8. ? A lubavicsi rebbe gondolatai – Likuté Szichot

A három gyászhét jelentősége

A frigyládát borító káporet mindkét oldalán egy-egy aranykerub állt. Bölcseink szerint, amikor Izrael népe követte az Örökkévaló akaratát, a két kerub egymás felé fordult, és összeölelkeztek, mint a szeretők. Amikor azonban a zsidó nép fellázadt az Örökkévaló ellen, a két kerub is elfordult egymástól[1].
A zarándokünnepek idején a kohaniták kitárták a jeruzsálemi Szentély legbelsejében rejlő Szentek Szentjét, és a nép saját szemével láthatta, miképpen ölelte át egymást a két kerub.
– Nézzétek csak, milyen nagy az Örökkévaló szeretete irántatok! Épp olyan, mint a férfi szerelme a nő iránt[2].
A Szentek Szentjében álló kerubokat a Szentély pusztulásakor is említik. Bölcseink szerint, amikor a nem zsidó hódítók beléptek a Szentek Szentjébe, megpillantották az összeölelkező kerubokat. Megragadták őket, és kivitték a piactérre[3].
– Nézzétek csak! Hogyan imádhatta Izrael népe ezeket?
Tudjuk, hogy a Szentély pusztulásakor az Örökkévaló „haragja tűzként lobogott, s maga az Örökkévaló volt az ellenség.”[4] Miért hát, hogy az Örökkévaló haragjának pillanataiban kerubok szerelmesekként összefonódtak?[5] Ha a kerubok az Örökkévaló és Izrael közötti kapcsolatban bekövetkező változás tükörképei, mire véljük összeölelkezésüket akkor, amikor az Örökkévaló „ádáz haragjában levágta őket, Izrael ékességét.”[6]

 

Az Örökkévaló egyetlen fia

 Ezeket a kérdéseket az Örökkévalóhoz fűződő kötelék fényében kell megvizsgálnunk. A próféták dörgedelmeiből és Bölcseink írásaiból egyaránt az derül ki, hogy a száműzetés büntetés, és az Örökkévaló haragját fejezi ki Izrael iránt. Ez azonban az Örökkévaló és Izrael közötti köteléknek csupán egy bizonyos dimenzióját fejezi ki.
Ezen a szinten ez a kötelék Izrael életvitelétől függ. Ha Izrael megtartja a helyes életvitelt, jutalomban részesül; ha azonban vétkezik, megbüntettetik. Létezik azonban egy ennél szorosabb kötelék; ez pedig az a szint, ahol „gyermekei [vagyunk] az Örökkévalónak”[7]. A Bál Sém Tov továbbszőtte a szülő-gyermek metaforát[8]: az Örökkévaló minden egyes zsidót azzal a szeretettel szeret, mellyel az idős szülők szokták egyetlen, kései gyermeküket elhalmozni.
Az apa nem csupán azért szereti fiát, mert az erényes vagy szófogadó; azért szereti rendíthetetlenül és minden feltétel nélkül, mert a fia. Szereti egyetlen gyermekét, jó vagy rossz tulajdonságai ellenére.
Az Örökkévaló éppígy szereti Izraelt. Bárhogy viselkedjünk is, mégiscsak az Ő gyermekei vagyunk. Még akkor is, amikor az Örökkévaló neheztel ránk, irántunk való szeretete megnyilvánul a Szentek Szentjében, a Szentély legbelső terében.
Visszatérve a szülő-gyermek metaforához, az Örökkévaló haragját a szeretet kifejezéseként is tekinthetjük, hiszen írva van[9]: „A ki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát”, más szóval, amikor a szülő bünteti gyermekét, akkor valójában szeretetből teszi. Azáltal, hogy a szülő elfojtja természetes vágyát, hogy elnézze gyermeke rakoncátlankodását, s e helyett megdorgálja szeretett gyermekét, tanúbizonyságát adja a meggyőződésből fakadó, önzetlen szülői felelősségnek.
Ha így tekintjük, a száműzetés nyilvánvalóan alászállás abból a magasztos állapotból, melyhez Izrael hozzászokott, s így már érthető, hogy a száműzetés kiváltó oka a szeretet. Az Örökkévaló így, az Ő titokzatos módján – melyet csakis Ő ért végtelen bölcsességében – irányítja gyermeke fejlődését.

 

Alászállás, hogy felemelkedhessünk

 Ennek fényében a száműzetés nem más, mint egy átmeneti nehézség egy nagyszerű cél elérése érdekében. Bölcseink szerint a felemelkedés érdekében megtett alászállás valójában nem nevezhető alászállásnak[10]. Ugyanígy, mivel az Örökkévaló célja az Ő népének száműzetésével valójában az, hogy magasabb szintre emelje, a száműzetésben elszenvedett nehézségeket elhomályosítja a végső cél.
Bölcseink szerint a Messiás ugyanazon a napon született, amelyiken a Szentély elpusztult[11], vagyis a Szentély pusztulása a Megváltás Korára való felkészülés folyamatának kezdőpillanata. A zsidó nép bukása valójában a Messiás elhozatalának isteni szándékát rejti, valamint Izraelnek és az egész világnak a végső kiteljesedés elérését.

 

A burok elhántása

Bölcseink a száműzetést a magvak elvetéséhez hasonlítják[12], miképpen a próféta is így mondja[13]: „Bevetem [Izraelt] magamnak az országban.” Aratáskor a betakarított termés jóval meghaladja az elvetett magok számát – ez a növekedés jól példázza a száműzetés hosszú távú hozamát.
Ahhoz, hogy ez a növekedés bekövetkezhessen, teljesen el kell hántani a mag külső burkát, hiszen csakis ezután fejlődhet a mag virágzó növénnyé. Éppígy, a Szentély pusztulása és a zsidó nép száműzetése valójában a felszínesség elhántását célozza, amely lehetővé teszi, hogy a zsidó nép kiteljesedhessen a Megváltás Korára.

 

A Megváltás ünnepe

Ennek fényében megérthetjük a rabbik háláchikus megfigyelésének lényegét[14], nevezetesen azt, hogy Tisá be-Áv mindig a hétnek ugyanarra a napjára esik, mint Peszách első napja. Ez az egybeesés fontos köteléket jelez, hiszen mindkélt nap a megváltással hozható összefüggésbe.
Peszách az egyiptomi szolgaságból való megváltás ünnepe, míg Tisá be-Áv a végső megváltást vetíti előre. Tisá be-Áv minden évben közelebb visz a Megváltás beköszöntéhez[15].
Nemzeti történelmünk során még sohasem volt Tisá be-Áv megváltó jellege oly nyilvánvaló, mint napjainkban, hiszen itt állunk a Megváltás küszöbén, sőt már megkezdődött e küszöb átlépésének folyamata.[16] Bárha megérhetnénk e folyamat kiteljesedését és annak a kornak a beköszöntét, „amikor minden [emlékező] böjt eltöröltetik… és vígsággá és örömmé és jó ünnepnapokká változnak.”[17] Bárha minél hamarabb, még napjainkban bekövetkezne!

 


[1] Bává Bátrá 99a.; Jomá 54a.
[2] Jomá 54b.
[3] Uo.
[4] Échá 2:4–5.
[5] Lásd Máhársá, Chidusé Ágádot, Jomá, uo.
[6] Échá 2:3.
[7] 5Mózes 14:1.
[8] Keter Sém Tov (Kehot kiadás), Addenda, 133. szakasz.
[9] Példabeszédek 13:24.
[10] Mákot 7b.
[11] Bráchot 2:4.; Échá Rábá 1:51.
[12] Pszáchim 87b.
[13] Hóseá 2:25. Lásd még Torá Or, Pársát Besálách, 61a. oldal.
[14] Tur és Sulchán Áruch, Orách Chájim 428:3.
[15] Ez kitűnik a fentebb idézett elképzelésből, amely szerint Tisá be-Áv napja a Messiás megszületésének napja. A születésnap olyan időszak, amikor a mázálo govér, az ember lelkének spirituális forrása különösen fényesen ragyog (Ros Hásáná 3:8.). A Messiás születésének napja olyan időszak tehát, amikor a Messiás és maga a Megváltás, melynek ő a katalizátora, még több erőt kapnak.
[16] Lásd „On the Threshold of the Redemption”, illetve „Open Your Eyes”; mindkét esszé megtalálható a Sound of the Great Shofar kötetben (New York: Kehot 1992).
[17] Maimonidész, Misné Torá, Hilchot Táánijot (Zechárjá 8:19. alapján). Tisá be-Áv különösen kapcsolható ehhez a fogalomhoz. Mint Bölcseink megjegyzik (a Midrás Échá bevezetőjében), „A boldogság csakis Tisá be-Áv napján nyilvánul meg.”
  • Küldés emailben

Fejezetek