Huszonhét éve, 1994. támuz hó 3-án (idén június 13.) hunyt el a lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi. A lubavicsi haszidok hetedik rebbéjeként világméretű mozgalommá növelte a Chábád haszidizmust. A Rebbe minden zsidót egyaránt fontosnak tartott, és az volt a célja, hogy az egész zsidóság számára hozzáférést biztosítson a judaizmushoz. Küldöttei világszerte segítik a zsidó közösségeket: óvodákat, iskolákat tartanak fent, jelen vannak az egyetemi kampuszokon éppúgy, mint az izraeliek által sűrűn látogatott turistaparadicsomokban kóser étkezést, szellemi táplálékot és a vallási infrastruktúra egyéb kellékeit biztosítva.

A Rebbe nem csak a haszidjai vagy a hozzá forduló zsidók számára volt kiemelkedő vezető: nagy hatással volt Izrael politikai, gazdasági és társadalmi folyamataira is. Születésnapja az USA-ban a mai napig az oktatás és a tudás megosztásának napja.

Halálának évfordulójáról világszerte különböző programokkal, tanulásokkal és haszid összejövetelekkel, fárbréngénekkel emlékeztek meg a Rebbéről.

Budapesten több különböző programmal emlékeztek meg a gimel támuzként is ismert évfordulóról. Míg a budapesti izraeli Chábád közösség családi délelőttel ünnepelt, addig a Maimonidész Gimnázium tanulói különleges diák-fárbréngennel emlékeztek a Rebbére.

Este – történelme során először – az újbudai Bocskai úti zsinagóga adott otthont egy bensőséges hangulatú ünnepségnek. „Mindenki a saját személyes történetét mesélte el, ez különleges hangulatot teremtett” – mondta el kérdésünkre a zsinagóga rab­bija, Stell Jichák rabbi. Az este során rabbik és rebecenek meséltek kapcsolatukról a Rebbével. Így például többek között Oberlander Báruch rabbi mindazokról az emberekről – köztük több magyarról is – mesélt, akiket ő vitt el a Rebbéhez. Oirechman Shmuel és Hurwitz Devorah Leah arról beszélt, milyen volt gyermekként találkozni a Rebbével és milyen hatást gyakorolt rájuk ez az élmény, míg Glitsenstein Smuel édesapja különleges küldetéséről beszélt, amikor a Rebbe Kairóba küldte egy megbízatással. „A történetek, a fényképek és a videók valósággal életre keltették a Rebbét” – idézte fel a nagy sikert aratott programot Stell rabbi.

A fárbréngenen mintegy hetvenen vettek részt, ez volt a koronavírus-járvány alatt megnyitott zsinagóga eddig legnagyobb szabású rendezvénye: „Nagyon jó érzés volt, hogy most először ennyi ember töltötte meg a zsinagógát” – mondta el Stell Mushky rebecen.

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 40. szám – 2021. június 17.

 

Megszakítás