3/6c. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 7. kötet – A zsidó őszi Nagyünnepek

3. fejezet: Érdemek és bűnök mérlege

  1. fejezet

Érdemek és bűnök mérlege

  1. §. Minden embernek vannak bűnei és érdemei. Akinek több az érdeme, jámbor, akinek a bűne több, gonosz; akinek ugyanannyi bűne van, mint érdeme, az középszerű embernek számít.

Ugyanezen mérték szerint állapíthatjuk meg az országok és az egész világ bűnösségét, vagy erényességét.

  1. §. Ha valakinek több a bűne, mint az erénye, rögtöni halált érdemel, amint megírták[1]: „Bűneid sokasága miatt…” Ugyanígy rögtöni pusztulást érdemel az az ország, melynek lakói javarészt bűnösök. Szodoma példájából is láthatjuk ezt[2]: „Szodoma és Gomora jajkiáltása számos és bűnük igen súlyos, leszállok és elpusztítom őket.” De igen súlyos az egész világ helyzete is, ha bűneik számosabbak érdemeiknél, amiként olvashatjuk[3]: „Látta az Úr, hogy nagy az emberi gonoszság a földön.”

A mérleg arányát természetesen nem a mennyiség, hanem a bűnök súlya, minősége adja. Van olyan érdem, amely sok bűnt feledtet és bűn, amely sok érdemet homályosít el. Az egyikről azt olvassuk[4]: „Mivel jó dolgot művelt…”, a másikról[5]: „Egy bűnös sok jót veszít…” Ezek mérlegelése nem az ember feladata. Isten annak tudója, hogy miként kell a bűnöket az érdemekkel szemben értékelni, mérlegelni.

  1. §. Aki bánkódik amiatt, hogy valami jót tett és szívében úgy gondolkozik, hogy „semmi hasznom abból, hogy jó voltam és érdemeket szereztem” az elveszti azt a jogot, hogy cselekedetei elbírálásánál érdemeit figyelembe vegyék. Erről tartották azt, hogy „az igaz ember sem szabadul a gonoszság napján”[6]. Forratlan jellemű, nem igaz ember az, ki jó cselekedeteit utólag bánja meg.

Nemcsak a halál napján, hanem minden újévkor megvizsgálják az ember bűneit és érdemeit. A jámbor életben marad, a gonoszt halálos büntetéssel sújtják, a közepes erényű sorsa Jom-Kipurig függőben marad. Ha addig megtér, életben marad, ha nem, a halálnak szánják.

  1. §. Bárha az újévi sófárfúvás kifejezetten bibliai parancs, jelentőségére nézve tanulságos utalásokat nyerünk a Szentírás más helyein is, úgymint: „Ébredjetek alvók álmotokból és szunnyadozók keljetek fel mély alvásotokból és vizsgáljátok meg cselekedeteiteket. Térjetek meg és gondoljatok Teremtőtökre!”. Vajúdó időkben sokan feledkeznek meg örök értékekről, igazságokról és könnyen tévednek meg. „Minden álmuk múló dőreség, haszontalan semmiség.” Ezeknek szól a figyelmeztetés: „Tekintsétek meg lelkeiteket, és javítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiteket.” „Hagyja el mindenki közületek gonosz útját és helytelen gondolatát!”

A lelki vizsgálat itt vázolt nagy jelentősége arra kell késztessen minden embert, hogy állandóan úgy tekintse magát és az egész világot, mintha a bűnök és az erények egyenlő mértékűek lennének és az ő jó, vagy rossz cselekedetétől függne a mérleg jobbra vagy balra billenése. Az egyikkel maga és az egész világ pusztulását, a másikkal az üdvösséget, a megmenekülést segítheti elő. Erre vonatkozólag mondották[7]: „A jámbor a világ alapja”, – mert ő billenti el és menti meg erényességével a világ helyzetét, sorsát.

Ezért ősi szokás Izraelben a jótékonyság bő gyakorlása és a jócselekedetek minél gyakoribb művelése az év minden szakában, de különösen a félelmetes napokban, Ros-hásáná és Jom-Kipur között. Ugyancsak azért szokás e tíz napon kora hajnalban felkelni és napfelkeltéig a templomokban bűnengesztelésre késztető könyörgő imákat mondani.

  1. §. Cselekedeteink fent vázolt elbírálásánál nem veszik figyelembe az először, vagy másodszor elkövetett bűnt. Csak a harmadik esetben elkövetett bűnt veszik számításba. – Ha a bűnünk ezzel több, akkor hozzászámítják az első kettőt is, ha az első két bűnünk levonása esetén az érdemünk több, akkor minden bűnünket az elkövetés sorrendjében megbocsátják. Egyensúlyra billentett mérleg esetén, így a harmadik midig elsőnek számít, mivel a két előző már megbocsátják. Ugyanígy a negyedik, az ötödik bűn a számok végtelenjéig.

De ez csak az egyénre vonatkozik, amint olvassuk[8]: „Íme, mindezt háromszor cselekszik a Teremtő az emberrel.” A közösségben elkövetett bűnöknél az első három mindig függőben marad, mert: „Izrael három bűnét (megbocsátom) és a negyediket nem viszonzom (en­gesz­te­lé­keny­sé­gem­mel)”[9]. A fenti számítást tehát a községnél a negyedik bűntől elkezdve eszközlik.

Ha a középszerűnek számító, akinek annyi a bűne, mint az erénye; életében nem imádkozott Tefilinnel (imaszíjakkal) azt bűne súlyossága szerint ítélik meg, de a túlvilági boldogságnak osztályrészese lehet. Ugyanez a sorsa más bűntevőknek, akiknél túlsúlyban vannak bűneik. Elnyerik méltó büntetésüket, de azért részesei lehetnek még a túlvilágnak. Mert „minden izraelita részese a túlvilágnak”, bárha vétkezett, amint megírták[10]: „Néped mindannyian igaz emberek, örökké bírják majd az országot.” Az „ország” szó csak jelképesen értendő. Az élet országáról van szó, s az nem más, mint a túlvilág. Ugyanígy részesei lehetnek a túlvilági boldogságnak a többi népek jámborai is.

  1. §. Alant felsoroltaknak nincs túlviláguk, sőt bűnük súlyossága miatt örök időkre kiirtással, elpusztítással ítéltetnek meg: A szabadgondolkodók, az epiku­reusok, a Tórát, a halottak feltámadását és a Megváltót tagadók, a kitértek, a másokat bűnre csábítók a közösség útjáról letérők, a Jojakim példájára bűneikkel kérkedők, a besúgók, akik önmaguk iránt egyéni érdekből félelmet ébresztenek a közösségben, az ártatlanok vérontói, a rágalmazók és akik zsidó mivoltukat eltitkolják.
  2. §. Szabadgondolkodó az, aki az alanti elveket vallja: 1. Tagadja az Istent, 2. aki szerint nincs a világnak irányítója, gondviselője, vagy ha ezt ugyan elismeri: két vagy több tényezőben látja a világ irányítóját. 3. aki testi képzeteket tulajdonít Istennek. 4. aki szerint nem Isten a Mindenség kezdete és teremtője, 5. aki a csillagokat, vagy az égitesteket imádja, vagy azok közbenjárását kéri a Világ Urához. Aki ezen öt elv bármelyikét vallja, szabadgondolkodónak számít.
  3. §. Hármat mondhatunk epikureusnak: Aki tagadja a prófétaság isteni eredetét, aki azt vallja, hogy a tudás és az értelem nem isteni eredetű, aki tagadja Mózes prófétai szerepének igaz voltát, mivel úgy vélekedik, hogy Isten nem tudója az emberi cselekedeteknek – ezek mindegyike epikureus.

Hármat nevezhetünk Tóratagadónak: Aki azt mondja, hogy a Tóra nem isteni eredetű; még ha csak egy bibliai versre, vagy szóra is azt mondja, hogy Mózes eszelte ezt ki, akkor is Tóratagadónak számít. Aki tagadja a hagyományos bibliai magyarázatokat, vagy a szóbeli tan hirdetőit; aki azt vallja, hogy a Tóra felmentést ad bármelyik parancsolat alól a másik kedvéért, vagy pedig azt mondja: Igaz, hogy a Tóra isteni eredetű, de az idők folyamán érvényét vesztette. Mindezek Tóratagadónak minősülnek.

  1. §. A hitehagyásnak két fokozata van: Egy könnyebb és egy súlyosabb.

A könnyebb az, ha valaki egy bizonyos bűnt következetes szándékossággal csinál és az annyira megszokott és mindennapos nála; hogy mindenki előtt köztudott; habár a legkönnyebbnek tűnő parancsolatról is van szó. Például: aki mindig csak Sáátnez ruhát visel (gyapjú és lenből készült) vagy aki körben vágja le hajtincseit és ezeket olymódon eszközli, mintha ezek a parancsolatok sohasem léteznének számára. Ez az egy bűnnel kapcsolatos hitehagyás, amit csak abban az esetben nevezhetünk annak, ha kifejezetten Isten ellen cselekszik.

Az egész Tórával kapcsolatos hitehagyásnak számít az, aki vallásüldözések idején bálványimádóvá lesz. Közéjük áll, mert zsidó volta miatt nem akarja vállalni a szenvedéseket, az üldözéseket és emiatt a hatalmon lévőkhöz csatlakozik. Az ilyen embert az egész Tórával szembeni hitehagyónak nevezhetjük.

  1. §. A másokat bűnre való csábítóknál nem teszünk különbséget súlyosabb vagy kisebb bűnesetek között. Akár súlyos bűnre csábít, úgy mint egykor Jerobeam[11], Cádok és Baetheus, vagy pedig könnyebb micvák megszegésére késztet. Akár kényszerítő formában cselekszi, úgy mint Menasse Izrael királya[12], aki embereket ölt, hogy bálványimádatra kényszerítsen, akár csak megtévesztéssel tántorít el a jó követésétől.
  2. §. Aki különválik a közösségtől, ha nem is azért, hogy bűnt kövessen, csak távoltartja magát a közösségtől, és nem a körükben végzi Isten parancsolatait. Nem vesz részt fájdalmukban, nem osztozik böjtjeikben, a maga útján halad, mintha nem is hozzájuk tartozna – ez elegendő ok arra, hogy a túlvilági élet javaiban ne részesülhessen.

Aki kérkedve követi el bűneit, úgy mint Jójákim, legyen az könnyebb, vagy súlyosabb. Az ilyen embert a Tóra becsmérlőjének, félremagyarázójának nevezzük, mert szégyen nélkül, gőgős megvetéssel tagadja meg és fordul el Tőle.

  1. §. Kétféle áruló van: Aki pogányok kezére adja társát, hogy meg­öljék, vagy megverjék és aki a társa értékeit szolgáltatja át pogányok kezére. (A törvényt nem tisztelő erőszakos emberek is pogánynak számítanak.) A besúgók nem részesülnek a túlvilági boldogságban.
  2. §. Aki erőszakos eszközökkel viseli a közösség feletti tisztét, az egyéni érdekből ébreszt félelmet a közösségben, mert a saját tekintélyének emelése céljából erőszakoskodik, hogy mindenki rettegjen tőle. Valamikor a bálványimádó királyok cselekedtek így.
  3. §. Az itt felsorolt huszonnégy bűnöző bérmelyike, tartozzon bár Izrael közösségéhez, nem részesülhet a túlvilági boldogságban. De a felsoroltakon kívül vannak még könnyebb bűnök, melyekről azt mondják bölcseink, hogy aki azokat megteszi túlvilágát elveszti. Akik külön nevet adnak társuknak, akik gúnynevükön szólítják őket, vagy nyilvánosan megszégyenítik, akik felebarátjuk megszégyenítésével dicsekednek és azzal akarnának föléjük emelkedni, akik a talmudi bölcseket sértegetik, mestereiket ócsárolják, akik az ünnepeket és vallási szokásokat könnyedén veszik, végül akik a szent áldozatokat becsmérlik.

Mindezektől csak akkor vonják meg a túlvilági életet, ha nem térnek meg, de ha még a haláluk előtt megtérnek, akkor ők is a túlvilági élet részesei. Nincs olyan dolog, ami a megtérésnek útját állhatná. Még ha egész életén keresztül Istent tagadja, és végül megtér, akkor is boldog lehet, amint meg is írták[13]: „Béke, béke a távolinak és közelinek, szól az Úr, de én meggyógyítom!”

Gonosz hitehagyó vagy ezekhez hasonló, ha szívből megtér, akár szóval, akár csak belső érzéssel – szívesen fogadják. „Térjetek meg elpártolt gyermekek!”[14] – Ha el is pártolt, – mert nem élő szóval tesz bűnvallomást és nem is nyilvánosan; – Isten mégis szívesen fogadja.

[1] Jeremiás 30:14.

[2] 1Mózes 18:20.

[3] Uo. 6:5.

[4] 1Királyok 14:13.

[5] Prédikátor 9:18.

[6] Jechezkél 33:12.

[7] Példabeszédek 10:25.

[8] Jób 33:29.

[9] Ámosz 2:6.

[10] Jesájá 60:21.

[11] 2Királyok 17:21.

[12] Uo. 21:16.

[13] Jesájá 57:19.

[14] Jeremiás 3:22.

  • Küldés emailben

Fejezetek