Épüljön újjá a Szentély… most rögtön?

A modern világban, a fejlett technológia, az építőipari újítások, a zsidók megnövekedett politikai ereje és különösen a kétezer év óta várva várt, független zsidó állam megszületése fényében úgy tűnhet, hogy elérkezett az idő a Szentély újjáépítésére. Ha ez így van, akkor vajon miért nem élünk ezzel a lehetőséggel? 

 

A számítógépemnél ülve, saját spirituális élményeimet számba véve arra jutottam, hogy azok helyszíne tulajdonképpen szinte teljes egészében a zsinagóga, és abban az imádkozás, a Tóraolvasás, a tanulás stb. Igazság szerint azonban ez nem mindig volt így. Az ókorban a vallási szertartásoknak egészen más jellege volt. Napjainkban a rítusok jelentős ré­sze valamilyen formában a régi szen­télyszolgálatot helyettesíti. A na­pi áldozatok helyett mondjuk el a főimádságot, melyet szombaton­ként és ünnepnapokon eggyel több­ször recitálunk, ahogyan a szen­télyben is külön áldozatot mutattak be a jeles napok tiszteletére. Az imakönyv bizonyos fejezeteit azért olvassuk fel, mert azt reméljük, hogy az Örökkévaló olybá veszi, mintha valóságos áldozatokat mutattunk volna be.

Felesleges megemlíteni, hogy a valóság semmivel sem helyettesíthető igazán. Az ima állhat az áldozat helyében és a zsinagógára is tekinthetünk úgy, mint egy miniatűr Szentélyre, azonban ez messze van az eredeti, valóságos dologtól. Mennyivel nagyobb spirituális élmény lenne belépni a fenséges Bét Hámikdásba, a jeruzsálemi templomba, és az áldozati állat vérének hintésével kapni engesztelést bűneinkre!

 

Történelmi háttér

Bár a templom újjáépítését jó ideje nem tartják aktuálisnak a zsidó világban, a XIX. század óta többen szorgalmazták, hogy az egykori Szentély helyén újítsák meg az áldozatbemutatást.

Az első világháború előtt a világhatalmi struktúrák radikális vál­to­zá-sokon mentek keresztül, és új ideológiák jelentek meg. A szuperhatalmak megroppantak, és csökkent a befolyásuk az általuk ellenőrzött országok felett. Ebben az időszakban támadt fel a remény, hogy a zsidók engedélyt kaphatnak a szentföldet irányító hatóságoktól az áldozati rítus újbóli bevezetésére.

Az áldozatbemutatás visszaállítása szempontjából az egyik legnagyobb kihívás az, hogy ez a tevékenység már közel kétezer éve nem része a zsidó vallásgyakorlatnak.

A XVIII. századi Európa legjelentősebb alakjai közül többen részt vettek az ezzel kapcsolatos vitákban. Manapság is minden évben letartóztatnak néhány olyan személyt, akik peszáchi áldozatot próbálnak felvinni az Olajfák-hegyére.

 

Jelentõs rabbinikus ellenállás

Az áldozatbemutatás visszaállításának legfontosabb támogatója Cvi Hirs Kalischer rabbi (1795–1874) volt, akit a modern vallásos cioniz­mus egyik előfutárának tekinthetünk. Meggyőződése szerint az ál­dozathozatal vallásos kötelesség, és az áldozatok bemutatásához nem elengedhetetlen a Bét Hámikdás meg­léte. Mindössze az áldozat bemutatásának helyszíne fontos, az a terület, ahol egykor a Szentély állt, mert véleménye szerint ez a hely örök szentséget hordoz.

A rabbi érvelése szerint nincs feltétlenül szükség a Szentély épületére, mindössze a könnyen felépíthető oltárra, mely az egykori templom helyén áll.

 

A Templom-hegy szentsége

Kezdjük egy alapvető kérdéssel: azt látjuk a Tórában, és később a prófétáknál is, hogy az emberek áldozatokat hoztak. Azt is látjuk, hogy ezt a szokást követték, bárhol éltek is. Nem feltétlenül a Szentélyben vagy a Szentély helyén. Ha Szentélyre van szükségünk az áldozathozatalhoz, miként lehetséges, hogy őseink és prófétáink nyíltan és bűntudat nélkül, mindenki szeme láttára hoztak áldozatokat más helyszíneken? Ráadásul még az Írás sem említ semmilyen feddést ezzel kapcsolatban.

Az is ismeretes, hogy a Bét Hámikdás, a jeruzsálemi Szentély le­rombolása után Egyiptomban emel­tek egy szentélyre hasonlító épü­le­tet, ahol áldozatokat is bemutattak. Hogyan volt ez lehetséges? Ezek sze­rint talán Budapest szent vá­ro­sá­ban is bemutathatnánk áldozatokat?

A Talmudban olvashatjuk, hogy miután felépült a Szentély, tilossá vált az egyéni áldozatbemutatás más helyszínen. Ettől fogva kizárólag a Szentélyben lehetett áldozatot hozni, a vonatkozó előírások betartásával.

Erre számos magyarázat született, ám a legfontosabb mind közül a szentség megléte. A Bét Hámikdás annyira szent volt, hogy rendkívül profán dolog lett volna máshol áldozatot bemutatni, amikor egy ennyire szent hely állt rendelkezésre.

A polgári időszámítás szerinti 70-ben a rómaiak lerombolták a je­ruzsálemi Szentélyt. E tragédia kapcsán felmerül a kérdés: vajon az épület elpusztításával megszűnt-e a hely szentsége?

A Talmudban található olyan vélemény, mely szerint a szentség eltávozott, más elképzelés szerint a hely szentsége örök. Zsidó szokás szerint természetesen a mai napig vitáznak arról, hogy melyik állítás helyes. A legjelesebb középkori tóratudós, a Rámbám (Maimonidész) úgy vélte, hogy az egykori Szentély helye a mai napig szent, míg állandó ellenlábasa, Ávráhám ben Dávid rabbi (Ráávád) úgy vélte, hogy már nem az.

Kalischer rabbi arra a megállapí­tásra jutott, hogy amennyiben elfogadjuk a Rámbám véleményét, és a le­rombolt Bét Hámikdás helyét a mai napig szentnek tartjuk, akkor nincs akadálya, hogy áldozatokat mu­tassunk be, akár a Szentély újjáépítése nélkül is. Ha a Ráávád álláspontjára helyezkedünk, ironikus módon ugyanerre a következtetésre juthatunk. Ha ugyanis a hely már nem szent, akkor az egyéni áldozatbemutatást tiltó rendelkezés érvényét veszítette, és bárhol bemutathatunk áldozatokat, ahogyan ezt az ókori, egyiptomi szentélyutánzatban is tették.

Erre alapozva Kalischer rabbi úgy vélte, hogy valójában semmilyen elfogadható indokot nem lehet felhozni az ellen, hogy áldozatot mutassunk be Jeruzsálemben, az egykori Szentély helyén.

 

Ellenvélemények

Ha esetleg fellelkesültünk volna azon, hogy a megszokott zsinagógai imát és pletykálkodást a sokkal izgalmasabb állatáldozat válthatja fel, álljunk meg egy pillanatra.

Számos ellenvélemény áll szemben ezzel az elképzeléssel. Íme néhány példa:

Már volt két Szentélyünk Jeruzsálemben. Az elsőt Salamon király építtette és a babilóniaiak rombolták le. Ezt később Ezra próféta vezetésével építették újjá. Mielőtt nekiláttak volna a munkálatoknak, a próféta segítségét kérték a pontos helyszín meghatározásához. Kétezer év elteltével hogyan tudnánk megállapítani, hogy hol állt a szentek szentje és a templom többi része?

Továbbá tilos a Szentélybe lépni, ha az ember rituálisan tisztátalan. Manapság minden ember tisztátalannak számít, és a tisztító szertartáshoz egy különleges módon feláldozott vörös tehén hamuja szükséges. Bár közösségi áldozatot be lehetett mutatni tisztátalan állapotban is, a Chátám Szófer (Mose Schreiber rabbi, 1762–1839) szerint oltárt építeni csak tisztán lehet.

Meg kell vizsgálnunk azt is, hogy milyen esetben lehetséges tisz­tátalan állapotban áldozatot hoz­ni. Vajon az áldozat tisztává teszi-e a tisztátalant? Ez esetben az áldozatokkal kapcsolatban nem is értelmezhető a tisztátalanság fogalma, így oltárt is építhetne egy tisztátalan személy. Esetleg az áldozatbemutatás kötelessége fontosabb a tisztátalanság problémájánál, s ez esetben nem lehetne oltárt építeni tisztátalanul?

Ezen felül az áldozatbemutatáshoz kohénokra, Áron főpap le­szár­mazottaira is szükség van, s az ő származásuk tisztaságának igazolá­sá­hoz a ma rendelkezésre állónál na­gyobb bizonyosságra lenne szükség.

A Szentélybeli szolgálat különleges ruházatokat is igényel, melyek kinézetéről és elkészítési módjáról megoszlanak a vélemények.

Bár Kalischer rabbi ezen kifogások mindegyikére választ adott, a bizonytalanság mégis azt a közmegegyezést erősítette, hogy napjainkban nem mutathatunk be áldozatokat, bármennyire csábító is lenne ez a lehetőség.

 

A Szentély felépítése

A fentiek fényében, különösen azért, mert nem tudjuk teljes biztonsággal a Szentély pontos helyét, illetve kérdéseket vet fel a Templom-hegyre való belépés a rituális tisztátalanság állapotában, még nincs itt az ideje, hogy Jeruzsálembe rohanjunk, szerszámokat ragadjunk és nekilássunk a Bét Hámikdás felépítésének. Ehelyett marad a napi rutin, a zsinagógai imák és a remény, hogy a messiás mihamarabb elérkezik, és végre felépülhet a Szentély Izrael fővárosában, Jeruzsálemben.

Hurwitz Sholom rabbi írása

 

A cikk az Egység magazin 102. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.