A CEDEK EMIH Szeretetszolgálat az immár két éve indított szokásos havi ételosztási akciójával egyidejűleg, a téli hideg időre készülve, cipőt, kabátot, és egyéb ruhaneműket, valamint takarókat, plédeket is kioszt a rászorulók részére. A Szeretetszolgálat minden hónap utolsó szerdáján oszt ételt, novemberi akciójukra ismét több száz rászoruló látogatott el.

A CEDEK legutóbbi, november 29-ei Almássy téren szervezett ételosztásán az önkéntesek nemcsak 500 adag melegételt, friss kenyeret, gyümölcsöt és forró teát, hanem ruhaneműket és takarókat is kiosztottak az odalátogatóknak. A szervezet munkáját november utolsó szerdáján különleges vendégek is segítették. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere a kerület képviseletében bújt cedekes pólóba és osztott ételt több száz budapesti nélkülözőnek. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, valamint a Bét Menáchem Héber-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola kisdiákjai is aktívan segítették az ételosztási akciót, hogy a nélkülözőket ne csak testi, de lelki táplálékhoz is juttassák.

 

A CEDEK kiemelten fontosnak tartja, hogy figyeljünk egymásra, segítsünk rászoruló embertársainkon nemre, korra, származásra, vallásra való tekintet nélkül. Az idei évben hatalmas segítséget kaptunk a Szerencsejáték Zrt.-től, hogy az ételosztásainkról mindenki elégedetten távozzon. Támogatásukból valósult meg, hogy emberi körülmények között, étkezősátorban tudják elfogyasztani az ételt, hogy mindig friss gyümölcs és tartalmas egytálétel kerüljön a tálcára.

A segítségnyújtásnak számos formája lehet, de talán a melegétel és ruhanemű az, ami azonnali, kézzelfogható támogatást jelent mindenki számára. A CEDEK szervezésében a jövő évben is rendszeresen sor kerül majd jótékonysági akciókra az országon belül és kívül is. A szeretetszolgálat továbbá szívesen fogad minden adományt, mellyel a nehéz sorsú emberek segítségére lehetnek. A felajánlásokat a szervezet a havi ételosztások helyszínein, azokon kívül pedig a Baross utca 61. szám alatti irodájában minden munkanapon fogadja.

 

A CEDEK honlapján (www.cedek.hu) további részletes információk találhatóak a Szeretetszolgálat aktuális projektjeiről.

 

 

Megszakítás