Emmanuel Macron elítélte a Hamász Izrael elleni rakétatámadásait

A francia elnök szolidaritásáról biztosította a megtámadott civil lakosságot.

Emmanuel Macron francia államfő “határozottan elítélte, hogy a Hamász számos rakétát lőtt ki” a Gázai övezetből izraeli településekre és “a feleket a feszültség növelésének és egy újabb gyilkos erőszakhullám elkerülésére” kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetésében – közölte este a francia elnöki hivatal.

A francia elnök egyúttal szolidaritását fejezte ki az “érintett lakossággal”.

Az első világháború fegyverszüneti egyezményének centenáriumi ünnepségére Párizsba érkezett izraeli miniszterelnököt hétfőn fogadta volna a francia elnök, de a gázai helyzet miatt Benjámin Netanjahu megszakította párizsi látogatását és vasárnap este hazautazott.

A keddi telefonbeszélgetésen a két ország vezetője “a térségbeli kérdésekről (Irán, Szíria, Líbia) is egyeztetett” az elnöki hivatal közlése szerint. Irán kapcsán Emmanuel Macron megerősítette, hogy a 2015-ben tető alá hozott iráni nukleáris programról kötött megállapodás megtartását szorgalmazza az Iránnal folytatott szigorú párbeszéd mellett annak érdekében, hogy az konstruktív szerepet játsszon a térségben – jelezte az Elysée-palota.

MTI/zsido.com

 

  • Küldés emailben