A HETI SZAKASZ RÖVIDEN

 

Minden húsz éven felüli férfi Izrael fiai közül fél sekel adományt adott a Szentély költségeinek fedezésére. Gazdag sem többet, szegény sem kevesebbet. Mindenki egyformán magáénak érezhette a szent hajlékot társadalmi helyzetétől függetlenül. A hozzájárulás a szent célokhoz egyben népszámlálást is szolgált. Szakemberek kiváló illatú keveréket kevertek a Szentély felszenteléséhez és nagyszerű illatú füstölőszereket kimondottan és kizárólag szentséges célokra. Az Örökkévaló néven nevezte – kiválasztotta Bécálelt Uri fiát Hur unokáját, a mesterembert, a Hajlék manuális megvalósítására. Szombat megtartásáért szól az intelem, a lázas munka nem jelentheti, hogy elfeledkezzenek a hetedik nap szentségéről. A Teremtő saját ujjával írta a parancsokat a két kőtáblára. A nép tévedett a negyven nap számlálásával és hamarabb várta Mózes visszatérését. Áront és Hurt ostromolták. Hur a hagyomány szerint ellenállt a nép ostromának és életét vesztette. Áron a nők fülfüggőinek az összegyűjtését javasolta, melyből az aranyborjút öntötték. A gyalázat láttán Mózes kezéből kifordultak és darabokra törtek a táblák. Megmaradt Lévi törzsének a hűsége. Mózes bocsánatért könyörgött.

D.G.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 21. szám – 2014. augusztus 6.

 

Megszakítás