25. ? Zsidó mesék, legendák, történetek

A szikla a tanúm!

Egyszer egy bászrai zsidó kereskedő úton volt hazafelé. Teveháton kelt át a sivatagon. Az állatot egy arab tevehajcsártól bérelte, aki szintén bászrai volt, és vele tartott az úton. Már máskor is utaztak együtt. Amikor már csak egynapi út állt előttük a városig, pihenőt tartottak. Rásid, a tevehajcsár, megjegyezte, hogy odahaza most érik a messze földön híres bászrai datolya, és nagyot sóhajtott. Miért sóhajtozol, Rásid? – kérdezte a kereskedő. Arra gondoltam, hogy nemsokára hazaérünk, én meg üres kézzel állítok be a feleségemhez és a gyermekeimhez, hisz épp csak annyit tudok keresni, hogy éhen ne haljunk… Ha lenne valami pénzem, vehetnék egy kis datolyát, eladnám, és vihetnék ajándékot a családomnak… A kereskedő elértette a célzást, és felajánlotta, hogy kölcsönadja az indulótőkét. Tanú nélkül adnál kölcsönt? – hitetlenkedett Rásid: azt gondolta, a kereskedő csak tréfál. Ez a szikla lesz a tanúm! – felelte a kereskedő, a homokból kiemelkedő, hatalmas kőre mutatva. Rásid alig bírt magával örömében. Tisztára bolond ez az ember, gondolta, hogy egy néma követ kér fel a tanúskodásra! És még azt mondják, hogy a zsidók okosak!… A kereskedőnek persze nagy komolyan csak annyit mondott: Rendben van. Legyen a szikla a tanú! – Megesküdött, hogy amint eladja a datolyát, visszafizeti a kölcsönt. A kereskedő elővett néhány ezüstpénzt, lerakosgatta a kőre, és azt mondta: Látod ezt a pénzt? Te vagy a tanú, hogy ezt kölcsönadtam Rásidnak! Amikor Bászrába értek, Rásid hazakísérte a kereskedőt, és újból megígérte, hogy hamarosan visszafizeti a kölcsönt. Eltelt néhány nap, de az arab nem jelentkezett. Így hát a kereskedő elment hozzá, hogy megkérdezze, eladta-e a datolyát, meg tudja-e adni a pénzt. Miféle datolyáról, miféle kölcsönről beszélsz? – kérdezte Rásid ártatlan képpel. Ne tégy úgy, mintha semmiről sem tudnál! Nagyon jól tudod, miről beszélek! Így hálálod meg a szívességet? De Rásid továbbra is tagadta, hogy bármiféle kölcsönt kapott volna. Ezért a kereskedő úgy döntött, hogy a kádi elé viszi a dolgot. Van-e bizonyítékod arra, amit állítasz? – kérdezte a kádi. Igen: van egy tanúm – felelte a kereskedő. – Egy szikla a sivatagban. A kádi csodálkozva nézett rá: Már megbocsáss, de mit gondolsz, hogyan fog megjelenni itt az a szikla, hogy tanúskodjék melletted? A kereskedő elmondta, hogyan tette meg tanúnak a sziklát, amihez a kádi mosolyogva csak annyit fűzött hozzá, hogy neki bizony ez nem jutott volna eszébe… Ezek után elküldött Rásidért. A kádi előtt a kereskedő elmondta, hogyan ajánlotta fel Rásidnak a kölcsönt, és hogyan tanúskodott az ügyletnél a szikla. Rásid méltatlankodva tagadta, hogy így történt volna. De kádi – tiltakozott , hiszen magad is láthatod, hogy ennek az embernek elment az esze! Ép elmével ugyan ki tenne meg tanúnak egy sziklát? Ez nevetséges: a zsidó úgy találta ki az egész történetet! Gonosz tréfát űz velem, de az is lehet, hogy mindkettőnkkel szórakozni akar… Hogy merészel tisztességes arab ember létemre azzal vádolni, hogy tolvaj vagyok?! A kádi egy ideig gondolkodott, majd így szólt: A zsidó menjen el a tanúért, te pedig, Rásid, várd meg itt! Ha meghallgattam a tanút, majd ítéletet mondok. A kereskedő elment, Rásid pedig ott maradt. Teltek-múltak az órák, ő meg csak várt-várakozott, mígnem végül elfogyott a türelme. Amikor a kádi már az összes többi ügyben ítéletet hirdetett, fogta magát, és odaállt elé: Kádi, én feleslegesen várakozom itt, a te drága időd meg kárba vész! Az a szikla tevével is legalább egynapi járóföldre van innen, meg aztán túl nehéz is ahhoz, hogy idehozzák… Attól tartok, a kereskedő egyáltalán nem fog visszajönni, csak a bolondját járatja velünk! Csakugyan?… – kérdezte csípősen a kádi. – Ha jól emlékszem, azt állítottad, hogy az egész történetet a kereskedô agyalta ki! De most elárultad magad, gazember! Jobb, ha megmondod az igazat, különben ötven korbácsütéssel oldják meg a nyelvedet! Rásid halálra sápadtan jött rá, hogy ostobaságot követett el. A kádi lába elé vetette magát, és kegyelemért esdekelt. Ne nekem könyörögj bocsánatért, hanem a zsidónak, aki nagylelkűen kölcsönadott neked, te meg letagadtad volna! – mondta a kádi, és behívta a szomszéd szobában várakozó kereskedôt. Rásid rögtön kifizette az adósságát, és bocsánatot kért tőle. A kereskedő elfogadta a pénzt, és készségesen megbocsátott az ostoba Rásidnak. Rásid pedig áldotta a szerencséjét, hogy mindössze ennyivel lakolt hitványságáért és hálátlanságáért. Belátta, hogy a szikla valóban tanúskodott, és elhatározta, hogy soha többé nem próbál meg túljárni a zsidók eszén…

  • Küldés emailben

Fejezetek