53. ? Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

A szombatot megszentségtelenítő személy eltemetése szombattartók közé

53. A szombatot megszentségtelenítő személy eltemetése szombattartók közé
Kérdés: A Holokauszt rémségei idején, miközben rabok voltunk a kovnói gettóban, a németek egy pillanatra sem szűntek meg kínoz-ni élőket és holtakat. Elrendelték például, hogy a gettó zsidói ma-guk felelősek saját halottaikért, és a város azon részében kell elte-metniük őket, amely szennyvízelvezetés és szemétlerakás céljaira volt fenntartva. Ráadásul megtiltották a sírkőállítást, egyedül szá-mokkal engedték megjelölni a sírokat, mintha a mi halottaink még a kutyáknál is rosszabbak lettek volna. Később módosították ezt a határozatot, és engedélyezték, hogy a zsidók fából készült emlék-táblákat helyezzenek el a sírokon.
Noha a kijelölt hely méltatlan volt temető számára, a gettó zsidói azzal vigasztalták magukat, hogy így azért legalább mégiscsak zsidók közé lesznek eltemetve.
Egy nap elhunyt rákban az egyik gettórab. Szörnyűséges szenvedéseken ment keresztül, mivel a németek nem voltak hajlan-dóak engedélyezni a gettóbeli orvosoknak, hogy bármelyik beteg-nek is – függetlenül betegségének súlyosságától – fájdalomcsillapító injekciót adjanak. Erről a kórház igazgatójától, Dr. Zakharintól sze-reztem tudomást.
A halott férfi szabadgondolkodó volt, üzletét minden szomba-ton és ünnepnapon nyitva tartotta, és sosem járt zsinagógába. Be-csületére legyen mondva, tudtuk róla, hogy amikor beköltözni kényszerült a gettóba, azt mondta: „Most legalább, ha meghalok, zsidók közé leszek eltemetve, minden megkülönböztetés nélkül.” Ezzel kétségtelenül arra utalt, hogy amennyiben még a német meg-szállás előtt hal meg Kovnóban, a közösség nem temette volna őt szombattartó zsidó közé. Arra vonatkozóan, hogy a gettóban mi-lyen életet élt, hogy ott változatlanul megszegte a szombatot, vagy eljött, hogy a közösséggel együtt imádkozzék, nem voltak informá-cióim. Az természetesen elképzelhető volt, hogy magányában megbánta bűneit Isten előtt, és úgy élt, ahogy egy igazi zsidónak élnie kell.
Megkérdezték tőlem, miképpen járjunk el a temetését illető-en. Úgy kell-e eltemetni, mint minden más zsidót, feltételezve, hogy megbánta bűneit, vagy a gettóba érkeztekor tett kijelentését puszta megállapításnak kell venni, s nem az igaz megbánás jelének?
Válasz: Mivel a férfi családját elpusztították a németek, őt kirabol-ták, majd végül gettóba kényszerült, kijelentését úgy értelmeztük, mint annak a ténynek a beismerését, hogy hiábavaló volt minden igyekezete, hogy nem-zsidóként éljen. Talán amikor tanúja volt sa-ját fia és veje meggyilkolásának, visszatért Istenéhez és népéhez. Ezért elrendeltem, hogy ugyanúgy kell eltemetni, mint minden más zsidót, aki a gettóban halt meg; tachrichimba kell öltöztetni, és ugyanolyan tisztelettel kell bánni vele, mint minden vallásos zsidó-val.
Később, már a temetést követően, felhívták rá a figyelmemet, hogy a férfi valóban megtért a zsidósághoz. Szemtanúk igazolták, hogy otthonában minden nap tálitban és tfilinben imádkozott. Min-den nap hordott tálit kátánt is a ruhája alatt. A temetés után ezeket a vallási tárgyakat megtalálták a szobájában, s ez annak a jele volt, hogy őszintén megbánta bűneit.

  • Küldés emailben

Fejezetek