7. ? A chaszidizmus története Magyarországon

A cicit és kard párbaja

Teitelbaum  Mózes rabbi halála után a chaszidiszmus alapjai Magyarországon nagyon megrendültek. Nem volt abban az időben az országban egy olyan cádik, aki képes lett volna Tóratudás és jámborság tekintetében az újhelyi cádik elköltözésével támadt űrt betölteni, a különböző pártokat egyesíteni s a széthúzó árnyalatokat egymással kibékíteni. Az újhelyi cádik fia, rabbi  Niszon Eliezer is, aki tehetség tekintetében messze mögötte maradt atyjának, még ő is elhagyta Magyarországot, s elfogadta a rabbiállást Drohowica városában. Unokája, rabbi  Teitelbaum Jekutiél Judápedig, aki viszont nagyon tehetséges ember volt, szintén eltávozott Magyarországról, s így a chaszidiszmus vezető s irányadó nélkül maradt, s a tömeg sok kis csoportra forgácsolódott szét. Többnyire Galíciában kerestek föl egy-egy cádikot; nagyon sokan csatlakoztak Halberstamm Chájim neusandeci (szánci) rabbihoz, aki egyedül állott az akkori nemzedékben Tóratudásával és jámborságával. Sokan voltak, akik rabbi Herseléhez zarándokoltak Rymanówba, mások meg Zydicówba, Komáromba, Belzbe utaztak az ottani cádikok áldásáért, a máramarosi chászidok azonban tántoríthatatlanul hűek maradtak a kossówi udvarhoz.

 

Istálló a templom mellett

A hatvanas évek elején kezdett kisütni a hazánkban született cádikok napja, nevezetesen az olaszliszkai, máramarosszigeti, tassi, csengeri stb. váltak nagy híres rebbékké. Az olaszliszkai cádik, rabbi Hersele Magyarországon született, éspedig Sátoraljaújhelyen 1808ban. Első tanulmányait  Teitelbaumnál  Mózes rabbi végezte, később a világhírű rabbi Jiszráélhoz került Ruzsinba (Oroszország). Igaz, hogy nagyon furcsának találta a ruzsini cádik életmódját, fejedelmi udvartartását, sok drága lovát, dúsan ezüstözött szerszámait s hintóit; az is nagyon irritálta, hogy az imahelyiség s a lóistálló között csak egy kis vékony válaszfal volt, úgyhogy a paripák topogása s nyerítése jól behallatszott imádkozás közben. (A bennfentes chászidok ugyan váltig erősködtek, hogy azok a paripák nem közönséges lovak voltak, hanem valamely „nagy lelkek” inkarnációi, gilguljai…) A liszkai 19. század hatvanas éveiben kezdett híressé válni, s nagyon sokan keresték föl szorultságukban. Nagy cáddik volt erényessége, önmegtartóztatása, jámborsága s istenfélelme révén. Rabbi és rebbe volt Liszkán, ahol meg is halt (1874. áv hó 14én).

 

Aki méltatlannak bizonyult

A liszkai reb Hersele kortársa volt a jámbor rabbi Fájs, aki rabbi volt Tasson [Nyírtasson]. Ez a cádik cseh születésű volt, s Magyarországra jött, hogy itt tanuljon, s a híres nagykárolyi rabbi Májer Perls tanítványa lett. Még fiatal bócher korában nagy viták törtek ki közte és nagy mestere között a chaszidizmus iránya s a cádikok világnézete fölött. Amikor Perls rabbinak tudomására jutott, hogy egykori tanítványa, rabbi Fájs, a chászidokkal egy követ fúj, s hogy cádikokhoz utazik, sírva fakadt elkeseredésében, s így kiáltott föl: „Ó, jaj, miért is oktattam ki a Tórára ezt a tanítványomat, aki utólag erre méltatlannak (!) bizonyult!” A chászidok, akikhez csatlakozott, fölismerték nagy erényeit, s nagyon megkedvelték, elannyira, hogy méltónak találták arra, miszerint őt is cádiknak deklarálják. Azt beszélik róla, hogy imádkozásban a lublini iskolát követte, ugyanolyan bensőséggel végezte imáit, mint maga a lublini nagy rebbe. Rabbi Fájs imádkozás közben csupa tűz s átszellemülés volt. Egy legenda meséli róla, hogy még bócher korában egyszer az utcán ment, s a négy hosszú „cicisze” kilógott hosszú kabátja alól, s egészen földig ér. Jön vele szemben egy katonatiszt, aki azt kérdezte tőle: – Hát ez mire való? Erre a bócher, csöppet sem megijedve, a tiszt oldalán függő hosszú kardra mutatva, azt kérdezte vissza: – Hát ez mire való az úrnak? – Ez a kardom, amellyel majd a háborúban küzdeni fogok – magyarázta meg neki a már türelmetlen tiszt. – Ez pedig – vágott vissza a fiatal bócher –, ez pedig az én fegyverem. – Vagy úgy – folytatta a párbeszédet a tiszt már kissé felpaprikázva –, hát ha így áll a dolog, akkor vívjunk meg ketten, kiki a saját fegyverével! A veszedelmessé vált kellemetlen helyzetnek aztán hamar véget vetettek az odaérkezett zsidók, akik siettek a mérges tisztet kiengesztelni. Sok nagy Talmudtudóst s más előkelőségeket számíthatott tisztelői között, s általában szent ember hírében állott. 1875. sziván hó 1jén halálozott el. (Elárvult hívei aztán vejéhez, Rottenberg József mezőkászonyi rabbihoz csatlakoztak, aki 1900ban halt meg.) Országos hírnévnek örvendett, Jungrájsz Á. Áncsel csengeri rabbi is. 1804-ben született, atyja volt Sámuel Jungrájsz szécsai rabbi. Nagy híres mesterek tanítványa volt, mint rabbi Májer Ás ungvári s rabbi Kopel Chárif verbói rabbi. Veje volt rabbi Á. Jungrájsz, a nem kevésbé híres rabbi Almás Májer nagymartoni rabbinak. Rabbi Áncsel Jungrájz éles elméjű Talmudtudós volt, de mint rebbe is nagy tekintélynek örvendett. Nagyon sok ember kereste föl évente. Minden hozzá forduló beteg számára volt valami orvossága, és sokakon segített. 1874. évi kiszlév hó 5én halt meg.

 

„Eszlár” a zsoltárban

Máramarosban nagyon elszaporodtak a rebbék. Elsősorban említendő Teitelbaum Jekutiél Judá rabbi , az országos hírre szert tett máramarosszigeti rabbi. Mint már említettük, ő az újhelyi cádik, rabbi Mózes Teitelbaum unokája volt, s nagyatyja utódjává választották. Később, 1858-ban, Máramarosszigetre jött. Kiváló, nem mindennapi tehetségű ember volt. Kitűnő Talmudtudósnak ismerték el, s ebbeli készültségéről a megjelenésekor méltó feltűnést keltett Ávné Cedek című responsumgyűjteménye tanúskodik. Elragadó hitszónok volt, aki képes volt három teljes órán át beszélni. Sok száz talmudista került ki iskolájából. A felekezetet érintő országos ügyekben pedig döntő befolyása volt. Amikor 1882-ben a szomorú emlékű tiszaeszlári ügy még ítélethozatal előtt állott, s a zsidók természetesen nagyon aggódtak, a nyugalmát megőrzött máramarosszigeti cádik csillapítólag mondotta: „Fiaim! Ne féljetek, nem lesz Isten segedelmével semmi baj. Mert íme, nézzétek csak: a szent Dávid király zsoltárának ezen szavai: Lo szeuná élecho ru (ťéged balsors nem érhet) kezdőbetűikben ezt a szót adják: Eszlár, tehát Eszlárból ránk nézve szerencsétlenség nem származhatik…” S nem is történt semmi baj…

  • Küldés emailben

Fejezetek