Ezer gyászoló kísérte utolsó útjára az életmentő hőst

A 38 éves Moti Ben-Sábát volt az a férfi, aki a múlt heti, soha nem látott hevességű izraeli esőzés során kimentett süllyedő autójából egy nőt és egy gyermeket az észak-izraeli Náhárijában. Az akció sikerrel járt, ám őt elragadta az ár, és életét vesztette. Holttestére csak órákkal később találtak rá.

A temetésre egy nappal később, éppen Moti születésnapján került sor. Legalább ezer ember vett részt a szertartáson, köztük a férfi 11 éves lánya.

Reuvén Rivlin államelnök levélben fordult a gyászoló családhoz: “A kedves és bátor Ben-Sábát család számára. Moti az életét kockáztatta, amikor egy autójában ragadt család segítségére sietett, akiket az emelkedő vízszint fenyegetett. Az ember valódi személyisége éppen az ilyen pillanatokban mutatkozik meg, amikor a cselekvés megelőzi a gondolkodást. Bátorsága és eltökéltsége, illetve az a tény, hogy nem volt hajlandó kívülállóként szemlélni az eseményeket, mindannyiunk számára példát mutat emberségből és felelősségvállalásból. Kérem, Izrael egész népe nevében fogadják őszinte részvétemet e nehéz órában!”.

Rafi Peretz rabbi, az oktatásügyi miniszter is méltatta az áldozatot: “Izrael hőse. Ő nem a harctéren vagy terroristák ellen küzdött. Amikor Moti Ben-Sábát meglátta, hogy egy családot az elmerülés veszélye fenyegeti a náhárijai áradatban, nem gondolkodott egy pillanatig sem: a vízbe ugrott és a saját élete árán mentette meg az embereket. Nincs ennél tökéletesebb önfeláldozás. Legyen emléked áldássá! Moti, mindig emlékezni fogunk tettedre és bátorságodra. Izrael népe fejet hajt előtted”.

Ronen Marelli, a libanoni határ közelében fekvő, 57 000 fős Náhárija polgármestere a következő szavakkal búcsúzott Motitól: “Ez az ember egy igazi hős. Egy család megmentésére indult, majd elsodorta az áradat. Már nem tudtuk megmenteni. Magam is részt vettem az újraélesztési kísérletben, de már nem volt mit tenni. A család mellé kell állnunk ebben az egész várost lesújtó tragédiában. Jelenleg egész Náháriját elzárja a Gááton folyó vize a külvilágtól. Reményeim szerint azonban hamarosan újra visszatér az élet a normális kerékvágásba”.

A minden korábbi rekordot megdöntő hevességű esőzés következtében heten vesztették életüket Izraelben. Öröm az ürömben, hogy a Kineret-tó vize néhány nap alatt több mint fél métert emelkedett. A rendkívüli állapot miatt Netánjáhu miniszterelnök közleményben fordult az izraeli lakossághoz: “Arra kérek mindenkit, hogy a tragédiák és balesetek megelőzése érdekében hallgasson a rendőrség és a mentést végző szervek felhívásaira. Ugyanúgy kell hallgatni rájuk, mint rakétatámadás esetén. Ha így teszünk, elkerülhetjük a veszélyt”. A miniszterelnök külön kérte a lakosságot, hogy ne kiránduljanak a folyóvölgyek környékére, hogy a megduzzadt víz áradását figyeljék. Sajnálatos módon szinte minden évben áldozatokat szed a hirtelen érkező, a kirándulókra zúduló áradás, amely a legjobban felszerelt terepjárókat is magával sodorja.

zsido.com

Forrás: TOI

  • Küldés emailben