Zsolt Ágnes neve a lánya naplójának feldolgozásával vált ismertté. Éva szövegét a magyar Anna Frank naplójaként emlegetik.
A II. világháború alatti mindennapok történéseit olvashatjuk a Magyarországon élő zsidó lány naplójában. Őszinte sorai felkavaróak és a sokadik olvasására is könnyeket csalnak a szemünkbe.
1944 februárjában kezdődik a történet, amikor Éva naplója még a nagyszülői ház melegéről és annak védelmező légköréről számol be, pedig a háború már pusztít és rombol. A tizenhárom éves kislány, szinte egyáltalán nem is törődve az őt körülvevő tragikus helyzettel, vidáman éli mindennapjait. Ám titkon őt is foglalkoztatják azok a fontos kérdések, hogy mit jelenet zsidónak lenni, hova viszik a munkaszolgálatra elhurcoltakat? Hamarosan édesapjáért, majd legjobb barátnőjéért is eljönnek. A hisztérikus rettegés átveszi az uralmat a család még otthon maradt tagjain, és Évának sincsenek illúziói. A fél füllel hallott mondatokból egyértelművé válik előtte, hogy mi történik Lengyelországban. Tudja, hogy ezektől a borzalmaktól őt is csak egy hajszál választja el.
Éva, akinek a neve is életet és életet adót jelent, mindennél jobban ragaszkodik az élethez. Élni akarása naplójának egyik legerősebb üzenete. Utolsó pillanatig szerette volna, és próbálta is élni a kamaszlányok szokásos életét. Kereste az első szerelemet, a barátságokat, család után vágyakozott. Naplójába minden nap megírja az aznapi történéseit, és titkos vágyait. De a feljegyzéseinek sora 1944. május 30-adikán megszakadt. A halálfélelem, az életigenlés és a gyengédségre vágyás utolsó soraiban is visszaköszön.
„…kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!”
Nem hagyták. A Nagyváradon élő Heyman Évát 1944-ben előbb gettóba hurcolták, majd Auschwitzba. Így végződött a tizenhárom éves kislány élete, annak lett az áldozata amitől 1941 óta félt.
A kislány halála után naplója Szabó Mariskán, a család szakácsnőjén keresztül került Ágneshez. Éva családjából egyedül édesanyja és férje (Éva nevelőapja) Zsolt Béla élték túl a holokausztot. Mariskára vélhetően maga Éva hagyta rá emlékiratait amikor a deportálást megelőző napokban egy csendőr beengedte az asszonyt a váradi gettóba.
Éva édesanyja, Zsolt Ágnes később könyvvé formálta és mindenkivel megosztotta egyetlen lánya történetét. A szövegben gyakran érezhető az anya monológjainak keserű fájdalma. Ettől a kötet még drámaibb és megrázóbb lett. Éva szomorú történetéhez, édesanyja tragikus halála is hozzátartozik. Hiszen a könyv megjelenése után Ágnes öngyilkosságba torkoló, súlyos depresszióval küzdött.
A kis Éva naplója magyarul 1948-ban jelent meg először, majd 2011-ben újra kiadták. Megjelenését követően a könyv héber és angol nyelven is megjelent.
Bécsi Éva