22. ? Zsidó mesék, legendák, történetek

A cár és a katona

I. Miklós orosz cár irgalmatlan antiszemita volt. ş hozta azt a rendeletet, hogy a zsidó fiúknak már zsenge korukban be kell vonulniuk “kantonistának”: így nevezték akkoriban az állandó szolgálatra kötelezett, iskolázatlanabb katonákat. A cár célja az volt, hogy egy csapásra két legyet ütve elszakítsa a fiúkat a zsidó hittôl és a családjuktól is, végül pedig kikeresztelkedésre kényszerítse őket. A szerencsétlen gyerekeket először erőszakkal elragadták szüleiktől, és távoli falvakba küldték őket, ahol a parasztok között keresztény nevelést kaptak. Ezután pedig huszonöt évi katonai szolgálatra kellett bevonulniuk! A szörnyűséges megpróbáltatások közepette sokan teljesen eltávolodtak a zsidóságtól: néhányan fel is adták az ellenállást, és kikeresztelkedtek. Voltak azonban bátrabb lelkek is, akiket semmi sem tudott rákényszeríteni, hogy beadják a derekukat. Talán ők maguk sem tudták volna megmondani, mi okból, de valami megmoccant a lelkük legmélyén, és mindenáron ragaszkodtak a hitükhöz. Történetünk hőse egy ilyen “Nyikolka-baka”. Miklós cár időnkint álruhába öltözött, és elvegyült a nép között, hogy megtudja, mit gondolnak róla az emberek. Történt egyszer, hogy betért egy kocsmába, ahol parasztok és katonák iddogáltak. Leült egy katona mellé, aki megkínálta az italából. A katona nem tudta, kit vendégel meg, a cárnak pedig fogalma sem volt arról, hogy a katona “Nyikolka-baka”, hiszen külsőre semmiben sem különbözött a többi egyszerű paraszt-fiútól. Egyszóval a cár elfogadta a kínálást, és kiürítette a poharat, majd letette az asztalra. A katona hirtelen hátba vágta. Hé, hé, mi ütött beléd? – tiltakozott a cár. Még ennyit sem tudsz? A poharat nem szabad üresen letenni, azonnal újra kell tölteni! – oktatta ki a katona. A cár újra töltött, kiitta, majd ő is meg a katona is addig-addig ismételgették az eljárást, míg ki nem ürült az üveg. A katona másik üveget rendelt, noha már az előzőre is alig volt pénze. Amikor aztán fizetni kellett, zálogul a kocsmárosnál hagyta a kardját, amíg nem rendezi a számlát. Ezek után a cárral együtt kitántorogtak a kocsmából: dülöngélve egymásba kapaszkodtak, mint akik régi jó cimborák. Az uralkodó jócskán felöntött ugyan a garatra, de nem kerülte el a figyelmét, hogyan fizetett a katona, és mielôtt elváltak egymástól, megkérdezte, melyik ezrednél szolgál. A következő napon az ezred parancsnoka értesítést kapott, hogy a cár szemleútján az ő állomáshelyüket is meg fogja tekinteni. Pánikszerű előkészületek kezdődtek, hiszen a hadseregben mindenki jól tudta, hogy a cár rettenetesen szigorú, és könyörtelenül bünteti a legkisebb hibát is. Képzelhetni, mit érzett a katona, aki előző nap kénytelen volt megválni a kardjától: tudta, hogy a szemléig már nem válthatja ki. Törte a fejét, hogyan menthetné a bőrét. Egyszerre úgy érezte, ragyogó ötlete támadt. Fából kifaragott egy ugyanolyan kardot, és oktalan módon abban bizakodott, hogy a cár nem fogja észrevenni a nyilvánvaló turpisságot. Megjelent a cár, és díszes egyenruhájában délcegen végiglovagolt a feszes vigyázzban tisztelgő katonák sora előtt. Amikor a tegnapi ivócimbora elé ért, az reszkető szívvel látta, hogy az uralkodó megállítja a lovát. Ám a cár a mellette állót szólította meg: Hogy néz ki az egyenruhád? Nem tudsz rendesebben öltözni? A szerencsétlen teljesen megdöbbent, hiszen biztos volt benne, hogy semmi sem hibádzik rajta. De ki merészelne vitába szállni a cárral? Könyörgőre fogta a dolgot, bizonykodott, hogy a jövőben nagyobb gondot fordít az egyenruhájára, csak most az egyszer kegyelmezzen szegény fejének a felség… Ám a cár hajlíthatatlannak bizonyult: “ivócimborájához” fordult, és haragosan parancsot adott neki, hogy azonnal rántsa ki a kardját, és fejezze le a renitenskedőt. A fakardos katona kétszeresen is szorult helyzetbe került. Ha nem engedelmeskedik a cárnak, biztos halál vár rá, de még ha megvolna is a kardja, hogyan ölhetne meg ártatlan embert? Viszont ha teljesíti a parancsot, és kirántja a kardját, akkor rögtön kiderül, hogy csupán egy darab fa van a hüvelyben! Hirtelen rájött, hogyan menekülhetne meg. Felség! – szólalt meg. – Készen állok rá, hogy teljesítsem parancsát, ha úgy érzi, hogy a bajtársam valóban bűnös. Ám ha ártatlan, kérem a Mindenhatót, aki az emberi szív mélyére lát, hogy mentse meg őt: változtassa fává a kardomat! – Ezzel kirántotta a fegyvert, és – láss csodát! – a kard valóban fából volt! A cár persze tudta, hogy rászedték, de nem leplezhette le a “csodát”, ha nem akarta elárulni magát. Rendben van – mondta , megkegyelmezek a bajtársadnak. Téged viszont tisztté léptetlek elő. A cárnak tetszett a katona éleselméjűsége, és elhatározta, hogy a saját javára fordítja. A katona egyre feljebb haladt a ranglétrán, amíg csak be nem került az uralkodó testôrségébe. A cár gyakran eldiskurálgatott vele. Egy napon a vallásról beszélgettek, és a cár megkérdezte a testőrt: Hát te tartod-e az igaz hitet? Remélem, rendesen eljársz a kápolnába! Igenis, felség, hívô ember vagyok, de nem járok a kápolnába, merthogy zsidó lennék… Hogyhogy zsidó? – kiáltott fel a cár. – És én még azt hittem, egy jó keresztyénnek adom sorra az előléptetéseket! A cár őfelsége sohasem kegyeskedett érdeklődni a hitem iránt. Mindazonáltal kész vagyok akár közkatonaként is szolgálni felségedet… Várj csak, jobbat gondoltam! – mondta a cár. – Keresztelkedj meg, én kinevezlek tábornokká, és a ba-rátom lehetsz! A cárné meg én leszünk a keresztszüleid, és semmiben sem szenvedsz majd hiányt. A nyikolkát meglepte a cár ajánlata. Igaz, kicsi korában elszakították a családjától és a hitétől is: azt sem tudta, élnek-e még a szülei. De soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja a vallását, mindig is zsidó akart maradni. Tétovázása láttán a cár unszolni kezdte, fogadja el az ajánlatát, sőt arra is célzást tett, hogy nem fog túl jól járni, ha visszautasítja. Így hát a nyikolka kénytelen-kelletlen beadta a derekát, bár a lelke mélyén elhatározta, hogy zsidó marad, és csak színleg válik keresztyénné. Mindent elrendeztek, kitűzték a keresztelőt. A cár, a cárné és a katona elindult Kijevbe, hogy a püspök megkeresztelje és befogadja a keresztyén hitbe az új lelket. A katona a cári hintóban utazott, csendben, gondolataiba merülve. Cseppnyi meghatottságot vagy átszellemültséget sem érzett, sőt váratlanul lelkiismeret furdalása támadt. Szíve egyre jobban elszorult, és egyszerre ráébredt, mire készül. Hogyan is fordulhatott meg a fejében, hogy akár csak színleg is keresztyénné legyen? Hiszen ő zsidónak született, és zsidó is marad halála napjáig! Éppen a várost kettészelő folyó hídján haladtak át, és a Nyikolka-baka hirtelen felrántotta a hintó ajatját. Smá Jiszroél, HáSém Elajkénu, HáSém Echod! – kiáltotta, majd kiugrott a kocsiból. Belevetette magát a kavargó vízbe, és a folyó azonnal elnyelte a testét. A cár, a cárné és a kíséret többi tagja elszörnyedtek a váratlan tragédia láttán, majd szomorú szívvel visszafordultak. Különösen a cárt rázta meg a dolog, hiszen kedvelte a zsidó katonát, és mélyen elgondolkodtatta az eset. Ha ezek a zsidó kantonisták ennyire ragaszkodnak a zsidóságukhoz, akkor talán nem is igen érdemes tovább próbálkozni az eloroszosításukkal… A katona vértanúsága nem volt hiábavaló: a cár nem sokkal később visszavonta kegyetlen rendeletét…

  • Küldés emailben

Fejezetek