

„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, váltsuk ki elsőszülött fiunk!” 

Ezután elmondja a sehechejánut, majd átadja a pénzt a kohénnak. A kohén átveszi a pénzt, és elhúzza a gyermek feje fölött, miközben azt mondja: „Ehelyett…” Ezután leteszi a pénzt, a gyermek feje fölé terjeszti kezét, és elmondja a papi áldást. Egy pohár borra mondott áldással fejezi be a szertartást.(1)

Lábjegyzet (1): A szertartás teljes leírása minden részletesebb imakönyvben megtalálható.

  • Küldés emailben

Fejezetek