A HÁFTÁRÁ RÖVIDEN
Ki szereti Ézsaut?

A heti háftárá Máláchi — az utolsó próféta — könyvének első és második fejezete. A szakaszhoz való tartozást az domborítja ki, ahogy a próféta összeveti Ézsaut és Jákobot. Az utóbbit szeretetéről biztosítja — amit a nép enyhén szólva kétségbe von. „Miben nyilvánul meg a te szereteted?” kérdik az arrogancia felső fokán, miután Isten haza vezérelte őket a babiloniai száműzetésből, és már sikerült felépíteniük a második Templomot.

A próféta súlyosan megrója a népet, amely azt hiszi, hogy Istent is rá lehet szedni az áldozatul hozott satnya állatokkal: „Próbáld a pasának adni, majd meglátod, elfogadja e”! majd odavágja hogy „Átkozott a csaló, akinek nyájában van [megfelelő] hímállat, de ő hullottat áldoz…” (Máláchi 1:14.)

A próféta szavaiból mélységes levertség és lemondás érződik, szinte kihalljuk szavaiból, hogy nincs kivel beszélnie. Ha ez Jákob népe és ezt szereti Isten — úgy látszik, hogy ez van, ezt kell szeretni.

A háftárá végén a próféta szembeállítja a lehetetlen néppel a levita törzset, amelynek igaz tanítás van ajkain és olyan, mint Isten angyala. Bölcseink ezt a rabbikra vonatkoztatták, az igazi rabbikra, akik tudják, amit tudniuk kell és minden kérdésre válaszolni tudnak.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 6. szám – 2014. július 21.

 

Megszakítás