1.  És királlyá tették helyette Jeruzsálem lakói Achazjáhút, legkisebbik fiát, mert mind az idősebbeket megölte az a csapat, amely az arabokkal a táborba jött; és király lett Achazjáhú, Jehórám Jehúda királyának fia.

2. Negyvenkét éves volt Achazjáhú, midőn király lett s egy évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Ataljáhú, Omri leánya.

3. Ő is Acháb házának útjain járt, mert anyja volt tanácsadója a gonosztevésben.

4. És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, úgy mint Acháb háza, mert ők voltak tanácsadói atyjának halála után, az ő romlására.

5. Járt is az ő tanácsuk szerint; s elment háborúba Jehórámmal, Acháb fiával, Izrael királyával Chazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádba; de megverték az Arámbeliek Jórámot.

6. És visszament, hogy gyógyíttassa magát Jizreélben, mert sebei voltak, melyeket ütöttek rajta Rámában, midőn harcolt Chazáél, Arám királya ellen; Azarjáhú, Jehórám fia pedig, Jehúda királya, lement, hogy meglátogassa Jehórámot, Acháb fiát, Jizreélben, mert beteg volt.

7. És Istentől volt Achazjáhú vesztére, hogy elment Jórámhoz, s midőn odaért, kiment Jehórámmal Jéhú, Nimsi fia ellen, akit az Örökkévaló fölkent volt, hogy kiirtsa Acháb házát.

8. És volt, midőn Jéhú ítéletet tartott Acháb háza fölött, találta Jehúda nagyjait s Achazjáhú testvéreinek fiait, akik szolgálatot végeztek Achazjáhúnál, és megölte őket.

9. És kereste Achazjáhút s elfogták őt – ő ugyanis elrejtőzött Sómrónban – s elvitték őt Jéhúhoz s megölték őt s eltemették, mert azt mondták: Jehósáfát fia ő, aki kereste az Örökkévalót egész szívével. És nem volt Achazjáhú házából senki, aki erővel bírt volna az uralomra.

10. Ataljáhú pedig, Achazjáhú anyja látta, hogy meghalt a fia, akkor felkelt s elpusztította Jehúda házának minden az uralomra való magzatját.

11. De Jehósabeát, a király leánya vette Jóást, Achazjáhú fiát, s ellopta a megölésre szánt királyfiak közül, s betette őt meg dajkáját az ágyak termébe; és elrejtette őt Jehósabeát, Jehórám király leánya, Jehójádá papnak felesége, mert ő volt Achazjáhúnak nővére, Ataljáhú elől, úgy hogy nem ölhette őt meg.

12. És volt velük elrejtőzve az Istennek házában hat évig, míg Ataljáhú uralkodott az ország fölött.

Megszakítás