1. Az ige, melyet szólt az Örökkévaló Bábelről, Kaszdím országáról, Jirmejáhú próféta által.

2. Jelentsétek a nemzetek között és hallassátok és emeljetek zászlót, hallassátok, ne titkoljátok el, mondjátok: Bevétetett Bábel, szégyent vallott Bél, megrettent Meródakh, szégyent vallottak bálványai, megrettentek undokságai.

3. Mert felvonult ellene egy nemzet északról, az majd pusztává teszi országát és nem lesz benne lakó, embertől állatig elköltöztek, tovamentek.

 

Az eltévelyedett Izráel megtér

 

4. Ama napokban és amaz időben, úgymond az Örökkévaló, jönni fognak Izrael fiai, ők és Jehúda fiai egyetemben, egyre sírva fognak menni és az Örökkévalót, Istenüket fogják keresni.

5. Cziónt kérdezik, az ide vivő útra van az arcuk. Gyertek és csatlakozzatok az Örökkévalóhoz, örök szövetséggel, mellyel nem felejthető.

6. Elveszett juhok volt a népem, pásztoraik megtévesztették őket, hegyekre csábították őket, hegyről halomra mentek, elfelejtették heverő helyüket.

7. Mind akik rájuk találtak, megették őket és szorongatóik azt mondták: nem esünk bűnbe; azért hogy vétkeztek az Örökkévaló ellen, az igazság hajléka és őseik reménye, az Örökkévaló ellen!

8. Költözzetek el Bábelből, és Kaszdím országából vonuljatok ki, és legyetek mint a bakok a nyáj előtt.

9. Mert íme én feltámasztom és felhozom Bábel ellen nagy nemzetek gyülekezetét észak földjéről, hogy ellene sorakozzanak, onnan fog bevétetni. Nyilai olyanok, mint az öldöső hős, ki nem tér vissza, üresen.

10. És zsákmánnyá lesz Kaszdim, mind a zsákmánylói jóllaknak, úgymond az Örökkévaló.

11. Bár örültök, bár ujjongtok, ti birtokomnak fosztogatói, bár ugrándoztok, mint a nyomtató üsző és nyerítetek, mint a paripák:

12. megszégyenült: anyátok nagyon, elpirult a ti szülőtök: íme a nemzetek vége: puszta, vadon és sivatag.

13. Az Örökkévaló haragja miatt nem lesz lakva és pusztulássá lesz egészen; bárki elmegy Bábel mellett, eliszonyodik és pisszeg mind a csapásai fölött.

14. Sorakozzatok Bábel ellen köröskörül, mind akik az íjat feszítik, lőjetek rá, ne kíméljétek a nyilat, mert az Örökkévaló ellen vétkezett.

15. Riadozzatok ellene köröskörül: kezét nyújtotta, bedőltek alapzatai, leromboltattak falai, mert az Örökkévaló bosszúja az: álljatok bosszút rajta, amint cselekedett, úgy cselekedjetek vele!

16. Irtsatok ki magvetőt Bábelből és sarlófogót az aratás idején; az elnyomó kard miatt ki-ki népéhez fordulnak majd és ki-ki az országába futnak.

17. Elszéledt juh Izrael, oroszlánok kergették el; az első megette: Assúr királya, ez utolsó pedig csontjait törte: Nebúkadnecczár, Bábel királya.

18. Azért így szól az Örökkévaló, a seregek ura, Izrael Istene: Íme én megbüntetem Bábel királyát és országát, amint megbüntettem Assúr királyát.

19. És visszatérítem Izraelt tanyájára, hogy legeljen a Karmellen és Básánban és Efraim hegyén, meg Gileádban jól lakjék a lelke.

20. Ama napokban és amaz időben, úgymond az Örökkévaló, keresik majd Izrael bűnét és nincsen és Jehúda vétkeit, de nem találtatnak, mert megbocsátok annak, akit. meghagyok.

 

Bábel pusztulása

 

21. Merátájim ország ellen — menj föl ellene és Pekód lakói ellen: karddal ölj és pusztíts utánuk, úgymond az Örökkévaló, és tégy mind aszerint, amint megparancsoltam neked.

22. Háború zaja van az országban és nagy romlás!

23. Mint vágatott le és töretett el az egész föld kalapácsa, mint lett pusztulássá Bábel a nemzetek között!

24. Tőrt vetettem neked és meg is fogattál, Bábel, s te nem tudtad; megtaláltattál és meg is ragadtattál, mert az Örökkévaló ellen gerjedtél föl.

25. Kinyitotta az Örökkévaló az ő tárházát és kihozta haragjának fegyvereit, mert munkája van az Úrnak, az Örökkévalónak, a seregek urának Kaszdím országában.

26. Gyertek ellene mindenfelől, nyissátok föl csűreit, hányjátok fel őt mint asztagokat és pusztítsátok ki, ne legyen maradéka.

27. Öljétek le mind a tulkait, dőljenek le vágásra: jaj nekik, mert megjött napjuk, büntetésük ideje.

28. Hallga, futamodók és menekülők Bábel országából, hogy jelentsék Cziónban, az Örökkévalónak, Istenünknek bosszúját, templomának a bosszúját.

29. Hívjatok egybe Bábel ellen lövészeket, mindazokat, kik az íjat feszítik; táborozzatok ellene köröskörül, ne legyen menekvése, fizessetek neki cselekvése szerint, mind aszerint, amit tett, tegyetek vele, mert az Örökkévaló ellen kevélykedett, Izrael szentje ellen.

30. Azért hulljanak el ifjai a piacain és mind a harcosai semmisüljenek meg azon napon, úgymond az Örökkévaló.

31. Íme én ellened fordulok, kevélység, úgymond az Úr, az Örökkévaló, a seregek ura, mert megjött a napod, a midőn megbüntetlek.

32. És megbotlik a kevélység és elesik, és nincs aki feltámasztja; és tüzet gyújtok városaiban, hogy megeméssze mindazt, ami körülötte van.

33. Így szól az Örökkévaló a seregek ura: Ki vannak fosztogatva Izrael fiai és Jehúda fiai egyetemben, mind akik fogságba ejtették őket, erősen tartották őket, vonakodtak őket elbocsátani.

34. Megváltójuk erős, Örökkévaló, seregek ura az ő neve, védve védi az ügyüket, hogy megnyugtassa a földet és megháborítsa Bábel lakóit.

35. Kard a kaldeusokra, úgymond az Örökkévaló, és Bábel lakóira, meg nagyjaira és bölcseire;

36. kard a hazugokra, hogy elbolonduljanak, kard hőseire, hogy megrettenjenek;

37. kard a lovaira és szekereire és mind a gyülevész népre, mely benne van, hogy asszonyokká legyenek, kard a kincseire, hogy elprédáltassanak!

38. Szárazság a vizeire, hogy elszikkadjanak, mert bálványképek országa az és rémekkel őrjöngnek.

39. Azért laknak majd pusztai állatok vad ebekkel és laknak benne struccmadarak; nem lakják soha, többé és nem lesz lakva nemzedékre s nemzedékre.

40. Mint mikor Isten feldúlta Szodomát és Amórát meg szomszédjait, úgymond az Örökkévaló, nem fog ott lakni senki és nem fog benne tartózkodni ember fia.

41. Íme nép jön északról, nagy nemzet, és sok királyok serkennek fel a föld hátuljáról.

42. Íjat és lándzsát ragadnak, kegyetlenek ők és nem irgalmaznak, hangjuk zúg mint a tenger és lovakon nyargalnak, felkészülve, mint harcra kész férfi, ellened, Bábel leánya.

43. Hallotta Bábel királya a hírüket és ellankadtak kezei, szorultság ragadta őt meg, vajúdás, mint a szülő nőé.

44. Íme, mint oroszlán, mely felszáll a Jordán büszkeségéből szilárd tanyára, egy szempillantás alatt elűzöm őket onnan, és aki csak ki van választva, azt rendelem ellene. Mert ki olyan, mint én, ki idézhet meg engem és ki az a pásztor, aki megáll előttem?

45. Ezért halljátok az Örökkévaló határozatát, amelyet Bábelről határozott és gondolatait, melyeket gondolt Kaszdím országról: bizony elhurcolják őket, a juhok legkisebbjeit, bizony elpusztítják velük együtt a tanyájukat.

46. Azon hírre, hogy elfoglaltatott Bábel, megrendült a föld, jajkiáltás hallatszott a nemzetek között.

Megszakítás