A fejhaj és a szakáll széle levágásának tilalma (2 pontban)
1 . A fejhaj két széle a fej végén ott van, ahol jobbról és balról a két állkapocs a fül mellett összefügg. Vannak, akik megtiltják még ollóval is, mely olyan, mint a borotvakés, vagyis egészen a húsig levágni, úgy, hogy semmi sem marad a húson a hajból. Ezért, ha orvoslás céljából le kell nyírnia, vigyázzon arra, hogy ne egészen a bőrig vágja le. A hajszél mértéke a halánték hajával szemben, le a fül végéig, addig a helyig terjed, hol az alsó állkapocs végződik és onnan elválik.
2. A szakáll szélének az elpusztítását csak a borotvával tiltotta meg a tóra. A szakállnak öt sarokszéle van, amelyekről több vélemény alakult ki, azért az istenfélőember egyáltalában ne menjen végig borotvával a szakállán, még a bajuszán, még a nyakán sem. És nincsen különbség borotvakés, meg az éles kő között, mely egészen leviszi a szőrt, amilyen a pigment és a tajtékkő, amivel tehát szintén tilos. Azoknak, akik a szakállukat mész és aurum keverékéből álló kenőccsel távolítják el, vigyázniok kell, hogy a kenőcsöt ne késsel kaparják le, hátha levágja a hajat, hanem csak faszilánkkal, vagy hasonlóval kaparják le. (Nóda bi-jehuda dntvt. II. 81.).= = =

Megszakítás