Peszách - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2020-04-08 19:05 - Ünnep kimenete: 2020-04-11 20:16:00

3. Egység 55. – 2004. december

A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang

Egység
 
Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
Az Örökkévaló egy.
– 5Mózes 6:4.

Minden cselekedetünknek a belső egység felfedésére kell irányulnia.

– A Rebbe
*

A Rebbe gondolkodásának meghatározó eleme volt, hogy feltárta a látszólag össze nem illő gondolatok között kapcsot azáltal, hogy rámutatott közös, fogalmi gyökereikre. Tudós fejtegetéseiben a filozófia, a pszichológia és a szociológia szálait szőtte színpompás kárpittá, rámutatva a nyilvánvaló és a rejtett, a praktikus és a misztikus közötti szoros kapcsolatra. Beszédeit gyakran egy bibliai vers szószerinti értelmezésével kezdte, majd – visszavezetve a gondolatsort eredeti értelméhez – rámutatott filozófiai és pszichológiai jelentőségére s arra, miképpen tükröződik az emberi pszichében, végül pedig a mindennapi életben alkalmazható módjáról beszélt. A Rebbe mindig azt hangsúlyozta, hogy a legelvontabb filozófiai gondolat és annak legkézzelfoghatóbb alkalmazása közötti egységes kapocs megteremtése nélkülözhetetlen az értelmes életre való törekedésben.

Miért van szükség egységre életünkben?

Az emberi természet ösztönösen az egységre törekszik. Figyeljük csak meg a gyermeket, aki különböző színű és formájú építőkockákat kap: hamarosan úgy csoportosítja a kockákat, hogy a hasonlóak együtt legyenek. Mindannyian a minket körülvevő tárgyak és erők közötti összefüggést kutatjuk, s próbáljuk megérteni a közöttük lévő viszonyt. Amikor ez nem sikerül, ha képtelenek vagyunk valamiféle szimmetriát vagy rendet felállítani, elbizonytalanodunk.

Mire is gondolunk, amikor azt mondjuk: életünk “értelmét” keressük? Valóban arra vágyunk, hogy rendet vigyünk a káoszba és megismerjük azokat az ismeretlen erőket, amelyek szabályozzák, meghatározzák a mozgást és a viselkedést. De miért vonz minket az egység és miért zavar a káosz?

Mert a világmindenség valamennyi élőlényét és mozgatóerejét egyetlen Isten teremtette. Éppen ezért, világunk meghatározó eleme egyetlen-egy mindent átfogó egység, egy határtalan, mindent magába ölelő egyensúly. Ha tehát a felszínen az egység megbomlását észleljük, megsejtjük a mélyén rejtőző egységet és lelkünk eziránt sóvárog. Egy levél, egy gallyacska vagy egy fa kérgének darabja első pillantásra semmiben sem hasonlít, de aligha kétséges, hogy egyazon fa részei. Sőt, csak addig létezhetnek, míg a fához kapcsolódnak.

Az élet nem más, mint az egység keresése. A tudós azokat az egységes törvényeket kutatja, melyek a természet látszólag különféle erőit meghatározza. A pszichológus az emberi viselkedés milliónyi elemeit megpróbálja visszavezetni azokra a kis számú szükségletekre, melyek az emberi pszichében rejteznek. A mérnök ezernyi különféle alkatrészből rak össze egyetlen gépet. Ám az egység keresésének ezen és más formái valóban egy magasabb cél eszközei: az Örökkévaló és a legfőbb egység keresésének.

Személyes keresésünk is ugyanerre a magasabb célra irányul. A mi felelősségünk nem más, mint hogy a materiális világ elemeit – családunkat, munkánkat, napi gondjainkat – egységbe foglaljuk és az Örökkévaló felé vezéreljük, a bennünk és lényünkön kívül fellelhető egyetlen valós egység felé. Ahhoz, hogy saját életünkben felleljük az egységet és az értelmet, először az Örökkévaló egységét kell megértenünk; ha keressük az Örökkévalót és fizikai testünkben lakozó lelkünket, az élet csodás szövedékét alkotó milliónyi színpompás fonal is értelmet nyer. Ez a felismerés mérhetetlenül meggazdagítja életünket, hiszen minden egyes cselekedetünket és gondolatunkat mély értelemmel ruházza fel.

Ezért sóvárgunk az egység után és ezért kell azt keresnünk. Sorsunk nem más, mint hogy egyesítsük testünket és lelkünket, gondolatainkat és cselekedeteinket, hitünket és értelmünket. Egységes életet élni annyi, mint harmonikus életet élni, olyan életet, melynek minden egyes percében jelen van az Örökkévaló.

Mi az egység?

Az egységet gyakorta összetévesztik az azonossággal. Azt gondolnánk, ha mindenki egyazonképp gondolkodna és cselekedne, megteremthetnénk a tökéletes harmóniát. Az egység azonban folyamat, melyben az azonosság pusztán egy állapot. Ha ugyanazokat a zenei hangokat játszanánk le újra és újra, monotonnak és idegesítőnek találnánk, míg a különféle hangok, ha szépen játsszák, csodás muzsikát hoznak létre.

Mondhatnánk, hogy az egység valójában olyan egyszerű, mint az egy-kettő-három. Az egy nem más, mint egy önálló egység: független, de egyedülálló. A kettő már dualitás: két különböző entitás. A három pedig új dimenziót visz közéjük, amely vegyítheti vagy egyesítheti a két entitást, s ezáltal nagyobb egységet hoz létre. Más szóval az egység két látszólag eltérő entitásból egy egészet teremt, amely meghaladja két alkotórészének összegét, de mindazonáltal elismeri mindkettő sajátságos és különleges tulajdonságait. Az egység a különbözőségben rejlő harmónia.

Az egység számtalan példáját láthatjuk nap mint nap. Saját testünk is egy egységes egész, mely milliónyi különböző elemből – génekből, sejtekből, szervekből és rendszerekből – épül fel, melyeket különféle ételek, folyadékok, vitaminok, ásványok és láthatatlan erők táplálnak, melyeket csak most kezdünk megérteni.

Az egység egyúttal kihívás: ismerjük fel és vonjuk egységbe e különféle elemek erejét anélkül, hogy megsemmisítenénk egyéni vonásaikat. Vegyük például két ember egymás iránti szeretetét: mindegyiknek készségesnek kell lennie a kötődésre, de egyúttal tisztelnie is kell a másik egyéni tulajdonságait és szükségleteit.

Ugyanez áll az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunkra. Nekünk, halandóknak, olyan egységet kell kialakítanunk az istenivel, amely sem bennünket, sem az Örökkévalót nem készteti megalkuvásra. Miképpen integrálhatjuk független, földi realitásunkat az Örökkévaló mindent átfogó, abszolút realitásával anélkül, hogy az egyiket vagy másikat kioltanánk? Az isteni egység vajon nem ellentétes-e fizikai világunk rendkívüli változatosságával?

Ez a látszólagos ellentmondás pontosan megfelel az Örökkévaló szándékainak. Ő ruházta fel a földi valóságot egy látszólag független léttel, amely mintha elfedné az Örökkévaló abszolút realitását, azzal a céllal, hogy – élve szabad akaratunkkal – hozzáférkőzzünk velünk született vágyunkhoz, hogy egyesüljünk az istenivel. Amint szemünkkel és szívünkkel egyre többet felfogunk a minket körülvevő fizikai realitásból, felfedezzük, miként a tudósok és mérnökök, hogy minden cselekedetünknek valójában egy rendíthetetlen és isteni egység ad értelmet.

Az isteni egység fogalma jóval túlhaladja az egyetlen Isten fogalmát, hiszen kizár bármilyen létezést, amely Tőle független. Mindaz, amit tudunk, látunk, vagy hallunk, ebből az egyetlen-egy egységből sugárzik ki.

(folytatás a következő számban)

A New Yorkban megjelent bestseller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tartalmazza: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 old.

  • Küldés emailben

Fejezetek