19. 📖 A lubavicsi rebbe gondolatai – Likuté Szichot

A négy növény és a négy fajta ember

Népünk egysége

 

Négyfajta ember

A Tisri hónapban esedékes ünnepek igen összetett jelentéssel bírnak,[1] a hozzájuk kapcsolódó micvák szimbolikája is igen gazdag. Ebben az összefüggésben értendő az is, amit a Midrás[2] mond a luláv és az etrog micvájának jelentőségéről: ezek a zsidó nép belső egységét szimbolizálják. Ennek a micvának a teljesítésekor négyfajta fás növény gyümölcsét vagy leveles ágait kell összefognunk – ez a négy: a datolya (luláv), a mirtusz (hádász), a fűz (árává), és a cédrátcitrom (etrog).
Ez négy, tulajdonságaiban jelentősen különböző fajta növény. Az etrog íze és illata is kellemes, a datolyapálma – melyről egy ágat szakasztunk – gyümölcse ízletes, de nincs illata. A mirtusz illata nagyon finom, íze semmi. A fűznek se illata, se íze.
Az íz a Tóra tanulmányozásának szimbóluma, mert a Tóra megértése kézzelfogható gyönyörűség, a finom ízek megtapasztalásának gyönyörűségéhez hasonlítható. Az illat a micvák beteljesítésének szimbóluma, mert a parancsolatok teljesítésére leginkább a kábbálát ol, a menny igájának kérdések nélküli elfogadása indít bennünket. Minthogy gyakran nem értjük egy-egy micva teljesítésének értelmét, a megtartásuk kevesebb gyönyörűséggel jár, mint a Tóra tanulmányozása, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ízlelés élménye valamivel teljesebb körű kielégülést szerez az embernek, mint a szaglás önmagában.
Ennek a szimbólumrendszernek a kiterjesztett értelmezése segítségével e négy fajtában négyféle embert, négyféle hozzáállást láthatunk. Az etrog azt jelképezi, aki tanulmányozza a Tórát és megtartja a parancsolatokat; a luláv azt, aki tanulmányozza a Tórát, de nem tartja meg a parancsolatokat;[3] a mirtusz azt, aki megtartja a parancsolatokat, de nem tanulmányozza a Tórát; végül a fűz az olyan zsidót, aki se a parancsolatokat nem tartja meg, se a Tórát nem tanulmányozza.

 

A teljességélményünk függ a felebarátainkhoz való viszonyunktól

A luláv és az etrog micvája megmutatja, hogy egyetlen ember sem élheti át a teljességet, ha nem hajlandó túllépni önmagán, és felebarátaival közösségre lépni. Még az etrog, az a fajta, mely a Tóra tanulmányozásának és a parancsok teljesítésének erényét egyszerre szimbolizálja, sem használható a micva teljesítésére önmagában, csak ha egy kézbe fogjuk és együtt tartjuk a nála alacsonyabb rendű fűzzel. Hasonlóképpen: nem számít, milyen messze jutottunk önmagunk egyéni kiteljesítésében, nem érhetjük el a saját teljességünket sem mások segítsége nélkül. A nép egysége nélkülözhetetlen feltétele minden egyed növekedésének és fejlődésének.
Az egység fogalma nagyon fontos ebben a micvában. Nem csak abban a kívánalomban mutatkozik meg, hogy a négy fajtát össze kell fogni, hanem a micva teljesítéséhez szükséges egyedi eszközökkel kapcsolatos kívánalmakban is. Bölcseink[4] például kikötik, hogy csak olyan lulávot lehet e micvához alkalmazni, melynek a levelei összekapcsolódnak. A mirtusz fajtái közül csak olyan használható melynek minden sorban legalább három levele áll együtt. A három levélnek minden sorban együtt kell állniuk, egyik levél sem lehet sokkal magasabban az ágon, mint a többi.[5] A fűz is az egység kifejezője, minthogy a levelei csomókba rendeződve nőnek.[6]

 

Fejlődés a másokkal való kapcsolatunk révén

Az egység motívuma az etrogban is kifejezésre jut. És minthogy az etrog olyanokat jelképez, akiktől több várható el, mint másoktól, az egységhez való kötődése is jelentősebb kell legyen.[7]
Az etrog az egység koncepcióját azzal is kifejezi, hogy az egész évben terem,[8] és minden évszakban és éghajlati körülmények között kicsit más és más. Nemcsak megtűri a körülmények változásait és a különféle hatásokat, hanem pozitívan reagál rájuk, és minden befolyást a növekedésére fordít.
Tanulnunk kell az etrogtól, és nem egyszerűen csak eltűrni másfajta embereket, köztük olyanokat, akiknek a személyisége, a jelleme nagyon különbözik a miénktől, hanem az érintkezést előnyünkre fordítani, a fejlődésünk segítésére e különféle hatásokkal való találkozást. Ahogyan a Misna tanítja:[9] „Ki a bölcs? – Az, aki bárkitől képes tanulni.”

 

Fokozatok és sorrend

Az egység e kifejezői a Szukkotban[10] összekapcsolódnak a közvetlenül előtte megült ünnepekben, a Ros Hásánában és a Jom Kippurban kifejeződő egység-motívumokkal. De van különbség az egység megközelítése szempontjából a Szukkot és a „félelmetes napok” között.
A félelmetes napok idején az egységre irányuló figyelmünk e napok személyes spirituális tapasztalatában gyökerezik, mindannyian, de külön-külön lépünk túl önmagunkon, és teremtünk kapcsolatot a lelkünkben mélyen nyugvó isteni szikrával. A léleknek ezen a szintjén nincs elkülönülés az ember és az Isten között, és nincs különbség egyik ember és a másik között. Ros Hásáná és Jom Kippur alkalmával tehát képesek vagyunk egyetlen kollektív entitásként, közös létezőként imádkozni.
Ezt a megtapasztalást – legyen bármilyen intenzív – rendszerint visszaesés követi. Az az egységélmény, amiben a félelmetes napok idején van részünk, a lelkünk olyan rétegében gyökerezik, mely messze túl van azon a tartományon, amit a hétköznapi, mindennapi működésünk érint, és miután elmúlnak az ünnep napjai, visszatérünk a mindennapok világába, újra átéljük az elkülönültségünket. A Szukkot viszont arra tanít minket, hogy meg kell maradnunk az egységben úgy is, olyan szinten is, melyen az individuális létezés sem merül feledésbe, úgy is, hogy egyikünk etrog, a másikunk fűzfa. Legyenek bár különbségek a képességeink és azok fejlettségi foka között, együtt állunk, egyetlen kollektív entitás összekapcsolt részei vagyunk.
Az ünnepek egymásra következése igen fontos. A félelmetes napok mindeneket átjáró tapasztalása, a lényegi egység élménye, melyben részesítenek bennünket, előkészítik a Szukkot által tanított leckét az egységről. A félelmetes napok intenzív spirituális történései kizökkentenek bennünket az öntudatos én élményünkből, és képessé tesznek az értékek újraértékelésére, hogy akként kapcsolódhassunk felebarátainkhoz, ahogy annak lennie kell.

 

Az egység örömteli kötelékei

Ez a folyamat, ez az előrehaladás a mélyebb egység felé a Szimchát Torában éri el a csúcspontját, amikor a tudós és az analfabéta, a hívő és a hitetlen, zsidók mindenféle háttérből és életmódból egyesülnek a Tóra-tekercsekkel bemutatott túláradó örömű táncban. Azok a személyes különbségek, melyek máskor megosztják őket, ez alkalommal elhalványulnak.
Ez az egység nyer plasztikus kifejezést a Szimchát Torá körtáncainak hagyományában. A körnek nincs kezdete, nincs vége, minden pontja egyforma távolságra van a középpontjától. Szimchát Torá alkalmával elfeledkezünk arról, ki a „fej” és ki a „farok” közöttünk. A közös középooint egyesít minket, és összeolvaszt egyetlen közös entitásban.
Míg a Szukkot arra tanít bennünket, hogy individuumnak megmaradva is egységben kell népet alkotnunk, a Szimchát Torá tovább visz ennél. Ez utóbbi ünnep alkalmával mindannyian elengedjük a személyes létezésünk tudatának nyűgét: tökéletesen túllépünk magunkon. A Szimchát Torá élménye ugyanakkor nem visszatérés a félelmetes napok szintjére, mely utóbbiak alkalmával a spirituális tapasztalás révén lépünk túl önmagunkon, a kapcsolat közöttünk a mindennapi tapasztalás világán túl jön létre. Szimchát Torá idején viszont az egység kapcsai a mindennapi tapasztalás kézzelfogható szintjén mutakoznak meg: közös evésben-ivásban, táncban.
Az egységnek ezek az örömteli kötelékei azt az időt hirdetik előre, amikor majd: „nagy gyülekezetképen fognak visszatérni ide”:[11] egységes nemzetként fogunk visszatérni Izrael földjére. Abban az időben lesz, ahogy a próféták ígérik: „örökös öröm a fejükön”.[12] Adassék meg nekünk mihamarabb.

 

[1] A Tisri hónap nevét alkotó héber betűkből ugyanis – a sorrendjük megváltoztatásával – a „valaminek a kezdete, feje” jelentésű szót állíthatjuk elő (Báál háTurim kommentárja 5Mózes11:12-höz). Amiként a fej irányítja az egész test összetett műköfését, úgy a Tisri hónapnak egyetemes jelentősége van az egész évre nézve.

[2] Vájikrá rábá 30:12.

[3] A midrási magyarázat semmiképp sem úgy értendő, hogy az, aki ebbe a kategóriába tartozik, egyáltalán nem tart meg egyetlen parancsolatot sem. Épp ellenkezőleg, bölcseink azt tanítják (a Chágigá traktátus végén), hogy „az Izraelnek még a vétkesei is oly gazdagok micvában, mint a gránátalma [magokban].” A Midrásnak ezt a kategóriáját inkább úgy kell értenünk, hogy olyan Tóra-tudósokra vonatkozik, akik az istenszolgálatukat mindenestül a Tóra tanulmányozásában való tündöklésre összpontosítják, és a parancsolatokra úgy tekintenek, mintha azok csupán eszköz volnának az áhított cél elérésére, de egyébként önmagukban nincs jelentőségük.

A mirtusz és a fűz által jelképezett kategóriákra ugyanezen alapelv érvényes. Az „íz nélkül” és „illat nélkül” megjelölések egyike sem értendő abszolút értelemben, csak úgy, hogy ami „illat nélküli”-nek van mondva, annak az illata nem számottevő, nem különlegesen finom. Ne feledjük, hogy a fűz által jelképezett kategóriába tartozó zsidót hasonlítja fentebb a Midrás a gránátalmához.

[4] Szukká 32a.

[5] Uo. 32b.

[6] Sábbát 20a.

[7] Az אתר(ו)ג (etrog) héber szava a Zsoltárok 36:12. akronimjaként szolgál (azaz a vers szavainak kezdőbetűjét tömöríti): „אל תבואיני רגל גאוה – Ne jőjjön rám a gőgnek lába, s a gonoszok keze ne tegyen bújdosóvá!”

[8] Szukká 35a.

[9] Atyák bölcs tanításai 4:1.

[10] Az egység kifejezésre jut a szukká micvájában is. Ahogyan bölcseink tanítják (Szukká27b.): „Az egész Izrael megfér egy sátorban.” De míg a szukká a nép kollektivitását van hivatva kifejezni, a luláv és az etrog micvája az egységben való individuális, személyes részvétel kifejezője.

[11] Jeremiás 31:7.

[12] Jesájá 35:10.

  • Küldés emailben

Fejezetek